Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-20 / 296. szám
16. OLDAL K R Ó N I K A 2002. December 20., Péntek Várható időjárás: A nap első felében szép, napos időre számíthatunk, délutántól azonban fátyol- felhők szűrik majd meg a napsütést. A délire forduló szel mérsékelt marad. A hideg éjszakát hideg nappali követi majd, kora délután is csupán -2 fok körül alakul a hőmérséklet. Készítette: te* Közlekedésmeteorológia az Alllanz Hungária Biztosító támogatásával Fronthatás ma nem terheli szervezetünket. Sokfelé kell síkos útszakaszokra számítani. Postások demonstráltak Székesfehérvár A végzett munkával arányos béreket, a postaigazgatóságok közötti béraránytalanságok megszüntetését, a közalkalmazottakéhoz hasonló korengedményes nyugdíj bevezetését követelték egyebek között a postai munka- vállalók csütörtöki székesfehérvári demonstrációjukon. A mintegy száz Fejér megyei postás részvételével tartott megmozduláson hangoztatták: amennyiben követeléseik nem találnak meghallgatásra, nem riadnak vissza a munkabeszüntetéstől sem. Mint elmondták, eddig nem vitték az utcára sérelmeiket, de méltatlan helyzetük, erkölcsi és anyagi megbecsülésük hiánya miatt már kénytelenek a nyilvánossághoz fordulni, mivel mindeddig be nem tartott ígéreteket kaptak csak helyzetük javítására. A demonstrálok felhívták a figyelmet arra, hogy a Magyar Posta Rt dolgozóinak bére 18 százalékkal elmarad a nemzetgazdasági átlagtól, s a munkavállalók háromnegyede 50-75 ezer forin- tos alapbérért dolgozik. ■ Programajánló Ma 17.30-kor az Együd Árpád művészeti iskola növendékei karácsonyi estet adnak a városi művelődési központban. 15.30-19 óra között a Coca-Cola Karácsonyi Karaván játszóháza a Tesco parkolójában várja a gyerekeket. Szombaton délelőtt 11 órától Koltai Róbert talk- showját láthatják a kaposvári plázában. A városunkból elszármazott színész-rendező három legszebb filmkomédiája (Sose halunk meg, Szamba, Csocsó) karácsonyra megjelenik DVD-n díszdobozban. Ezenkívül külön DVD-n és VHS-en is kapható mindhárom film, amelyeket Koltai Róbert a vá- sárlás helyszínén dedikál. __ ■ Ka stélymentő leszármazott Nágocs Zichy László, az egykori tulajdonosok leszármazottja az ügyvezetője annak a Nágocsi- Zichy Kastély Kft-nek, amely megkapta a nágocsi kastély vagyonkezelői jogát. Nagy tervei vannak ősei birtokán.- A részletes hasznosítási tervek ezekben a hetekben készülnek - mondta Zichy László. - Egy olyan központot képzelünk el, amely a szállóvendégek mellett rendszeresen szakmai rendezvényeknek képes helyet adni. A kastély vagyonkezelését a Nágocsi-Zichy Kastély Kft végzi, míg a Green-Harmony Kft a képzéssel, a szervezetfejlesztéssel és a vidékfejlesztéssel foglalkozik majd.- Szellemi és képzési központot szeretnénk kialakítani Nágocson, amely hazai és nemzetközi szemináriumokat rendez - hangsúlyozta Zichy László. - A teljes felújítás várhatóan négy-hat év alatt fejeződik A kastély A konferenciaturizmusban látják a Zichy-kastély jövőjét FOTÓ: GÁTI KORNÉL Az egyszintes grófi kastély a XVIII. század elején barokk stílusban épült. Az emeleti részt Zichy Nepomuki János építtette rá 1820-ban. 1933-tól Zagorjai Zichy és Zajki báró Rubidó-Zichy Iván meghatalmazott miniszter telepedett le itt. 1948-ban neki is el kellett hagynia kastélyát, ami az enyészeté lett. 1962-től állami gondozott gyerekek nevelőotthona volt 1997 februárjáig. Azóta üresen, kihasználatlanul állt. be és több száz millió forintba kerül. A következő négy év az építészeti, a rá következő kettő pedig a művészeti helyreállításé lesz. De bízom abban, hogy a működtetést már két éven belül elkezdhetjük. Zichy László hozzátette: nem kizárt, hogy 2003 második felében már kisebb rendezvényeket lehet tartani a kastélyban. A későbbiekben egy múzeumot is kialakítanak, a XVII- XVIII. századot tervezik bemutatni egy állandó kiállítás keretében. Az anyaggyűjtés már megkezdődött, ezt a világban élő Zichy- családok is támogatják...- Szeretném, ha igazi kulturális központ lenne a község, ahol nágocsi napokat is rendeznénk, 2004-ben az első ilyen programot meg is tarthatnánk. KRUTEK JÓZSEF Napközi szolgálat a Fészekben Nagyatád Újabb munkalehetőséggel és esélyt teremtő közösségi létesítménnyel bővült a nagyatádi Fészek Otthon. A Mozgáskorlátozottak Somogy megyei szervezete által működtetett lakóotthon megnyitotta a fogyatékosok nappali intézményét is. Dr. Hegedűs Lajos, a mozgáskorlátozottak megyei szervezetének vezetője nemcsak a fogyatékosoknak, hanem jelképesen a térség településeinek és önkormányzatainak is átadta az intézményt, amely 20 megváltozott munkaképességű dolgozó egészségi ellátását és munkalehetőségét biztosítja.- Az új intézményi és szakmai háttérrel szakszerű személyi segítséget és nappali ellátást tudunk nyújtani a város és a térség fogyatékosai, mozgássérültjei számára, s a közösségi kapcsolattartás mellett munkalehetőséget is biztosítunk - mondta Hervai Anna, a Fészek Otthon igazgatója. - Az új szolgáltatást már sikerült megismertetni a környék lakóival, és kialakult az otthonba járók nappali közössége is. Elsősorban súlyosan rokkant, hatvan-száz százalékban megváltozott munkaképességű tagok vették igénybe a nappali intézményt, akik megélhetést adó munkához is jutottak. Egyelőre műanyag újrahasznosítását, valamint cémagyári díszdobozok csomagolását végzik, s szeretnék tovább bővíteni a fogyatékosok által is végezhető munkák körét. bíró mária Tarka sorok Helyőrségben A feldühödött tábornok ősz szetrombitáltatja a helyőrséget és közli, hogy amennyiben hu szonnégy órán belül nem kerü elő a felesége eltűnt gyémánt gyűrűje, mindenkit hadbírósáj elé állíttat. Izgatott kutatás indu meg minden eredmény nélkül Végül a beijedt katonák beránci gálnak az utcáról egy dülöngéli részeget. Az persze tagad min dent. Hogy gyorsabban haladja nak a „nyomozással”, fejjel lefe lé belelógatják az udvar köze pén lévő kútba. Mindhiába. Má éppen fel akarják adni, amiko az éppen felhúzott csöpögő ál dozat mégiscsak megszólal:- Fiúk, tényleg hívjatok in kább valami búvárt. Én akár hogy meresztem odalent a sze mem, nem találok semmit. A lányok angyalok- Láttam a lányait, Szabó úi Valóságos angyalok.- Mit érek velük, amikor a; ördögnek sem kellenek. Vidéki szokás- Hol van a férje szomszéd asszony?- Elment megtrágyázni az ep rét.- Érdekes. Én cukrozni szók tam. Szoknyapecér- Mondja, szomszédasszony az a vén bolond férje még min dig futkos a lányok után?- Futkos, futkos, de már csal a lejtős utcákon. Mindegy- Van egy ezresed?- Két ötszázas is jó?- Persze, úgyis kölcsön aka rom kérni. Névtelen levél- Ezt nem lehet elviselni! M< újabb névtelen levelet kaptam! • panaszkodik Kiss a barátjának.- Tudod mit? Ne válaszolj ne ki! i Í TERRA DANUBIA RT BÉRELHETŐ INGATLAN AJÁNLATA HHflHHH " 1 Hj^HHIIHHHHÍI ’ * Telefon: 30/256-0169,30/937-0371 www.ingatlan.555.hu I m Hídja, mennyit„zaoai muiuammmuurnmuiu^m I r-L'J-l-l-l 32 m2-es földszinti üzlet (iroda) 108 500 Ft/hó I /j“1 mmmmiHmmmmm Karácsonyi- 636 m!-es földszinti épületrész (üzlethelyiségnek, irodának) 500 000 Ft/hó ■ §?/ —^ -16 m2-es büfé (Nyugdíjbiztosító és irodák épületében) 32 000 Ft/hó .1 a . r ! p p - Irodák, oktatóterem (frissen felújítva) 1 500 Ft/m2/hó ártól. Aft l£kf% ÖC flí^BSL/ BP*'^CvV-i \ / // J. I • Őrzött parkolóhelyek 10 000 Ft/hó III^jjI w J ^ 1 JmPyZ. „ íp 4 _I az arnyvasárnap is nyitva tartó , KBBH[ I EMimüzletekben! r.-v jT ••;>< — .. 'jsi? ■■ Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, |jj MÍnd@n KGdVGS VOSQflÓnk, ~ v7 H hogy 2002‘ decelmbelr 19'tö1 ■ I aki aranyvasárnap egyszerre■ várjuk önöket a mól Rt. -■ [3000 Ft felett vásárol karácsonyi Zamárdi, Endréd; út, és H ■ meglepetést kap a ESŐSE]-tói. Siofok, 70. sz. fkl. ut, északi oldali A kis étvágyú, jó minőségű kompakt fénycső átlagosan töltőállomásain. ^H B y. y „ y ^ ' C' f í negyedannyi energiát fogyaszt, minfa hagyományos izzó, HP ■ JvlttUtCTL J\édVéS VClSClTiOTLr^TlCLr^ és hosszú élete során hozzávetőleg takarít meg H Hl m f ff f ' • •• r Önnek. Fizessen kevesebbet, világítson kompakt fénycsővel! ^[ Íj \CllCTJtCS kClTCLCSOtiyi UtltlCpCl^Ct Keresse az |§ ÉLI emblémával ellátott minőségi kompakt jfl jflPSfc CS ÍVCCÍlTlCTiycí^bCTl fénycsöveket, melyek megfeleltek az ELI nemzetközi hatékony BB ^ ^ ^ nn^rfnn finfrfnn világítási program minőségvizsgálatán. Hl N f yuZU'Ugj DOUlO£J Kellemes Ünnepeket Kíván ^H H ; /. . I". a mól Rt. ■ É (W W uj esztendőt íbs 1 kív ónunk.1 L™ A jó kompakt fénycső tartós és takarékos I Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- Előfizetés díja: t hőnapra 1345 Ft, negyed évre 4035 Ft, A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak SOITlOSVi Hírlan Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tai r Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. tozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail dm: somogyihirlap@axels.hu Terjesztés: SZALAI CSABA Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció- Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., roininn Kiadó a Kft rminropM inamatnia Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I, em. Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Saj8 í J- Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem örzünk tóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Készült: Déli Nyomda Kit Pécs, Engel János u. 8. valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél meg és nem küldünk vissza. kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Felelős szerkesztő: LENGYEL JÁNOS Telefon: 72/32&-480, telefax: 72/332-099 közvetlenül, postautalványon és átutalással a Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett Lapszerkesztő: BIR0 FERENC, VARGA 0TT0 Felelős vezető. FUTÓ IMRE «HB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. hirdetést jelent. Kiadóvezető: FICSOR JÁNOS ISSN-szám: 0865-9125 A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.