Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-20 / 296. szám
éMOflOflaftfl HMMM j$j| 2002. December 20., Péntek TÖRZSÖK ÉS TÖRZSÖK KFT Koszorúk, virágcsokrok ingyenes kiszállítása. Tel.: 82/410-500 Ügyelet: 06-60/367-003 „Nem néz rátok többé Szemem megtört fénye, Nem látjátok többé Kezem búcsút intve." ♦ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédpapánk, testvérünk, TÓTH JÁNOS Toponár, Gém u. 2. sz. alatti (volt Tisza utcai) lakos életének 79. évében rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 23-án, hétfőn 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Elbúcsúzom, ez a föld már nem az én otthonom, de a szívemet örökre itt hagyom. ” Tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy kedves gyermekünk, f 1* DR. TAKÁCS ÉVA főiskolai docens, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola tanára, a barcsi Dráva Múzeum igazgatója életének 54. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 21-én, szombaton 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Szülei, testvére és a gyászoló család „Amíg éltél, szerettünk, Amíg élűnk nem feledünk." „Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FLOSZNIK PÁLNÉ Boér Éva kaposvári lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése december 23-án, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető férje, fia, menye és unokái „Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Fájó szívvel tudatjuk, hogy PÜSPÖK GYULA Kaposvár, Keszthely utcai lakos váratlanul örökre itt hagyott bennünket. Temetése december 23-án, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászolják: felesége, fiai, menyei és unokái Helyi Rádió és Tv Műsor _________ ,Q g yy Színes hírek 11.00 Czellár Éva műsora--------------------------- 12.00 Krónika 12.15 Kívánságműsor 17 .00 Dél-Afrika ma 1315 Útinform 14.05 Zenés programk 18.00 Pótkerék au- ajánló .1600 Horváth Tamás műsora Pótkerék 18.30 Géni- 1313 Útinform 16.20 Computer maga- ó 19.15 Kapós Sport z'n 17-00 Kívánságműsor. Telefon: 510- nagazin 20.00 Híradó 684 18.00 Krónika 19.30 Sport 20,05 in 20.30 Csodálatos 3x3 21.10 Buli One o kalandjai 23.00 Éj- PÉCSI RÁDIÓ Fogható a 101,7 MHz-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű, műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na matern- jem jeziku Joker Rádió Dombóvár Fogható a 95,3 MHz, Kaposkábel 104,5 MHz 6.00-10.00 Jó reggelt Dombóvár! - aktuális hírekkel, közlekedéssel, traffipax- szal, sporttal és egy adag mókával 10.00 Napközben - érdekességek, színes hírek, interjúk, telefonos játékok, sok zenével 18.00 Kívánságműsor Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Györfi Bertával. Szerdán 19 órától Pódium Komáromi Krisztinával Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHzen 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés délelőtt 11.03 SMS élő kívánság- műsor 13.00 Helikon krónika 13.08- 18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 18.35 Helikon Sport 19.00 Helikon krónika 19.08 Mahasz slágerlista 21.00-6.55 Automata műsor Kapós Tv 08.00 Képújság 17.00 Dél-Afrika ma 17.30 Szippancsok 18.00 Pótkerék autósmagazin 18.00 Pótkerék 18.30 Géniusz 19.00 Híradó 19.15 Kapós Sport 19.30 Ifjúsági hírmagazin 20.00 Híradó 20.15 Mozimagazin 20.30 Csodálatos Föld 21.00 Picasso kalandjai 23.00 Éjszakai műsor Sió Tv A Sió TV 03-as csatornán fogható műsora naponta 16.30 órakor indul hírekkel, információkkal, dokumentum-és ismeret- terjesztő filmekkel, sorozatokkal. 21.00 órakor film. Műsorzárás: 23.00 órakor. Csurgó Tv 12.00 Kulturális Hírmagazin 12.30 Dél- Afrika 13.00 Csurgói Hírmagazin 19.00 Szippancsok 19.30 Ifjúsági Hírmagazin 20.00 Templomok és haranglábak 20.30 New-York 21,00 Picasso kalandjai Marcali Tv 19.00 Marcali Híradó 19.30 Sporthíradó ism. 19.15 Balasport Kapós Rádió Fogható a 99,9 MHz-en 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! Látó Judittal és Schweigert Andrással 9.10 Kávészünet - munkahelyi kívánságműsor 10,00 Juventus Plusz a Kapós Rádióban, Kovács Nagyember Lászlóval 14.00 Napló 14.10 Délutáni turmix 18.00-23.00 Flört Maoval és Molíval Kívánságműsor: Telefon: 424-445, 424-452, SMS 30/227-22-2219.40 Kapós Sport 20.00 Játékok, Flört Top 10 23.00 Esthajnal Somogy Rádió Fogható a 91,2 MHz-en 6.00 Reggeli műsor Gulyás Lóránttal 7.00 Krónika 8.05 programajánló 9.05 t HIRDETÉS 15. OLDAL Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy DR. TAKÁCS ÉVA főiskolai docens a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar oktatója, és a Barcsi Dráva Múzeum igazgatója december 13-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. A Kaposvári Egyetem és Barcs Város Önkormányzata az elhunytat saját halottjának tekinti, Temetése december 21-én, szombaton 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Az Egyetem Főiskolai Kara és Barcs Város Önkormányzata f Fájdalommal tudatjuk, hogy KŐVÁRI ELEMÉR december 6-án elhunyt. Temetése december 23-án, 15 órakor lesz a kelevízi temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓM ITY LÁSZLÓ életének 68. évében elhunyt. Temetése december 21-én, szombaton, a 11 órai gyászmisét követően lesz a lengyeltóti Nyugati temetőben. Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell. S akit szeretünk, azt nem feledjük el." Fájó szívvel emlékezünk KUMINECZ JÓZSEF somogyjádi lakos halálának 20. évfordulóján. Szerető családja MEGEMLEKEZES Fájdalommal emlékezünk SZABADOS JÁNOS ács halálának első évfordulóján. Felesége és szerettei Értesítjük mindazokat, akik ismerték, hogy . MARÓTHI JÁNOS életének 53. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 23-án, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadé semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ingatlan KAPOSVÁRON 6000 m2, részben közművesített ipari terület sürgősen eladó 1100 Ft/m2. Érdeklődni: 30/9567-839. •74968* ELADÓ, kiadó ingatlanokat keresünk Kaposváron. Kapós Bróker Kft. 82/419-910. *85331* P0LÁNY központjában 80 m2-es 2 szobás családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel sürgősen eladó. Tel.: 82/477-129 egész nap. *88892* a MAGYAREGRESEN Dózsa u. 3.sz. alatt 3 szoba összkomfortos családi ház sürgősen eladó, istállóval, pajtával. Tel.: 82/705-725. •89419* a FONYÓDON 4 szobás 110 m2-es társasházi lakás garázzsal eladó. 06-85/362-044. •91629* BALATONFENYVESEN víztől 600 m-re, 40 m2- es ikernyaraló fele olcsón eladó. 06- 30/2567-981. *91643* a IGALFÜRDŐN építési telek sürgősen eladó. 06-30/216-3754. •91984* BALATONSZEMESEN termál övezet mellett, Balatontól 1200 méterre 3099 m2 terület eladó. Ár 4800 Ft/m2. Tel.: 85/351-464. •92020* ELADÓ ingatlanokat keresünk Kaposváron. NG Bt. 06-70/200-0968. •92109* ELADÓ Keszthelyen a Hévízi utcában 2 szintes lakóház üzletnek, irodának is alkalmas. 400 m2-es telekkel. Irányár 19 M Ft. Telefon: 83/373-009, 06-30/9564-563. PÉCS belvárosában igényesen kialakított, 2 éve épült, irodaháznak alkalmas, 700 m2-es, jelenleg is működő panzió eladó. Irányár: 160 E Ft/m2.06- 30/9766-745. *92169* ELADÓ, BERBE ADÓ Siófokon, 8000< m2-es telken 3000 m2 csarnok, Balatonföldvár-Kőröshegyen 6 ha-os telken 6500 m2-es csarnok (volt téglagyár), Ba- latonszentgyörgyön 10 ha-os kivett völgy (volt téglagyár). Tel.: 52/413-307. _________JÁRMŰ_________ “0 ” ÉVESTŐL törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron. Telefon: 06-20/9448-228. *59031* SZÉLVÉDŐ javítás, forgalmazás, beszerelés. Raktárról azonnal. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171. ZETOR 12145-ös 1986-os, Zetor 12245-ös 1997-es eladó. Tel.: 06-30-227-1899. •91455* S VOLVO 740D áron alul eladó. 83/341- 732. •91499* LADA 1500 (kocka) bordó, 13 éves eladó. 82/357-454. *91636* DUNÁNTÚLON A LEGNAGYOBB TAPASZTALATTAL! HENGERFEJEK FELújTÁSA- repédésvizsagláfijjg..- gyár. anyagok szerelési technológiák hosszú élettartam. "" 1 SZIRA ISTVÁN 82/422-105 7400 Kaposvár, Tóth Árpád u. 7. FORD Transit ‘93-as 6 személyes, platós, friss műszakival eladó. 20/9239-516. •91674* OPEL Corsa 1.2 ‘95-ös, 3 ajtós, fehér, kevés km-rel eladó. 82/419 910. •91750* ELADÓ 84-es kispolski, 2003. augusztusig műszakival. Irányár: 55 e Ft. Tel.: 20/9433- 722. •91684* IFA tehergépkocsi eladó, alkatrészként is. 30/9470-401. *91927* SKODA Favorit 93-as gépkocsi eladó. 30/453-4614. •91938* PEUGEOT 405 GRD 1989-es, dízel, megkímélt állapotban extrákkal eladó. Tel.: 70/317- 3774. Irányár: 690 000 Ft. *91983* SKODA Felicia 1.3-as 1,5 éves, 10000 km-rel, megkímélt állapotban eladó. Tel.: 06- 30/506-2199. *92194* ÁLLÁST KÍNÁL Kaposvári építőipari cég keres mukahe- lyi technikust minimum épjtőipari technikumi végzettséggel. Jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal a kiadóba kérjük „megbízható 90814” jeligére. *90814* AMERIKAI ügyvéd babysittert keres negyed- millióért. 06-1/266-3738, www.brigbrothers.hu •91874* KUTYÁVAL rendelkező vagyonőrt, Kaposvári telephelyre felveszek. 06-30/237-4147. PÉKET, betanított péket magas kereseti lehetőséggel felveszek. 06-30/351-5196. •92030* FIATALOKAT, diákokat keresünk árufeltöltöi, pénztárosi munkára Marcaliba 06-1/301- 0055,06-20/365-62-39. •92208* ÜZLETKÖTŐT keresünk ipari gépek, munkavédelmi termékek forgalmazásához Somogy megye területére. Feltételek: üzletkötői rátermettség. Amit kínálunk: fix + jutalékos jövedelem, autó, telefon, raktárkészlet, fiatal, dinamikus csapat. Fényképpel ellátott önéletrajzot: SBI-Pannon Kft 7632 Pécs Siklósi u. 68. címre várjuk. *92239* ________OKTATÁS________ IN GATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul jan.10-én Kaposváron, részletfizetési kedvezménnyel. Kapós Bróker Kft. 82/419- 910,30/384-2871. SPECIÁLIS LITE MÓDSZERREL! Angol kezdő: 2003. február 5. de. és du. Újrakezdő: 2003.01.10-én. LITE, nálunk a minőség számít! Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 82/415-920. OKÉV nyy: 03-0022-02. •91916* LITE, OLASZUL IS! Olasz kezdő nyelvtanfolyam: 2003.01.13. Ne várj! Már most foglald le a helyedet! Kaposvár, Zárda u. 21. Tel.: 82/415-920. OKÉV nysz: 03-0022-02. KIADÓ VEGYES SOMOGY Pavilonsor emeletén (Kaposvár, Rippl R. tér 2.) 38 m2-es üzlethelyiség irodának, rendelőnek kiadó. 06-20/916-1296. •91572* MARCALIBAN, Katona József u. 2. szám alatti 2 szobás lakás albérletbe kiadó. Érdeklődni: 14 óra után telefonon: 06-20-496-5519. SIÓFOKI Interfruct Áruház mellett újonnan épülő földszinti üzletházban 2002. 12.1-től 200-400 m2 üzlethelyiségek bérbe adók. Már bérlők: Diego, Bútorüzletház, Fürdőszoba-csempe. Tel.: 06- 52/413-307. *92213* SZOLGALTATAS HANGSZÓRÓK , és tartozékai. SÁL, M.N.C. PIKK Ü.ház Kaposvár, Honvéd u. 31., 82/313-027. *89146*-i mm •Irodabútor Stúdió Kaposvár, Ady E u. 12. Tel/fax: 82/410*877 Mobil: 30/9892-312 E-mail: kaposvar@karrierirodabutor.hu PALATETŐ-FELÚJÍTÁS, zsindelytekercs-ragasz- tás. Rendelje meg most idei áron, jövőre. 06- 20/9318-900. •89372* AJTÓ ablak szigetelés gépi bemarással, szilikongumival, garanciával. 30/2835-570. *90863* VIDEOKAMERA kölcsönzés. 06-30/282-3933. •91044* TŰZIFA AKCIÓ! Kuglizva 850 Ft/q, hasítva 950 Et/q. Érdeklődni: 06-30-469-3211. KÖLTÖZTETÉST, áruszállítást vállalok, 2,5 tonnás, 32 m3-es rakterű kisteherautóval. 06- 30/382-7565. *91465* REDŐNY, rexi, szúnyogháló, h.zár 30-60% eng., kamatmentes hitel. 82/429-537. *91905* BAKANCS AKCIÓ gyermek bakancsok 25-50%-os árengedménnyel! Menő Manó Cipőbolt, Kaposvár Honvéd u. Patkó Üzletház (Sávház előtt). *91933* LAMBÉRIÁZÁS, gipszkartonozás. 30/419-5890. *91996* AJTÓK, ablakok gépi szigetelése szilikonnal 10 év garanciával. 30/9015-186. *92193* KARÁCSONYI FUGGONYVASAR! Minden függöny 20%-al olcsóbb karácsonyig. Méteráru és Függönyházban. Kaposvár, Kisfaludy u. 17. *90257* ÜNNEPI CIPŐVÁSÁR Női csizmák, bokacsizmák, férfi bokacipők 50% kedvezménnyel kaphatók. Kezdje a vásárlást az Olasz Cipők Boltjában! Kaposvár, Noszlopy G.u. 2. CIPŐ AKCIÓ!-20-30-50% minden lábbelire. Step By Step Cipőbolt Kaposvár, Honvéd u. Patkó Üzletház •91020* TAPÉTAVÁSÁR Minden tapétára 30%-os engedmény! Arany- vasárnap az egész árukészletre! Tapéta és Háztartási Bolt Kaposvár, Honvéd u. 19., 82/318-400, Háztartási Bolt Szondi u. 32. •91677* ILLATSZEREK női, férfi ajándékcsomagok 1600 Ft. Parfümutánzatok 100 ml 1200 Ft. Tusfürdő, testápoló 480 Ft. Aranyvasárnap az egész árukészletre 30%-os engedmény! Drogéria Tapéta és Háztartási Bolt Kaposvár, Honvéd u. 19., Háztartási Bolt Kaposvár, Szondi u. 32. •91681* NAGY teljesítményű akkumlátor töltő és indítóbika eladó. Ár 15000 Ft. Tel.: 30/9695- 774. *91868* TÉLI (TÚRA) BAKANCSOK Polár ruházat, téli zoknik. Schwinn-Csepel Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 13. *91976* TEREMEDZŐK Schwinn-Csepel Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 13. *91978* HORGÁSZOK! Karácsonyi akciós vásár! A Marcali, Széchenyi utcai Energo Team Horgászboltban! Minden termékre a készieí erejéig 20% engedményt adunk! Vásárlási utalvány kapható! Ne szalassza el horgászbarátai ajándékait most megvenni! *92003* CSER tűzifa eladó. Tel.: 06-30/353-4739. •92032* CÉGEKTŐL leselejtezett Pentium II. számítógépek készlet erejéig akciós áron eladók. QLR Számítástechnika Kaposvár, Zárda u. 21/a. 82/419-319. *92045* VÉRNYOMÁSMÉRŐ mérőórás kapható, utánvét is, garancia. 6500 Ft. Tel.: 30-905-2005. *92107* FENYŐ BÚTOR AKCIÓ! FLEXA 330 elemű újraépíthető bútorcsalád. Készletről 15%, rendelésre 10% engedmény. FLEXA Bútor Üzlet Kaposvár, Rákóczi tér 1. 82/314-420. Ny.: h-p 9-17, szo-v 10-12. •92168* GYAPJÚ VÁSÁR! Egy garnitúra árból -10000,- FLEXA Bútor Üzlet, Kaposvár, Rákóczi tér 1. Ny.: h-p: 9-17; szo-v: 10-12. *92172* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON gázfűtéses, bútorozatlan, garzon lakás kiadó. 06-30/851-7796. TÁRSKERESÉS DIPLOMÁSOK, értelmiségiek, vállalkozók elit társkeresője. 70/249-6344. •87835* TÁRSKERESŐ, ahol 5600 tag közül választhat! Szilveszter Budapesten. 30/439-1125. •90977* VÁLASSZON társat videófilmek alapján. Partner-Sziget Társközvetítő Iroda Kaposvár 06-70/242-3624, 82/312-473. www.part- ner.inf.hu *91655* a DÉL-BALATON 30-as nő szabadidő partnerét keresi. 06-30/9696-847. •91841* KAPOSVÁRON fiatal nő szabadidő partnerét keresi. 06-30/529-7243, 20/572-8676. *91875* _________ÁLLAT_________ a NAGY hústartalmú választási malacok eladók. Fonó, Dózsa u. 20. *91961* HÍZÓK eladók, 280 Ft/kg. Telefon: 06-20/ 593-6453. *92102* Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a hévízi Szent András Kórház Tó- és Fedettfúrdője az ünnepek alatt az alábbiak szerint üzemel: Tófürdő Fedettfürdő 2002. dec. 24. kedd 9-14 óráig 7-14 óráig (kezelés szünetel) dec. 25. szerda 9-14 óráig 7-14 óráig (kezelés szünetel) dec. 26. csütörtök 9-17 óráig 7-17 óráig (kezelés szünetel) dec. 31. kedd 9-14 óráig 7-14 óráig 2003. jan. 1 szerda 11-17 óráig Zárva Nyitva tartási napokon pénztárzárás 1 órával korábban. Igazgatóság *77411*