Somogyi Hírlap, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-08 / 235. szám
3. OLDAL jm 2002 Október 8., kedd HAZAI TÜKÖR 180 tonna papír Budapest Tizenkét nap múlva újra az urnákhoz járulhatunk szavazni. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője közölte az önkormányzati választások legfrissebb adatait. Október 3-án végleg lezárultak a jelölési lehetőségek a választásra és megtudtuk, hogy 110 ezer jelölt közül választhatunk önkormányzati képviselőt illetve polgármestert. Miután minden szavazókor számára külön szavazólapot kellett nyomtatni - hiszen a szavazólapokon valamennyi képviselő nevének szerepelnie kell ezért több mint 32 millió szavazólap került ki a nyomdákból. A főváros részére 1,4 millió készült, de van olyan kistelepülésünk, ahová csak 100 szavazólapot küldenek a központból. A legnagyobb szavazólap hosz- sza meghaladja az 1 métert is, a legkisebb szavazólap is egy írólap nagyságú, de a legtöbb ennek négyszerese. A legidősebb önkormányzati képviselőjelölt 90 éves férfi és 86 éves a női jelölt. A fiatalok között a legfiatalabb férfi 18 éves, a nő pedig a választás napján lesz éppen nagykorú. A polgármester-választásokon 8367 jelölt indul. 68 településen 1, általában 3-4 jelölt pályázik a polgármesteri székre. E téren két település, Benta és Úri vezet, ahol 10-10 polgármesterjelölt indul a választáson. A tízezer lakos alatti településeken a jelöltek 91 százaléka független. A tízezernél több lakossal rendelkező településeken a független jelöltek száma csak 9 százalék, 60 százalékot a pártok jelölik, a többit a társadalmi szervek. A kisebbségi jelöltek száma 15 ezer. Ezeknek kétharmada független, az egyharmadát társadalmi szervek jelölték. A választások tetemes meny- nyiségű papírt igényeltek, összesen a központi célokra, valamint a szavazólapok elkészítésére eredetileg 100 tonna papírt terveztek, de a jelentkezők nagy száma miatt a papírfelhasználás 180 tonnára emelkedett. Valamennyi szavazóhelyiség legalább három urnát kap és ezeket az urnákat nemzeti színű szalaggal zárják le. Az urnák lezárására használt szalagok hossza 160 kilométer. KOÓS TAMÁS | Balaton viharjelzés nélkül Csak szeptember 30-ig jeleztek FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/GÁTI KORNÉL Balaton Horgászok, vitorlások, hajósok évek óta igénylik: ne csak szeptember 30-ig működtessék a balatoni viharjelző rendszert, hanem késő őszig. Endrődi István, a rendszert működtető országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetőhelyettese a napokban azt mondta: a 24 állomásból álló fényjelzők ősszel is működnek. Tegnap a siófoki meteorológiai bbszervatórium világgá kürtölte ennek a cáfolatát. A viharjelzőket bizony kikapcsolták szeptember 30-án, ahogy a korábbi években is, hiába hangzott el ennek az ellenkezője vízimentő, meteorológiai, és rendőrségi szakemberek, valamint a sajtó nyilvánossága előtt. A viharjelzés üzemeltetésére 24 órás szolgálatot kellene szervezni, s a költségeire a fedezetet biztosítani, ez azonban nem áll rendelkezésre - tudtuk meg Bartha Imrétől, a siófoki meteorológiai obszervatórium vezetőjétől. A hatályos BM-rendeletben is az áll: május 1. és szeptember 30. között van viharjelzés a Balatonon.- Fizikailag ugyan valóban be van kapcsolva a rendszer, de nem működik; áram alatt van, mert sajnos a fényjelzőket is lopják - mondta Dohai Sándor, az országos rádiós segélyhívó egyesület elnöke. Megtudtuk: évente 15-20 millió forintba kerül a balatoni viharjelzés működtetése. A jelzők vil- logtatása persze kevesebb pénzt igényelne az őszi két hónapban, mint a meteorológiai szolgálat fenntartása. FÓNAI IMRE ÉJJEL-NAPPAL. Gasztronómiai épületegyüttest alakítanak ki Budapesten a megújult Ybl-palotában. A területet a Zwack Unicum Rt., valamint az éttermet is üzemeltető Ybl-palota Kft. bérli közösen 10 évig. Á létesítményben a Zwack Borvilág Bor- és Italkultúra Központ mellett egy éjjel-nappal nyitva tartó kávéház, az úgynevezett Unicum-udvar, valamint a klubtagsági rendben üzemeltetett Herend Budapest Club étterem és a Hennessy szivarklub kap helyet.___________________________fotó: europress/kallus györgy Harc a korrupció ellen A korrupció nem magyar sajátosság, jelen van minden országban. Az elmúlt és elkövetkező esztendők egyik nagy kihívása a különböző korrupciógyanús helyzeteknek a felismerése, illetve az ilyen szituációk kezelése. A veszély a verseny- szférában és a közélet minden olyan területén fennáll, ahol anyagi vagy más előnyökhöz lehet jutni. Hamarosan Magyar- országon is bemutatkozik egy antikorrupciós program. Erről kérdeztük Drimál Istvánt, a Easy Learning Hungária Kft. ügyvezető igazgatóját. Budapest- Magyarország mennyire fertőzött korrupcióval?- A média tele van megvesztegetési ügyekkel, visszaélések sorozatával, ez azonban nem jelenti azt, hogy nálunk több volna az ilyen eset, mint mondjuk Angliában. Viszont a legtöbb helyen Magyarországon is úgy kezelik ezeket az ügyeket, mint bárhol másutt a világon: a vezetők inkább szemérmesen behunyják a szemüket, a legnagyobb büntetés, hogy az illetőt elbocsátják, nem kap végkielégítést.- Mi a különbség a kompenzáció és a jogosulatlan előnyszerzés között?- Az előnyszerzést nem szabad összekeverni a lobbizással. Korrumpálásról akkor beszélhetünk, amikor valaki pénzt ad azért, hogy jogosulatlan előnyhöz jusson. A partnerkapcsolat addig tart, amíg a dolgozó a cég üzleti érdekeit szolgálja, amikor az önös érdekek kerülnek előtérbe, az már korrupciógyanús.- Milyen formákat ölthetnek a visszaélések?- A lista végeláthatatlan: a munkavállalók által elkövetett visszaélések, alkalmazotti lopás, fiktív számlák, a teljesítménymanipulálás, vagy csábító hitelkölcsön- ajánlat. Új jelenség az internetbűnözés, az információlopás. De ide tartozik az is, amikor dolgozók saját célra használják az e-mailt. Az elmúlt időszakban tanúi voltunk, hogy mennyi gondot okoz a pályáztatási rendszer. Az autópályák esetében mindenki korrupcióról beszélt, holott nem is biztos, hogy csalás történt, lehet, hogy csupán információhiány állt a háttérben. De hogy jó példát is említsek. Az adóhivatalban ötszáz forint értékű ajándéknál vagy egy szál virágnál van a kompenzációs értékhatár. Ennyit szabad elfogadni a munkatársaknak.- A közelmúltban a Budapesti Magyarországon is hasznos lenne egy antikorrupciós program - mondta Pál Tibor a Belügyminisztérium politikai államtitkára. A közbiztonság és a korrupció elleni harc a kormányprogramban is szerepel. A BM-hez tartozó szervezeteknél is hasznos lehet egy ilyen projekt. Az államtitkár úgy látja, nincsenek helyükön az erkölcsi normák, hiányzik egy etikai kódex. A Transparency International független szervezet tanulmánya szerint Finnország, Dánia, Új-Zéland, Izland, Szingapúr és Svédország a leginkább menetes a koruppciótól, azaz a legtisztább ország. Magyarország a 31. helyen áll. A korrupciós helyzet valamivel jobb, mint Tunéziában, Szlovéniában és Uruguay- ban, de rosszabb mint Észtországban, Namíbiában vagy Olaszországban. Kereskedelmi és Iparkamara szakmai támogatásával egy angol-magyar cég bemutatott egy antikorrupciós programot. Nemsokára a megyei kamaráknál is elindul egy előadás-sorozat a témában. Az adaptálást követően pedig bárki számára hozzáférhetővé válik. Pontosan mit takar ez a program?- Módszereket. A tréning résztvevői elsajátíthatják, hogy melyek a rizikófaktorok, hol vannak a krízispontok, a visszaélésre csábító csapdák, amire oda kell figyelni, hogyan lehet megelőzni az ilyen eseteket, legyen szó alkalmazotti lopásról, internetbűnözésről, adócsalásról, bankkártya-hamisításról. A program egyaránt alkalmazható az üzleti és pénzügyi szférában, az állam- igazgatásban, a rendőrségnél és a nyomozóhatóságoknál. ÚJVÁRI GIZELLA A Brüsszeli Bizottság napokon belül nyilvánosságra hozza a jelölt országok csatlakozási felkészülését értékelő országjelentéseket. Ebben - a kiszivárgott hírek szerint - továbbra is szerfölött nyugtalanítónak tartja a korrupció, a csalás, a gazdasági bűnözés mértékét nem csak hazánk, hanem Csehország, Szlovákia, Lengyelország Litvánia és Lettország esetében is. A felnőtt lakosság kétharmada korruptnak tartja hazánkat. A Gfk Piackutató Intézet felmérése keretében a megkérdezettek mintegy fele már adott kenőpénzt, noha azt helytelennek tartja. Az emberek többsége értelmét látja a korrupció elleni harcnak, de azt állami feladatnak tartja, mert - véleményük szerint - a legkorrum- pálhatóbb az egészségügy, a rendőrség, a minisztériumok és a közhivatalok. Gépmadarak Kecskemét egén Kecskemét A NATO-terveknek megfelelően közös kiképzési repülést hajtanak végre francia pilóták kecskeméti kollégáikkal Magyarország légterében. Ötnapos gyakorlatra érkezett tegnap a kecskeméti repülőbázisra két Mirage FI CT típus- jelzésű harci repülőgép. A tizenegyedikéig tartó gyakorlaton a Puma és a Dongó repülőszázaddal közös feladatokat hajtanak végre hazánk légterében. A francia csoport összesen 29 fővel, köztük öt pilótával, valamint légi irányító, felderítő, földi kiszolgáló személyzettel, a Colmari „Nor- mandia-Niemen” bázisról érkezett Kecskemétre. Gárdus Tibor alezredes, gyakorlatszervező, vezetőhelyettes tájékoztatta lapunkat a gyakorlat céljáról: ez a repülés feladata eltér az eddigi kecskeméti NATO-gya- korlatoktól. A célja a Mirage FI CT adottságait figyelembe véve a földi célok leküzdése, a szárazföldi csapatok légi támogatása, valamint légi őrjáratozás. A MiG-29- es vadászgépek főleg légi célok megsemmisítésére alkalmas gépek, így a gyakorlat során a francia repülőgépek a hazai gépekkel köteléket alkotva a földi célok megsemmisítését, míg a Migek a légi oltalmazásukat gyakorolják. A repülések során az együttműködést, a köteléken belüli koordinációt is elsajátítják a pilóták. A gyakorlat egy kétoldalú francia-magyar katonai együttműködés keretein belül történik, amelynek megszervezése már a múlt év során megtörtént. A francia pilóták az itt-tartózkodásuk alatt a MiG-29-eseket is kipróbálják. A gyakorlatnál csak a cipekedés nehezebb FOTÓ: PETŐFI NÉPE/BOSNYÁK JÁNOS Téli időszámítás Az idén október 27-én - vasárnap hajnali három órakor - lesz az óraigazítás. Kezdődik a téli időszámítás. A MÁV emiatt a menetrendjét nem módosítja. Néhány vonat - amelyet útközben ér az óraigazítás - már a téli időszámítás szerint közleke- .dik az óraigazítás hajnalán. Azokat a kettő és három óra közötti személyvonatokat, amelyek három óráig nem érkeznek meg a célállomásukra, a vonatindító állomások a téli időszámítás szerint indítják. A belföldi vonatok közül csak egy járatot érint az időszámítás-változás. A Füzesabonyból Budapestre 2 óra 55 perckor induló vonat nem indul el, megvárja míg az óra mutatója ismét - már a téli időszámítás szerint - 2 óra 55 percet mutat. A nemzetközi vonatok közül a Dacia expressz járatait Magyarországon éri az időszámítás-változás. ■ Hírek TEHER. Az általános és középiskolák a szükségesnél nagyobb terhelést rónak a diákokra - állítja az oktatási miniszter. A Jövő iskolája címmel hétfőn a fővárosban megrendezett Országos Igazgatói Konferencián Magyar Bálint kijelentette: nem tartható, hogy egy középiskolás diák akár heti 50-60 órát fordítson tanulásra, a lexikális ismeretek helyett sokkal több használható tudást kell számukra biztosítani, europress KUTATÁS-FEJLESZTÉS. A Nemzeti Információs Infrastrukturális Fejlesztési Iroda újabb beruházása révén 16 új, nagysebességű kutatói centrumot kapcsoltak a belföldi internethálózathoz. Ezzel a megoldással 25 ezer kutató számára nyílik lehetőség arra, hogy otthonából is elérje a kutatói hálózatot, illetve munkahelyi rendszereit. EUROPRESS FÓRUM. A polgári nemzeti oldalnak önbecsülésre és önbizalomra van szüksége ahhoz, hogy meg tudja nyerni az ön- kormányzati választásokat - erről Orbán Viktor volt miniszterelnök beszélt Szécsényben lakossági fórumon, mti KÁBEL. Anyagi akadályai is vannak annak, hogy nem juthat el minden háztartásba a kábelszolgáltatás, ezért a kormányzat fontolja meg egy kábelszolgáltatási alap létrehozását - javasolta Rogán Antal, az Ország- gyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának elnöke a kábeltelevíziósok konferenciáján Tihanyban. Rogán Antal szerint ebből az aprófalvas térségek kábelhálózatának a kiépítését kellene támogatni, mti BÉR. A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) szerint mielőbb el kell kezdeni a jövő évi bértárgyalásokat, ami orvosolná a Volán csaknem 25 ezer dolgozójának nemzetgazdasági átlagnál méltatlanul alacsonyabb keresetét - véli Valenta György, a Nógrád Volán szak- szervezeti bizottságának elnöke. Azt mondta, a Volán dolgozóinak átlag bére 110,8 ezer forint, ami 8 ezerrel elmarad a nemzetgazdasági átlagtól, mti SZOBOR. A Szabadság téri szovjet hősi emlékmű visszaállítása ellen tartottak civil szervezetek demonstrációt hétfő délután a helyszínen. Budaházy György, a Magyar Revíziós Mozgalom vezetője azt mondta: levelet írnak a kormánynak, a parlamentnek, a fővárosi önkormányzatnak és az V. kerületi önkormányzatnak is, amelyben kérik, hogy ne építsék vissza a térre a „megszálló szovjet hadsereg emlékművét”, mti ■