Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-18 / 218. szám

2002. Szeptember 18., Szerda 9. OLDAL Nógrádi Ádám: csak vicc volt a vallomás Az apagyilkossággal gyanú­sított Nógrádi Adám nem tett vallomást tegnap az ügyészségen. Nyilatkozata szerint semmi nem igaz ab­ból, amit eddig a nyomozók­nak mondott, pusztán meg­viccelte őket. Kecskemét A rendőrség néhány hete nyere­ségvágyból, előre kitervelt mó­don elkövetett emberölés vádja- yaslatával küldte meg Nógrádi Ádám nyomozati anya­gát a Bács-Kiskun Me­gyei Főügyészségnek. Az édesapja meggyil­kolásával gyanúsított fiatalembert tegnap hallgatták ki a fő­ügyészségen. Ponto­sabban hallgatták vol­na, mert Adám nem tett vallomást, csak egy kézírással írt papírfec­nit nyújtott át dr. Szeri László csoportvezető ügyésznek. A papíron az állt, hogy ártat­lan, és mindaz amit az elmúlt egy év alatt a nyomozóknak RAJNAI ATTILA Benkő szabad, párja rab Az első fokú ítélet szerint a színész társára négy és fél év börtön vár mondott, csak vicc volt. Többek között az is csak tréfa volt, ami­kor dr. Kovács Lajos ezredesnek, az ORFK „döglött ügyek” osztály- vezetőjének egy négyszemközti beszélgetés alkalmával bevallotta az apagyilkosságot. Mint megírtuk, Nógrádi Jó­zsef, az olajtanúként hírhedtté vált Nógrádi Zsolt édesapja 1998 októberében tűnt el soltvadkerti otthonából. Vele egy háztartás­ban élő fia, Nógrádi Adám három nap múlva be is jelentette apja el­tűnését, majd megkezdte házuk átalakítását. A rendőr­ség eltűntként kezelte Nógrádi József ügyét, míg tavaly egy névtelen levél alapján megtalál­ták az apa holttestét a Nógrádi háztól tizenöt kilométerre Pirtón, egy kiszáradt kútban. Kide­rült: Nógrádi József gyilkosság áldozata lett, a névtelen levelet pedig a kisebbik fiú, Nógrádi Ádám ír­ta. A fiatalember ellen körözést adtak ki, majd egy éve elfogták, és azóta előzetes letartóztatás­ban van. Budapest Benkő Péter színészt két év börtönbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Bíróság egy félmilliárdos áfacsalási ügy­ben. A büntetést három évre felfüggesztették. Élettársa, Magyar Ildikó négy és fél éves letöltendő börtönbüntetést kapott, valamint négy évre eltiltották a közügyektől. Az ítélet nem jogerős. Magyar Ildikó testvérét és édes­anyját, csakúgy, mint Benkő Pé­tert a bíróság két év szabadság- vesztéssel sújtotta, három évre felfüggesztve. A vádlottaknak több mint 600 millió forintot és annak kamatait kell megfizetni­ük az APEH-nak. Az ügyészség szerint a vádlot­tak a kilencvenes évek elején lét­rehoztak két kft-t, és egy alapít­ványt, de valós gazdasági tevé­kenységet nem végeztek. Ennek ellenére hamis iratokkal: fiktív számlákkal, valótlan teljesítési igazolásokkal megtévesztették az adóhatóságokat és több mint félmilliárd forintnyi áfát igényel­tek vissza. A vádlottak Nagykovácsiban akartak felépíteni egy lovaskom­plexumot a jogosulatlanul visz- szaigényelt áfából. Az ügyész szerint az elkészült ingatlan ér­téke sokkal kisebb, mint ameny- nyit az ingatlanberuházással összefüggésben fiktív számlák­kal visszaigényeltek az adóható­ságtól. A vádlottak által készített ha­mis okiratok azt tartalmazták, hogy cégeik több* nagy banktól, illetve ismert személyektől kap­tak több százmillió forintos nagyságrendű kölcsönt. A fiktív számlák szerint a nagykovácsi beruházás során több mint 2,2 milliárd forintot fizettek a mun­kákért egy nagy építőcégnek, és ezután igényelték vissza az áfát. Az ügyészség Magyar Ildikót tartja a bűncselekmény értelmi szerzőjének. A nő korábban két évet előzetes letartóztatásban töltött, és tárgyalás előtt is házi őrizetben volt. Az eljárás során mind a négy vádlott tagadta bű­nösségét. A színész azzal véde­kezett, hogy nem ért a gazdasági dolgokhoz, ezért nem téveszt­hette meg tudatosan a hatóságo­kat. „Hozzá nem értése” keverte bajba, de úgy érzi, nem követett el bűncselekményt. Az elsőren­dű vádlott viszont elismerte fele­lősségét, de azzal védekezett, hogy megtévesztették azok, akikre rábízta az ügyek intézé­sét. Az írásszakértői vélemé­nyekből azonban a bíróság arra következtetett, hogy a hamis alá­írások jórészt Magyar Ildikótól származnak. Az ügyész az elsőrendű vád­lott esetében súlyosbításért fel­lebbezett. A védelem mind a négy vádlott felmentését, illetve a büntetés enyhítését kérte. A büntetőper a Legfelsőbb Bírósá­gon folytatódik. PRIVACSEK ANDRAS Megpofozta vagy agyonütötte? Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állt a bí­róság előtt az a 49 éves kaposvári férfi, aki a vád szerint janu­ár 9-én olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az asz- szony belehalt sérüléseibe. A férfi a tegnapi tárgyaláson tagadta, hogy ő okozta volna az áldozat halálát. _________Kaposvár ________ Ta núk meghallgatásával kezdő­dött tegnap a Somogy Megyei Bí­róságon annak a 49 éves kaposvá­ri férfinak a pere, akit az ügyész­ség azzal vádol, hogy különös ke­gyetlenséggel megölte élettársát. A férfi több mint négy éve élt együtt az asszonnyal, és annak gyermekével. A vallomásokból kiderült: meglehetősen viharos volt a kapcsolatuk. A nő italozó életmódot folytatott. Emiatt gyak­ran a veszekedtek, sőt gyakran tettlegességig fajult a vita. így volt ez január 9-én, a tra­gédia napján is. Az asszony erő­sen ittasan tért haza. A vádlott nem tagadta: veszekedni kezd­tek, sőt néhány pofon is elcsat­tant, de állítása szerint nem ez okozta a nő halálát, az áldozat ugyanis ekkor nekiesett a fűtő­testnek, és a földre zuhant. A fér­fi állította: ezután magára hagyta az asszonyt, és elment édesany­jához. Mire hazaért, az asszony halott volt. A vád szerint azonban az asz- szony halálát az okozta, hogy brutális kegyetlenséggel bántal­mazták. Az ütéseken kívül mell­kasát rugdalták, sőt feltehetően rá is ugrott az asszonyra tettes. A ve­rés következtében az áldozat szí­vén is olyan súlyos sérülések ke­letkeztek, amelyek azonnali ha­lált okoztak. A férfi a tegnapi tárgyaláson tett vallomásában az is állította: tettlegesség ugyan néha előfor­dult köztük, de ököllel, durván, sohasem bántalmazta élettársát. A tanúvallomások szerint azon­ban az asszony gyakran tele volt véraláfutásokkal, orrcsontja, bor­dája tört. A szakértői vélemények szerint is számos korábbi sérülés nyomai látszottak az áldozaton. A tárgyalás újabb tanúk és szakértők meghallgatásával a jö­vő hónapban folytatódik. JAKAB EDIT Vonat elé állt _______Balaton lelle ______ A Nagykanizsáról Siófokra tartó vonat gázolt el egy férfit tegnap reggel a balatonlellei vasútállo­máson. Információink szerint a férfi a kerékpárját letámasztotta, integetett a vasutasoknak majd a vonat elé állt. A 46 éves leilei em­ber a helyszínen életét vesztette. A férfi valószínűleg készült az öngyilkosságra. Vígh Attila rend­őr százados, a fonyódi kapitány­ság közlekedési osztályvezetője is így látja. Azonnal megkezdték az öngyilkosság hátterének ki­vizsgálását, abban bízva, hogy búcsúlevelet találnak, de eddig ilyen nem került elő, gáldonyi __ Hírek___ AG YONVERTÉK. Előzetes le tartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság azt a há­rom férfit, akiket egy pilisi férfi meggyilkolásával gyanúsítanak. Az ittas elkövetők szeptember 13-án szóváltás után megverték egy férfit, majd többször vissza­tértek, és tovább bántalmazták a sértettet. Legutoljára azzal a szándékkal mentek vissza, . hogy megölik. A már eszmélet­len férfi fejét rugdosva olyan súlyos sérüléseket okoztak, hogy a sértett azonnal meghalt. Az áldozat, és Két elkövető biz­tonsági őr volt, a harmadik gya­núsított fiatalkorú, mti RENDŐRKÉZEN. Elfogták azt a 17 éves fiatalembert, aki hétfő hajnalban kirabolt egy játékter­met Szentgotthárdon. A fiú a gyanú szerint késsel megfenye­gette, majd ököllel megütötte a játékteremben dolgozó nőt, és elrabolt tőle 55 ezer forintot, mti VESZTEGETÉS. Tízezer fo­rinttal próbálta megveszteget­ni az őt igazoltató rendőröket egy 35 éves férfi. Kedden délután Szigetszentmiklóson a rendőrök igazoltatták Sz. Lász­ló gyömrői lakost. A férfi nem tudta átadni a személyi igazol­ványát és a vezetői engedé­lyét. A rendőrök fel akarták je­lenteni, de ekkor 10 ezer fo­rinttal próbálta megveszteget­ni őket. Az intézkedő rend­őrök őrizetbe vették a bünte­tett előéletű férfit, europress ■ MILLIo, ■aBMpTn non non Bl KÉ K TÜKÖR Akciós betét 8,79%* I «/> Az akció október 31-ig tart! További részletekért hívja: 06 40/50-40-50 *jjj www.hvb.hu o o. F.BKM vi lekötéssel 3 hónapra 5 millió forint feletti lekötés esetén, évi kamat ru I 7,2%, evt kamatprémium 1,5 %. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. Ajánlatunk kizárólag szeptember 16-át követően elhelyezett új ügyfélbetétekre érvényes. A betéti szerződés részletes leírását a Bank üzletszabályzata tartalmazza. HVB Bankié DAF dealer SSáEbE finanszírozási és szervizcsomag 4 PLUSZ akció „All inclusive” finanszírozás Euro bázison akciós alváztípusok bérlet nyilí végű ,zártvéf. pénzügyi lízing pénzügyi lízing 7105000 Ft + AFA-tól 10% előleg + ÁFA 10% előleg + ÁFA 10% előleg + ÁFA FA LF45.150E08 30% 15% 0% FA LF45.170 E08 TIR maradványérték maradványérték maradványérték FA LF4S.170 E11 Havi díjak már 138670 Ft*-tól, melyek tartalmazzák a lízing, I.P55 220 E15 8 <-'asco"b'z,oslt®s ®s a javítás karbantartás díját is! __ . ___ _ _ _ _ . „ *+ ÁFA, mely a nyílt végű pénzügyi lízing esetén csak a tőkerészt terheli. * A Lro5.250 cl 3 Az ajánlat 245,00 Ft/EUR árfolyamon kalkulálva, megfelelő bonitás esetén érvényes. A konstrukció részleteiről a márka- Dac-Car Kft. Hungarotruck Kft. Pannon-Truck 2000 Kft. képviseletek adnak részletes felvilágosítást: (52) 449-306 (1) 258-0830 (92) 511-190 * Az Axel Springer- Magyarország Kft. Somogy Megyei irodája, a Somogyi Hírlap Kiadója vezető munkatársat ' k^res^területére kaposvári székhellyel. m értékesítői és ügyfélorientált Amit biztosítunk: szemléletmód ^ versenyképes jövedelem ■* jó problémamegoldó készség ^ médiavállalkozásunk biztos ^ minimum középfokú végzettség háttere ■* vállalkozói igazolvány ■» szakmai továbbképzés Ha felkeltettük érdeklődését, szakmai önéletrajzát szeptember 25-ig várjuk címünkre: Somogyi Hírlap 7401 Kaposvár, Pf. 31. A borítékra írják rá: „Vezető munkatárs”

Next

/
Thumbnails
Contents