Somogyi Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-01 / Vasárnap Reggel, 35. szám

m 2002. SZEPTEMBER 1. Dudahegyi vadfőzők Fantáziadús, vadhúsból készült ételkülönlegessé­gek mellett szórakoztató programok várták tegnap Balatonendréden a Külön­leges Asztali Örömök So­mogybán rendezvénysoro­zat főzőversenyére kiláto­gatókat. A gasztronómia újabb somogyi ünnepe volt ez, melyre több ezren voltak kíváncsiak. Az idei már a negyedik ren­dezvénysorozat, amelynek első ízben volt egyik hely­színe tegnap Balatonendréd: a vadétkek főzőversenyének adott otthont. A Duda-he­gyen tizenhét cég, szerve­zet, egyesület, baráti társa­ság vett részt a megmérette­tésen, amelyben a fődíj és a közönségdíj mellett külön leves-, pörkölt-, és sült hús kategóriában hirdetett ered­ményt a zsűri. Tizenegy településről ér­keztek a vadételek meste­rei, a közeli Siófokról illetve Zamárdiból például három­három csapat is megmérette ma­gát a viadalon, amelyet a szlová­kiai Vágából érke­zett Igomix néven induló társaság tett nemzetközi­vé. Versenyen kí­vül is több kon- dérban rotyogott az étel, többen is kedvet kaptak ugyanis a főzés­hez ezen a na­pon. A meghívott vendégeket - akik közt erdélyiek is voltak - vaddisz­nó pörkölttel és marhagulyással kínálták a hely­színen. Fantáziadús el­nevezésű ételkü­lönlegességekben nem volt hiány. A Somogyért Egyesü­let például üzekedésben megfáradt, őzbakot készített nyárson, pikáns gyönyör­FOTÓ: GÁTI dig vaddisznó ragut erdei gombával, babbal és burgo­nya gánicával. Az endrédiek sem fukarkodtak a fantáziá­val, ők búbolásban tollahul­lott fácánkakas levesével versenyeztek, de készítettek Duda-hegyi tejszínes-gom­bás őztokányt is kukorica gánicával. Az egész napos program­ban az ételeké volt ugyan a főszerep, de az asztali örö­mök mellett a kilátogatók szórakoztatásáról sem feled­keztek meg a házigazdák. A színpadon egymást váltották a különböző műfajokban je­leskedő fellépők, az endrédi tánccsoport mellett a Déry­né Vándorszínház és a köny- nyűzenei stílusban népszerű Dupla Kávé adott műsort a szép számú közönségnek. A kulturális programokban sem volt hiány, a helyi kö­zösségi házban három kiállí­tás is várta a látogatókat. Az endrédi csipke és Sípos Já­nos helyi éremgyűjtő tárlata mellett egy kis trófeakiállí­tást is összeállítottak a helyi­ek, akiktől nem idegen a va­dászat és a vadételek, hiszen vadásztársaság is működik a faluban. Keszthelyi hírek Kápolnát avattak Boglár a lengyelek fővárosa ■ Dr. Balás Béla katolikus és dr. Márkus Mihály református püspök szentelte fel a meg­szépült szabási kápolnát és a tőszomszédságába épített lé­lekharangot Szabáson. Az ünnepségen Rozina László, a település díszpolgára, nyu­galmazott tanító hívta fel a fi­gyelmet az összefogás erejé­re, amellyel az egyház, az ön- kormányzat és a helyiek régi fényébe emelték az enyészetre ítélt kápolnát. A falu a ká­polna felújítására a megyei közgyűlés Teki pályázatán közel egymillió forint támogatást kapott, ami fedezte a munkálatok hetven százalékát. A Szabásért Egyesület ál­tal emelt lélekharang 420 ezer forintba került, a harang­lábat pedig Szijj János' szabási képviselő készítette el. Pinceklub a somogyjádiaknak ■ A falugondnoki kisbusz zenés ébresztője köszöntötte az eddeieket a tegnapi falunapon. A rendezvényen Lőrinczné Kiss Ilona, Somogyjád polgármestere fel­avatta a nemrég elkészült pincediszkót is. A hagyomá­nyos falunapi programok este utcabállal, tábortűzzel és szalonnasütéssel zárultak Eddén. A bogiári Lengyel-Magyar Barátság Egyesület 10. jubi­leumán részt vettek azok a boglarczykok, akik 63 éve nemcsak lengyelnek, hanem boglárinak is vallják magu­kat. Ők azok, akik a második világháború idején Európa egyetlen lengyel líceumában érettségiztek vagy leszárma­zottai az egykori menekül­teknek. A bogiári lengyel gimnáziumot annak idején Varga Béla építette Antal Jó­zsef fötisztviselő támogatá­sával. Az épület ma a Lengyel-Magyar barátság Háza, a város közművelődé­si központja. Varga Bélára és a sok évti­zedes baráti kapcsolatokra emlékeztek tegnap a bogiári­ak és lengyel barátaik. Szőllősi Ferenc plébános és Vidovszky Imre az egyesület ügyvezető elnöke az együtt­működés örömteli emlékeit idézték. Danuta Jakubiec a boglarczykok egyesületének elnöke azt mondta, haza jöt­tünk, a szívünk egyik fele bogiári. Rafal Wisniewski len­gyel nagykövet megköszönte a magyarok gyakran megnyil­vánuló segítőkészségét nem­csak a múltban, hanem a jelen­ben is, amit például a legutób­bi szentgyörgyi buszkataszt­rófa alkalmával tanúsítottak. Dr. Konrad Sutarski az orszá­gos lengyel kisebbségi önkor­mányzat elnöke bejelentette, hogy Budapesten emléktáblát helyeznek el idősebb Antal József emlékére. G.M. Díszpolgár lett a néptanító Posztumusz díszpolgári cí­met kapott a tegnapi faluna­pon Varga Sándor volt vár- dai néptanító. Az emlékpla­kettet az egykori iskolaigaz­gató leánya, Varga Jolán vet­te át, Mózsiné Táskái Edit polgármestertől. Az ünne­pélyes megemlékezésen emléktáblát helyeztek el a hajdani várdai iskola falán, illetve köszöntötték az egy­kori várdai tanítókat. Varga András, az egyesület elnöke felidézte az ötven éven át Várdán tanító iskolaigazgató életútját, majd az emlékére elhelyezett emléktáblát két egykori tanítvány, Takács Istvánná és László Kálmán leplezte le. Dr. Klujber Lász­ló, Kaposvár nyugalmazott kulturális igazgatója ünnepi szónoklatában utalt rá: pél­da értékű az egykori népta­nító küldetéstudata a ma számára is. T. Z. MEGKÉRDEZTÜK Megszépült tanévnyitók Bezárt a Balaton, kinyitott az iskola. Egyszer min­den vakációnak vége szakad. A diákságban vegyes érzések kavarognak. Hiányoztak a társak, de a be- csöngetés hangja sokakban rossz emlékeket idéz. Körkérdésünkben arról érdeklődtünk, hogy milyen érzésekkel várták hajdanán a tanévnyitót olvasóink. Kiss Józsefné könyvelő: I - Én szerettem iskolába járni, mert jó tanáraim voltak. Úgy adták le a tan­anyagot, hogy élvezet volt náluk tanul- I ni. Az általános iskolában végig ez volt ! a jellemző, de a középiskolában már : nem annyira. Ott fiatalabb tanárok vol- | tak és nem tudták a tantárgyakat úgy megszerettetni az emberrel, mint az idősebb kollegáik. A tanévnyitót viszont mindig nagy lelkesedéssel vár- I tam, különösen a diáktársakkal való találkozást. Megle­pődtünk azon, hogy ki mennyit változott egy nyár alatt. Hegedűs János gépészmérnök:- Örömmel jártunk annak idején is­kolába, mert a tudásszomj nagyon is | megvolt abban a generációban. De | úgy érzem, hogy a sokat szidott mai ifjúságban éppúgy megvan a tudás iránti igény. Csak a maiaknak már | rengeteg dolgot kell egyszerre tanul- 1 niuk, s a túlterheltség eredménye lehet akár egy kis- I sé hézagosabb tudás is. A tanévnyitót mindig nagy I készülődés előzte meg, mert legalább annyira vár­tuk, mint a vakációt. A társakra nagyon kíváncsiak | voltunk már, s a tanulás sem okozott fejfájást. Kiss Józsefné cérnagyári munkás: |- Alsó tagozatba szerettem járni, de felsőben már nem annyira éreztem jól magam. Igazság szerint akkor már annyira nem érdekelt a tanulás, sok­. kai inkább a szórakozás és a csavar­gás. De szinte így van ezzel minden- I ki, hiszen minél idősebb, annál nehe­zebben tud megülni az iskolapadban. Igazán emléke- I zetes évnyitóban nem volt részem. Nagyjából meg- : egyező program volt minden ilyen ünnepségen, s utána kezdődtek az év elején esedékes felmérők. Sági Jánosné nyugdíjas:- Nagyon régen volt az, amikor én iskolába jártam, de igazán szeret­tem tanulni. Alsóban az írást és az ; olvasást olyan tanító oktatta, akire nagyon jó szívvel emlékszem visz- | sza. Kisbajomban jártam egy osz­tatlan közösségbe egészen hetedi- | "kés koromig. Amire a felsőbb osztályokba léptünk, j mindig kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár majd ránk később. A tanévnyitókon mindenki na- 1 gyón csinos volt, hiszen kötelező volt már akkor is I a fehér blúz és a sötét szoknya, meg persze a fehér térdzokni. Takács GARANTÁLT MINŐSÉGŰ TELIGUMI VÁSÁR (Minden méretben) 10% kedvezmény+ingyenes szerelés Pl.: Debica 145x13S30 8 000/Ft 7 200 Ft 175/70x13 11 250 Ft 10 100 Ft 185/60x14 143250 Ft 11 800 Ft 8693 Lengyeltóti, Fonyód! u. 10. Tel./fax: 85/331-632 Mobil: 30/396-4445, 30/9939-398 (83M, Ingatlant, állást vagy járművet kínál? Hirdessen nálunk! Lovagok a Városligetben A fergeteges Feke­te Sereg álnéven nem más, mint a Somogy-Baranta Bajvívó Egyesület, amely nemrégi­ben alakult inkei, csurgói, tabi és kaposvári fiata­lokból. Céljuk a tradicionális ma­gyar ősi harcmű­vészet, azaz a baranta megis­mertetése minél szélesebb közönségnek. Sashal­mi Tamás lovagtól - aki civilben pedagógus - a baranta lovagok titkait is megtudtuk.- Barantának nevezték a régi időkben a fegyveres és puszta­kezes harci technikákat, és mindazt, amit egy harcosnak is­mernie kellett. Gyökerei a hon­foglalás koráig nyúlnak vissza, és átölelik a középkort. Tagja­ink az egykori gyalogság mód­szereivel ismerkednek, ám ha­zánkban vannak lovas baran- tázók is. Követve a hagyomá­nyokat, szeretnénk továbbvinni eme korabeli tudást és számot adni a közönségnek, hogyan is vívtak küzdelmekben, csaták­ban és versenyeken őseink. Mint tapasztaltuk: a baranta tartalmazza a kard, bot, lándzsa, buzogány, alabárd, csatabárd tí­pusú fegyverekkel való vívást, pajzskezelést, íjászatot, íjászfor­Honfoglaló íjászok mai követői FOTÓ: KOVÁCS mációkat és a futást teljes me­netfelszerelésben.- Katonai hagyományőrző csoportként működünk, s sze­retnénk ezt a különleges törté­nelmi korszakot, s ezen belül en­nek harcművészetét felfedezni és bemutatni egy kicsit humo­ros, játékos formában. Most ala­kultunk civil szervezetté, ám már számos meghívásunk van külföldre is. Kapcsolatot tartunk az ország több lovagrendjével, és közösen veszünk részt a na­gyobb rendezvényeken, lovagi tornákon és versenyeken. Min­den évben megmérettetünk Vi- segrádon, Dömösön, Esztergom­ban, Nagyszakácsiban, de a szlo­vákiai Komárnoban is visszatérő vendégek vagyunk. Legfőbb cé­lunk azonban mégis a dél-du­nántúli területek meghódítása, ahol eme ősi kultúra még jórészt parlagon hever. Takács közelrőlP Tizenhét csapat főzte a jobbnál jobb vadételeket lében, erdő gyümölcseivel, a Somogyi Gasztronómiai Egyesület vörösboros őz­pörköltet juhtúrós sztrapacs- kával, a Hotel Ezüstpart pe­Éftc3c>fe (TflWeffl Kaposvár, Dombóvári u. 1. 82/316-600,416-600 (£Q3í\M^ S32K® 2) ^háiók EffBfc VKíJHéé jk konyhák irodabútorok üzletberendezések-LAPSZABASZAT­tempó Apróban óriás

Next

/
Thumbnails
Contents