Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-07 / Vasárnap Reggel, 27. szám
2002. JÚLIUS 7. GAZDASÁG 5 Hűtött igények ■ Egyre forróbb nyarak és mind vastagabb pénztárcák. Elsősorban e két tényező magyarázza a klímatechnikai szolgáltatások iránt megugrott lakossági keresletet. Hazánkban jelenleg az ösz- szes jelentős cég terméke megtalálható, ám ahhoz, hogy választani lehessen közülük, nem árt tisztában lenni néhány alapfogalommal. A helyiségek levegőhűtését biztosító legegyszerűbb berendezések az ablak- és mobil klímák. Ezek bárhová állíthatók és „beszerelésük” nem igényel szakértelmet. Ám a mobil klímák között vannak különbségek. Az, amelyiknek nincs az elvont hőt leadó kültéri egysége, csak egy cső köti össze a külvilággal, energetikai szempontból nem jó, hiszen a belső, hűtött levegőt szívja el, a meleg levegő így folyamatosan pótlódik. A másik típus a kültéri egységgel rendelkező mobil klíma ennél már jobb, mivel a helyiség lehűtött levegőjét cirkuláltatja. A fentieknél előnyösebb split klímák már szakszerűbb kiválasztást, telepítést igényelnek. Szakember feladata az adott helyiség hűtési igényének megfelelő berendezés kiválasztása, a beltéri egység huzatérzetet nem okozó elhelyezése, a kültéri egység helyének szakszerű kiválasztása. Megkülönböztetünk mono split és multi split berendezéseket attól függően, hogy a kültéri egység egy vagy több beltéri egységet szolgál ki. A legkorszerűbbek az úgynevezett VRV-rendszerek, amelyek a speciális hűtőközeg-hálózat révén tetszőleges felépítésű és teljesítményű beltéri berendezésekkel szolgálhatják több helyiség hűtési-fűtési igényeit. De van olyan megoldás is, ahol a központi hűtést egy folyadékhűtő biztosítja, míg a helyiségekben erre a hálózatra kötött ventilátorok működnek. A lehetőségek tárháza tehát adott, ám csak kevesen mondhatják el magukról, hogy jól választanak - állítja Zoltán Attila, a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének elnöke. A felhasználók többsége ugyanis laikus. Sajnos sokan vannak, akik áruházakban találomra választják ki a berendezést, nem hozzáértő szakemberrel szereltetik be, és csodálkoznak, hogy a szerkezet nem, vagy nem megfelelően működik. Egy szakember - aki hűtéstechnikai szerelésre jogosító „zöldkártyával” is rendelkezik - tanácsa, a beszereléssel együtt ugyan 10-20 százalékkal drágíthatja a telepítési költségeket, ám ebben az esetben a garancia nem csak a készülékre, hanem a beszerelésre is vonatkozik. Egy split berendezés telepítési költsége tisztes munkát feltételezve, reálisan 50-60 ezer forinttól indul. Zöldkártyaszámot kérni kell, hogy a garancia később érvényesíthető legyen. Mivel hazánkban sokan lakótelepeken laknak, adódik a kérdés, milyen klima- tizálás lehetséges a panellakásokban? Mivel a split berendezések kültéri egységének megfelelő elhelyezésére ritkán van lehetőség, a szakemberek többsége a kültéri egységgel rendelkező mobil klímát ajánlja - ennek a külső részét egyszerűen ki lehet tenni az erkélyre, vagy ki lehet akasztani a korlátra, homlokzatra, és ha a berendezésre nincs szükség, el lehet tenni kamrába, pincébe. Családi házaknál már a split klímákat célravezető alkalmazni. Itt - mivel nagyobb a hely - a vezetékeket az álmennyezet mögé, illetve tetszetősebb vezetékcsatornákba lehet rejteni. D. T. Már védett a pálinka név Stresszes munkahelyek ■ Szakemberek szerint a jó gyümölcspálinka egyenértékű a skót whiskyvel vagy a görög ouzóval. Éppen ezért jelentős változás, hogy július 1-jétől már csak a százszázalékos gyümölcspárlatból készült szeszes italt lehet pálinka névvel forgalmazni. A Magyar Élelmiszerkönyv eme szigorítására azért volt szükség, hogy a magyar amelyet az előző két eljárás keverékéből állí- pálinka név védett lehessen az Európai tottak elő. A hazai szeszfogyasztás becslések Unióban. A mostani névhasználati és mi- szerint 20 százalékát teszi ki a pálinka. Egetett szeszes italok 1990 1997 1998 1999. 2000 nőségi szigorítás e folyamat részét képezi. Eddig Magyarországon három módon állítottak elő pálinkát. Száz százalékig gyümölcsből főzéssel és cukor hozzáadása nélkül, illetve „hidegutas" módon finomszeszt keverve aromával, valamint készült úgynevezett vágott pálinka. ■ Az Európai Unió tagországaiban több mint 40 millió ember szenved a munkahelyi stessztől, illetve annak következményeitől - állítja egy EU-szakbizottság. A jelentés szerint a stressz okozta kár évente eléri a 20 milliárd eurót. A stressz okai sokfélék lehetnek: a megkérdezettek közül a legtöbben a monotóniát, a feszített tempót és a határidőket említik. A jelenség hazánkban is megfigyelhető a közép- és felsővezetők körében - állítja Kövesdi Krisztina, a Take It Személyzeti Tanácsadó Kft. senior tanácsadója. Mint mondta, az utóbbi időben egyre több multicég jelöli meg felvételi feltételként a jó stressztűrő képességet, s olykor előfordul, hogy erre vonatkozóan külön interjúkérdéseket is megfogalmaznak. Magyar- országon főleg az értékesítési vonalon dolgozókat fenyegeti a stressz, de a jelenség lefelé is gyűrűzik. Minél több ugyanis a beosztottakra hárított felelősség, annál nagyobb az esélye az elszámoltatás miatti munkahelyi konfrontációknak. HÍREK Idén jóval kevesebb az éti csiga » Éti csigából a kedvezőtlen időjárás miatt az idén csu- pán'2400 tonnát gyűjtöttek be, ami 600 tonnával marad el a felvevőhelyeken átadható mennyiségtől - jelentette be Pacs István, az Éti Csiga Terméktanács elnöke. Az országban több százezren gyűjtenek éti csigát, amelyet a felvásárlók kilogrammonként 60-100 forintért vesznek át. A csigák kétharmada élő állapotban Görög-, Török-, illetve Olaszországba kerül, majd onnét feldolgozva francia piacokra. Cég- és üzletnevek versenye ■ Az ötletes üzletneveket és termékneveket jutalmazni kell - állítja az Európai Harminchármak Társasága, amely az idén harmadik alkalommal hirdeti meg Az én cégérem versenyt. Bárki ajánlhat a valóságban létező, az üzleti tevékenységet legjobban tükröző cégfeliratot, üzlet- és termékelnevezést. A tíz legkifejezőbb névadó jutalmat kap. A javaslatokat szeptember 30-áig lehet beadni a társaság címére, eredményhirdetés december 13-án lesz. Utalvány iskolakezdésre ■ Az étkezési és ajándékutalványok után új, beiskolázási utalványok értékesítését kezdi a Ticket Restaurant Kft. Az idén januárban életbe lépett törvény szerint azok a munkavállalók, akiknek általános vagy középiskolás gyermekük van, évente egyszer, júliusban és augusztusban gyermekenként tízezer forint adómentes beiskolázási támogatásban részesülhetnek munkaadójuktól. Az utalványért tankönyv', taneszköz és ruházat vásárolható. Róma magyar trolikat vásárol ■ A Ganz Transelektro Közlekedési Rt. és két olasz cég konzorciuma építheti ki Róma új trolibuszhálózatát, mivel elnyerte a Római Közlekedési Vállalat 54 millió euró értékű tenderét. A megbízás a hálózat és remíz kiépítéséről, a járművek szállításáról és azok szervizeléséről szól. A Ganz Transelektro részesedése 21 millió euró. Székely Péter, a Transelektro-csoport elnöke elmondta: 2003. szeptemberig 30 darab csuklós, alacsony padlós trolit szállítanak Rómába. Új műszaki szoftver Pakson ■ Nem kell leállnia több mint egy évig a paksi atomerőműnek, amíg elavult műszaki karbantartó rendszerét korszerű SAP nagyvállalati integrált rendszerre cserélik. Az átmeneti időszak alatt egy, külön a magyar atomerőműre kifejleszett szoftver felügyeli a karbantartást. Az Axis Consulting 2000 által kifejlesztett program ugyanúgy tervezi, ütemezi a szerelési feladatokat, mint a régi, s lehetővé teszi az új és a régi rendszer párhuzamos működtetését. Az átmeneti időszakot áthidaló szoftver 100 milliós nagyságrendű összegbe kerül s októbertől kezdik alkalmazni. INGATLAN _____________ La káshitelek: türelem! Bár az egyre kiterjedtebb állami támogatás révén mind alacsonyabb kamatokkal kínálják a bankok lakáshiteleiket, a havi törlesztőrészletek még hosszú lejárat esetén is magasra rúgnak. A legnagyobb probléma mégis a kölcsön átfutási idejéből származhat, hiszen akár bő három hónap is eltelhet a kérelem benyújtásától a pénz folyósításáig. ■ A legkedvezőbb kamatfeltételeket kiegészítő kamattámogatással lehet elérni, azonban a jogosultak köre meglehetősen szűk, hiszen a kezelési költséget is figyelembe véve 5 százalékos kamatozású hiteleket kizárólag házaspárok és a gyermeküket egyedül nevelő szülők vehetik igénybe - ők is csak egy alkalommal. A kiegészítő kamattámogatás ráadásul kizárólag az új lakásépítésekhez és vásárlásokhoz jár. Jóval szélesebb kört érint a jelzáloglevéllel támogatott lakáscélú jelzáloghitei, mivel ezt a konstrukciót idén márciustól már nemcsak az új lakást építők és vásárlók, hanem a használt lakást vásárlók, valamint a lakásukon korszerűsítést vagy felújítást végzők is igényelhetik - megkötések nélkül. Ez utóbbi lakásfinanszírozási forma kecsegtetőnek hangzik, ám a bank igyekszik szigorú feltételeket szabni. A pénzintézetek többsége folyamatos munkaviszonyról, illetve minimális jövedelemről szóló igazolást kér. Másfelől fedezeteket ír elő, amellyel az ügyfél nemfizetése érvényesítheti követelését. A lakásfinanszírozásnál a megvásárolni kívánt ingatlan a fedezet, ezért a kölcsönszerződés megkötése előtt egy, az ingatlanra kötött jelzálogszerződés is szükséges, amelyben a zálogjog jogosultja maga a bank. Ehhez tulajdoni lapot kell kérni a földhivataltól. Ha a hitel célja nem lakás, hanem családi ház megvásárlása, úgy 90 napnál nem régebbi helyszínrajzot vagy térképmásolatot is' igényelni kell az önkormányzattól. A kiszemelt lakásra általában biztosítást is kell kötni, amelynek kedvezményezettjeként a bankot kell megjelölni. Technikailag gondot okozhat, hogy az ingatlant még a hitel folyósítása előtt meg kell venni az eladótól, mivel a kölcsönszerződést csak az adásvételi szerződés birtokában lehet megkötni. A bank tehát nem a hitel- igénylőnek folyósít, hanem az ingatlan eladójának. A kölcsönszerződéshez ezeken kívül még szükség van közjegyzői hitelesítésre, amelynek költsége szintén az ügyfélre hárul. A kölcsönszerződésre azonban csak akkor kerül sor, ha a bank a hitelkérelmet pozitívan bírálja el. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a hitelbírálati díjat akkor is ki kell fizetni, ha a bank esetleg elutasítja a hitelkérelmet. A hitelbírálati díj ráadásul nem kevés, általában a hitelösszeg 1-2 százaléka. Ha például hétmillió forint kölcsönt szeretnénk igényelni, akkor a hitelbírálat díja 140 ezer forint is lehet. Akad olyan bank, ahol a lakás értékének felmérési díját beleveszik a hitelbírálati díjba, ám nagy általánosságban külön kell megfizetni az értékbecslést, amely plusz 20-30 ezer forint költséget jelent a hiteligénylőnek. A legtöbb pénzintézet folyósítási jutalékot is felszámol, amely a hitelösszeg 0,8-1 százalékának felel meg. Ezt általában a kölcsön folyósításakor vonják le. A járulékos költségek tehát tetemesek, ráadásul a kért hitelösz- szegre is egyre többet kell várni. A bankok információs vonalainak tájékoztatása alapján van olyan pénzintézet, ahol 3 hónap is eltelik a folyósításig (lásd táblázatunkat) . Szintén nem tartozik a lakás- hitelezés pozitívumai közé, hogy a pénzintézetek többsége bünteti az előtörlesztést. Amennyiben a futamidő lejárta előtt szeretnénk törleszteni tartozásunkat, gyakran a hitelösszeg 2-4 százalékának megfelelő díjat kell kifizetnünk, ami szintén nem kevés. G. P. LENGYELORSZÁGBAN! Lehetősége van aktív pihenésre, hegyi, kerékpár-, vízitúrákra a Mazuri-tavak vidékén illetve a Balti-tenger partján ugyancsak lehetősége van a történelmi hagyományokat őrző városok meglátogatására, kulturális programok megtekintésére. Felvilágosítás: Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet 1075 Budapest, Károly krt. 11. Tel./fax: 269-7809, 269-7810 e-mail: bakonyi@polska.datanet.hu www.polska-tourist.info.hu Kérek információs anyagot........................................................ ......................................................................................................ról Név:............................................................................................... Cím:......................................................... ...................................... A külföldre látogató magyar turisták tíz éve még csodálkoztak, hogy a nyugati szállodákban, apartmanokban a legnagyobb hőség idején Is kellemesen hűvös a levegő. Azóta nálunk is elterjedtek a légkondicionáló berendezések: először a nagyobb vállalatoknál, üzletekben. Ma már a lakásokban, családi házakban Is egyre nagyobb az igény a klimatizálásra.