Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-09 / 158. szám

10. OLDAL S P ŐRT 2002. Július 9., Kedd Kosárlabda Új-Zéland-Magyarország 92-78 Az öt egymás elleni meccsből ál­ló sorozat eddigi „döntetlenje” után elveszítette harmadik mér­kőzését a házigazdákkal szem­ben az Új-Zélandon túrázó férfi kosárlabda-válogatott. A legjobb magyar dobók: Kámán (24/18), Dávid (13/3), Fodor G. (13/3). - Ezúttal ők voltak a jobbak, most jött ki rajtunk a sok utazás miat­ti fáradtság. Ráadásul csak ke­véssel van fagypont felett a hő­mérséklet, ami szokatlan szá­munkra - mondta a magyar kül­döttséget vezető Bodrogváry Iván főtitkár. Trummer Rudolf­nak az első találkozón szerzett bokasérülése továbbra sem jött rendbe, s várhatóan a hátralévő két összecsapáson sem számít­hat rá Varga Mátyás szövetségi kapitány. Az együttes szerdán és pénteken játszik még a vb-részt- vevő hazaiakkal. mti Tenisz Kaposvár Az 1. kategóriában (apa-fia, fiú testvérek) a dr. Stefler József, Stefler Péter (Donner SK), míg a II. kategóriában (apa-anya, anya­fia, férj-feleség) a Burcsa Győző, Molnár Annamária (Sopron) pá­rosok győzelmét hozta a Donneri sportközpontban rende­zett amatőr családi páros tenisz- verseny. Előbbieknél a Haszman Richárd, Haszman Ferenc duó lett a második a Gulyás István, Gu- \ lyás Gábor (KTC, Donner SK) és a Basics József, Basics Ferenc (Ba- latonboglár, Csurgó) párosok előtt. Utóbbiaknál a Rózsavölgyi István, Rózsavölgyi Orsolya (Ka- : posvár) duó lett a második a Ko­vács László, Kovács Kinga (Dom­bóvár) és a Kordély Zoltán, Kor- dély Zoltánné (Kaposvár) egysé­gek előtt. A legfiatalabb teniszező 9 esztendős, a legidősebb 50 év feletti volt. kun 27. Heti totó TOTÓ. A Szerencsejáték Rt tájé­koztatása szerint a 27. fogadási heti totó nyereményei a követke­zők: 58 darab 13 plusz egy talá- latos szelvényt találtak, nyere­ményük egyenként 300 ezer 937 forint. A 28 darab 13 tálálatos szelvényt, nyereményük 83 ezer 712 forint. A 12 találatos szelvé­nyekre (1899 darab) 1106 forin­tot fizetnek. A 11 találatos szel­vények (16 ezer 562 darab) nye­reménye 127 forint. A 10 talála­totok nyereménye 55 forint. GÓLTOTÓ. Hattalálatos szel­vényt nem találtak. Az egy darab 5 találatos szelvény nyereménye 129 ezer 787 forint. A 41 darab 4 találatos szelvény nyereménye egyenként 1874 forint. _______■ V. Nemzeti Játékok Szombathely A Magyar Speciális Olimpia Szö­vetség Szombathelyen rendezte meg az V. Nemzeti Játékok elne­vezésű sportversenyt. Az ötna­pos viadalon tizenkét sportág­ban, több mint hatvan intéz­ményből 1294 induló küzdött a minél jobb helyezésekért. A Drávakastély Szociális Otthon kastélyosdombói húszfős csapa­ta (öt női és 15 férfi) atlétika, labdarúgás és tollaslabda sport­ágakban szerepelt. Az együttes három arany- (kislabdadobás, helyből távolugrás, férfi tollas­labda), négy ezüst- (női 50 m-es síkfutás, férfi 100 m-es síkfutás, férfi távolugrás) és három bronzérmet (férfi 200 m-es sík­futás, női kislabdadobás, labda­rúgás) nyert a különböző csatá- ' rozások során. A szervezők a napi versenyek után színvonalas műsorokkal szórakoztatták a résztvevőket. ■ IX. Syma Triatlon Balaton Nagydíj Bomba középtávú országos bajnokság Nagymenők Budapest Július 13-án, szombaton rendezik meg Fonyódon immár kilencedik alkalommal a (pénzdíjas) Syma Triatlon Balaton Nagydíj Bomba középtávú országos bajnokságot, egyben nyílt nemzetközi versenyt; erről tartottak tegnap a fővárosban a Feneketlen tó melletti impozáns Cafe Rolling Rockban sajtótájékoztatót a szervezők.- Rengeteg érem és sok pénz talál majd gazdára szombaton Fonyódon - mondta bevezetőjében Lomnici Attila, a rendező Balaton 2000 SE elnöke. - A hagyományoknak megfelelően külön értékeljük a Nagydíjat és az országos bajnoksá­got - előbbiben négy (összevont) kategóriában, utóbbiban pedig tíz versenyszámban hirdetünk majd végeredményt -, s hogy még több külföldi triatlonistát csalogassunk Fonyódra, így még a felnőtt korosztályt is tovább bontottuk. Ez egy­ben azt is jelenti, hogy az abszolút női és férfi győztes több mint százezer forintot keres majd Fonyódon. Egyébként a tavalyi 700 ezerhez képest az idén már több mint egymillió forint lesz a hagyományos Balaton-parti triatlonparti összdíjazása, amelyet - a szponzorok és támo­gatók jóvoltából - ugyanekkora értékű tárgyju­talom tesz teljessé. A hagyományos Triatlon Balaton Nagydíj két ok miatt is roppant népszerűségnek örvend a nagy csatája versenyzők körében. Az egyik, hogy a szakemberek egybe­hangzó véleménye szerint ez az egyik legjobban szervezett ver­seny, a másik pedig, hogy az országban nincs több középtávú (2,5 kilométer úszás - 80 kilo­méter kerékpározás - 20 kilo­méter futás) viadal. Az minden­esetre biztos, hogy a résztvevők alaposan megizzadnak majd; márcsak azért is, mert a meteorológiai előre­jelzések alapján kánikulai hőség várható a hétvégén.- Büszkeség Fonyód számára, hogy újra és újra otthont adhat a Triatlon Balaton Nagydíjnak - mondta Francsics Zoltán, a házigazda Fonyód polgármestere. - Mindig jobb és jobb versenyt láthat (ott) a rendre népes publikum, s biztos vagyok abban, hogy ez a hagyomány most a hétvégén is tovább folytatódik majd. Ugyanakkor a szokatlan dátum - most először vasárnap helyett szombaton bonyolítják le az erőpróbát - még nagyobb terheket ró a szervezőkre; elég csak az egész Balaton-part legnagyobb vásárára gondolni, amely tízezreket vonz. Egyszóval a népes közönség eleve garantált, akárcsak a ren­dezők és a versenyzők még nagyobb felelőssége. A fonyódi erőpróba sikerét bizonyítja, hogy a két névadó főszponzor, a Syma - amely már ma megkezdte a munkálatokat a fonyó­di hajóállomáson - és a Bomba mel­lett újabb nagy támogatókat is si­került megnyerni; így a (kétnapos) kísérő programok névadó főszpon­zora a Neutro Roberts, az idei viadal hivatalos szállítója a Pegazus Tours, aZ informatikai szolgáltatója az EnterNet 2001 Kft, az (írott) média- partnere pedig a Somogyi Hírlap. A IX. Syma Triatlon Balaton Nagydíj Bomba középtávú országos bajnok­ság, egyben nyílt nemzetközi ver­seny fővédnöke Jánosi György gyer­mek-, ifjúsági és sportminiszter, akit dr. Lamperth Mónika belügymi­niszter társaságában várnak majd szombaton Fonyódra. fenyő gábor Vigyázzunk a triatlonistákra! A korábbi hagyományokkal szakítva most először vasárnap he­lyett szombaton lesz a Triatlon Balaton Nagydíj. A (kényszerű) változtatásnak két oka is van; egyrészt ez az időpont közelebb van a győri Európa-bajnoksághoz, másrészt pedig másnap, va­sárnap rendezik Balassagyarmaton a váltó országos bajnoksá­got. Ez viszont azt is jelenti egyben, hogy minden korábbinál na­gyobb lesz a rendezők felelőssége; egy időre lezárják a vasúti aluljárót a forgatom elől, néhány óráig szünetel majd a Fonyód > és Badacsony közti hajójárat, ráadásul ezen a napon van a tízez­reket megmozgató fonyódi vásár, s várhatóan sok kaposvári au­tós is útnak indul (Lengyeltótin át) Fonyód felé. Hogy ne legyen - lehessen - semmi gond, arról nemcsak a rendezők, hanem az itt nyaralók, az egyszerű turisták és szemlélődök, s az autó­sok is nagyon sokat tehetnek. Vigyázzunk a triatlonistákra! Nyerni akarnak Fonyódon A fővárosban tartott sajtótájékoz­tatóra eljött a Buda-Cash Team Ka­posvár két kiválósága, a világrang­listán (jelenleg) legjobban jegyzett magyar triatlonista, Kuttor Csaba és Harsányi Zsuzsanna is. Azon­kívül, hogy egy klubban szerepel­nek, több közös vonásuk is van; mindketten jó pár érmet begyűj­tőitek már a különböző távú or­szágos bajnokságokon, mindket­ten részt vettek már korábban a fo­nyódi erőpróbán, de egyikőj üknek sem sikerült (még) nyernie. Most Harsányi Zsuzsanna és Kuttor Csaba is erre a bravúrra készül.- Ez lesz az ötödik „nekifutá­som” a fonyódi középtávú orszá­gos bajnokságon. Az eddigi leg­jobb eredményem az ezüstérem volt; a fonyódi erőpróbákról őrzök egy bronzot is, kétszer pedig (saj­nos) lecsúsztam a dobogóról - mondta Harsányi Zsuzsanna. Akik Harsányi Zsuzsanna legna­gyobb ellenfelei lehetnek: az újpesti Molnár Erika, a ferencvárosi Spiegl Judit, a százhalombattai Walkó Andrea és a győri Dctnka Olga.- Még 1994-ben, 19 évesen a leg­első fonyódi versenyen álltam rajt­hoz, a többit nélkülem rendezték. Ez az évem eddig jól sikerült, hi­szen - miután korábban kétszer is Kispályás labdarúgás megnyertem a sprinttávú bajnok­ságot - az idén először jó pár neki­rugaszkodás után végre sikerült aranyérmet szereznem a rövid tá­vú országos bajnokságon is. Most a középtáv következik. Bár ha tel­jesen őszinte akarok lenni, az az igazság, hogy a mezőnyt ismerve a dobogó bármely fokával elégedett lennék - mondta Kuttor Csaba. Akik 'Kuttor Csaba legnagyobb ellenfelei lehetnek: a pécsi Hóbor Péter, a tiszaújvárosi Lehmann Ti­bor, valamint a Buda-Cash Team Kaposvár (másik két) versenyző­je, Polonyi Balázs és Szilágyi Egon. FENYŐ Kaposvári és barcsi sikerek Kaposfüred, Szülök Tizenegyedik alkalommal rendez­ték meg Kaposfüreden a hagyo­mányos Füred Kupát. Az idei tor­nára 16' csapat nevezett, melyeket négy négyes csoportra osztottak szét. A csoportokból az első két helyezett juthatott a negyeddön­tőbe, ahol már egyenes kiesési rendszerben folytatódtak a továb­bi küzdelmek. Az első helyért vé­gül a Menyus és fiai (Kaposvár) és a Szódavíz AC (Kaposvár) csapa­tok küzdhettek. A döntőben ren­des játékidő alatt nem bírtak egy­mással a felek, végül hetesekkel dőlt el az első hely sorsa, a Menyus és fiai javára. A képzelet­beli dobogó harmadik fokára a Ju­ta SE gárdája állhatott fel. Külön- díjakat is kiosztottak: a legjobb já­tékos Bondor László (Menyus és fiai) lett, a gólkirályi címet Kővári Tibor (Szódavíz) érdemelte ki 14 góllal, és a legjobb kapusnak járó trófeát Galabár Bálint (NK TEAM, Kaposvár) vihette haza. Nagy si­kert aratott a tizenegyesrúgó ver­seny, ahol a legjobb rúgónak járó címet Kiss Szabolcs (Kaposfüred) kapta, míg a hálóőrök között Trapp András (Kercseliget) bizo­nyult a legjobbnak. A XI. Füred Kupa kispályás labdarúgótorna végeredménye: 1. Menyus és fiai (Kaposvár), 2. Szódavíz AC (Ka­posvár), 3. Juta SE. *** A barcsi Flamengo megismételte ta­valyi sikerét és 30 ezer forinttal gaz­dagabban térhetett haza Szulokból. AII. Arany Ászok kispályás labda­rúgótorna további dobogós helye­zettjei is a Dráva-parti városból ér­keztek. Az ezüstérmes Interholz já­tékosai 20, míg a Tequila labda­rúgói tízezer fo­rinton osztoz­tak. A kétnapos torna nyolc so­mogyi együtte­se az MB sör­kert mögötti pá­lyán játszotta le mérkőzéseit. A nézők egyébként a nagy meleg elle­nére végig kitartottak a pálya „szé­lén”, hiszen izgalmasabbnál izgal­masabb csatákat láthattak. A legna­gyobb tapsot azonban a rendez­vény sztárvendége, Kovács Kál­mán, a Rákóczi FC vezetőedzője kapta. A torna legjobb kapusa Tu­ba Sándor (Flamengo), a gólkirály Kovács Attila (Szülök), míg a leg­jobb mezőnyjátékos Cservölgyi Ro- land (Interholz) lett. g. a. Varasd Csak a dobóatléták versenyeztek a horvátországi Varasdon, ám ők egész nap megtöltötték a pályát. Délelőtt a gyerekek, a serdülők és a veteránok csatáztak egymással, délután az ifjúságiak és juniorok, este pedig a felnőttek léptek a do­bókörbe. A népes mezőnyben a világ minden tájáról érkező spor­tolók rajthoz álltak. Az indulók kö­zött Európa országain kívül Kuba, Ausztrália és Dél-Afrika legjobbja­it is megtalálhattuk. A kaposvári Favorit AC atlétái az ifjúságiak kö­zött szerepeltek. A három kapos­vári dobó eredményesen verseny­zett, hiszen mindhárman győztek egy-egy számban, ráadásul még egy-egy érmet is begyűjtötték. A lányok a diszkoszvetéssel kezd­tek, ahol a viharos szél erősen próbára tette őket. Végül az időjá­rást a legjobban Vajda Anettnak sikerült legyőzni, aki szoros ver­senyben nyert horvát vetély- társa és harma­dik helyen vég­ző klubtársa, Dovigyel Eszter előtt. Súlylö­késben fordult a kocka. Itt Dovigyel Esz­ter remekelt és ő lett az aranyérmes, míg a dobo­gó második fokára Vajda Anett áll­hatott fel. Kalapácsvetésben Vajda Anett még egy ötödik helyet tett hozzá eredménylistájához. A fi­úknál Páli Gábor képviselte a Fa­vorit AC színeit. Súlylökésben mindössze egy centivel szorult a harmadik helyre. Diszkoszvetés­ben nagyon szoros versenyt vív­tak a fiúk. Az utolsó sorozatig nyílt volt az elsőség kérdése. Ek­kor a kaposvári atléta nagyszerű egyéni csúcsót érő dobással el- döntötte az első hely sorsát. ■ Három arany Horvátországból II. INAS-FID atlétikai Európa-bajnokság Orsós Mária világcsúccsal Európa-bajnok Budapest Szenzációs ka­posvári eredmé­nyeket hozott a magyar főváros­ban rendezett II. INAS-FID atléti­kai Európa-baj­nokság. A leg­jobb teljesít­mény Orsós Má­ria nevéhez fű­ződött, aki a hármasugrás­ban új világ­csúccsal szer­zett Európa-baj- noki címet. A budapesti Pus­kás Ferenc Stadi­onban huszonegy ország sportolói­nak részvételével rendezték meg a parasport idei leg­nagyobb esemé­nyét, a II. INAS- FID atlétikai Euró- pa-bajnokságot. A magyar válogatott­ban az Építők AC Kaposvár négy versenyzője szere­pelt. A még után­pótlás korú sporto­lók a felnőttme­zőnyben is kitűnő- Orsós Mária háta en megállták a he- fó eredménnyel lyüket. A hármas­ugrásban Orsós Mária magabiz­tos versenyzéssel nyert Európa- bajnoki címet. A viadal harma­dik sorozatában elért 11,42 méte­res eredménye ráadásul új világ­csúcs is volt egyben. A kitűnően felkészült, csúcsformában ver­senyző - mindössze 17 éves - sportolónő távolugrásban is nyert egy ezüstérmet. Ugrótelje­sítményei mellett ráadásul kiváló futással vitte győzelemre a 4x100-as magyar váltót és ezüst­éremhez segítette a 4x400-as vá­logatottat. Frigur Mónika a 400 méteres síkfutásban bronzérmet nyert és tagja volt az Európa-bajnok 4x100-as, illetve az ezüstérmes 4x400-as váltónak. Orsós Zsolt a 4x100-as és a 4x400-as válogatott tagjaként két bronzérem meg­szerzésének volt részese. A 4x400-as váltóban az egész Euró­pa-bajnokság egyik legemlékeze­tesebb teljesítményét nyújtotta akkor, amikor a váltó negyedik tagjaként kísérletet tett a portugál váltó mintegy 65 méteres előnyé­nek behozásra! A kitűnő futás után a célfotó a portugálokhoz volt kegyes, de Orsós Zsolt lett a nap bronzérmes hőse. A csapat negyedik kaposvári tagja, Orsós Ferenc volt, aki 5000 mögött az új világcsúcsot jelentő hármasug­méteres síkfutásban hatodik he­lyezést szerzett. Ács Lajosné edző tanítványai az egész éves otthoni munkát és az edzőtábor­ok biztosította jó körülményeket váltották kimagasló - nemzetközi szinten is elismert - eredmények­re. A versenyzők a sportág és a. jelenlegi teljesítmények alapjait a kaposvári Bárczi Gusztáv Általá­nos Iskolában, illetve az Öreglaki Nevelőotthonban alapozták meg. AII. INAS-FID Atlétikai Európa- bajnokság kaposvári eredményei: Női 400 m síkfutás: ...3. Frigur Mónika (63,17). Távolugrás: ...2. Orsós Mária (521 cm). Hármasugrás: Európa-baj­nok: Orsós Mária (11,42 m, új vi­lágrekord, edző: Ács Lajosné). 4x100 m váltó: Európa-baj­nok: Magyarország (53,94). 4x400 m váltó: ...2. Magyaror­szág (4:24,52). Mindkét váltónak tagja volt Orsós Mária és Frigur Mónika. Férfiak, 5000 méter: ...6. Or­sós Ferenc (16:43,60). 4x100 m váltó: ...3. Magyaror­szág (45,05). 4x400 m váltó: ...3. Vlagyaror- szág (3:37,91). Mindkét váltónak tagja volt Orsós Zsolt. ________■

Next

/
Thumbnails
Contents