Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-01 / 126. szám
2002. Június 1., Szombat S P ŐRT 13. OLDAL _________XVII. LABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKSÁG Sz ínpompás megnyitóünnepség Szöul Szöulban Kim De Dzsung koreai elnök és Koidzumi Junicsiro japán miniszterelnök tegnap ünnepélyes keretek között megnyitotta a két ország közös rendezésében sorra kerülő XVII. labdarúgó világbajnokságot. - Szeretnénk, ha ez a vb a Földön élő hatmilli- árd ember közös ünnepe lenne a béke, az egyetértés és a remény üzenetével - mondta Kim De Dzsung, s ezt a szándékot Koidzumi is megerősítette. A műsort megelőzően Joseph Blatter FIFA-elnök köszöntötte a 64 ezer szurkolót és köztük a magas rangú vendégeket. A pályán szín- pompás nemzeti viseletbe öltözött táncosok bemutatója következett, melyet rockzenével ötvözött tradicionális koreai és japán zene kísért. A gyorsan váltakozó élőképek a két ázsiai ország kultúráját igyekeztek bemutatni, s az egymásba olvadó alakzatok a történelmi okokból egymást nem igazán kedvelő koreai és a japán nép egymásra találását jelképezték. A megnyitó, melyen a hagyományokat a modem technikával ötvözték, 8 millió dollárba került. ■ 2CD2 FIFA WORLD CUP ^REAjAPAN Tenisz Idegenben háromszor egymás után győzött, ám azután hazai pályán vereséget szenvedett a Siófoki Spartacus SE OB Il-es férfi teniszcsapata. A saját zsebből, pusztán hobbiból teniszező balatoniak tavaly a harmadik helyen végeztek; most három győzelemmel és két vereséggel állnak, így a hátralévő két találkozójukból egyet legalább meg kellene nyerniük az ismétléshez. Eredmények: Paksi SE-Sió- foki Spartacus SE 3:6. Siófoki győztesek: Bihari J.; Dudinszky; dr. Flock; Bihari G; a Székely, Balogh Zs. és a Bihari J., Zoltai páros. Pénzügyminisztérium-Siófok 4:5. Siófoki győztesek: Székely; dr. Hock; Bihari G; a Székely, Balogh Zs. és a Bihari J., Zoltai páros. Balaton- földvár - Siófok 4:5. Siófoki győztesek: Székely, Bihari J.; Dudinszky; a Borsos, Dudinszky és a Bihari, Zoltai páros. Sió- fok-Mol BSE 4:5. Siófoki győztesek: Bihari J.; Székely; a Balogh Zs., Székely és a Bihari J„ Zoltai páros. fónai VÍZILABDA OB II Békéscsaba Két mérkőzést vívott a vízilabda OB II újabb fordulójában a NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub együttese. Eredmények: Szentesi Senior- NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub 6-3 (0-0, 2-1, 2-2, 2-0) A rutin és a megfontolt játék győzelemhez segítette a szentesieket. NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub: Berta - Ács (2), dr. Dobos, Szabó A., Varga T., Dodog, Donkó, Plesztovics (1), Budavári. Edző: Plesztovics István. Vakesz Pólósuli Hódmezővásárhely- NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub 8-10 (1-5, 1-1, 3-4, 3-0) Hullámzó teljesítménnyel rukkoltak elő a kaposváriak, a nagyobb gólkülönbséget is magába foglaló összecsapáson. NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub: Berta - Ács, dr. Dobos (2), Szabó A. (4), Varga T., Dodog (2), Donkó, Plesztovics (1), Budavári (1). Edző: Plesztovics István. m Fa-MEN Triatlon A triaüon győztese akár a Karib- tengeren is folytathatja. Nagy volt a Kihívás Napja triatlon versenyének tétje: az úszásban, kerékpározásban és futásban induló versenyzők közül csak a győztesnek van esélye arra, hogy részt vegyen a karib- tengeri Kubában megrendezett Fa Mén nemzetközi kalandtúrán. A kaposvári verseny győztese a 18 éves Kovács Dániel, aki különösen úszási teljesítményével utasította maga mögé versenytársait. Második helyezett lett Fegyver Péter (21) és dobogós helyezést szerzett Jankai János (50) is. Gratulálunk a győzteseknek! A Fa Mén márka idén hirdette meg először világméretű kalandtúra versenyét. A versenyzők kiválasztása minden országban más és mási de a kritériumok egységesen szigorúak: nagy teherbírás, edzettség, kerékpározási, úszási és futóképesség, és nem utolsósorban: angol nyelvtudás. Magyaron .gon a Magyar Szabadidő , őrt Szövetség vállalta, hogy a kihívás Napján tíz városban triatlon versenyeket rendez, ahol az angolul is tudó versenyzők közül kerülnek ki a legjobbak. Mivel minden országból - így tőlünk is - csak ketten utazhatnak Palma de Mallorcára a nemzetközi válogatásra, a triat- m verseny győztesei közül szabással dől el, ki lesz az a kal/ierseny a lus landvágyó sportember, aki hazánkat képviseli. A bajnok talán épp Kaposvárról kerül ki. A Kubában megrendezésre kerülő Kalandtúra résztvevői rendkívüli kihívásoknak kell megfeleljenek: túrákat tesznek a dzsungelben, eldugott öblöket kell megtalálniuk, összemérik ügyességüket Speedboat versenyen, dzsip vezetésben és még sok másban is. A Fa Mén triatlon verseny győzteseinek fényképe megjelenik egy női magazinban, és szavazni a továbbjutókra ezen lista alapján lehet majd. így aztán rajtunk is múlik, hogy Kovács Dániel és Somogy megye képviseli-e a magyarokat a Karib-tengeren. A Meglepetésre kikapott a címvédő Szenegál-Franciaország 1-0 (1-0) Szöul Óriási meglepetéssel kezdődött a XVII. labdarúgó-világbajnokság: a nyitómérkőzésen az A-csoportban az újonc Szenegál 1-0-ra győzött a címvédő Francia- ország ellen. A lelkesebb szenegáliak egy némileg szerencsés góllal, de megérdemelten szereztek az első félóra végén vezetést az enerváltan és elképzelés nélkül játszó franciák ellen. A másoA mai program: Írország-Kamerun (E-csoport, 8.30 óra) Uruguay- Dánia (A-csoport, 11 óra) Németország-Szaud-Arábia (A-csoport, 13.30 A mérkőzéseket az m1 élőben közvetíti. A találkozókat a kaposvári Szivárvány Mozi és Zeneházban kivetítőn is meg lehet tekinteni. dik félidőt gyakorlatilag végigtámadta a Zidane-t nélkülöző címvédő válogatott, de kevés veszélyes helyzetet tudott kidolgozni, csak kapufáig jutott a fegyelmezetten küzdő afrikai csapattal szemben. így játszottak Szöul, 63 ezer néző. Vezette: Bujszaim (egyesült arab emírségekben). Franciaország: Barthez - Thuram, Desailly, Leboeuf, Lizarazu - Vieira, A tegnapi megnyitón meglepetésre kikapott a sötétmezes címvédő óra) Petit, Djorkaeff (Dugarry, a 60. percben) - Wiltord (D. Cisse, a 81. percben), Trezeguet, Henry. Szenegál: Sylva - Daf, Diatta, A. Cisse, Coly, P. M. Diop - Fadiga, Diao, P. B. Diop, Mo. Ndiaye - Diouf. Gólszerzők: P. B. Diop (a 30. percben). Sárga lap: Petit (a 45. percben), illetve A. Cisse (a 51. percben). __________________■ ______________________________________La bdarúgó NB l/B Nyugati-csoport______________________________________ Győzni nagyon megtanult a Siófok Siófok Két év után jutott vissza az élvonalba a Siófok úgy, hogy a télen a „szakértők” egy fabatkát sem adtak volna a balatoni legénység elsőségéért.- Árulja el, mennyi esélyt adott a télen az első hely elérésére tízpontos hátrányból, annak tudatában, hogy mindössze tizenhárom tavaszi találkozó várt a csapatára? A pore- csi felkészülés után, látva csapata erejét, képesnek tartotta a bravúrra a legénységét? - kérdeztük Csank Jánost, a Siófok FC vezetőedzőjét.- Nem foglalkoztam ezzel különösebben - felelte Csank János. - Tisztességes, profi, NB I-es szintű munkára szerződtünk Vass Lászlóval. Ki akartuk hozni a csapatból a maximumot. A játékosok sohasem hallották tőlünk, hogy a feljutást emlegettük volna. Tudtuk, hogy elsősorban ez nem rajtunk múlik, kellett a vetélytársak botlása is. Ez szerencsére meg is történt. Döntő volt, hogy már az első tavaszi mérkőzés után tízről nyolc pontra csökkent a hátrányunk. Ekkor már sejtettem: ha kétszer legyőzzük a Cell- dömölköt, az eldöntheti az első hely sorsát. A kulcsmeccs ebből a szempontból a celldömölki találkozó volt; 4-1-es győzelmünk után „beremegtek” a vasiak. Biztos voltam abban, hogy ők még hibáznak, mi viszont talán már nem...- Mi a titka a győzelmeknek?- Ez a legfontosabb ma a futballban. S az, hogy legyen olyan erőssége egy csapatnak, tudjon olyan szituációkat eredményesen megoldani, amit az ellenfelek hiába próbálnak meg ellesni. Gyengébben játszva is tudtunk nyerni a tavasszal azzal, hogy a legfontosabb pillanatokban jó döntéseket hoztunk. A világ futballjában ma már egyre kevésbé létezik, hogy egy csapat sziporkázva lefutballozza az ellenfelét a pályáról. Ma már egy meccsen hatvan százaléknál több labdabirtoklást elérni nagyon nehéz. Ezt az időszakot kell a leghatékonyabban kihasználni, az adódó lehetőségekkel élni, többségében jó döntéseket hozni. A világbajnokságon is ez lesz majd a jellemző. Tény, hogy mi mindig hoztuk azt az eredményt, amit kellett. Ha győzelemre volt szükség, nyertünk sorozatban, ha már az egy pont is elég volt, akkor azt. Fontos, hogy mentálisan is erős volt a gárda a tavasz folyamán.-Sezt miképpen tudták elérni?- Nyugodt volt a légkör, mindenki a dolgára tudott koncentrálni; persze, amiatt, hogy állandóan nyertünk, ezt nem volt nehéz elérni. Tiszták voltak a fejek, befogadták a játékosok azt, amit át akartunk nekik adni. No és ami még fontos: a pénzügyek is rendben voltak.- Egyénileg hogyan értékeli a futballistái teljesítményét?- Döntő volt a jó kapusteljesítmény, Csemyánszki többet nyújtott annál, amit vártam tőle. A védelemben csak a szezon vége felé akadtak megingások, Szalai megbízhatóan dirigált középen, Baranyai pedig még gólerős is volt, s ezzel döntő érdemeket szerzett a felkerülésben. A középsők közül Grósz sokat futó, harcos focista, ám előrefele kevesebbet nyújtott a vártnál. Schwarcz amatőr státusz és súlyos sérülés után lassan belelendült, nagyon jól összeszedte magát. Irányító posztra nem titkoltan azért is került a télen hozzánk Nagy Csaba, hogy Schultzot nagyobb erőbedobásra ösztönözzük az őszi teljesítményéhez képest. Nos, ez a húzás bejött; Schultz volt a jobb kettejük közül a tavasszal. Mindkettőt többször is be, illetve lecseréltem, azért is, hogy minél többször játsszanak, hiszen jó futballisták ahhoz, hogy a kispa- don ücsörögjön bármelyik is. Gaál nemcsak a produkciójával győzött meg arról, hogy jó lenne itt tartani az NB I-ben is, hanem azzal is, hogy kiváló sportember. Usvat pedig arról győzött meg, hogy akkor tud hasznos lenni, ha csereként küldöm csatába. A támadók közül Szabó Csaba a végére jött föl, ő lett a házi gólkirályunk is, pedig kezdetben megelőzte őt Rob és Dukea. Előbbi meglehetősen rapszodikus volt, elmaradt a gólokkal is; úgy vélem, ha egy klubhoz hosszú távra kötődne A Siófok FC teljesítménye Gy: győzelem 0: döntetlen V: vereség végre, akkor ugrásszerűen javulna a teljesítménye. A román fiú játszott nagyon jól és nagyon gyengén is.- Mennyi szabadságot kaptak a bajnokok? Nagy játékosmozgásra lehet számítani a nyáron?- Június 14-én kezdjük a felkészülést. A tizenkét csapatos mezőnyben nagyon éles a versengés; erősítésre mindenképpen szükségünk van, már csak azért is, mert sokaknak a sorsáról nem mi döntünk. Előfordulhat, hogy most is be kell építenünk akár tíz új futballistát is, mint a télen. Lesz tehát dolgunk ezúttal is elég a július 27-i rajtig. FÓNAI IMRE Folyamatos lehet a továbbképzés Kaposvár A Somogy Megyei Önkormányzat Sportiroda kellő számú jelentkező esetén hagyományosan megszervezi a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Továbbképző Intézetének kihelyezett tanfolyamait. A foglalkozások során számos egykori sportoló, sportvezető szerzett szakirányú alap, vagy középfokú képesítést. A közelmúltban befejeződött képzésről Bartsch János, a Somogy Megyei Önkormányzat Sportiroda igazgatója adott felvilágosítást a Somogyi Hírlap kérdésére.- Mivel a meghirdetett kihelyezett tanfolyamainkra megfelelő számú jelentkező volt, ezért Kaposváron tudtuk beindítani a képzést mondta Bartsch János. - A 2000-es esztendőben kezdődött, kétéves középfokú képesítést adó képzést huszonnégyen kezdték judo, kosárlabda, lovas, testépítő, aerobik, röplabda és úszás sportágakban. A tanfolyamot végül tizennyolcán végezték el sikeresen.- Mikor indul a következő tanév?- Természetesen az egyetem az idén is folytatja a továbbképző tanfolyamait. Kellő számú jelentkező esetén ismét lehetne kihelyezett tagozat Kaposváron, ami azt jelenti, hogy az elméleti foglalkozásokra továbbra sem kellene Budapestre utazni. Gondolom ez jelentős könnyebbséget jelentene a résztvevők számára. Ehhez azonban legalább 15-20 fő részvételére van szükség, örömmel mondhatom, hogy eddig tízen már elküldték adatlapjukat. Ellenkező esetben olyan magas költségek merülnek fel, melyeket nem tudunk felvállalni. Az elméleti képzés mellett a végzettséghez szükséges gyakorlati vizsgákat továbbra « a sportági szakszövetségek által kijelölt - általában 6-10 napos - gyakorlati táborok helyszínein lehet megszerezni.- Mik a jelentkezés feltételei?- A kétéves középfokú képesítést adó tanfolyamra legalább középiskolai érettségi és a választott sportágban szerzett versenyzői múlt, illetve sportági jártasság szükséges. A lovas, illetve az önvédelmi sportágakban a megfelelő minősítési szintről szóló igazolást is kérik. Emellett természetesen a felvételi vizsgán is meg kell felelni. A hagyományainknak megfelelően az ősszel induló képzés során szombat délelőttre tervezzük a foglalkozásokat.- Meddig várják a jelentkezőket?- A határidő június 30. A jelentkezési lapokat a megyei sportiroda címére kell leadni.- Mi a helyzet az alapfokú képzéssel?- Az egyéves elméleti képzést 6-8 napos gyakorlati tábor követte. A 2001/2002- es tanévben Somogy, Tolna és Baranya megyéből egyaránt voltak hallgatóink. Az atlétikától a karatéig, tizenhárom sportágban szereztek képesítést a résztvevők. Az alapfokú továbbképzés egyéves időtartamú, a jelentkezési határidő azonos a középfokkal. A felvételi vizsga teljesítésén kívül sportági jártasság, illetve sportolói múlt, valamint legalább szakmunkás-bizonyítvány az induláshoz szükséges követelmény. ______kun