Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-02 / 101. szám
2002. Május 2„ Csütörtök N Y U G D ÍJ A S O K 9. OLDAL Tisztújítás a nyugdíj asszövétségben Évről évre nő a nyugdíjasszervezetek támogatása * fotó; láng Róbert Száztizenhat klub és egyesület tartozik a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségéhez. Múlt hét csütörtöki küldöttgyűlésükön az elmúlt három év munkáját elemezték és új vezetőséget választottak: tiszteletbeli elnök Kovács Lajos, ügyvezető elnök dr. Klujber László lett. Az elnökség nevében Kovács Lajos a kistérségi egyesülések megalakulását tartotta fontosnak megemlíteni az írásos beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítőjében. A csurgói jó példa nyomán jelenleg tizenegy szervezet hozza közelebb egymáshoz a környező települések nyugdíjasait, gyorsítja az információk cseréjét, erősíti a barátságot. Szorosabbá vált a három dél-dunántúli megye kapcsolata is, a szűk körű fnegbeszélések helyett tavaly tavasszal Gunarason már Somogy, Tolna és Baranya nyugdíjasainak ezrei ismerkedhettek egymással, az idei rendezvényre szombaton kerül sor. Jelentős eredmény, hogy a megyei önkormányzati hivatal írásos megállapodást kötött a nyugdíjasszövetséggel, ebben rögzítik az idei pénzügyi támogatás összegét, az aláíró felek kölcsönös kötelezettségeit. Kővári Jenő, a felügyelőbizottság elnöke pontos, szakszerű könyvelésről tett jelentést. A hozzászólások megerősítették az elnökség beszámolójában foglaltakat. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a kezdetekre emlékezett, amikor 1991 őszén ugyanitt tizenhat tagszervezettel megalakult a szövetA szövetség új elnöksége ség. A nyugdíjasokkal való gyakori találkozói során mindenhol színvonalas közösségi életet tapasztal, így természetes, hogy a támogatás összege is évről évre nő. Két éve három és fél, idén már kilencmillió jut a szövetséghez tartozó klubok, egyesületek munkájának segítésére. Az országban elsőként megalakított Somogy Megyei Idősügyi Tanácsot is az idősek közérzetét, életminőségét javító lehetőségek feltárásának szándékával szorgalmazták. Dr. Csák- abonyi Balázs parlamenti képviselő (MSZP), a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökhelyettese leszögezte: elismerésre méltó munkát végzett a somogyi szövetség, számos kezdeményezésük, így a kistérségi egyesülések létrehozása követendő példa más megyék számára is. A nagyatádi dr. Borcsek Istvánná Kovács Lajos fáradhatatlan munkabírását méltatta és örömmel számolt be arról, hogy saját klubhelyiséget kaptak a város nyugdíjasai. Antal István fonyódi elnök javasolta, hogy a szövetség évente kitüntetéssel jutalmazza azt a polgármestert, aki a legtöbb segítséget nyújtja faluja, városa időseinek. Antalicz Istvánná, a marcali Szivárvány elnöke azt emelte ki, hogy a nyugdíjasszervezetek vezetői ingyen végzik közösségösszetartó munkájukat. Rákóczi Lászlóné Felsőmocsoládról arra kérte a jelen levő országgyűlési képviselőt, indítványozza és szorgalmazza a méltányos- sági nyugdíjemelés megyében történő elbírálásának visszaállítását. Borsos Józsefe surgói elnök, a kistérségi egyesülés kezdeményezője, a megyei közgyűlés elnökének mondott köszönetét az indulástól máig tartó segítségért. Bodakos Ferencné andocsi elnök asszony jövőre tízéves klubjuk színes életéről számolt be. Juhász János tanácsnok, a megyei Idősügyi Tanács elnöke a nyugdíjasok településszépítő munkáját dicsérte, mint mondta, ők tettek legtöbbet a Virágos Somo- gyért. Stikel János, a megyei önkormányzati hivatal referense a nyugdíjas vezetők áldozatvállalását méltatta, önzetlenül, ingyen fáradoznak azért, hogy boldogabbá tegyék idős társaik életét. Kovács Lajos összefoglalójában megköszönte azt a sok szeretetet, amit a különböző találkozókon tapasztalhatott, az adott erőt és biztatást a feladatok ellátásához. Megbízatásuk lejárván, bejelentette az elnökség lemondását. Halmos László, a jelölőbizottság vezetője ismertette ezután a szövetség elnökségének tagjaira adott javaslatokat. A bizottság tagjai a kistérségi tanácskozásokon kérték a tag- szervezetek ajánlását, így alakult ki a szavazólapra kerülők névsora. A jelölteket a köz- gyúlés egyhangúlag megszavazta. _______■ Tisz teletbeli elnök: Kovács Lajos. Ügyvezető elnök: dr. Klujber László. Elnökhelyettesek: Horváth Károlyné és Pásztor István. Az elnökség tagjai: Antal István, Antalicz Istvánné, Árgyilán Ferenc, Bánffy Lőrincné, Borsos József, Fülep István, Héjjas Károly, Horváth Gábomé, Kelemen Jánosné, Kiss Lajos, Léber Gyuláné, Szabó Tibomé és Székely Sándor. A felügyelöbizottság elnöke: Kővári Jenő, tagjai: Antalfi Miklós és Tóth lllésné. Félmilliós pályázat eszközbeszerzésre Bemelegítő mozgással kezdődött a Somogy Megyei Idősügyi Tanács keddi ülése, Atol Sándomé gyógytornász tartott módszertani bemutatót. A rendkívül zsúfolt napirend elején Juhász János elnök foglalta össze a tanács tavalyi tevékenységét. A testület tagjai megismerték az idősek bentlakásos otthonaiban folyó gondozói munkát, vidéki üléseiken a települések szociális ellátó hálózatát. Szakértői előadások következtek ezután időseket érintő fontos kérdésekről, ezekre a későbbiekben részletesen visszatérünk. Az idős ügyfél és a hatóság különleges figyelmet kívánó kapcsolatát dr. Sitkéry Judit, a közigazgatási hivatal főosztályvezetője elemezte. Az ÁNTSZ tiszti főorvosa Az Egészséges Nemzetért népegészségügyi program főbb elemeit ismertette, tanácsokat adott a manipulált élelmiszerek felismeréséhez, majd az idősek gyógyszerfogyasztásával kapcsolatos kérdésekről beszélt. Gallai Brigitta diabetikus táplálkozási javaslatokat adott. Dömölki Lívia élelmiszer-szakértő az adalékanyagok, tartósítók, színezékek hatásáról szólt, a fogyasztóvédelem lehetőségeit tárta fel. Buzsáki Tünde a Menta Lelkiegészség-vé- dő Egyesületet mutatta be. Dr. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke az időseknek járó szociális ellátási kötelezettségről tartott előadást. Kovács Lajos, a megyei nyugdíjasszövetség tiszteletbeli elnöke a szervezet életét ismertette. Bemutatkozott a testület ülésén Jankovics György, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének nemrég megválasztott elnöke is. Az Idősügyi Tanács félmillió forint összegű pályázat kiírására kapott lehetőséget. Határozatuk szerint a nyugdíjasszövetség kistérségi egyesüléseinek klubjai eszközbeszerzési céllal (vérnyomásmérő, bútorzat, esetleg varrógép) pályázhatnak a pénzre. Megkezdik a fonyódligeti idősek fesztiváljának szervezését, a vetélkedőkkel, hasznos szabadidőprogramokkal tűzdelt eseményt szeptember 28-án szeretnék megtartani. Az Idősügyi Tanács következő ülését Csurgón szándékozik megtartani. _______■ El ment az építőmester Elsárgult iratok a fiók mélyén, egy félelmetes korszak dokumentumai: „Az önéletrajzban leírt adatok a valóságnak megfelelnek, ezeket tanú- vallomásokkal leellenőriztem... Szakmai téren kiváló szakember. Műszaki vonalon teljesen tájékozott, ezenfelül jó szervező és irányító, amelyet bizonyít az a tény, hogy vállalatunknál mindig a legnagyobb súlyponti munkákon mint főmunkavezető van megbízva... Áldozat- készsége a békekölcsönjegyzésben is megmutatkozott, mivel 1800 forintot jegyzett... Politikailag közepesen képzett, de elmondása szerint olvassa a Sz. U. Kommunista Pártjának történetét. A Szovjetunióhoz való viszonya nem kifogásolható, az általa irányított munkán igyekszik az élenjáró szovjet és sztahanovi módszereket alkalmaztatni... A lustálkodókkal szembeni fellépése túl kemény Volt, erről a hibájáról azonban igyekszik leszokni... Pártmunkát kevésbé végez, politikai megbízhatósága gazdasági munkájában tűnik ki...” Lukács János 1952-es káderlapjából valók a fenti idézetek, aki 1927- ben kapott kőműves mesterlevelet a kaposvári ipartestülettől. Az 1949- ben létrehozott Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat alapító tagja volt. Főmunkavezetőként ipari és katonai építkezések munkáit irányította, olyan embertelen világban, amikor egy repedt betonelem, vagy törött lapátnyél szabotázsnak minősült és éveket töltött börtönben, aki nem vigyázott. Többek között a Pamutfonó, a Petőfi téri SZTK, a taszári repülőtér, a Füredi I-es laktanya, a malom, a-cukorgyár, a vasútállomás építkezéseinek volt a vezetője. Főbenjáró felelősséggel járó munkája mellett állandó tanulással tartott lépést az építőipar módszereinek, anyagainak gyors ütemű változásával. Szigorú igényességét, gondosságát legendák övezték, emberi tisztességével szakmán kívül is közmegbecsülést szerzett magának, családjának. Tapasztalatait nyugdíjazása után sem nélkülözhette a nagyvállalat, tizenöt évig dolgozott még az építkezések műszaki előkészítésén. Kaposvár becsületben megöregedett építőmestere a napokban, 95 éves korában eltávozott közülünk. Orvos és mérnök fia, három unokája, dédunokája, a széles rokonság mellett tisztelőinek százai kísérték utolsó útjára. Gazdag életének mementói, az épületek őrzik tovább emlékét. ■ Disznótor a művésztelepen Csábító illatok vonzották a bográcsok köré a vendégeket fotó: kovács tibor Nagyatád Házias ízekkel és különleges finomságokkal vendégelték meg barátaikat a Nagyatádi Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület tagjai. Szombaton a görgetegi Közéleti és Nyugdíjas Klubbal, valamint a bólyi nyugdíjasokkal együtt csaknem százan vettek részt a szoborparkban tartott vidám baráti találkozón, amelyet a tavaszi fesztivál programjaihoz csatlakozva szervezett meg az Óh László vezette lelkes egyesület. A vendégek az atádiak tavalyi látogatását viszonozták. A szakadó eső ellenére ragyogó kedvet varázsoltak a művésztelepen felállított könnyű sátrakba a hatalmas kondérokból és bográcsokból asztalra került disznótoros étkek. A főzés közben hatan-nyolcan is kóstolgatták, fűszerezték a somogyi vegyes hurkát, a csábító illatú toros káposz tát, a hagyományos pörköltet, végül mindez a vendégsereg teljes megelégedésére és hangos dicsérete közben az asztalokról el is fogyott a házi süteményekkel és borokkal egyetemben. A virágos hangulatot jelezte, hogy a hűvös idő ellenére sem maradt el a zenével kísért közös nótázás. b. m. Dísztőr az idős detektívnek Dr. Kiss Elemér, Baráth Sándor a dísztőrrel és dr. Perák József Hírek KIRÁNDULÁS. A Vasas Szak szervezet Nyugdíjas Egyesülete május végén Kaszópusztára megy kirándulni. Jelentkezni kedd délelőttönként az MSZOSZ Cseri úti irodájában lehet. UNOKÁK. A felsőmocsoládi nyugdíjasok unokáik nappali otthonát, az óvodát szépítik, csinosítják. Nemrég térítőkét varrtak az alacsony asztalokra. A törődést a kicsik holnap anyák napi köszöntővel hálálják meg. ARBORÉTUMBAN. A Balaton leilei Őszi Rózsa Nyugdíjas Klub tagjai nemrég a jeli arborétumba látogattak. Negyvenötén nézték meg a természeti látványosságot. EGY SZÁZALÉK. A Balaton- földvári Nyugdíjas Egyesület számlájára 36 ezer 793 forint érkezett a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásából. Az egyesület saját pénztárából 60 ezerre kerekítette ki ezt az összeget és rászoruló kisnyugdíjas tagjai között vásárlási utalvány formájában osztotta ki, amelyet a nyugdíjasok boltjában lehet elkölteni. ANYÁK NAPJA. A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete hétfőn rendezi meg anyák napi ünnepségét. A köszöntő délután 2 órakor kezdődik a Szent Imre utcai pártok házában. OLDALSZERKESCTÖ: KATONA CSONGOR Dr. Kustra József ezredes, megyei rendőrfőkapitány dísztőrrel tisztelte meg születésnapján Somogy talán legidősebb rendőrét, Baráth Sándor nyugállományú századost. Az ajándékot dr. Perák József alezredes, a megyei főkapitányság személyügyi szolgálatvezetője és dr. Kiss Elemér barcsi rendőrkapitány kedden adta át a 91 éves detektívnek. Bensőséges hangulatú beszélgetés kezdődött a ladi családi házban, ahol feleségével (nemrég volt á 62. házassági évfordulójuk) és leánya családjával él az ünnepelt. Az egykor daliás termetű,'közel kétméteres férfi botra támaszkodik ugyan, de lenyűgöző memóriával, irigyelni való szellemi frissességgel, választékos szavakkal elevenítette fel mozgalmas életének fontosabb eseményeit, és mint a jó nyomozó, állításait azonnal írásos bizonyítékokkal támasztotta alá. A hétgyermekes család fia a nagy gazdasági világválság idején katonának állt, tiszthelyettesi iskolát végzett, onnan lépett a rendőrség kötelékébe 1935. augusztus elsején. Nyomozóiskolai és más képzések után Kaposváron magyar királyi detektívként teljesített szolgálatot, és szinte egymaga a testületből, a helyén maradt akkor is, amikor a szovjet csapatok 1944. december 2-án elfoglalták a várost. Kaposvári György polgármester a rendőrség újjászervezésére kérte fel, a bűnügyek felderítését, fosztogatók, rablóbandák elfogását irányította. Később Barcs környékén az elhagyott szovjet bunkerekben fészkelő szerb csempészeket füstölte ki. Szolgált még Szigetváron, aztán meggyűlt a baja a politikával. A kék cédulás választási csalásokat kifogásolta, aminek népbírósági tárgyalás lett a vége. Fölmentették ugyan, a rendőrség állományából azonban elbocsátották, mert nem kívánt a Magyar Dolgozók Pártjába belépni. Mikor ide ért élete fonalának gombolyításában, elmesélte, 1945 előtt a rendőrök és a csendőrök nem szavaztak, ezzel jelezték, hogy a haza rendjének védelmére esküdtek, nem kormányokra. Ci- vü életét a somogyi erdőgazdaságnál töltötte különböző beosztásokban. Nyugdíjazása után még nyolc évig az irattárat kezelte precíz pontossággal. A rendszerváltáskor rehabilitálta a rendőrség, visszakapta századosi rangját. Baráth Sándor most családja szeretetében éli napjait. Rengeteget olvas és szemüveg nélkül, végzi a ház körül adódó munkákat. Tavaly ősszel öt köbméter fát fűrészelt, aprított össze, akadt benne egynéhány görcsös tuskó is. Úgy állt az a farakás, mint tele skatu- lyában a gyufaszálak. _________■ Te rmékeinkkel lm itthon vag yoni Területi képviselőnk: Dr. Jasinka János Tel.: 30/9594-722