Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-02 / 101. szám

10. OLDAL EGYHÁZA K ÉLETE 2002. Május 2., Csütörtök Házasság felekezeti korlátok nélkül Pápai Edit és Hajmási Gábor már az ökumenikus szertartás szerint kötött házasságot A Magyar Katolikus Püspöki Konferen­cia, a Magyarországi Református Egy­ház és a Magyarországi Evangélikus Egyház egymással egyetértésben ki­nyilvánította, hogy a házasságkötés ökumenikus szertartása a közösen ki­dolgozott és jóváhagyott esketési litur­giák szerint történjék. Egyházmegyénk képviselői a házasságkötés ökumeni­kus szertartásának alapelveit és rend­jét ökumenikus lelkészi találkozón vi­tatták meg Csurgón.- Olyan világban élünk, amikor sokan a há­zasság intézményének a válságáról beszél­nek, és a más világnézetitek azt hangoztat­ják: a házasság helyett valami mást kell kita­lálni. Azonban Isten teremtette férfinak és nőnek az embert, az ő akarata az összetarto­zásuk és a család, ezért fontos a házasság és a vegyes házasságok mindenki számára el­fogadható szabályozása. Voltak nehezebb időszakok, de most örüljünk annak, hogy a fiatalok közös életét együtt indíthatjuk el és együtt kérhetjük rájuk Isten áldását, mert mindannyian Krisztus egyetlen nyájához tartozunk - ezekkel a szavakkal nyitotta meg a kaposvári püspökség részéről dr. Pé­ten Pál a csurgói lelkészi konferenciát. Is­meretes: a Magyar Katolikus Püspöki Konfe­rencia és a Magyarországi Egyházak Öku­menikus Tanácsa többéves közös munkával kidolgozta az ökumenikus esketés rendjét, s az érintett egyházak vezetői 2001. december 3-án írták alá. Sok verejtékkel készült el - vallják a munkában részt vállalók -, mert a három történelmi egyház házassággal kap­csolatos tanítása eltérő. A katolikus felfogás szerint a házasság szentség. A házasságkö­tési szertartás lényege a házasságkötési szándék kinyilvánítása, amelynek az egy­ház képviselője és két tanú jelenlétében kell történnie. Ezt az új házastársak ősi magyar szokás szerint esküvel is megerősítik. Az ér­vényesen megkötött házasság Krisztus sza­va szerint felbonthatatlan, mert „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” (Mt 19,6). A protestáns felfogás szerint viszont a házasság szent, Isten teremtési rendjének része, de nem szentség. A protestáns lelké­szek az állami anyakönyvvezető előtt már megkötött és általuk is érvényesnek tekin­tett házasságra kérik Isten áldását. A protes­táns szertartás lényegében a házasság meg- áldása. A katolikus felfogás a két protestáns fél közötti érvényes házasságot is szentség­nek tekinti. Ám a különbözőségek ellenére a közös keresztség és kegyelem ereje által a vegyes házasságokban élő házastársak is megélhetik a lelki és erkölcsi értékek közös­ségét - így hangzik az elmélet.- Az országot járva azt tapasztalom, hogy van, aki nem hallott az ökumenikus szertar­tásról, van, aki nem akarja elismerni, és van, aki már akkor gyakorolta, amikor hivatalo­san erre nem is volt engedélye - mondta ifi. Hafenscher Károly, az Evangélikus Egyház országos irodájának igaz­gatója. - December 3-án ajándékot és feladatot kaptak a lelkipásztorok, és ha ezt komolyan vesz- szük, akkor áldást várha­tunk és áldássá lehetünk. Egy olyan kincset nyer­tünk, amit korábban nem is reméltünk és vele sok­sok elkötelezettséget, mert a feladat magától nem oldódik meg. Mi ve­zetett idáig? A reformáció és ellenreformáció után évszázadok feszültsége, egymástól való elzárkó­zás és családok tragédiá­ja, majd felocsúdás a vi­lágkatasztrófák után számtalan félillegális ökumenikus esküvő vagy valamelyik oldalra „át- csúszott”esküvő, sőt egyik templomban sem megtartott esküvő. Hosz- szú út van mögöttünk, de még hosszabb előttünk. Az ökumené nem magán­ügy, hiszen Urunk bizta­tott rá, mégis személyfüg­gő. Bár egy alulról jövő akarat és egy felülről jövő kezdeményezés már ösz- szetalálkozott, mégis rajtunk áll, hogy ezt követően mi fog megváltozni. Tudjuk-e gon­dozni a ránk bízottakat és az egyházban ott­honra találnak-e a fiatalok? - vetette fel az igazgató. II. János Pál pápa 1995-ben ki­adott nyilatkozatában már az egység felé va­ló bátor haladásra biztatott, ám a katolikus egyház évszázadokig ellenállást tanúsított a vegyes házasságoknak a katolikus házas­sággal egyenértékű elfogadásával szemben. Dr. Kránitz Mihály katolikus professzor el­mondta: még a II. vatikáni zsinatot követően is, egészen az új egyházi törvénykönyv megjelenéséig (1983) a katolikus és más ke­resztény közötti házasság tiltó akadálynak számított. Felmentés hiányában ez a házas­ság nem számított elfogadottnak, de érvé­nyes volt. Ha felmentés nélkül kötött házas­ságot egy katolikus és egy más vallású ke­resztény, azt az egyház érvényesnek és fel­bonthatatlannak tartotta, ugyanakkor nyil­vánvalóvá tette, hogy a katolikus fél hibát követett el, mivel nem kért engedélyt az ille­tékes egyházi hatóságtól. XI. Pilis pápa 1930-ban még úgy fogalmazott, hogy nagyot vétenek, sőt olykor örök üdvösségüket ve­szélyeztetik azok, akik vakmerőén vegyes házasságot kötnek, amelytől az egyház anyai szeretete és gondoskodása óvja övéit. A vasszigor később enyhült, így 1981-ben II. János Pál pápa a vegyes házasságok kap­csán szabad vallásgyakorlatot hirdet, ám ar­ra figyelmeztet: ez a házasság különleges lelkipásztori törődést igényel, továbbá a katolikus fél ne fe­ledkezzen meg hitéből adódó kötelességeiről, és a gyerme­keit katolikus hitben keresz­telje és nevelje.- Érdekes kérdés, hogy „milyen színűek” lesznek majd a gyerekek és mennyire veszik komolyan a szülők a saját küldetésüket. Vajon egy felekezet felé terelik vagy megtartják azt a lehetőséget, hogy a szülők eredeti hitében nevelkedjenek? - így Kocsev Miklós reformá­tus teológiai tanár. - Én jónak tartom, ha a különböző színek megmaradnak, de egysze­rűbb, ha egy vallásban nevelkednek. A kato­likus egyház kötelezővé teszi az új ökumeni­kus házasságkötésnél is, hogy a gyerekek csak katolikus neveltetésben részesülhet­nek, a protestáns szabad kezet ad. Örülök az új rendeletnek - hiszen amíg a vallások nem tudnak egymással szót érteni, az emberek is nehezebben értenek szót a másikkal de úgy gondolom, hogy az egyének fogják el­dönteni, hogy valóban képesek vagyunk-e nyitni, s az a felekezet, amely az adott tele­pülésen túlsúlyban van, vajon enged-e a má­siknak - foglalta össze a professzor. Míg egyik településen jól megférnek egy­mással a különböző felekezetűek, addig számtalan példa volt és van arra, hogy örök háborúságot, életfogytig tartó lelkiismeret- furdalást okoz a vallási ellentét. Egy refor­mátus asszony, aki szülei tiltása ellenére kö­tött házasságot katolikus párjával, annak a templomában, azt mondta: örökké bántani fogja, hogy szülei halálukig nem békéitek meg vele. Sikter János lelkész pedig mesélt egy plébánosról, aki a jövőben sem kíván közös esküvői szertartást celebrálni templo­mában a másik lelkipásztorral. Pápai Edit és Hajmási Gábor alig egy hónapja házasodott össze evangélikus templomban ökumeni­kus szertartás szerint. A férfi családja katoli­kus templomban szerette volna, ám más­ként lett.- Végül mindegyik fél elégedettségére, mert nagyon szép és megható volt á szertar­tás - mondták a fiatalok. - Felekezettől füg­getlenül adott lelki tartást, és fennkölt volt; azóta személyes, mély kapcsolat fűz minket a lelkészhez. Fontos, hogy a különböző val­lások közelítsenek egymáshoz, s ehhez egy lépés az ökumenikus esküvő, varga andrea Nagy a tét: a lélek üdvössége Dr. Ittzés János nyugat-dunántúli evangélikus püspöknek két felnőtt fia van, s mindkettő katolikus lányt vett feleségül. A második házasságkötéskor Ittzés János már püspök volt. Saját példája kapcsán is arra figyelmeztetett: ne feledkez­zünk el azokról, akik az oltár előtt állnak. Hatalmas dolgok forognak kockán, időnként a lelkek üdvössége is. Nem sza­bad, hogy bárki úgy érezze: nem szereti saját egyháza. Léleképítő vallomás félszáz riportban Mindannyiunk hivatása, hogy a lélek pici csírájával tápláljuk és gyógyítsuk az emberiséget - idézi Lőrincz Sándor kötete, a Léleképítők Jean Vanier vallo­mását. Ez a mi felelős felada­tunk. S tegyük mellé, amit pün­kösd sugárzó csodájával kap­csolatosan dr. Péteri Pál kano­nok mondott: csak a Lélekkel teli emberek képesek arra, hogy valami nagyot, erejükön felülit alkossanak. Negyvenöt ember szólal meg a Lé­leképítők valamivel több mint fél­száz írásában. Fiatalok, középko­rúak és idősebbek, s vallanak - fe­lekezettől függetlenül vagy ahhoz erősen kötődve, elhivatottan - napi munkájukról, kis vagy nagyobb közösségükhöz tartozásról, s en­nek tükrében arról, hogy mit jelent számára a hit. A Léleképítők kü­lönböző időben és újságoknak írt cikkeiből válogatta össze Lőrincz Sándor. Riportjainak jelentős ré­szével a Somogyi Hírlap hasábjain találkoztak az olvasók. Többnek napi esemény, alkalom szülte okát: új lelkész, plébános kinevezése, évforduló, egyházi ünnep, avatás, államtitkári látogatás. Az időszerű­ség azonban csak ürügy, hátteré­ben a lelkiismereti szabadság, a vallás gyakorlása áll, s a szerző a szándék s az emberi tettek rugóit kutatva azt hozza fényre, ami ben­nük időtlen s közös: a hit. Pap, po­litikus, Kossuth-díjas néprajzkuta­tó tudós, sebészprofesszor és fog­orvos, zenész, ügyvéd, hittanokta­tó, neves színész, szerzetes nővér és egyetemi tanár - és sorolhat­nánk még - szólal meg, jeles sze­mélyiségek vagy észrevétlenül - mellettünk-értünk - munkálkodó kortársaink, az átlagosnál többet, a szolgálatot vállalók. Lőrincz Sán­dor érzékenyen figyel a világ, a közélet, elsősorban Somogy életé­nek rezdüléseire, s fölteszi - or­szággyűlési képviselőnek, államtit­kárnak vagy püspöki körlevélről is - egyszerű, kíméletlenül éles kér­déseit. S a válaszok - a riportalany személyiségétől függően - hason­lóképpen közvetlenek. Korszako­kat s kontinensek gondjait fogja át például Balás Béla kaposvári me­gyés püspök válasza a „magyar tra­gédiádról: soha nem volt ilyen mé­retű a népességcsökkenés. „Elké­pesztő a szétesés. Az alapok régen szétmálltak, a gyökerek elszakad­tak. A hit már folklórszinten sincs meg. Mintha fészkéből kergetnénk ki a repülni még nem tudó madár­kát... Lélektől lélekig vezet az út. S eredményre kell vezessen az ön­zetlen munka - sugallja a remek portrék sora. Mert látjuk, mennyi jószándékú törekvő ember él itt, közvetlen közelünkben. S minden egyisten-hívő vallásfelekezet hívé­ben erősíti a reményt: a legször­nyűbb gyötrelmeken is átsegít a hit ereje. kurucz ferenc Megmenthető kincsek tára A temetőkben, a szőlőhegyeken, kastélyparkokban, erdőszélek rejtett zugában megbúvó kápol­nák is Isten házai. Nem az égbe nyúló épületek kicsiny másai, hanem különleges hangulatú, zömök zárt tereikkel a bensősé­ges nyugalom, a csend, az elmé­lyülés ihletői. Deák Varga Dénes építész Somogy megye kápolnái című könyvében a megye vala­mennyi kápolnájának képekkel és történettel illusztrált emléket állított.- Miért éppen a kápolnákról ín könyvet?- A megyében az átlagosn, val több kápolna található, melyik teljesen magára mar többet ma is rendszeresen hasz­nálnak. Megragadott, ahogyan ezek az apró, egyszerű térmérté­kű, összeszorított terek mennyire meghitt, bensőséges hatást kelte­nek, s egyszerűségükben is gyö­nyörűek. Néhány elhagyatott ká­polna sorsa szinte az utolsó pil­lanathoz ért, s talán ez az írás is hozzájárul ahhoz, hogy összefo­gással, jó szándékkal megment­sük őket.- Mely épületek kaptak helyet a kötetben?- A megye 73 településén fel­lelhető több mint 120 kápolna mindegyike benne van a könyv­ben. De maga a kápolna fogalom is: más az egyházi értelmezésben és más a köztudatban. Hivatalo­san minden olyan templomszerű építmény, ami nem plébánia­templom-rangú, kápolnának mi­nősül, bármekkora is az épít­mény. A jelen írás pedig azon szakrális épületekkel foglalkozik, amiknek közös jellemzője, hogy kisméretűek. Helyet kapott több egykor pusztai vagy uradalmi ká­polna is, ami mára a faluszerű te­lepülés rendszeresen használt templomává vált.- Van-e a kápolnáknak a töb­bi egyházi épülettől eltérő jelleg­zetessége?- A legapróbb kápolnák is műidig a nagy építészeti stílusok árnyékában épültek, s bár több­ségüket nem építész tervezte, nem választhatók el a kortól és a helytől, amelyben és ahol szület­tek. Még a legegyszerűbb kis pa­rasztkápolnák is különleges érté­kűek. Nem a kevésbé értékes épí­tészet, inkább egyfajta figyelmet­lenség az oka annak is, hogy ke­Deák Varga Dé­nes 48 éves, épí­tészmérnök, Ka­posváron él a fe­leségével és két gyermekevei. Nagy­atád város főépí­tészi teendőit Is ellátja. Tavaly nyáron kezdte el­ső könyve, a most megjelent Somogy megye kápolnái című kötet készítését. vés közöttük az országos hírű, vagy műemlékként is védett.- Melyik kápolna önnek a leg­kedvesebb?- Valamennyi épület egy-egy hangulatot, történetet idéz, de a legközelebb áll hozzám a címlap­ra került balatonlellei és a mikei kápolna, mert mindkettő kurió­zum a maga nemében. A lellei Kis-hegyen található parányi épület tájba illesztése és építé­szeti megformálása egyaránt rendkívüli, s talán nem túlzás azt állítani, hogy ez Somogy megye legszebb műemlék kápolnája. A mikei Somssich-sírkápolna pedig a legjobb példa arra, mennyire védtelen és sérülékeny ez a kincs, amelynek megmentése meghaladja az ott élők erejét. A kápolnák mindig önmagunkért, a közösség tagjaiért vannak, s ko­runk és az emberi viselkedés tük­re, ahogyan ezekkel az egyszerű­ségükben is szépséges kincsek­kel bánunk. bíró mária Hírek HÁROM LELKÉSZ AZ ÚJ PARLAMENTBEN. Két református és egy evangélikus lelkész kapott képviselői mandátumot a 2002-es országgyű­lési választásokon. Szászfalvi Lászlót az MDF és a Fidesz közös jelöltje­ként már az 1998-as országgyűlési választásokon is a Somogy megyei 5. számú választókerületben választották országgyűlési képviselővé. ÚJ JEZSUITA TARTOMÁNYFÖNÖK MAGYARORSZÁGON. Nemesszeghy Ervin a Jezsuita Rend új magyarországi tartományfő­nöke; beiktatását szentmise keretében tartották Budapesten. Nemes­szeghy Ervin volt 1990-től a rendszerváltozás nyomán egyesített ma­gyar jezsuita rendtartomány első főnöke. A rendnek, amelynek nem­zetközi központja Rómában működik, jelenleg 11 rendháza és 145 tagja van Magyarországon. További 48 magyar jezsuita külföldön él. ELSŐÁLDOZÓK. Hatvanhét ál­talános iskolás fiatal elsőáldozá­sára került sor vasárnap Kapos­váron a Nagyboldogasszony szé­kesegyházban. A gyerekek több­sége a katolikus általános iskola tanulója. A szentmisét és a szer­tartást Rózsás László püspöki helynök celebrálta, aki prédiká­ciójában arról szólt, hogy reméli: a Jézussal való első találkozás áhítata segítséget és útmutatást ad a gyerekeknek egész további életük során. DÖNTŐBEN A LAKÓCSAI DIÁK. A baranyai egyházmegye hittan­versenyének pécsi elődöntőjében csaknem 170 katolikus tanuló mérte össze a tudását. A lakócsai iskola három diákja közül egyedül a 6. osztályos Kolarics Gréta vehet részt a hét végi döntőben, melyet szintén a megyeszékhelyen rendeznek, iga) ___________________■ EC CLESIA ES RÉGISÉGBOLT katolikus.relortnaius, evangélikus, zsldö festmény ÉS műtárgy Antik tárgyak hitelre is.helyszíni ügyintézéssel. Adas-vétei Kaposvár. Kontrássy u. 1. Tel.: 82/427-944 Nyitva tartás h-p 9-18. szó 9-12

Next

/
Thumbnails
Contents