Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-16 / 113. szám
6. OLDAL 2002. Május 16., Csütörtök Hírek BEFEJEZTEK AZ ÚTJAVÍTÁST. Teljes hosszában felújíttatta az önkormányzat a Béke utca nyugati oldalán a járdát 2,6 millió forintért. A burkolatot a Strabag kft készítette. Az utak kátyúzását, 1,5 millió forint értékű javítását a közútkezelő kft végezte. MESEVÁR A KICSIKNEK. Mesesátort rendeznek a gyermeknapra a nyugdíjasok a városi strandon. Az Őszi Napfény klub kilenc tagja alapította a mesemondó kört, hogy a hagyományt megőrizzék. Mesemondó nagymamák címmel tartanak rendezvényeket a város óvodáiban. KÖZMEGHALLGATÁS. Május 23-án tartja évenkénti kötelező és nyilvános közmeghallgatásos testületi ülését a képviselő-testület. A városfejlesztési tervekről és megvalósításukról Ormai István polgármester tart tájékoztatót, majd a képviselőkkel együtt válaszolnak a kérdésekre. OTTHON A CSALÁDOKNAK. Tizenegy családnak nyújthat átmeneti otthont a Vöröskereszt május 7-én fölavatott létesítménye, amit a volt henészi iskola épületéből alakítottak ki. A 40 személyt befogadó otthonban 6-9 hónapig maradhatnak s kapnak ellátást, segítséget a krízishelyzetbe került kisgyermekes családok. KÜLFÖLDIEKET VÁRNAK. Szlovák, román és német vállalkozók, gazdasági szakemberek is részt vesznek s bemutatkoznak a Rinya menü fesztiválon. Erről a város napján határoztak Nagyatád testvérvárosai közül Tardos- kedd, Kézdivásárhely és Nuss- loch vezetői, küldöttei. __■ AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA ÉS A FOTÓKAT KÉSZÍTETTE: BÍRÓ MÁRIA fflesttr-PIktsr Kér. és Szili. Kit. 7500 Nagyatád, Temesvári u. 8. 0*fr**T, , TlL/lu: 82/553-005.553-006 • PVC padlók és linóleum szegélyek ■ festékek, tapéták, vegyiáruk - csiszoló anyagok, tömitek ■ festő és háztartási kefeáruk, festőlétrák anyagok ■ festékek gépi színkeverése ■ csempék, járólapok, csemperagasztók, fugázók Bagó és Társa Építőipari Kft. Nagyatád, Kossuth u. 20. Tel/fax: 82/553-037 Lakóépületek tervezése, kivitelezése. Magas- és mélyépítés fővállalkozásban. Transzportbeton mixeres kiszállítás. Beton bedolgozás betonpumpával. Több ezer palánta városszépítésre Elment a Kereskedő A- Torma István IQ3? Hprpmhpr lft-án cvíilptptt c mnct Nem volt hagyományos piacnap Nagyatádon a hét végén, mégis megtelt a vásárcsarnok. A városszépítő egyesület szervezett minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számot tartó virág- és dísznövényvásárt. Két kis- és egy őstermelő árulta kedvezményesen növényeit. Az egyesület önkénteseinek segítségével néhány óra alatt több ezer palánta és erkélyládába való virágföld cserélt gazdát. Ezzel megkezdődött a virá- gosítási verseny, hogy mindenki felkészülhessen környezetének legszebb bemutatására. A településszépítés augusztusig tart. A családi házak, erkélyek, lakóközösségek és az intézmények vetélkedőjébe önállóan és a szomszédok, ismerősök is benevezhetik a legszebb kerteket, lakó- és munkakörnyezetet. A városszépítő egyesület által felkért, szakemberekből s nyugdíjasok és fiatalok képviselőiből álló bizottság pedig augusztus 20-ig eldönti, hogy kik érdemlik meg a támogatók értékes ajánNagy volt az érdeklődés; néhány óra alatt több ezer virágpalántát adtak el a vásárcsarnokban dékát és a ház falára tehető kerámiaplaketteket. Versenyen kívül a köztéri órákra is figyelnek a városszépítők. A szélforgós óra javításának megszervezése mellett pályázati támogatást is remélnek a Kossuth utca sarkán egykor álló függőóra visszatételéhez. A szoborpark melletti öreg mozdony balesetveszélyes részeinek a javítását és a városi turistaút jelzéseinek a kialakítását is vállal- ták a városszépítők. _______ ■ To rma István 1932. december 18-án született, s most végleg elköszönt családjától, ismerőseitől, barátaitól, szeretett városától, Nagyatádtól. Kereskedőnek született, akként is távozott. 1947 szeptemberében a Hangyaszövetkezetnél kezdett tanulóként, s pontosan 50 év múlva egy élet munkájáért Nagyatád város legrangosabb kitüntetését kapta. Torma Pista nem ismert lehetetlent. A Nagyatádi Áfész alkalmazásában állt, 1960-tól nyugdíjba vonulásáig. Volt boltvezető és sok minden. A többség mégis az Atád Áruház igazgatójaként ismerte. Ebben az áruházban mindig minden őrá emlékeztetett. Szó szerint sem ismerte a lehetetlent. Annak idején, amikor még sok mindenből volt hiány, s kevésnek bizonyult az elosztott mennyiség, saját maga ment Fenyvestől Barcsig, hogy a termelőktől szerezze be a húst és a hentesárut, gyáraktól az iparcikkeket, az akkor nagy szónak számító televíziókat, hűtő- szekrényeket, fagyasztóládákat. Nem állt meg az ország határánál sem. Hogy az Atádban legyenek kozmetikai cikkek, s változatos minőségű mosóporok, Jugoszláviába járt, s hozta az árut. Nyugdíjba ment, de nem vonult vissza. Vállalkozóként építette kereskedelmi ideálját. Mindig az álma megvalósulásáért harcolt, hogy a nagyatádi Kossuth utcában saját áruháza legyen. Megtette. Harminc embernek adott vele munkát. A „mű” - bár alkotója távozott - tovább szolgálja a várost. A színvonalból soha nem engedett. Az ő mércéje mindig magasabb volt másokénál. S egy-egy vitás kérdés kapcsán is mindig azt mondta: hogy kinek van igaza, azt nem tudom, de hogy ki a vásárló, azt igen. Torma Pista! Béke legyen veled! ________________ -ljÚj szerepet kap a könyvtár Forró pillanatokra Nagy vendégjárásra számít a városi könyvtár, ahol hamarosan megnyitják Nagyatád első és ingyenes intemetkávéházát. A Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztosságától nyert hat korszerű számítógépet és kor- látian internethasználatot. A 2 mü- lió 50 ezer forint .értékű berendezést a napokban veszik használatba, miután kiépítik az ehhez szükséges, nagy sebességű adatátvitelre is alkalmas telefonvonalat.- Napközben leginkább a nyugdíjasok látogatják a könyvtárt, s tí- zen-húszan rendszeresen betérnek a folyóiratok, újságok böngészésére. A kölcsönzési arány évek óta alig változik és jónak mondható, s az utóbbi időben különösen nőtt a látogatottsága - mondta Vas Kata könyvtáros. - A európai információs pont mint térségi központ is egyre népszerűbb, itt a nemzetközi pályázati és támogatási lehetőségekről tájékozódnak elsősorban a fiatalabbak és a vállalkozók. A náluk is fiatalabbaknak először rendeztek ki mit tud?-ot a múlt héten a megyei EIP- központ munkatársai és a könyvtár, hogy a felső tagozatosok összemérjék tudásukat az' unióról. A versenyt a Babay általános iskola nyerte: elhozta az első és a második díjat is. A harmadik helyen az Árpád fejedelem iskola tanulói végeztek. A könyvtár adott helyet nemrég Nagy érdeklődéssel vettek részt s jól szerepeltek a diákok a vetélkedőn a gyermek-szavalóverseny döntőjének is, és hamarosan újra a versmondóké lesz egy napra a téka. A Talentum irodalmi stúdió szervez térségi tehetségkutató szavalóversenyt május 24-én. Erre fiatalokat és időseket egyaránt várnak. ■ Remekeltek a nagyatádi diákok Autó schafer j Harmadik helyet ért el az országos J tantárgyi versenyen történelemből | Pólyák Petra, az Ady gimnázium [ 11/a osztályos tanulója. A fordulatokban és meglepetésekben gazdag versenysorozatot a Vas megyei pedagógiai intézet indította J útjára, s mintegy másfél ezer kö- | zépiskolás versengett a több hónapig tartó fordulókon. Ebből csak a megyei legjobbak jutottak be az országos döntőbe, s végül húsz fiú és hét leány mérte össze tudását Szombathelyen. Simonná Bolla Marianna történelemtanár, Pólyák Petra felkészítője elmondta: ponteredményei alapján tanítványa harmadikként került a döntőbe. Kivételes eredmény, hogy ezt sikerült is megőriznie, miközben az elsőként bejutott fiú a 23. helyre, a másodikként bejutott versenyző a 19. helyre esett vissza. Somogyot Kiss Ildikó, a kaposvári Táncsics gimnázium tanulója képviselte még, s a 14. helyen végzett. Az Ady gimnázium és szakközépiskola növendékei remekeltek „A tudás fonásai” elnevezésű honismereti versenyen is, amit a Honismereti Szövetség rendez a középiskolásoknak. A 18 somogyi csapata közül 9 jutott a megyei döntőbe, s ebből hét a nagyatádi gimnáziumból. Az országos versenyen az első helyezett kaposvári Táncsics gimnázium háromtagú csapata és a nagyatádi Ady gimnázium 11/a csapata vehet részt. A 3. helytől a nyolcadikig minden helyezést az atádi iskolások nyertek, akiket az osztályokat tanító Simonná Bolla Marianna, Horváthné Ringenbach Beáta és Heizler Erika történelemtanár készített föl. ■ Skoda Cool Limitált Cool modellek ajándék klímával, mélyhűtött áron. l átogasson el kereskedésünkbe vagy Május 16 17-18-án 9-15 óráig a balatonlellei, marcali, siófoki Penny áruháznál kiállított modellünkhöz. Meglepetés a helyszínen! www.autoschafer.hu 8640 Fonyód, Köztársaság u. 99. Tel.: (85) 362-299 Tel./Fax: (85) 363-753 DAEWOO akció Nagyatádon Típustól függően 100 000 Ft-től-1 000 000 Ft kedvezmény! Eredetiségvizsgálat Műszaki vizsga Minden típusú autó javítása Hitel ügyintézés nem nálunk vásárolt autókra is! 30%-tól Casco mentes! ^ DAEWOO SÁNTICS ywoo 7500 Nagyatád, Szabadság u. 21. Tel.: 06-82/454-136, 30/947-5294, fax:452-328 RENAULT VARJAS AUTÓHÁZ Nagyatád, Bűnvádi u, 2/á. Tel,/f#x: 823*51-21)8 Tel.: 82/SKMJ83 Mobil: UÖ/íláftí-m 30/2173-383 Siófokon, a hamarosan nyíló Peugeot Máté márkakereskedés az alábbi pozíciókra munkatársakat keres:-Cégvezető Alapkövetelmény: Felsőfokú gazdasági végzettség-Gépjármű értékesítési vezető Alapkövetelmény: Felsőfokú végzettség -Gépjármű értékesítő Alapkövetelmény: Középfokú végzettség -Alkatrész és tartozék értékesítő Alapkövetelmény: Középfokú végzettség -Vevőszolgálati vezető Alapkövetelmény: Felsőfokú műszaki végzettség-Munkafelvevő Alapkövetelmény: Felsőfokú műszaki és kommunikációs végzettség-Műszaki tanácsadó Alapkőv etelmény: Gépj árm üszerelő mester végzettség-Marketing felelős Alapkövetelmény : Felsőfokú marketing végzettség-Kereskedelmi asszisztens, pénztáros, autószerelő, gépjármű villamosság szerelő, karosszéria lakatos Fényező Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, kéijük fényképes pályázati anyagát 2002. május 25-ig az alábbi címre elküldeni: PEUGEOT MÁTÉ SIÓFOK FŐ U. 24. Tel. :85/550-930 peuceot N A G Y A T Á Dl TÜKÖR _______