Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-13 / 86. szám

16. OLDAL K R Ó NIKA 2002. Április 13., Szombat Velünk nyertek! A lapunkban naponta megjelenő keresztrejtvény és gyerekrejt­vény helyes megfejtői között két­hetente sorsolunk. Most a követ­kezőknek kedvezett a szerencse: Stagl József (Kaposvár) és Vass János (Balatonboglár), a gyere­kek között pedig Kustos Napsu­gár (Jákó) és Kutas Eszter (Kaposmérő). Gratulálunk, a nyereményeiket postán juttatjuk el. Kérjük, megfejtéseiket össze­gyűjtve, hetente juttassák el szer­kesztőségünkbe^ ____________■ Éb ren álmodott életképtár Rendhagyó megnyitóünnep­séget tartottak tegnap a So­mogy Megyei Művelődési Központ Kapós Art Galériá­ban. Egy időben két fiatal, az út elején álló művész al­kotásait tárták a közönség elé. A két kiállítás egy soro­zat részeit alkotja. Az SMK meghívja és bemutatja azo­kat a fiatal művészeket, akik az első amatőr képzőművé­szeti tárlaton díjat szereztek. Tegnap Zádori Iván Élet­képtár, és Csernák Máté Éb­ren álmodom című kiállítá­sát nyitották meg a megyei művelődési központban. Zádori Iván képeit irodal­mi alkotások inspirálták. A képeket Nyári László költő ajánlotta az egybegyűltek fi­gyelmébe.- Az emberi kultúra kö­szön vissza ezekről az alko­tásokról - mondta Nyári László. - Hangulatok, él­mények tükröződnek a vásznakon. A társadalom története olvasható ki a képekből, s látszik rajtuk az is, hogy mennyire másként is alakulhatott volna, a Csernák Máté Ébren Álmodom és Zádori Iván Eletképtár című kiállítást nyitották meg maitól eltérő irányba fejlődhetett volna az emberi­ség. A kikötő és a tenger kéjJei a mindig új dolgokat megismerő, kívánó embert juttatják eszembe. STRASSZER VALI Szőlőskert a táj ház mellett Lábod Gyalogszőlőt telepített szomba­ton a lábodi legényegylet a falu tájházához, hogy a hagyomány- őrző szőlőműveléssel és a tájfaj­ták bemutatójával kiegészítsék a falu turisztikai kínálatát. Az önkormányzat tervezetten fejleszti a falu idegenforgalmi lát­ványosságait, hogy változatos te­vékenységekkel minél több időt töltsenek Lábodon a vendégek. Lassú István polgármester mond­ta, hogy a vidraparkhoz és az er­dei iskolához vezető túraútvona­lak kijelöléséhez a Széchenyi Terv támogatására is pályáznak, melynek elbírálására csaknem egy éve várnak. A Rinya mentén máig egyedül­álló Lábod abban is, hogy egységes közúti tájékoztató táblákkal jelöl­ték meg a falu turisztikai célpontja­it. A barna alapszínű táblák egyike a helytörténeti kiállításnak is he­lyet adó tájházat mutatja, amely hamarosan egy százesztendős présházzal is Idegészül. A faszer­kezetes talpasházat a külterületi szőlőhegyről hozza be az önkor­mányzat a falu központjába, hogy a tájra jellemző építészetnek és a hagyományos szőlőművelésnek élő emléket állítson. A tájházi épü­letegyüttest egészíti ki a legényegy­let által kialakított fajtagyűjtemény és szőlőskert is, amely a régi karó­művelés hagyományait követi. Hogy a lábodi tájház valóbán alkalmas legyen a vendégek foga­dására és kisebb közösségi ren­dezvények tartására, egy korsze­rű, de stílusában az épülethez illő mosdót és fészert is építenek, melynek befejezéséhez a terület- fejlesztési tanács támogatására pályázik az önkormányzat, b. m. A város napjára készül Kanizsa Huszárok, hintó és szekerek pará­déznak a főutcán, majd a dísztéri zászlófelvonással hivatalosan is kezdetét veszi április 25-én Nagy­kanizsa legfényesebb virágkorát idéző rendezvény, a város napja. A délelőtt leginkább a diákoké: városismereti túrák, szabadtéri műsorok, vetélkedők várják őket. A délután elsősorban a családoké, így kellemes kikapcsolódást ígér az apróságoknak és szüleiknek a bábszínház, a táncház, a koncer­tek, a térzene és a régmúlt idők já­tékai. Évről évre hatalmas sikert aratnak a gólyalábasok, és idén több profi német csapat is bemu­tatkozik, emellett a Via Kanizsa Kht hatalmas tétért hívja verseny­re az amatőr 50 fős csapatokat: egymillió forint értékű szolgálta­tást ajánlott fel a győztesnek. Néhány hónapja megkezdték a város központjában álló szökő­kút és környékének a felújítását, amelyet a város napján fognak felavatni, és ekkor nyitja meg ka­puit újra a Centrál kávéház. A vá­ros által alapított kitüntetések át­adására és az évente újraválasz­tott város bora cím kihirdetésére egy színvonalas gálaműsor kere­tében kerül sor a díszközgyűlé­sen, majd ünnepélyes zászlólevo­nással zárul a rendezvénysorozat szombaton éjjel. Ám vasárnapra még fallabda versenyt hirdetnek közéleti szereplőkkel, valamint nemzetközi fodrász- és kozmeti­kus verseny zajlik a Zsigmondy- Széchényi Középiskola tornater­mében. VARGA ANDREA Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. Tarka sorok Közbiztonság- És miért pont azt az üzletet rabolta ki - kérdezi a vizsgálóbí­ró az elfogott gengsztertől -, mi­ért nem egy másikat?- Ez volt a lakásomhoz közel, és nem szívesen hagyom sokáig egyedül az otthonomat, hiszen tetszik tudni, milyen manapság a közbiztonság. Hová tegyem? Sétál az ifjú pár az utcán, s a férjet egyszer csak csábos mo­sollyal üdvözli egy szexbomba nő. A férj lesüti a szemét.- Hm... csak tudnám, hová te­gyem?- Akárhová, csak az ágyunk­ba ne...! Érzi- Van egy olyan érzésem, hogy a férjem már nem szeret úgy, mint régen- Miből gondolja?- Abból, hogy már két éve nem jött haza. Horoszkóp Retekék még ágyban vannak, Retekné az újságot olvassa, majd megszólal:- Te, Béla, olvastam a mai he? roszkópodat... Legjobb, ha föl sem kelsz! Kérdés- Hagyott el már téged valaha a feleséged?- Á, fenét! Folyton csak ígér­geti. Nem mondta...- Már egy éve házasok va­gyunk - morog az asszony -, és még mindig nem mondtad meg, mit eszel a legszívesebben a főz- tömből...- Az olajos halat. Peches ember- Mindkét feleségemmel rosszul jártam.- Igen? Miért?- Tudod, az első megszökött. A második meg az istennek sem akar megszökni. Szomszédok- Ön hol lakik? - kérdezi a bí­ró a vádlottat.- Én kérem, hajléktalan va­gyok, nincs bejelentett lakásom.- Hát maga? - kérdi a társát.- Én vagyok a szomszédja! Ketten az utcán Két ember megy az utcán. Azt kérdezi az egyik, fölnézve az égre:- Mondd, ez a Nap, vagy a Hold?- Nem tudom, nem vagyok idevalósi. ■ Programajánló Kulturális műsorral egybekötött borversenyt rendez ma 14.00 órai kezdettel az iharosberényi általános iskola. ■ Csiky Gergely Színház SZOMBAT: 19.00 MY FAIR LADY Déryné bérlet *67662­MOUNTAIN Bike-vásár. 82/317- 022. *65790* TÖLTŐÁLLOMÁS kezelő, eladó OKJ-s tanfolyam indul 2002. ápri­lis 22-én Kaposváron. Érd.: 82/501- 071. *70237* HASZNÁLT bútor eladás, olcsón hitelre is. Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. *70827* Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VARGA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528- 155. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: PÓRÉ LÁSZLÓ. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfize­tés): Siófok, Hock János köz 2.1. em. Telefoni (84)311-668, telefax: (84)510-096. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesz­tési ügyekben): 82/528-120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján-átutalással. Előfizetési díj 1 hónapra 1245 Ft, negyedévre 3735. Ft, félévre 7470 Ft, egy évre 14 940 Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, || Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.A A-el jelölt cikkek fizetett hirdetések. • • * Az újságé PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült Várható időjárás A Balaton :Q: ^ 92) vízhőmérséklete: 8° Siofok^A ,,ri" '** 20° J 4jfc c£b EfftfyÓÚ párás ködös borult I g§£f° “por aniw í !“* I /X (At XX 21 Kaposvár9*'3 9*-* 9*-^ 22° f* hasas eső hózápor havazás J# ------------------------­Cs urgó a0-* A hosszabb-rövidebb na­22° 5 Manmitárt A pos időszakok mellett a tér­iig Nagyaiao jp ségben gyakran lesz eró­z. ^ wB sen felhős az ég, és több­it ujp felé várható eső, zápor, né­V— hol zivatar is lehet A dél­------,/“( keleti szél többfelé meg­Ba rcsvr erősödik, helyenként _.0 v viharossá fokozódhat. Me­4" legszik a levegő. Készítette, y . 1 I - M r iHInnw llunnnvtn DMm*Í1A lnmnnnit»án«l (VuZluKGuGSiIlBlvurUluyia oi ftlIldllZ nUnyafld DlZlUSIIu laHiUyaidoöVűi Melegfront! hatásra kell számítanunk. Szakaszosan csúszós utak, V - v.,'■ néhol erős oldalszél nehezíti maid a közlekedést. D l --------------- VASÁRNAPI -------------------------------­So mogyi Hírlap A TARTALOMBÓL: KÖZELRŐL - Allergia: Lenge szellő hordja-viszi már a virágporo­kat, rengetegen nyúlnak papírzsebkendőért, szemcseppért. Az al­lergiások nagy tábora átkozza ezt az időszakot. Olvasóinkat arról kérdeztük, hogy a pollenen és a politikán kívül kire, mire allergi­ásak? - Repülünk: A szakemberek óvatos becslésé és reménye szerint jövő év végétől már elindulhat a menetrend szerinti repü­lés Taszárról. Dr. Vékony László, a Taszár Air-Port ügyvezető igaz­gatója a jelenlegi helyzetet vázolta. KÖRKÉP - Lövészárkok: Az utolsó kampányhéthez érkezve a vég­letekig kiélezett lett a választási küzdelem. A pártok minden tartalé­kukat bevetik a másik oldal lejáratására. Az ellentétek a választópol­gárokra is hatással vannak: vonaton, vendéglőben, munkahelyen és utcán találkozó emberek között is indulatos viták alakulnak ki. ÉLETMÓD - Nagytakarítás: A tavasz a természet megújulásának és a háztartásokban megkezdődő általános nagytakarítás, lomtalanítás, festés évadja is. írásaink ezekhez a munkálatokhoz adnak hasznos ta­nácsokat. Rovatunkban beszámolunk a Hungexpo területén nyílt épí­tő- és díszítőipari killítás, a Construma, Decorstone újdonságairól is. SPORT - Az Inter kiválasztottja: Gera, a Ferencváros támadója az utóbbi évek egyik legnagyobb ígérete, hírek szerint az olasz Internazinale is érdeklődik utána. Ez is szóba kerül a fiatal játé­kossal készített interjúban. Három sportoldalunkon részletesen beszámolunk az országos és megyei eseményekről is. A megfelelő üszliíóerő minden célra! Most akcióban: KKRCHER meleg- és kidegvlzes Ipari magasnyomású gépek 8 % kedvezménnyel tttáitis véséfi? ámt f«®. lg11! Ferenciéi. Társa Kft. M , Higiéniai bem utat éterem * yKSngkí I Kaposvár, Pécsi u. 20 raWm 1 Tel: 82/416-637, j 06-26/3169-172 _________

Next

/
Thumbnails
Contents