Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-14 / Vasárnap Reggel, 15. szám

n VASÁRNAPI Somogyi Hírlap Két világ határán? Magyar Bálint szerint a választás nem a tereken, utcákon, hanem a szívekben, fejekben és a szavazófülkében dől el. A szabaddemokrata ügyvivő azt mondta, Orbán Viktor a keddi agresszív beszéde után rájött arra, hogy a szeretet jobb, mint a gyűlölet, ezért „otthon hagyta” Kövért és Csurkát, illetve, hogy a haza még sincs veszélyben, csak a Fidesz- kormány hatalma. Végül, hogy Magyar- ország köztársaság és nem részvénytár­saság, csak kérdés, ezt a felismerését megosztotta-e a fideszes családtagok­kal, üzletfelekkel. IMRE ■ Ismert sportolók, művészek is részt vettek a Fidesz vezette polgári erők tegnapi kampánygyűlésén. A budapesti Kossuth téren megjelent - rendőrségi becs­lések szerint - másfél milliós tömeg néptáncbemu­tatóval és az Edda együttes koncertjével hangolódott a politikusok beszédére. Szabad György, az első szabadon választott parlament házelnöke Medgyessv Péter MSZMP-s múltjára hivatkozott, a szlovákiai Duray Miklós békés forradalomról beszélt. A minisz­terelnök színpadra lépését hatalmas üdvrivalgás kísérte. Orbán Viktor a keddi beszédéhez képest jóval visszafogottabb volt. A szeretet hatalmáról szónokolt, s azt mondta, hogy a választások második fordulója előtt két világ határán állunk. Határt nyitottak az ifjú párnak Egyedülálló esemény tanúi vol­tak tegnap a csaknem 300 éves őrtilos-szentmihályhegyi temp­lom falai, ahol a légrádi Nikola Wolf és Zrinka Milicevic kötött házasságot. A fiatalok és a - mintegy nyolcvan fős - násznép számára 4 órára ideiglenesen megnyílt a határ, és valamennyi­en a Dráván érkeztek a 40-12 személyes, féltetős csónakokban a szertartásra. Az ifjú párnak Lévák Jánosné őrtilosi polgár- mester, nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyeret és bort - a bő­ség és jókedv szimbólumát - ajándékozott. Varga Andrea FOTÓ: VARGA GYÖRGY IDŐJÁRÁS Előrejelzés Snmogy megye térségére Országos előrejelzés (5 napos): Orvosmeteorológia: Repülésmeteorológia: Speciális élőszavas tájékoztatás: Várható időjárás vasárnap estig: Viszonylag enyhe, de meglehetősen változékony időre van kilátásunk. Sok felhő érkezik hozzánk délnyu­gat felől, és ezek a felhők újabb eső­ket, záporokat hoznak. Néhol akár zivatar is lehet. A hőmérsék­let a kevés napsü­tés ellenére is ma­gasra emelkedik. 06-90-304-631 dija: 120 Ft/perc 06-90-304-612 dija: 120 Ft/perc 06-90-504-002 dija: 240 Ft/perc 06-90-504-001 dija: 240 Ft/perc Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Média Kapcsolatok Osztálya HÍREK Király Béla 90 éves ■ 90. születésnapja alkalmából kö­szöntötték teg­nap Kaposváron Király Béla tábor­nokot, az 1956-os Forradalmi Nem­zetőrség pa­rancsnokát. A Nagy Imre Társa­ság megyei szervezetének ünnepi köz­gyűlésén a szülőföld, Somogy és a szülő­város, Kaposvár képviselői köszöntötték a magát máig kaposvári lokálpatriótának valló, Budapesten élő történészt'. Szakály Sándor hadtörténész, Király Béla munkás­ságáról tartott előadást. Az ünnepségen felolvasták Nagy Imre leánya, Nagy Erzsé­bet Király Bélát köszöntő táviratát is. Leskó László emléke ■ Tegnap avatták fel Dombóváron Leskó László író-újságíró emléktábláját, halálá­nak első évfordulóján. Leskó László la­punk elődjének, a Somogyi Néplapnak munkatársa, majd kulturális rovatveze­tője volt. írásai országos napilapokban és folyóiratokban is megjelentek, 1986- tól a Szabad Föld munkatársa, 1994 és 1997 között főszerkesztő-helyettese volt. 1995-ben Táncsics-díjat kapott. Nem csal o szimata! A siemens M35/M mobilhoz most tényleg nagyon szolid áron juthat hozzá. • Rezgő hívásjelzés Fekszik Önnek7 Mén egy |0 hír! Az M35-ÓS kistestvére, a Siemens A35-ös továbbra is csak 9900 ft! Siemens M35/SL DOMINO csomagban I JOKER:991494 H l II a 0 0 2 1 5 A Vasárnap Reggel bármely részének másolásával, llllll llllll terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával ;■ t |: és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenn­: ! ' tartva. Értesüléseket átvenni csak a Vasárnap 9714900 003702 Reggelre hivatkozva lehet

Next

/
Thumbnails
Contents