Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-08 / 81. szám
2002. Április 8., Hétfő KAPÓ S V Á R 5. OLDAL VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 319-843: - A Bajcsy-Zsilinszky utca 54. vagy az 56. számú háznál már hosszú ideje építkeznek. Több mint egy éve a járdán vannak az állványok. Emiatt a gyalogosok kénytelenek az úttesten járni. Mikor fejezik be az építkezést? Meddig adott az építési hatóság határidőt a kivitelezőnek? Kertész Norbert megbízott irodavezető: - A Bajcsy-Zsilinszky utca 54/b szám alatti ingatlanon jogszerűen, engedély alapján kezdték meg 2001. november 9-én az építkezést. A munka kezdetétől számított öt éven belül kell ott befejezni az építési munkákat és megkérni a használatba vételi engedélyt. Az állványzat elhelyezéséhez 2002. április 31- ig kaptak érvényes közterület-használatot. Ha eddig az időpontig nem fejezik be a munkákat, akkor is van lehetőség a közterület-foglalás meghosszabbítására. Ezt azonban már emelt díjtétellel kapják meg, és csak a beruházás befejezéséhez indokoltan szükséges ideig. Név nélkül: - Veszélyes helyen áll a Bocskai és a Vak Bottyán utca elágazásánál két villanyoszlop. Mikor teszik őket más helyre? Erdélyi Ferenc, a Dédász Rt kaposvári kirendeltségének vezetője: - A Vak Bottyán és a Bocskai utca kisfeszültségű hálózata csaknem negyvenéves. A szilárd burkolatú út később épült, a tervezője nem minősítette balesetveszélyesnek a kisfeszültségű hálózatot. Az oszlopok kihelyezése mintegy egymillió forintba kerülne, és ehhez a Dédász Rt nem tud anyagi támogatást biztosítani. A néhány év múlva sorra kerülő hálózatrekonstrukció keretében természetesen lesz majd lehetőség az új oszlopok elhelyezésére. _____________■ Ki ugrási lehetőség a turizmus A turisztikai ágazat egyre jelentősebb kiugrási lehetőséget és bevételi forrást hozhat a településeknek, és a pénzeszközök is rendelkezésre állnak a turizmus fejlesztésére, de többen is élhetnének a kínálkozó pályázati lehetőségekkel. Mindez a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság legutóbbi ülésén hangzott el, ahol a tavalyi pályázatok eredményeit tekintették át, és az idei lehetőségeket elemezték a résztvevők. Sárái Péter, a DDRIB alelnöke elmondta: Somogy különleges helyzetben van, hiszen két régió, a balatoni és a déldunántúli pályázati lehetőségeire is támaszkodhat. A belső-somogyi térség tavaly a Széchenyi Terv révén 340 millió, a területfejlesztési tanácstól újabb 40 millió, valamint a DDRIB saját pénzeszközeiből 30 millió forint támogatáshoz jutott. A Balaton-part mint kiemelt üdülőkörzet ugyancsak jelentős központi támogatást tudhatott magáénak. Somogy összességében jó helyzetben van, és lehetne még kedvezőbben is, ha a pályázati lehetőségeket az itt élők még jobban kihasználnák. A 2002. évi pályázati kiírások már tavaly december eleje óta olvashatók az interneten, s a pályázóknak volt elég idejük tájékozódni a feltételekről és elkészíthették a pályázati anyagot. A múlt esztendőben csak az év első hónapjaiban ismerhették meg a pályázati kiírásokat, lehetőségeket, így az első félévre tervezett rendezvényekre, beruházásokra már nem tudtak támogatáshoz jutni. Az idén ez másként alakult: az év eleji, farsangi rendelvények, fesztiválok már szerepelhettek a támogatott kezdeményezések listáján. Kaposváron például már a szilveszteri rendezvényekhez is kaphatott támogatást a város. Az idei turisztikai célok között is kiemelt helyen szerepel a gyógyturiz- rnus, a termálfürdő-fejlesztés. A Széchenyi Terv forrásaiból ezekhez a beruházásokhoz számos megvalósíthatósági tanulmány készülhetett el. Jó példa erre a kaposvári fürdő, amelynek a nyolcmilliós tanulmánytervét sikerült ilyen forrásból megvalósítani, s ennek nyomán remélhetőleg soha nem látott fejlesztés valósulhat meg. A pályázók azonban egyre inkább felismerik azt is, hogy nemcsak milliárdos beruházásokkal, hanem kisebb fejlesztésekkel, különleges rendezvényekkel is településükre csalogathatják a turistákat. Akár a kiszolgálóegységek, szolgáltatások bővítésére, szépítésre, parkosításra is lehet pályázni, mindarra, ami kényelmi vagy esztétikai szempontból a turisták számára vonzóbbá teszi az adott települést. Vagy éppen vendégcsalogató rendezvényekre, látványosságokra, amelyek legalább regionális vagy nemzetközi hatásúak - mint például a nemzetközivé bővült Kaposvári Tavaszi Fesztivál. Az, hogy a pályázóknak több idő állt rendelkezésre az idén, a pályázatok számán csak kevéssé vehető észre. Időarányosan negyven pályázat érkezett eddig a Déldunántúli Regionális Idegenforgalmi Tanács pályázataira, ami nagyságrendekkel nem több mint a tavalyi, de mindenképpen jobb az eredmény. Látványos a változás viszont abban, hogy a beérkezett pályázati anyagok alaposabbak, jobb minőségűek, mint a korábbiak. J. E. Búzafűvel az egészségért Alexander Klára 1995-ben találkozott a búzafű-terápiával. Elvégezte az iskolát, letette a vizsgákat. Nemrég Kaposvárra költözött a férjével.- A búzafű friss klorofillal tölti föl a testet, aktív enzimeket tartalmaz - állítja Alexander Klára. - Vértisztító, gyorsan, hatásosan fölszívódik. Az egészséges embereknek negyedévente ajánlott a búzafű- terápia, méregtelenítésként. A daganatot akár 3-4 hét alatt meg lehet szüntetni. Ez nem mese, erre bizonyítékok vannak. A bioföld 103-féle ásványi anyagot tartalmaz, s ezekből 98-at felszív a búzafű. Persze nem mindegy, milyen körülmények között neveljük. A préselésük már nem ennyire bonyolult, egyszerű paradicsompasszírozóval levet nyerhetünk. Alexander Klára 1991-ben hagyta el Magyarországot, s elsősorban a program miatt jött vissza. Elmondta: a saját népén szeretne segíteni. Úgy véli: rossz egészségi állapotban vannak az emberek, ezt pesti látogatásai során észlelte. Kaposváron fogadókészséget talált a terápia iránt, s ezért itt telepedett le.- Bármennyire furcsán hangzik, akkor is így van: a stressz az ember legnagyobb mérge. De, aki naponta kétszer, reggel és este a búzafű levét issza, egészséges marad. Egy természetes gyógy- és életmódköz- pont létrehozása a célom; keressük a megfelelő helyszínt. A legfontosabb, hogy zöldövezetben legyen. A búzafű-terápia eredményesen alkalmazható szív- és érrendszeri, valamint emésztőszervi panaszokra, allergiára. Ezzel a hatásos tisztító-méregtelenítő eljárással meg lehet szabadulni a súlyfölöslegtől is. Alexander Klára erről tart ismét előadást az Együd Árpád művelődési központban szerdán az Életért, a Földért, az Egészségért alapítvány segítségével. ______________«z.k. Fe lújítják a fürdőmedencéket Május közepén már a szabadtéri medencékben fürödhetünk. Előtte kitakarítják a strandot, s megújítják a negyvenezer négyzetméternyi parkot. Virágot ültetnek, füvesítenek, kellemes körülményeket teremtenek, a héten kezdik a terület- rendezést. Az idén újabb forgalom- növekedést várnak. Sokan dolgoznak azért, hogy tiszta legyen a fürdő és környéke. Most felgyorsul a munka, s mint Frank József fürdővezető elmondta, a következő hetekben megújítják a füves területet, hogy a gyermekek és a felnőttek szép környezetben pihenhessenek. A szerelők a medencékbe leereszkedve megvizsgálják a burkolatot, a lefolyót és az aknát is. A főidényben ezrek hűsölnek a medencékben, s a folyamatos üzemmód igénybe veszi a berendezéseket; bosszantó lenne, ha éppen a nyár közepén hibá- sodna meg.- Egyetlen készülék sem marad ki a vizsgálatból; az a célunk, hogy a májusi kezdésre hibátlanul működjön az egész hálózat - hangsúlyozta az igazgató. Kilenc külső medencét használhatnak, ezek közül különösen nagy forgalma van az ötvenméte- resnek, illetve a gyermekpancsolóknak. Az idén 230 ezer vendéget fogadnak; az első negyedévben átlagos volt a forgalom. Frank JóVízforgatót szerelnek Nagyszabású fejlesztést terveznek a kaposvári fürdőben. Először a strand területét teszik rendbe, s vízforgatóval szerelik föl az összes külső medencét. Az a cél, hogy minél kényelmesebb feltételek közepette szolgálják ki a fürdő látogatóit. A vendégek nagy része kaposvári, de időnként - főleg nyáron - külföldiek is jönnek. zsef szerint a termál továbbra is népszerű, ez hozza a bevételük 60 százalékát. Sokan csak oda járnak. Az uszodában az eddigi egy helyett már öt sávon tempózhatnak a vendégek, a sportolók pedig a fedett külső medencében gyakorolhatnak. HARSÁNYI Francia fúvósok Kaposváron Közösen próbáltak a kaposvári és francia fúvósok fotó: láng Róbert Három napot töltenek Kaposváron a francia testvérváros diákjai. A hatvan fiatal két együttest rejt, egy dzsesszkama- racsoportot és egy fúvószenekart. Az utóbbi tegnap szeretett volna bemutatkozni a Berzsenyi parki zenepavilonban, de ezt megakadályozta a hideg. Helyette a Liszt Ferenc zeneiskolában tartott a magyar növendékekkel közös próbát. Mint Nagyné Soltra Mónika szervezőtől megtudtuk: szerdán este lépnek föl két közös műsorral, s ezt csiszolták össze. A helyszín még bizonytalan: holnap dől el, hogy a kicsinek bizonyult zeneiskola helyett a koncertet megtarthatják-e a Szivárvány mozi és zeneházban. Ma Budapestre utaznak a Saint Sebastien-sur-Loire-ból érkezett fiatalok és a kísérő felnőttek. Kedden Somogy népi nevezetességeivel és az itteni műemlékekkel ismertetik meg őket, szerdán pedig fogadja őket a város polgármestere. Szállásukról a zeneiskolás diákoknak a családja gondoskodik. A megyeszékhelynek jelenleg tíz partner-, illetve testvérvárosa van. A legsokszínűbb és legszorosabb az együttműködése Bathtal, Glindével, Raumával és Csíkszeredával. A város több intézménye alakított ki partnerkapcsolatot a francia Saint Sebastien-sur-Loire-ral. Civil szervezetek, egyesületek csereprogramokon, látogatásokon és levelezésben kötöttek hosszú távú ismeretségeket. Az ön- kormányzat egyik törekvése, hogy a lakosság legszélesebb rétegeit is bevonják ezekbe a kapcsolatokba, s így a csereüdültetéseken még több fiatal vehetne részt. Mind többen szeretnének partneriskolát és közös rendezvényeket. A testvér- városi együttműködés a hagyományos területeken, a kultúrában és oktatásban, illetve kiállításokon és fellépéseken a legszínesebb. Gazdasági téren is szorgalmazza a város az együttműködést, ennek a jeleként már megtörtént a kamarák címcseréje. A további üzleti kapcsolatok közvetítését és a partnercégek felkutatását első- sorban a városok kamarái végzik. sz. k. Egyesület a barátságra Több családot fogadott már a Kaposvári Testvérvárosi Baráti Kör Egyesület is. A kultúra, az oktatás és a sport területén az utóbbi években erősödött az együttműködés. A civil és baráti kapcsolatok példája az egyesület és a schiói Kreus együttműködése. Cserekirándulásokkal évről évre erősítik az ismeretséget. U BERNER A teljesítmény összeköt A nemzetközi szereléstechnikai piac élenjáró vállalatcsoportjának dinamikusan fejlődő, magyarországi tagja szakipart termékek értékesítésére TERÜLETI KÉPVISELŐ(NŐ)T keres Somogy megye területére. Elvárásaink: • értékesítési tapasztalat, « kreativitás, dinamizmus, kitartás, • átlagon felüli kommunikációs készség, határozott fellépés, • eredményorientáltság, • vezetékes és mobiltelefon. Előny: szakipar területén szerzett Ismeretek. Amit nyújtunk: • főállású munkaviszony, • teljesítményarányos jövedelem, • folyamatos továbbképzés, szakmai fejlődési és előreiépési lehetőség, • biztos háttér - csapatszellem, • szolgálati személygépkocsi privát használatra is. Fényképes jelentkezését „Somogy” jeligével az alábbi címre várjuk: Bemer Ka, 1476 Budapest, Pf. 156 Hírek TANULÓK BEÍRATÁSA. Ma és holnap írathatják be tanköteles korú gyermekeiket a szülők a lakókörzetük szerinti általános iskolába. Ehhez szükséges az óvodák vagy a nevelési tanácsadó szakvéleménye és a leendő tanuló személyi lapja. A körzetekről az oktatási intézmények adnak felvilágosítást, (szk) m Programajánló Ma 11 órakor a Kisfaludy iskolában sváb bútorokból, használati tárgyakból, babákból nyílik kiállítás. A tárlat anyagát a német kisebbségi önkormányzat ajánlotta fel. 19.30-kor a Kaposvári Kama- raszimfoniku'sok adnak hangversenyt a református templomban. Vezényel és fuvolán játszik Drahos Béla Liszt-díjas művész. Közreműködik Kincses Veronika, Daróczi Tamás, Bátor Tamás, a kaposvári Vikár Béla kórus, karigazgató Ludmány Géza. Műsorán Hándel és Gounod egy-egy műve szerepel. ■ Hollywood multiplex E.T. 90980 sz. 14:30, 16:45, 19:00; MÁR MEGINT EGY DI- LIS AMCSI a FILM 90976 15:00; 17:00, TRIPLA VAGY SEMMI 9096421:15; ÁLMOK ÚTJÁN 90972 14:15; BANDITÁK 90951 sz. 15:15, 17:45, 20:15; MÁS VILÁG 90777 18:15,20:30; SZERELEM UTOLSÓ VÉRIG 11309 16:15; *60928* Kérdezzen; 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ Pályázati kiírás Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati úton értékesíteni kívánja a kaposvári 17177 hrsz-ú 4000 mz nagyságú zártkerti ingatlanát 2 000 000 Ft induló minimum vételáron. Részletes pályázati kiírás átvehető a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. em. 413. sz 2002. április 10-től (7<H5Í Agykontroll tanfolyam Kaposvár Helyőrségi Klub (Németh István fasor 7.) 2002. május 4, 5, 11, 12. Információ: (82) 318-246 vagy (30) 4062-807. Előadó: Dómján Gábor. Ingyenes ismertető előadás: április 10-én, szerdán, 17 órakor a tanfolyam helyszínen. A Budai Villany Szövetkezet eladásra kínálja 1350 m2 területű, összközműves üdülőingatlanját 6 db „Ádám” típusú faházzal, teljes felszereléssel Fonyódligeten. Irányár: 32 500 000 Ft. Érdeklődni lehet a Budai Villany Szövetkezet központjában, Rejtő Zoltánnál. Telefon: (1) 368-8260, fax: (1) 368-8275 Vén Itató* £öböző jé* Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola) • Telefon: 82/313-006 5^