Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-08 / 81. szám

6. OLDAL TÜKÖR 2002. Április 8., Hétfő FONYÓD A VÁROSHÁZA HÍREI ÚJ KÉPVISELŐK. László Sándor és Stadler László került be a kislis­táról a város képviselő-testületébe. Fáró Attila tragikus halála miatt üresedett meg egy hely a testület­ben, illetve dr. Barabás Ferenc az egészségügyi állapota miatt visz- szaadta a mandátumát, így lekö­szönt az ügyrendi bizottság elnöki tisztéről is. A bizottság új elnöke Hecz Gábor. FELÖLTÖZTETIK A SÉTÁNYT. Új, fából készült szeméttárolókat helyeznek ki az erdészettel közö­sen a Bartók Béla útra. Padokat és asztalokat is telepítenek, hogy a kirándulók megpihenhessenek. A tavaszi munkában három köz­munkás és 4-5 olyan segélyt igénylő segít, aki az önkormány­zattól vár támogatást. ELVI TÁMOGATÁS FILMNEK. A képviselő-testület úgy határozott, hogy részt kíván venni a Somogy megye az ezredfordulón című filmsorozat elkészítésében. Felha­talmazta Francsics Zoltán polgár- mestert, hogy előkészítő tárgyalá­sokat folytasson a filmkészítő gaz­dasági társasággal. A produkció tá­mogatásáról azonban csak a költ­ségek ismeretében dönt a testület. LAKÁSÉPÍTÉSI PÁLYÁZAT. A képviselő-testület vállalja a saját erőforrás előteremtését ahhoz a pályázathoz, amelyet a Gazdasági Minisztériumhoz ad be az önkor­mányzat. A város a Szent István utcai egykori irodaházat szeretné átalakítani lakóházzá. A lakások kivitelezési költsége több mint 108 millió forint. KITAKARÍTJÁK A VÁROST. A településgazdálkodási Kht meg­kezdte a városban a nagytakarí­tást. Sajnos, sok illegális szemétle­rakó vár megszüntetésre. A ha­gyományokhoz híven a város di­ákságát is bevonják a munkába, s májusban a föld napján nagysza­bású szemétgyűjtést szerveznek. A tavaszi limlomakció a május 13- át követő három héten lesz, akkor lehet kirakni a fölöslegessé vált holmit is, hogy elszállítsák. A strandok üzemeltetőjével egyez­tetve megkezdték a vízbejárók fel­újítását, festését és javítását is. PROGRAMAJÁNLÓ. Költészet napi randevú címmel rendez író-olvasó találkozót a városi mű­velődési ház ma délután 3 órától. A vendégek Lévay Erzsébet költő és Lévay Mária író. Fenyvesi Tóth Árpád képíró-grafikus kiállítását nyitják meg április 11-én délután 3 órakor a városi művelődési ház mini galériájában. A tárlatot Lom­bár Gábor fenyvesi polgármester ajánlja a közönség figyelmébe. ■ AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: GÁLDONYI MAGDOLNA FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ Gondtalan napok a bölcsődében Huszonhat apró gyermek tölti a mindennapjait kellemes, családias légkörben játékkal a városi bölcsödében Májusban negyvenedik születésnapját ünnepli a városi bölcsőde, amely a város lakóinak csak­nem a felét nevelte. Az évfordulóra az egykori bölcsődések már a gyermekeikkel érkeznek. Az elmúlt négy évtízedben több mint 2200 gyermeket gondoztak a városi bölcsődében. Ma már az egykori neveltek saját gyermekeiket hozzák az intézménybe, ahol családias légkör várja őket.’ Molnár Istvánná böl­csődevezető sokuk második nagymamája, s azzal di­csekedhet, hogy kiváló munkatársai vannak, akiknek a többsége már 10-15 éve dolgozik itt. Jelenleg 26 kis­gyerek jár az intézménybe, és nyolc felnőtt gondo­skodik gondtalan mindennapjaikról.’A fonyódi azon kevés intézmény közé tartozik, amely saját ruhába öltözteti a gyerekeket. A szerény költségvetési keretből is igyekeznek csinos holmikat beszerezni a tipegőknek. Azok is szeretik a bölcsődét, akik még nem iratkoz­tak be az intézménybe. A vezető indította el rtégy éve azt a játszóházat, ahová a kisgyerekek az édes­anyjukkal jönnek. Tavaly óta már itt is étkezhetnek, s ebből az átalány­díjas szolgál A GYERMEKEK SZAMA tatásból százezer forint bevétele volt a bölcső­dének. A szülők most tavasszal is megrendezték a hagyományos báljukat, s ennek a bevételéből ter- mészetesen játékokat vásárolnak a gyerekeknek. Az összeg szerény, ezúttal 41 ezer forint gyűlt össze, de ennél sokkal fontosabb, hogy megismerjék egymást, együtt legyenek. __________________________________■ Aj ándéktárgyakat is készítenek Tízmillió forintos keretet ha­tározott meg a képviselő-tes­tület az idei turisztikai fej­lesztésekre, rendezvényekre. A nyárra elkészülnek azok a fonyódi ajándéktárgyak is, amiket egy szegedi szobrász- művész tervez. Brachna János önkormányzati fő­tanácsadó, aki a város turizmusfej­lesztési programját dolgozta ki, a nyáron már olyan rendezvényeket szervezhet, melyeknek az alapjait tavaly rakták le. Fonyód történelmi múltjában olyan jelentős esemé­nyeket talált, amelyeknek a fölele- venítése vonzó lesz a városba láto­gatóknak is. A budapesti turiszti­kai kiállításon nagy sikert aratott a tizenkét vendéglős által alapított gasztronómia klub kiadványa, ez jellegzetes helyi ételkülönlegessé­geket is kínál. S megjelent a Pano­ráma sétányt bemutató prospek­tus, ami egy kellemes félnapos sé­tát ajánl a hegyen ti­zenöt olyan állomás­sal, ahol érdemes el­időzni. Dr. Szűcs Imre, a városvédő egyesület titkára és Makkos Gá­bor építész a városvé­dő Ráday Mihállyal konzultálva elkészíti a kriptavilla megnyitásá­nak terveit, s nyáron már a közönség is megismerheti a hősszerelmes történetét. A le- g e n d á t Siposhegyi Péter drámaíró foglal­ta keretbe. A Magyar Meteorológiai Társaság júni­usban Fonyódon tartja vándor- gyűlését, és ennek az első napját Bacsák Györgynek, a kiváló tu­dósnak szentelik. Szobrát egyéb­ként villájának a falában láthatják a látogatók. Természetesen az idén is megrendezik a repülő-be­mutatót Lányi Antalnak, a Bala­ton első átrepülőjének tiszteleté­re. S a vasút az idén is indítja a fürdővonatait a kaposvári nagy- családosok egyesületének a köz­reműködésével. ■ Kiállítják a páratlan leletet Dr. Csapó János, a kaposvári egyetem inté­zetvezetője elvégezte azoknak a leleteknek a tudományos vizsgálatát, amiket dr. Magyar Kálmán régész tárt föl a Sándor utcai terüle­ten. Kiderült, hogy a feltételezettnél jóval ko­rábbiak, kétezerévesek. Az önkormányzat sír­kertet létesít a páratlan leletek bemutatására. Vállalkozók, cégek, figyelem! Használt teherautó-vásár a Lantos Szerviz Kft-nél! Az alábbi teherautók akár 25% befizetésétől, akár 6 év futamidővel megvásárolhatók részletre! Típus Motor Evj. Szín Műszaki Ár Mazda E 2200 2,2 1995 fehér 900 000 Ft+Áfa Nissan Vanette C 5 szem 2,3 2001 kék 5/25/05 2 880 000 Ft+Áfa Renault Kangoo Express 1,2 1999 zöld 4/1/03 1 450 000 Ft+Áfa Renault Express 1,2 1997 fehér 10/18/03 720 000 Ft+Áfa Peugeot Boxer 2,0 1998 fehér 5/11/03 1 800 000 Ft+Áfa Renault Trafic T413 2,1 D 1993 fehér 850 000 Ft+Áfa Mercedes 207 D 2,3D 1985 fehér 11/16/02 600 000 Ft+Áfa Renault Express 1,9D 1994 fehér 11/13/00 650 000 Ft+Áfa Renault Express 1,2 1995 fehér 9/22/01 670 000 Ft+Áfa Renault Express 1,2 1994 fehér 5/11/02 790 000 Ft Ford Escort Van 1,8D 1993 piros 6/29/02 800 000 Ft Barkas-Toyota mot. 1,3 1986 fehér 2/27/03 290 000 Ft A REM&IfLT Lantos Szerviz Kft 8700 Marcali, Rákóczi u. 58. Tel.: 30/2177-016, 85/415-717 V RENAl l.T Nyárra kiépítik a kerékpárutat Hamarosan megkezdik a ke­rékpárút építését a 7-es úttal párhuzamosan. Felújítják a . főút burkolatát is, és parkoló­kat létesítenek a fürdőzők- nek. A nyárra elkészül az a 3,2 kilo­méter hosszú kerékpárút, amit a 7-es főúttal párhuzamosan építe­nek. Egyúttal felújítják a főút burkolatát is - tudtuk meg Sánta Jánostól, a településgazdálkodási kht ügyvezetőjétől. A strandolok biztonságát szol­gálja, hogy a Tungsram-strand- nál, a hegy lábánál parkolókat lé­tesítenek. Ezt a jelentős, 200 mil­lió forintos beruházást a megyei közútkezelő kht-val közösen Vég­zi el az önkormányzat. A város költségvetéséből 50 millió forin­tot fordít a parkolók létesítésére, illetve a kerékpár saját erőforrás­ára, amit pályázati támogatás egészít ki. A tervek szerint június közepére kész lesznek az új léte­sítmények. A költségvetés egyharmada, több mint 465 millió forint jut az idén fejlesztésekre. A legjelentő­sebb feladat a szennyvízcsator­na-hálózat befejezése, amit az idén saját erőből indítanak. Jövő­re a környezetvédelmi alap támo­gatásával folytatják a hároméves programot. A lakásépítések mel­lett saját kft-je építi a hajóállomás melletti üzletsort, és a Balatoni Hajózási Rt-vel összefogva foly­tatja a kikötő szépítését. A Temp­lom tér is megújulhat az üzletház építésével. A vízi rendőrségnél a balatoni halászatot bemutató skanzent lé­tesítenek a helytörténeti egyesü­let javaslatára. Folytatják a stran­dok korszerűsítését, az Árpád- parton pedig megerősítik a part­védőművet. ■ Elkeltek a sátoros helyek Befejezték a piaci liciteket, elkel­tek a sátoros helyek. Bár az idén valamivel kevesebben foglalták le előre a területeket, ez nem jelenti azt, hogy kevesebb árus várható a nyáron. Napijegyekkel pakolják ki majd a portékáikat. Á bérleti díjakat mindössze öt százalékkal növelték, így is a tavalyihoz hasonló, mintegy 70 millió forint bevételre számít az önkor­mányzat a piac üzemeltetéséből. A terület rendezése már koráb­ban megtörtént, elvezették a belvizeket és szellősebben, kényelmesebben alakították ki az árushelyeket. A fonyódi piac a külföldi turisták körében is na­gyon népszerű és egyedüli a déli parton. ____________________■ Ré gi képeslapok kötetben Varga István könyvtárigazgató, A fonyódi öreg fűzfák című kötettel Jelentős könyv­kiadásba kezd az önkormány­zat. A fonyódi fürdőélet emlé­keit többféle módon feldol­gozzák, és meg­jelentetnek az olvasók számá­ra nemcsak ér­dekes, hanem ismeretszerző köteteket is. A képviselő-testü­let elfogadta Varga Istvánnak, az Eöt­vös Károly Városi Könyvtár igazgató­jának javaslatát, és vállalja a Fonyód-fürdőtelep múltja képes levelezőlapokon című album kiadását. A kötet előfutára az a ké­pes falinaptár, amit a könyvtár és a művelődési ház állított össze szép kivitelben. A város fürdőkultúráját bemutató képeslapokból összeállí­tott album kiadása másfél millió fo­rintba kerül. A képviselők úgy dön­töttek, hogy az értékesítéséből szár­mazó bevételeket is könyvkiadásra fordítják. Jövőre a Fonyódi képes­könyvet jelentetik több nyelven. Mindezzel természetesen nem merült ki a Fonyódról írott, illetve készülő kötetek tárháza, hiszen a városnak gazdag a történelmi múltja; számos Író, költő, művész találkozott itt a múzsákkal és al­kotott a Balaton-parti településen. Varga István javasolja a Fonyódi Almanach 2002-nek, a helyi köz­hasznú ismeretek tárának, illetve a Fonyódi ki kicsoda, a kortárs életrajzi lexikon megjelentetését is. A 2000-ben kiadott „A fonyódi öreg fűzfák” című nagy sikerű könyv folytatásaként képes do­kumentumokat gyűjt kötetbe a város helytörténetéből. Tervezi Takáts Gyula Kossuth-díjas költő fonyódi kötődéseinek a bemuta­tását is. E nagyszabású könyvki­adási program a város termékeny alkotóinak közreműködésével va- lósulhat meg. _______________■ Ku ltúrközpont a lengyelpiacon A képviselő-testület döntő több­séggel - mindössze két tartózko­dás mellett - megszavazta a leen­dő kulturális központ pályázatá­nak az előkészítését. Mint koráb­ban beszámoltunk róla, a volt lengyelpiac 2875 négyzetméteres területén akarja fölépíteni az ön- kormányzat a 2460 négyzetméte­res, kistérségi feladatokat is ellátó épületegyüttest. Az elképzelések szerint ide költözne a művelődési ház, a városi könyvtár, s konfe­renciatermeket, kiállítóhelyeket létesítenének. Helyet kaphat ben­ne egy mutatós házasságkötő te­rem és az idegenforgalmi infor­mációs központ. További terv egy multiplex mozi létesítése. A város címzett támogatást szeretne el­nyerni a 295 milliós beruházásá­hoz. A megyei közgyűlés 30 mil­lió forintos támogatására már szá­míthat, ennek az odaítélésével a délnyugat-balatoni kistérségi tár­sulás is egyetért. A város 30 millió forint saját forrást vállal, így sze­retne hozzájutni a 225 millió fo­rintos címzett állami támogatás­hoz. ■ Egy csokor újdonság Nvílt hétvége Próbálja kl ny'it: hétvégénkén a Skoda leg- , ... ° újabb modelljeit! Ismerkedjen meg a Fabia ápnllS 13 14. ^ Octavia Cool, a Fabia Style, Light és Praktik előnyeivel! Tekintse meg a legújabb modellt, a SkodaSuperbet! Színes programmal, akciókkal várjuk márkakereskedésünkben. Autó Schafer 8640 Fonyód, Köztársaság u. 99, Tel.: (85) 362-299 Tel./Fax: (85) 363-753 www.autoschafer.hu

Next

/
Thumbnails
Contents