Somogyi Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-02 / 52. szám
VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Buzsáki u. 17. Tel.: 422-442: - Az utcában kétirányú a forgalom; az Arany utcától a Klapka utca kereszteződéséig az út mellett nagy a sár és kátyús is. Az autók a földes úton járnak, mert félsoros az út. Emiatt van: az itt lakók nem tudnak a házuk előtt parkolni, az autók ugyanis megsüllyednek a sárban. Számíthatunk segítségre? Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - A Buzsáki utca déli szakaszánál csak a lakóházak felőli részt lehetett szilárd burkolattal ellátni. Ez nemcsak az anyagiak miatt alakult így, hanem a téglagyári meredek gödör miatt is. A partfalszakadás a családi házak közműveire is veszélyes lenne, emiatt nem kívánjuk növelni a forgalmat. A burkolt útszakasz állapota két korábbi közműjavítás helyszínétől eltekintve jó, bár keskeny. A városi út-korszerűsítési tervek ezt az utcát nem érintik; a jelenlegi állapoton a közeljövőben nem kívánunk változtatni. Munkácsy Mihály utca: - Mikor építtet a város szilárd burkolatot és közvilágítást a Munkácsy és a Lonkahegyi utca közötti 150 méteres útszakaszra? Dr. Fazekas Sándomé műszaki igazgató: - A Munkácsy Mihály utcának a Lonkahegyi útig terjedő mintegy 150 méter hosszú kiépítetlen szakasza beépítetlen területek mellett halad. Itt a tervek szerint még ebben az évben gyalogutat építtetünk. Néhány éven belül, mikor házak állnak az üres telkeken is, sor kerülhet a közvilágítás kiépítésére is. _________________________________ ■ V Já tszótér a Kisgáton összefogásból A kisgáti városrészben lakók annak ellenére, hogy családi házas övezetben élnek, igénylik a játszóteret. Önkormányzati képviselőjük, Csutor Ferenc fölkereste a területen élő vállalkozókat, s azok önzetlenül segítettek. A legkisebbekre és a legnagyob- bakra is gondoltak a kisgáti játszótér tervezői. A városrészben élő középvállalkozóknak köszönhetően az önkormányzatnak nem kell a zsebébe nyúlnia.- Úgy tetszik, másfél-kétmillió forintból sikerül megvalósítani, amit terveztünk - mondta Csutor Ferenc. - A fa játszótér megfelel az európai uniós normáknak. A területet az önkormányzattól kaptuk, a faanyagot pedig a Sefag Rt-től, kedvező áron. A rendelkezésünkre álló ötszáz négyzetméteren lesz egy homokozó, favár csúszdával, valamint libikóka, kötélmászó és hinta. A streetball-palánk köré gumitéglát rakunk, ezzel is csökkentve a baleset kockázatát. A szülők kényelméről is gondoskodunk, nekik padokat és sakkasztalt helyezünk ki. A vizes vállalkozóknak köszönhető, hogy ivókutat is sikerül felállítani. Az egyik mobiltelefontársaság vezetője több százezer forintot ajánlott fel a játszótér kialakítására. A fölösleges földet nem szállítják el, abFelújítanak, építenek A város minden évben többet költ a játszóterekre. A 76 külterületi játszótér kilencven százalékát a '60as és '80as évek eleje között építették, ezek a lakótelepeken találhatók. A Kulacs, a Kálvária, a Badacsony utcában és Toponáron lakossági összefogással készültek játszóterek. A legtöbbet már felújította a megyeszékhely, sőt újakat is építtetett. Ez a folyamat még nem fejeződött be. ból alakítanak ki csúszkálódombot. S nem kerítés veszi körül, hanem növényzet. Akik este szeretnének játszani, azok is megtehetik, a területet ugyanis kivilágítják. A tervek már készen vannak, most engedélyeztetik. Már gyártják az eszközöket is, s március végén szeretnék átadni a város legújabb játszóterét. Csutor Ferenc hangsúlyozta: nemcsak a kisgáti gyerekeknek készítik, szívesen látják itt a környék két óvodájába járó kicsiket is. Ősszel folytatják a munkát: dühöngőt építenek, ugyancsak összefogással. Ha az önkormányzatnak sikerül értékesíteni a játszótér területét, akkor a játszóeszközö- ket áthelyezik. sz.k. Segíti a város a rendőröket A kaposváriak joggal várják el, hogy a rendőrök megvédjék otthonukat s fenntartsák a közbiztonság és a közbizalom intézményét - mondta Szita Károly polgármester a Kaposvári Rendőrkapitányságon tartott tegnapi értékelésen. Hozzátette: a város az idén is előteremti a pénzt a fejlesztéshez, eszközbeszerzéshez, beruházásokhoz, amelyek segítik a rendőrség eredményesebb munkáját. A város 1995-ben azért indított közbiztonsági osztályt az Eötvös középiskolában, hogy Kaposváron ajánlani tudják, vonzóbbá tegyék a rendőri pályát és biztosítsák az utánpótlást. Már végzett az első évfolyam, s 31 diákból 21 a rendőr-szakközépiskolát, rendőr- tiszti főiskolát választotta. Jelentős eredmény, hogy míg három éve csak négy „posztos rendőr” - körzeti megbízott - volt a városban, most több körzetet sikerült kialakítani, s ezekben kilenc rendőr teljesít szolgálatot. Reményeik szerint ez a folyamat folytatódik, s még kisebb, áttekinthetőbb körzetekben több posztos rendőr vigyázza a város rendjét. Folytatódik az iskolákban a DA- DA-program, ebben évente félezer diák vesz részt. Még mindig gondot okoznak azonban a hétvégiház- és pincefeltörések - emelte ki a polgármester. Bár a cseri városrészben és Szentja- kabon is sikerült lefülelni egy-egy társaságot, sok a tennivaló, hogy ezeknek a bűncselekményeknek a felderítése is minél eredményesebb legyen. A város - mint elhangzott - eddig minden évben segítette anyagilag is a városi rendőrkapitányság munkáját. Most minden eddiginél nagyobb összegű, 21 millió 175 ezer forintról szóló megállapodást írt alá Szita Károly polgár- mester és dr. Király Ferenc ezredes, kaposvári rendőrkapitány. Ebből három célt szeretnének elérni. A bűnügyi készenléti szolgálat munkafeltételeinek a javítására három számítógépet és egy gépkocsiba telepíthető videokamerát vásárolnak. J. E. Térfigyelő rendszer Még nyár elejéig korszerűsítik a kamerás térfigyelő rendszert. Most 3 kamera vigyázza a belváros közterületeit, hamarosan 15 új kamerát is fölszerelnek. A 30 millió forintos beruházást 15 millió forinttal segíti a város. S öt kétszobás önkormányzati bérlakás bérlőkijelölési jogát adja át a város a rendőrségnek, ennek az értéke csaknem ötmillió forint. Fát ültetnek a tóparton Tavasszal felújítják a füvet, átgereblyézik a strandot A Desedán már tavasz van: fát ültetnek, rendbe teszik a kedvelt pihenőhelyet. Ötven fát ültetnek a tóparton, s közben figyelemmel kísérik a víz minőségét is.- A víz utánpótlása folyamatos, de még mintegy húsz centi hiányzik az üzemi vízszinthez - mondta tegnap Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője. - A Deseda-patakból és a Varga- bonyi-vízfolyásból kapja az utánpótlást. A nyolc kilométer hosszú tó vízfelülete 260 hektár, s átlagosan 250-300 méter széles. Csaknem nyolcmillió köbméter víz van benne. A tópartra is nagy gondot fordítanak: kiirtották az elburjánzó bozótot, fákat ültettek. Tél elején félbehagyták, s most folytatják a munkát a városgondnokság dolgozói. A keleti parton, a toponári szőlőhegytől északra félszáz füzet, juhart és kőrist ültetnek. A tisztaság örökzöld téma a Deseda-par- ton. A város- gondnokságon elmondták: a tavasszal felújítják a füvet, átgereblyézik a strandot, és rendbe teszik a többhektárnyi területet. Felújítják a stégeket és a szociális helyiségeket is. Elénk forgalomra számítanak, hiszen a tó a várostól csak néhány kilométerre van, s nemcsak fürdőzők jönnek majd szép számban, hanem a horgászok is. Hartner Rudolf elmondta: a toponári, illetve a füredi oldalon 200 kikötőhely található. Öt évre lehet meghosszabbítani egy kikötőt, s a minap mintegy 40 tulajdonos kapott felszólítást. HARSÁNY! Kerékpárral a tóhoz Tizenhét kilométer hosszú kerékpárutat építettek. A bátrabbak már februárban bicajra ültek, és kitekertek a Desedáig. A várostól - kényelmes tempóban - alig negyedóra alatt kijuthatnak a kerékpárosok; sokan a családjukkal együtt kelnek útra. Taroltak a rendvédelmis diákok Kilenc eötvösös diákot készített föl Takács Szilvia tanár és dr. Perák József rendőr alezredes az országos rendvédelmi verseny döntőjére. A siker nem maradt el: heten az első tíz hely valamelyikén végeztek. Csapatversenyben tavaly harmadikok lettek az akkori harmadik osztályosok. Negyedikre annyi tudást és tapasztalatot halmoztak föl, hogy taroltak a versenyen. Oktatóik szeptembertől készítették föl a diákokat.- A megmérettetésen a társadalmi és a rendvédelmi ismeretek mellett szükség volt az idegen nyelvi és informatikai tudásra is - nem kell rendvédelmi ismeretekből érettségizni- mondta dr. Perák József. - A rendőrségnek ük. Ebben a fakultációs képzésben a negyedik ugyanis szüksége van nyelvet beszélő és számi- évfolyamon harmincán vesznek részt, közülük tógépet kezelni tudó fiatalokra. A siker egyik zá- tizenöten jelentkeztek rendőrtiszti főiskolára loga, hogy a hat éve tartó fakultáció tanári kara vagy rendvédelmi szakközépbe. Aki az első ötbe állandó. A megyei rendőr-főkapitányság komo- került, vagyis Vízhányó András, Petemel Péter, lyan veszi a képzést, igyekszünk megadni min- Forró Zsófia és Fazekas József felvételi nélkül jut- den segítséget. Nem véletlen, hogy Somogybán hat be a főiskolára. Valamennyien ezt tűzték ki csak Kaposváron tanulhatnak a fiatalok rendvé- célul. A többség a sport miatt jelentkezett az Eöt- delmet; nem akartuk erőinket szétforgácsolni, vös iskolába, de valamennyire érdeklődtek a hiszen magunknak is neveljük őket. rendőri pálya iránt is. Az hírlik az intézményről Az elméleti ismeretek mellett cselgáncsot is árulták el a fiatalok -, hogy itt a legjobb a ta- oktatnak a diákoknak, s hetente járnak úszni. Az nár-diák viszony. Vízhányó András egyébként Eötvös műszaki középiskola pedagógusokat, már általános iskolás korában elhatározta, hogy rendőröket, jogászokat válogatott a fakultációra, rendőr lesz vagy katona. S nem bánta meg a vá- Van olyan szakember, aki mindhárom szakmái lasztását, hiszen belekóstolhatott a rendőrség tanulta. Gémesi Tibor, az intézmény igazgatója amúgy zárt világába. Sokat tanult a versenyre ő elmondta: magas a mérce, amit felállítottak, de a is; az idegen nyelvtől fél a legkevésbé, ugyanis verseny bebizonyította, hogy megérte. Akik az már megvan a középfokú nyelvvizsgája, első tíz hely valamelyikén végeztek, azoknak _______________________________szabó kinoa Az első öt helyből négyet az eötvösösök szereztek meg fotó: láng Róbert Az új néwel több beteget várnak Februártól hivatalosan is használhatja nevében az allergiás szót az asztmásokat tömörítő egyesület. Simon Edit, az Allergiások és Asztmások Somogy Megyei Egyesületének elnöke elmondta: minden ötödik csecsemő valamilyen allergiával jön a világra.- Minden bizonnyal ezzel magyarázható, hogy egyre több ember küszködik e betegséggel - hangsúlyozta Simon Edit. - Az egyesületbe tömörült asztmások száma viszont évről évre csökken. Mozgalmas és küzdelmes év áll mögöttünk; eredményeinket a március 9-i közgyűlésen összegezzük. Büszkék vagyunk arra, hogy szervezetünk segítségét igénybe vette az Egészségügyi Minisztérium is. 2001-ben indítottak egy népegészségügyi programot, ami 2010-ig tart. Több civilt felkértek, hogy javaslataikkal segítsék a kidolgozását. Az egyesület továbbra is a betegség megelőzésére és az egészség megőrzésére törekszik. Püspökiné Bíró Anna, a szervezet gazdasági vezetője kijelentette: továbbra is biztosítják a tüdőszűrést. Egyúttal azt kérte, hogy akik allergiás tüneteket fedeznek föl magukon, forduljanak szakorvoshoz és regisztráltassák magukat. A Phare-pályázat segítségével az egész megyére kiterjesztették az allergiát okozó gyomok irtását. Évről-évre egyre több önkormányzat csatlakozik a mozgalomhoz.- Barcs kiemelkedik a sorból: a város külön rendeletet alkotott a káros hatású növények irtására - tudtuk meg Püspökiné Bíró Annától. - Egészségnapokat szerveztünk a megyeszékhely óvodáiban az Európai Nők Szövetségével közösen. Az Együd Árpád művelődési központban már sokadik alkalommal rendeztünk ilyen ösz- szejöveteleket az idősebbeknek is.. Vizeletvizsgálatot és csúcs- áramlásmérést végeztünk. Sajnos vagy szerencsére, szűrtünk ki betegeket. Az allergiások és az asztmások minden hónap első szombatján találkozhatnak a pártok háza félemeleti tanácstermében. Az egyesület klubhelyisége kedd délelőttönként fogadja az ügyfeleket. Ha igénylik a tagok, többször is ösz- szejönnek egy hónapban. Tanácsot adnak, s a megfelelő szakterületre irányítják a betegeket. Érdekképviseletet is ellátnak: akinek bármilyen ügyben segítségre van szüksége, az egyesület vezetőire mindig számíthat. A szakemberek tudják, hol lehet atkamentesítő porszívót, gyógyulást segítő porlasztókészüléket, KS- pipát vásárolni. Sőt, azzal is tisztában vannak, hogy mire mekkora támogatás kérhető. SZABÓ KINGA Nincs kenyér a lisztérzékenyeknek Önszorgalomból fölvették a kapcsolatot az ételallergiával foglalkozó országos szervezettel. így azt is tudja a megyei egyesület, honnan lehet olcsóbban hozzájutni a nyersanyagokhoz és az élelmiszerekhez. Miklai Lajosné valamennyi kaposvári pékségbe ellátogatott: arra volt kíváncsi, ki sütne olyan kenyeret, amit a lisztérzékenyek is fogyaszthatnak. Nem járt sikerrel. _________Hírek_________ TÖB B VIRÁG. Nemcsak hetvenkét utcát locsolnak Kaposváron a nyáron, hanem a lakótelepek útjait is. S az idén jóval több lesz a virág. A villanyoszlopokra négyezer tő muskátlit helyeznek ki. Az elmúlt években ötszáz négyzetméterrel növelték a virággal beültetett területet, így a városban ma már négyezerkétszáz négyzetméter virágágyást és egymillió 686 ezer négyzetméter zöldfelületet gondoznak. A nagy parkok gondozásán túl újakat is építenek. (szk) SEGÍTIK A DIÁKOKAT. Önként vállalta az önkormányzat - mert kötelességének érezte - a beteg gyermekek támogatását a törvényi előírástól eltérően magasabb összeggel. 2000- től azoknak a kaposvári nappali tagozatos főiskolásoknak vagy egyetemistáknak, akik az első diplomájukat szerzik, szociális ösztöndíjat adnak. Ötszáz diák vett át összesen tizenkétmillió forintot, (szk) SEGÉLY HELYETT MUNKA. A szervezett közmunkaprogram során 2001. augusztus 31- ig 3123 tartósan munka nélkül maradt kaposvárinak tudtak segély helyett munkát adni. Közülük 30-50 ember rendszeres munkavállaló, aki minden hónapban kéri a tíznapos munkalehetőséget. Ez a városnak sokkal többe kerül, mint ha csak segélyt fizetett volna, de az alapelv továbbra is az, hogy mindazok, akik dolgozni tudnak és a maguk hibájukból kerültek nehéz helyzetbe, segély helyett munkát kapjanak, (szk) ■ Programajánló Ma 10-17 óráig a Brahma Kumaris Szellemi Egyetem tartja szemináriumát a Szín-Folt Klubban. Az előadás mottója: Van benned valami különleges. Akit érdekel, hogy mi történt az emberi értékekkel a világban, ha meg akarja ismerni igazi énjét és ezáltal felfedezni az élet valódi értékeit, annak ajánlják elsősorban az ingyenes tanfolyamok ___________________■ Vé n Hálóz (ömzo Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok'" (üvegkupola) • Telelőn: 82/313-006 Kérdezzen: @ 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ HUH 2002. Március 2., Szombat TF " 5. oldal ________________________________________________________________________KAPÓ S V A R_______________________________________________________________________ Hol lywood multiplex EGY CSODÁLATOS ELME 90968 pr. 15:15,18:00, 20:30; TRIPLA VAGY SEMMI 90964 14:30, 16:45, 19:00, 21:15; SZÖRNY RT. 90963 sz. 10:00, 12:00, 14:00, 16:00, 18:15; KÉMJÁTSZMA 90958 17:45, 20:15; CSÚCSFORMÁBAN 2. 90960 10:30; A GYŰRŰK URA-A GYŰRŰ SZÖVETSÉGE 90955 sz. 10:45, 14:15; HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE 90946 sz. 11:00; CSAJOK A CSÚCSON 84133 sz. 12:45, 20:45; *bo93b*