Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-15 / 266. szám

2001. November 15., Csütörtök KAPÓ S V A R •5. OLDAL Minőségbiztosítás az oktatásban A közoktatás minőségfejlesztésé­nek rendszeréről lesz szó péntek délelőtt a Regionális Comenius 2000 konferencián a Kaposvári Egyetem pedagógiai főiskolai ka­rának főépületében. Sió László­nak, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkárának előadá­sa után Menner Ákos ügyvezető igazgató arról beszél, milyen le­hetőségek rejlenek a Comenius 2000 minőségfejlesztési prog­ramhoz való csatlakozásban, s is­merteti a programigazgatóság szolgáltatásait. A modell kiépíté­sében nehézségek is fölmerül­hetnek, erről tájékoztatja a je­lenlevőket Cselikné Juhász Ildi­kó, a Mezőszél utcai általános is­kola igazgatója. Szabó Jánosáé, a Németh István iskola igazgatója a kiépítés során adódó feladatok­ról beszél. A Comenius program­ban már mintegy ezer intézmény vesz részt. sz. k. Még nem lőttek a testőrre 2001 többszörösen is emléke­zetes év Andreil Lászlónak. Vagyonvédelmi cége tízéves, munkatársainak száma elérte az ötvenet, sikert ért el az Év vagyonvédelmi szakembere pályázaton. A középiskola után az orvosi egye­temre jelentkezett Andreil László, de nem sikerült a felvételije. Behív­ták katonának, felcsernek osztot­ták be. így nem szakadt el az egészségügytől. Továbbszolgálat- ra jelentkezett, s a rádiótechnikai csapathoz került. Idővel loká­tortechnikus, majd állomáspa­rancsnok főtechnikus lett.- 1991-ben másodállásban dol­goztam a vagyonvédelmi szakmá­ban - mondta Andreil László. - Országos cégek kirendelt­ségvezetője lettem, majd megala­pítottam a saját cégemet. Húszévi egyenruhás katonai szolgálat után kérésemre tartalék állományba helyeztek. Személy- és vagyonvédelem­mel, valamint magán- nyomozással foglalko­zunk. A társaságnál dolgozik 12 németju­hász is. Azt tartja: ez a szakma sem veszélye­sebb, mint a többi. Bárhol érheti az em­bert baleset. Több épületet is védenek a városban és a megyében, a munkában sokat segítenek a képzett kutyák. Csak a példa és a megbízhatóság kedvé­ért: kutyákkal és fegyverrel őrzik a megyei rendőr-főkapitányság bi­zonyos épületeit. A számítógépes riasztóközpont távfelügyeletet lát el a nap 24 órájában. Fegyveres vonuló szolgálat teszi meg jelzés­kor a szükséges intézkedéseket. Az ebek azért fontosak a cég életé­ben, mert éberebbek, mint az em­berek.- A munkám a hobbim. Igyek­szem teljes odaadással végezni, hiszen nagy a felelősség. Egy nap mindössze nyolc óra jut pihenés­re, a többi munka. Szívesen meg­javítom az elektronikai és a hír­adás-technikai berendezéseket, hiszen ezt is tanultam. Tréninge­zem a kutyákkal a kiképzőtele­pen, ezt a tevékenységet a jövő­ben sem adom ki a kezemből. Hírességek mellett Papp László ökölvívó világbajnokunkat is védte már Andreil László. Utána a legrokon­szenvesebbnek az izraeli nagykövet asz- szonyt találta. Vele akkor „dolgozott együtt”, amikor Kaposváron járt. Cége biztosította az egyik birkózó-Európa-bajnokságot is. A zsi­dó újévi ünnepen is jelen voltak, a hitgyakor­lás zavartalan lebonyolításáért feleltek. Andreil László szeren­csésnek érzi magát, hiszen a munkája so­rán még nem lőttek rá; konf­liktushelyzet adódott, de si­került megol­dania. Egyszer sérült meg lát- ványosan, egyik megbíza­tása során eltö­rött a kisujja. A szakmai okta­tásban is részt vesz, sőt a me­gyei kamara alakításában is oroszlánrészt vállalt. Most is elnökségi tag. SZABÓ KINGA Andreil liszté 1951- ben születeti Pécsen. A vegyipari gépészeti technikum elvégzése után beiratkozott a Széchenyi István Hír­adás-technikai Szak- középiskolába. 1987- ben tett tiszti vizsgát a Zalka Máté Katonai Fő­iskolán. Nős, két lánya van: Ivett 25, Mónika 23 éves. Az idősebbik rendőrtiszt a fiatalabb biztonsági őr. Országgyűlési képviselő-választás előtt ... a kaposvári 1. számú egyéni országgyűlési választókerületben a Fidesz-MPP és az MDF közös jelöltjeként indul dr. Mátrai Márta, aki jelenleg is tagja a parlamentnek. ... az MSZP-jelöltek közül biztosan itt indul a szintén képviselő dr. Lamperth Mónika, aki állítólag harcba száll majd a megyeszékhely polgármesteri székéért is. ... a Somogyért Egyesület Jolly Jokere Puskás Béla, aki a híreszte­lések szerint megméreti magát polgármesterjelöltként is. ... a MIÉP dr. Tóth Tibort, a párt egykori megbízott városi elnökét látná szívesen országgyűlési képviselőként. ... a hírek szerint a megyei cigányszövetség is beáll a sorba, állító­lag több jelöltje is van a megye hat választási kerületében. Hallani például Kompák György nevét. ... sokan úgy tudják, hogy a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt sem szeretne kimaradni a sorból. Állítólag jelenlegi ön- kormányzati képviselőjét, a párt városi elnökét, Börczi Miklós Mi­hályt indítják. ... arról is suttognak, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a párt megyei elnökét, Pintér Lorándot tartja esélyes befutónak, ő gyűjthe- ti majd jövőre a kopogtatócédulát. ___________________________■ SZ ÍNPADI EST. A Zrínyi Ilona Általános Iskola színpadi estet tartott tegnap az Együd Árpád művelődési központban. Az alsó és a felső tagozatosok egyaránt felléptek. Hangszeres zenével, gyermekjáték­kal, verses-zenés összeállítással, népi és mesejátékokkal, táncos aerobikkal szórakoztatták hozzátartozóikat. A színjátszó szakkör ugyancsak fellépett. fotós györgyfalvi zita KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL MŰSZAKI IGAZGATÓSÁGA ajánlatot kér a Városháza épületében irattár kialakítására. A részletes ajánlatkérési felhívás 2001. november 14-től átvehető a Műszaki Igazgatóság (Kaposvár, Kossuth tér 1.) II. emelet 214. sz. irodában, munkaidőben. (56328) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nádasdi u. 80/a. és a Nádasdi u. 78/a. szám alatt 20 db újonnan épített (10 db 1 szobás, 10 db 1,5 szobás) önkormányzati bérlakás bérleti jogára ír ki pályázatot. Bővebb felvilágosítást a pályázattal kapcsolatban ügyfélfogadási időben a Népjóléti Igazgatóságon lehet kérni. A lakások alaprajzai a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláin tekinthetők meg. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. november 26. Képzés nőknek közéletiségből Közösen szervezett kép­zést a SEED Kisvállalko­zás-fejlesztési Alapít­vány és a Társadalmi Egyesülések Országos Szövetségének megyei szervezete azoknak a nőknek, akik közéleti szerepet is betöltenek. Több ismerős arcot fe­deztünk föl tegnap a. Közéleti nők nevű két­napos képzésen a városi művelődési központ­ban. Önkormányzati képviselők, civil szerve­zetek vezetői jelentkez­tek az ingyenes tréning­re.- Az alapítvány vállal­kozásfejlesztéssel foglal­kozik - tudtuk meg Tóth Kétnapos tréninget tartottak a nőknek a közeietiségröl János projektmene­dzsertől. - Emellett egyes csoportokat is megcél- zunk, ilyenek a fiatalok, a nők, a romák, a mene­kültek. Tréningeket tartunk, tanácsokat adunk, és kiadváüyokat jelentetühk meg, sőt 'a kutatás sem piaradt ki a körből. Ezeket a képzéseket a holland nagykövetség támogatja. A kaposvári az ötödik ilyen az országban. A közéleti szereplésre felkészítésben fontos a kerekasztal-beszélgetés, az önismeret és kom­FOTÓ: LÁNG RÓBERT Egyszerre több lovat ülnek Az idővel való gazdálkodás fontosságáról is tanultak a höl­gyek a tréningen. A szakértők bemutatták az érdeklődők­nek, hogyan lehet egyszerre több lovat ülni, avagy hogyan lehet valaki egyszerre kiváló anya, feleség és szakember. A tárgyalástechnikai alapelemek abban segítenek, hogy fej­lődjenek a vezetési készségeik, így könnyebben érvénye­sülhetnek az általában férfiak vezette szervezetekben. munikáció, valamint a településmarketing, a PR, a pályázatírás, illetve az egyéb pénzszerzési lehe­tőségek alapos megismerése. A szervezők gon­doltak kampányfelkészítésre is. Tóth János el­mondta: három kérdést tettek föl a hölgyeknek. Melyik szerepben érzi a legjobban magát? Leg­többen az anyaságot jelölték meg, ezt követte a munka, a hivatás, a segítőkészség és a vendégfo­gadás. Sokan értetlenül álltak azon helyzet előtt, hogy a társadalom miért nem tudja a munkát, a sikert és a háztartást össze­egyeztetni. A nem szeretem kategóriá­ba sorolták, hogy a feleségnek néha családfenntartó szerepet is kell vállal­nia. Legnagyobb gondnak az idő, az el­fogadottság és a sikeresség hiányát tar­tották, A kétnapos tréningen tizenhár­mán vettek részt, érkeztek nők a megye minden részéből. Megbírságolják a zugárusokat Százharminc figyelmeztetést adtak s tizenhat esetben hely­színi bírságot szabtak ki két hét alatt a közterület-felügye­lők. Vizsgálják a szabálytalan hirdetéseket, és szigorúan föl­lépnek a zugárusok ellen. Az északnyugati városrészben új­ra megjelentek az illegális árusok. Többségük virágot kínált, de né­hány gyanús élelmiszerrel is pró­bálkozott. Németh István, a közte­rület-felügyelet vezetője elmond­ta: bevezették ők is a délutános műszakot, az árusok ugyanis a ko­ra esti órákban jelennek meg. Munkájuk ezzel nem ér véget, né­hány üzlet nyitvatar­tási idejét is kifogá­solták. A szabályta­lanságokról jegyző­könyvet készítettek, s megindították az el­járást.- Két hétig tartott a novemberi szigorí­tott ellenőrzés, és ha­marosan újabbat is indítunk - mondta a felügyelet vezetője. - Az engedély nélkül elhelyezett hirdeté­seket is sorra meg­vizsgáltuk. Mintegy 600 helyszínt kerestek föl a munkatársaim, s most csaknem 200 ha­tósági ügyben folyik eljárás. Sokan számít­hatnak a reklámtáblák lebontására. Gyakran figyel­meztetik a kutyák gazdáit is, de úgy lát­szik, nem elégszer. Az utóbbi hetekben 23 gazdátlan ebet fogtak be. Egye­bek között a Kanizsai, a Móricz és a Petőfi utcában találtak kóbor ál­latot, valamint a Szondi- és a Tol- di-lakótelepen. Két gyepmester és két közmunkás segített a felügye­lőknek. Németh István elmondta: igyekeznek fenntartani a város tisztaságát, szépségét. Ezért újabb vizsgálatra készülnek. Ez különö­sen időszerű az ünnepek közeled­tével. HARSÁNYI Feliratmustra Százhuszonöt helyszínen ellenőrizték az üz­letek elnevezését. Az előírások szerint a cégfeliratnak ugyanis utalnia kell az üzlet jel­legére, a vásárolható termékekre és szolgál­tatásokra. Célszerű ügyelni az előírásokra, a figyelmetlenek büntetésre számíthatnak. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - Skoda autómat a fiam pár hónapja engedélyem nélkül elvitte, s nem akarja visz- szaadni. Kihez fordulhatok se­gítségért, hogy az autót vissza­kapjam? Ősz István rendőr alezredes, a közlekedésrendészeti osztály ve­zetője: - A rendőrség akkor tud ebben az ügyben segíteni, ha ön a városi rendőrkapitányság bűnül­dözési alosztályán feljelentést tesz a fia ellen a jármű önkényes elvétele, bűncselekmény elköve­tésének alapos gyanúja miatt. Mi­után munkatársaim megismerték az olvasó által említett ügyet, fel­világosítják arról, hogy a jármű­vet milyen körülmények között és mikor kaphatja vissza. ■ BEFEDIK A SZÖKŐKUTAT. Tavaly szeptember óta műkö­dik a szökőkút az Európa park­ban. Már tavaly télen is jó szol­gálatot tett, befedve színpad­ként szolgált. A napokban is­mét eltűnik egy időre: a fagyok közeledtével ugyanis befedik az alkotásokat. Tavasztól aztán is­mét ontja hűsítő, óránként vál­tozó vízsugarait. A város mil­lenniumi számláján hétmillió forint gyűlt össze, ez hozzájá­rult a szökőkút elkészítéséhez. Az alkotás megváltoztatta a tér arculatát is. (szk) m Programajánló Ma 17 órakor nyitják meg Szi­getvári György Ybl-díjas építész Helyettem a templomaim be­szélnek című kiállítását az MTESZ kaposvári galériájában. A fotókat Keszthelyi György ké­szítette. A tárlatot Bellái Zoltán lelkész igazgató ajánlja az ér­deklődők figyelmébe. Közremű­ködnek a Lorántffy Zsuzsanna iskola és gimnázium diákjai. A munkák december 14-ig tekint­hetők meg. 18 órakor Zwack Péter sza­baddemokrata ügyvivő tart elő­adást a pártok háza nagytermé­ben. A feketegazdaság elleni küzdelem, illetve a nemzetközi korrupció elleni harcról beszél a Kaposvári Szabadelvű Kör Egye- sület rendezvényén. _________■ Vé n italoz &öböző Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola) • Telefon: 82/313-006 Hollywood multiplex AMERIKAI PITE 2. pr. sz. 14:30, 16:45, 19:00, 21:15; KARDHAL 14:45, 17:00. 19:15, 21:30; HA- L Á L O S IRAMBAN 14:00, 18:15, 20:30; KU­TYÁK ÉS MACSKÁK sz. 15:00, 17:15; A SÁRKÁNY CSÓKJA sz. 21:30; HORRORRA AKADVA 2. 19:30; TÖK ÁLLAT sz. 16:15 *37785* Kérdezzen: 8 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■

Next

/
Thumbnails
Contents