Somogyi Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-14 / Vasárnap Reggel, 41. szám
4 ★ RIPORT ★ 2001. október 14. Az életrajzíró egyelőre nem fél A pakisztáni újságíró, Hamid Mir most írja Oszama bin Laden életrajzát a terroristavezér saját rendelésére. S bár ő sem szívesen vallja be, amíg bfn Laden él, minden sorát, sőt szavát jól meg kell fontolnia, hiszen a terroristavezér eddig is tudott minden lépéséről... R.: Hogyan lesz valaki Oszama bin Laden életrajzírója? Mir: Amikor a talibán Afganisztánban hatalomra került, kritikai elemzéseket írtam Pakisztán és az USA viszonyáról. A talibán megkeresett, találkoztam a vezetőjükkel, Omar mollával, ma i két hónap múlva Oszama bin Ladennel is személyesen. R.: Mi volt az első benyomása bin Ladenről? Mir: Elképesztő, hogy milyen biztonsági intézkedésekkel védték. Testőrei tetőtől talpig átkutattak, összetörték a tollaimat, még a cipőmet is szétszedték. Bin Laden később elnézést kért, nagyon barátságos volt, hosszasan beszélgettünk. Egy évvel később megbeszélésre hívtak, amelynek alkalmával megkért, hogy írjam meg az életrajzát. R.: Karizmatikus figura? Mir: Jó harcos és jó tanító. Vezé- ri adottságai azonban nincsenek. Nagyon rossz szónok. Egyébként szerintem akkoriban csak arra koncentrált, hogy az amerikai csapatokat kiűzze Szaúd-Arábiából. Globális tervvel nem rendelkezett. Szerintem a nyugatiak túlbecsülik. Bár sok muzulmán nem osztja filozófiáját, mégis támogatják Amerika- ellenessége miatt. R.: Állítólag gyengélkedik az egészsége. Mir: Megkérdeztem erről levélben. Azt állítja, hogy napi 70 kilométert is képes lovagolni. Napjában egyszer eszik és hosszú sétákat tesz, hogy felkészüljön a nehezebb időkre. Ezért fogyott le. R.: Hogyan tartotta vele a kapcsolatot az elmúlt években? Nir: Nem én tartottam a kapcsolatot vele, hanem ő velem. Soha nem tudtam, hogy hol és mikor bukkannak fel a követei, ők viszont mindig tudták, hogy én hol tartózkodom. Egyébként nagyon barátságosan tudatta velem, hogy jobban teszem, ha nem árulom el. R.: A könyve hamarosan megjelenik. Lennének még kérdései bin Ladenhez? Mir: Igen, de most szinte lehetetlen választ kapnom. Az életrajz mindenesetre nem a mostani eseményekről szól, hanem bin Ladenről, az emberről, a múltjáról. Ettől függetlenül a merényletekről is megírom a véleményem. Azt mondta, kedvem szerint írhatok róla. A Vasárnap Reggel négy magyar írót kérdezett meg, igent mondanának-e Oszama bin Ladennek, ha felkérné őket életrajzának megírására. Úgy tűnik, hogy ők sem ijednének meg, legfeljebb morális gátlásaik vannak, vagy ahogy Moldova György is, inkább mások tetteit énekelnék meg. Moldova György: Ugyan már, miért félnék? Egyszer kérdeztem erről egy ügyvédet, aki nagy ügyekben volt benne, s ő is azt mondta, „nem vagyok én nagy préda!” Hatvannyolc éves vagyok, felneveltem a gyerekeimet. Egyébként pedig nagyon tisztességes halál lenne. Persze, nem hagy hidegen a téma, de tudnék rokonszenvesebb alanyt is találni egy életrajzhoz. Felmerült egyszer a Fidel Castro-életrajz, de aztán nem lette belőle semmi. Inkább róla írnék ma is. Hogy miért nem jött össze a Castro- könyv? Annyi oka van, mint Fidel váll-lapján a csillag... Nemere István: Ha nekem üzenne Oszama bin Laden, természetesen nem tartanék a feladattól. Nem valószínű, hogy eltenne láb alól. A terroristák mindig fontosnak tartották a médiát, nyilvánosság nélkül ugyanis nem sokra mennének. Ha gondban lennék, az csak ez utóbbival lenne összefüggésben: hiszen azzal, hogy nyilvánosságot biztosítok neki, a terrorizmust szolgálnám. Lőrincz L. László (Leslie L. Lawrence): Csak pénzért vagy a hírnévért nem mennék bele. Ha viszont sikerülne az életrajzában egy olyan pontot találnom, amiből kiderülne, hogy hol követte el a társadalom azt a hibát, ami őt terroristává tette, akkor megcsinálnám. Ami pedig a veszélyt illeti: keleti útjaimon megtanultam, hogy az ember feleslegesen soha ne vállaljon kockázatot. Pozsgay Zsolt: Nem vállalnám. De nem azért, mert félnék, hanem mert én drámaíró vagyok, és az életrajz egészen más műfaj. Persze Oszama bin Ladenről is lehet drámát írni, de csak legfeljebb évtizedek múlva. Most inkább az undor fog el, ha a terrorizmus szóba kerül. Leninnel viszont szívesen foglalkoznék egy színműben. A földön is támadnak Küszöbön áll a szárazföldi támadás. Minden jel arra mutat, hogy órákon, esetleg napokon belül elindulnak az erre a célra speciálisan felkészített egységek. De nem olyan jellegű akciókra kell számítani, mint amilyen a második világháborúban a normandiai partraszállás vagy a szovjetek ’80-as évekbeli afganisztáni háborúja idején zajlott le. Deák Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a viszonylag precíz légicsapások mellett kezdődnek meg a szárazföldi hadműveletek. A kommandósok mellett szintén kisebb létszámú - tíztől száz főig terjedő - egységeket vetnek be. Ezeknek elsősorban az lesz a feladatuk, hogy megszállják a stratégiai fontosságú pozíciókat. A hidak, fontosabb utak, közlekedési csomópontok, repterek, bázisok elfoglalásával megbénítják vagy legalább megnehezítik a tálib fegyveres erők mozgását. Emellett ezek az alakulatok jelentős segítséget nyújthatnak az északról támadó tálibellenes erőknek. Információkkal, logisztikai támogatással, hírszerzési adatokkal látják el az amerikaiak és a britek az Északi Szövetséget, amely más forrásokból, például Iránból fegyverekhez is hozzájut. A terrorellenes koalíció más módon is bomlaszthatja a tálib fegyveres erőket. Az afganisztáni sajátos viszonyokban jó megoldás lehet egyes hadurak átállítása. Ezek az emberek ugyanis pénzért sok mindenre kaphatók, s megy velük a seregük is. (Ráadásul a vidéki pastu törzsek egy részének is elege van a szintén pastukból álló központi hatalomból.) A szárazföldi alakulatoknak lesznek nem katonai jellegű feladataik is: a segélyek elosztásában, a közigazgatás megszervezésében, a normális civil élet megteremtésében, s a béke fenntartásában is munkát vállalnak. Más hírek szerint külföldi reguláris erők már most is tartózkodnak Afganisztánban. Eszerint orosz katonák is harcolnak az Északi Szövetség fegyveres erejével koalícióban. Sőt, azt tervezik, hogy Kabult is beveszik. Az mindenesetre sajátos katonai és később politikai következménnyel járna, ha az afgán fővárosba először nem amerikai, hanem orosz katonák lépnének. Bevetésre készülnek a világ talán legjobb harcosainak tartott gurkhák is. A tibeti, nepáli eredetű harcosok a brit hadsereg soraiban szolgálnak. Mivel szülőföldjük a világ legmagasabb területe, a Himalája, így kiválóan tudnak alkalmazkodni és harcolni a hegyekben. Szakértelmükre, tapasztalatukra nagy szükség lesz a magas hegységekkel szabdalt Afganisztánban. Állóképességük nagyszerű, kitűnően álcázzak magukat, a közelharcban szinte verhetetlenek - gyakran használják legendás görbe tőrüket, a kukrit -, és a hegyes, sziklás vidék leküzdése szinte gyerekjáték számukra. Emellett a legkorszerűbb fegyverzettel szerelte fel őket a brit hadsereg. A gurkhák nagyszerűen helytálltak legutóbb az Öböl-háborúban, de ott voltak Boszniában és Koszovóban is. Katonai és harci helikopterek A szárazföldi hadműveletekben a helikopterek szerepe lesz kiemelkedő. A katonai helikopterek közül minden bizonnyal bevetik a Blackhawk - fekete sólyom - különböző változatait. Ezek - tudjuk meg Szentesi György haditechnikai szakértőtől - 3600 kiló hasznos terhet vihetnek magukkal, és tíznél is több - jól felszerelt - deszant- katona utazhat velük. Emellett képesek hordágyon fekvő sebesültek szállítására is. A Nighthawk - éjszakai sólyom - gépek pedig a lelőtt vagy megsérült katonák felkutatására, kimentésére szolgálnak. A katonai helikoptereknek csupán önvédelmi fegyvereik vannak. A harci helikopterek azonban martamado feladathoz jutnak. Az Apache-oknak kétfős személyzetük van, és rendkívül nagy tűzerőre képesek. Az orr-részükben 30 milliméteres gépágyú van, a törzs két oldalán változtatható a fegyverzet Elhelyezhetnek tizenhat páncéltörő rakétát, amelyek a célpontra ráirányított lézersugár alapján mérik be a megsemmisítendő harckocsikat tüzérséget, csapatösszevonásokat Felszerelhetik ezeket a helikoptereket négy konténerrel, amelyekben 19 darab nem irányítható, szintén földi célok megsemmisítésére szolgáló 70 milliméteres rakéta van. Terroristatalálkozó Teheránban? Az 1943-as Roosevelt-Churchill- Sztálin teheráni találkozó benne van a történelemkönyvekben. Lehet, hogy az iráni főváros ismét főszerepet játszik, bár ezúttal meglehetősen rossz színben tűnik fel. Az USA-ban száműzetésben élő, egykori iráni oktatási miniszter, Manuchehr Ganji szerint hazája támogatta bin Laden terroristáit. R.: Miért gyűlöli ennyire a muzulmán világ a nyugatot? G.: Valójában nem egyszerűen gyűlöletről van szó, hanem irigységről. A nyugat kemény munkával magas életszínvonalat épített, míg keleten elmulasztották, hogy az embereknek megfelelő életkörülményeket, oktatást és munkát biztosítsanak. Mindezért most a nyugatot hibáztatják. Ugyanakkor a nép ma jobban vágyik szabadságra és demokráciára, mint valaha. A hivatalos Amerika-ellenességtől függetlenül ma az USA a legnépszerűbb ország Iránban. R.: Jelenleg az egész régió a háború szélén áll? G.: Ez a szituáció jól is végződhet. Ma csak ülünk és rettegünk a terroristáktól, egyre növeljük a hatalmukat. Iránból átgyűrűzött a terrorizmus a környező országokba. Ha a nyugati országok most mozgósítják haderejüket, esély van a helyzet rendezésére. R.: Hogy vélekedik a tálibokról? G.: A talibán a középkorba vetette vissza Afganisztánt, sokkal rosszabb ott a helyzet, mint Iránban. Gyökerestül el kell távolítani. R.: Mi a szerepe Oszama bin Ladennek? G.: Bin Laden a szaúdi rendszer és annak amerikai barátai ellen fordult. Szoros kapcsolatokat épített ki Szudánnal és Iránnal. Biztosan tudom, hogy Irán támogatta bin Ladent, mialatt Szudánban terrorcselekményekre készült. R.: Irán melyik oldalon áll, hiszen úgy tűnik, ide is, oda is húz...? G.: Bin Laden biztosan nem egyedül végzi ezeket a terrortámadásokat. Követekre, pénzre és rejtekhelyekre van szüksége. Mindehhez egy állam részvétele is kell. S tudja, hol találkoznak ma a Közel-Keleti terrorszervezetek? Teheránban. EGY RIPORTER KALANDJAI Rendes Zoltán riporter és Simon Zoltán operatőr a világ jelenlegi legveszélyesebb térségében töltötték az elmúlt két hetet. Az RTL Klub munkatársai Üzbegisztánban és Tádzsikisztánban, valamint a két ország és az afgán tálibok közötti ütközőzónát járták be. Rendes Zoltán lapunknak azt mondta, a tálib fegyveresekhez jelenleg nem lehet eljutni, hiszen a hegyekben bujkálnak, másrészt nem is igen ajánlatos. Az Északi Szövetség katonáit ugyan fel lehet keresni - a tádzsik kormány autókonvojokat szervez több tucatnyi külföldi sajtosnak -, ám a magyar újságírók érdekesebbnek találták a határövezetben lakók életét. A riporter elképesztő körülményekről számolt be. Itt olyan emberekéinek, akik nemrég még egy kommunista állam, a Szovjetunió polgárai voltak. Muzulmán a vallásuk és ráadásul ázsiaiak. Iszonyatos a szegénység, a kosz és a tájékozatlanság. Üzbegisztánban az emberek többségének fogalmuk sincs arról, mi történt az Egyesült Államokban, s hogy háború van. Áram vagy van, vagy nincs. Nincs tévé, rádió is alig, a hírek nem nagyon jutnak el hozzájuk. Annyit látnak, hogy a katonai bázisoknál nagy a nyüzsgés, ezért félnek. Ők azt mondják, az afgánok gonoszak, fegyverrel járnak és drogoznak, ezért örülnek, ha megbüntetik őket. A tádzsikok már többet hallottak a merényletekről és a háborúról. A riporterek Magyarországgal műholdas telefonon tartották a kapcsolatot, de amikor fennragadtak a hegyekben, napokig nem adtak hírt magukról. Ahol tudtak, szállodában aludtak, ám a higiéniai körülmények itt is katasztrofálisak. Mosakodás után azonnal lefertőtlenítették magukat. Több éjszakát gépkocsiban, árokparton töltöttek. Utaztak lerobbant Moszkviccsal, öszvérrel, de leginkább gyalog, összesen húszezer kilométert tettek meg. Gond volt az evéssel is. Rendes nemigen eszik húst, gyakran gránátalmával és kovász nélküli kenyérrel csillapította éhségét. Az operatőrnek pedig kellett egy kis lelkierő, hogy azt a birka- és lóhűst, amit elérak- tak, legyűrje. Víz helyett teát ittak és vodkát, abban bíztak, ez utóbbi fertőtlenít. Többször letartóztatták őket annak ellenére, hogy a papírjaik rendben voltak, lehallgatták a telefonjukat. Volt, hogy órákat töltöttek el fogdában, gyakran az segített, ha az agresszíven fellépő katonákkal, rendőrökkel szemben ők is határozottak, erőszakosak voltak. Tádzsikisztánban egyszerűbb volt a helyzet, ott gyakorlatilag mindenkit meg lehet vesztegetni. És aminek legjobban örültek: egyetlen kazettájukat sem vesztették el. így az RTL Klubban döbbenetes dokumentumfilmet láthatnak majd a nézők.
