Somogyi Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-14 / 189. szám

6. OLDAL A L M A N A C H 0 7 1 2001. Augusztus 14., Kedd A GONDOS GAZDÁK A település irányítója és fejlesztője az önkormányzat. A polgármester: Ádám László. Az alpolgármester: Tóth Zol­tán. A képviselő-testület tagjai: Bakainé Antal Judit, Bézsenyi Jó­zsef, Éhl Fülöp, Illés Gyula, Karsai Józsefné és Keszi László. A jegyző: Laczóné Hardi Márta. Az iskola vezetője: Kartali Er­zsébet. A háziorvos: dr. Tóth Jenő, a fogorvos: dr. Révfalui Mónika, m Hetes A falu Kaposvár­tól 11 kilométer­re, északnyugat­ra fekszik. Köz­üti összekötteté­se van Kapos­vár. Marcali és Somogysárd felé. Kisebb dombok, lankás lejtők határolják a települést. Neve a hét számnévből, illetve a „hetes szolgáltató" névből ered. Lakói udvari szolgálatot tel­jesítettek. szabad gazdák voltak. A falut 1237-ben templomos helyként említi Ja­kab somogyi főesperes. IV. Béla 1263- ban adományozta Herbord vitéznek. 1490-ben Hetes már mezőváros volt A XV. században Mátyás király a fiának. Corvin Jánosnak adta. akkor kapta meg az országos vásár tartásának a jogát. A pannonhalmi dézsmaváltság jegyzéke szerint a település 1660-ban Csobánc vá­rához tartozott A XVIII. században a Jankovich család birtoka. 1842-ben vá­sárolta meg Somssich Pongrác. A század elején már 1100-an laktak a községben. 1969-ben Hetes lett Csombárd és Juta közös tanácsának a székhelye. A rend­szerváltás után alakult körjegyzőségből 1991-ben Juta kivált. A településnek je­lenleg 1145 lakosa van. Hetes jeles szü­lötte Vikár Béla etnográfus, műfordító és Pete Lajos jogász, aki zenészként és dal­szerzőként is nevet szerzett. Hitelre vár a kocsmáros Tíz éve családi vállalkozásként nyitott a Vadász söröző. Tóth Zol­tán akkor úgy gondolta, biztos megélhetést és munkahelyet te­remthet a családjának.- Az egyik fiam 24 éves, a má­sik 13. Azért hoztuk létre a vállal­kozást, hogy az iskolák után ne legyen gond az élhelyezkedésük. Sajnos, a forgalom nem teszi le­hetővé, hogy állandóan itt dol­gozzanak. Csak időnként segíte­nek be. A választékunk széles, tö­ményből szinte minden, sörből tízféle és palackozott borból 6-8 féle kerülhetne a poharakba, ha lenne rá igény. Az ismerősök, ba­rátok a törzsvendégeink, s inkább az olcsóbbat kérik. Kevesen tud­ják megfizetni a minőségi italo­kat. Időnként még így is kényte­len vagyok hitelben mérni a szeszt. A söröző forgalmát egy mező- gazdasági vállalkozás bevételei­vel egészíti ki.- Ot éve vágtunk bele a gazdál­kodásba, több mint ötven hektá­ron termelünk kukoricát és bú­zát. Ebből 25 hektár a saját terüle­tünk, a többit béreljük. Nagyon várjuk a földhitelt, abból lehetne még földet vásárolni. ______■ AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA: HORVÁTH HIKOL ÉS SZARKA ÁGNES FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Csak az összefogás adhat több esélyt Víz, gáz, telefon, aszfaltozott utak, felújított intézmények: Hetesen szinte minden megvan a komfortos élethez - állította Adám László pol­gármester. Nagy figyelmet fordíta­nak az oktatásra, s együtt, közös pá­lyázatokkal igyekeznekelőbbre lép­ni.- Mi volt az utóbbi három év legna­gyobb beruházása?- Az életveszélyes iskola felújítá­sa; mintegy hatvanmillió forintot költöttünk rá. Évek alatt több rend­kívüli helyzet, meghibásodás tör­tént, ezek is figyelmeztettek, hogy elodázhatatlan a felújítás - mondta Ádám László. - A szakértői véle­mény szerint életveszélyessé vált az épület, ezért pályáztunk céltá­mogatásra. A lépésünket az is indo­kolta, hogy ez az utolsó év, amikor ilyen célra még igényelhettünk tá­mogatást. A képviselő-testületek döntése alapján bővítjük is; ez nem mennyiségi, hanem minőségi javulást jelent. Több mint 200 di­áknak teremtjük meg a XXI. szá­zad iskoláját. A település költség- vetésében meghatározó kiadás az iskola működtetése. Az állami nor­matíva fölött minden egyes tanuló képzésére még 160 ezer forintot kell fordítanunk. Hetes és Csombárd közösen tartja fenn az iskolát, de mindkettő kis település, Ádám László polgármester így nincsenek meghatározó bevéte­lei. Az állami támogatásból kell ki­gazdálkodni az iskolára fordítható pénzeket.- Milyen a település infrastruktú­rája!- Hiányzik a szennyvízcsatorna. Amikor a programot elkezdtük szer­vezni, úgy gondoltuk, hogy az uniós csatlakozás miatt közel van az az idő, amikor hozzáférhetünk a beru­házáshoz szükséges forrásokhoz. Az uniós pályázatokba azonban nem tudtunk bejutni: harmincegynéhány önkormányzat próbált együtt pá­lyázni Kaposvár gesztorságával. Úgy ítéltük meg, hogy minél nagyobb a projekt, annál nagyobb az elérhető­sége. Erre azonban már rácáfolt né­hány kistérségi társulás. Ma már lát­juk: az állami céltámogatás révén ek­kora nagyságrendben ez a roppant fontos fejlesztés elérhetetlen.- Érte kudarc az elmúlt időszak­ban?- Nagy dolgokban nem vallot­tunk kudarcot, de fájlalom, hogy egy varróüzemet nem sikerült összehozni. Komoly lehetőséget lát­tam ebben, de igazából csak hiú áb­ránd volt. Egy ilyen kis település nem tud elszakadni a régiótól. Ha nem tud a kistérség együtt gondol­kodni, ha nem tudunk közösen fel­adatokat megoldani, hátrányba ke­rülünk. A környező településeknek érezniük kell, hogy csak együtt tu­dunk előbbre lépni, fejlődni.- Milyennek látja a jövőt?- Hetes valaha mezőváros volt. Fontos feladatunk az életminőség ja­vítása és olyan feladatok megoldása, amelyek reálisak és megvalósítha­tók. Fejleszteni kell a falusi turiz­must, idősek otthonának a felállítá­sával és működtetésével, illetve egy lakópark létrehozásával is foglalko­zunk. Az uniós csatlakozás után a felzárkóztatási Sapard-program ta­lán a „kicsiknek" is elérhető lesz.- Ha nem is mezőváros, de a csat­lakozás után Európa-szerte ismert „mezőközség’’ lesz Hetes?- Talán már most is az. ■ Kerülik a fogorvost a felnőttek Dr. Révfalvi Mónika: Ezzel a nagy fogkefével mutatom meg a kicsiknek ezen az óriási maketten- Hétezerkétszáz beteg tartozik a körzethez, de évente négy-ötezernél többen nem jönnek a rendelőbe. Az óvodások, iskolások fogát évente kétszer szűrjük, s így ha baj van, még időben ki­derül. A felnőttek azon­ban csak akkor jönnek, ha fáj a foguk - mondta dr. Révfalvi Mónika.- Katasztrofális a fogaik állapota, s mivel a foghú­zás ingyenes, inkább azt kérik. Én a fogmegtartó beavatkozásokat tenném ingyenessé, s a foghúzást fizettetném meg. Az emberek általában félnek a fogorvostól.- Van, aki az ismeret­lentől fél, és van, aki tud­ja, mi vár rá. Egy-két ked­ves szóval, egy mosollyal oldható a feszültség. Erő­szakkal még. senkinek sem nyúltam a szájába; azzal örökre el lehet riasztani a beteget. Amíg nem ülök be valamelyik kollégám székébe, magam is nagyon bátor vagyok. A fogorvos szerint gyermekkorban kell elkezde­ni a helyes száj- és fogápolás tanítását. Óriás fogso­ron óriás fogkefével mutatja meg a kicsiknek, ho­gyan mossanak fogat.- Apró ajándékokat, sokszor fogkefét, fogkrémet adok a gyerekeknek. Sok szülőt, sajnos, nem is ér- dekel, hogy mos-e fogat a gyereke. ____ j| Te knőből készült a nagybőgő- Az Alpok-Adria vásárra készül most a vegyes karunk és a tánc­csoportunk - mondta Szabó Tibomé, a nyugdíjas-egyesület el­nöke. - Máshol is sikert arattunk már a kánkánunkkal, most a vá­sáron is bemutatjuk. Ott lép föl először a tíztagú cigányzeneka­runk. Magunk fabrikáltuk a hang­szereket, a mienk az egyetlen ze­nekar, amelyiknek teknőből ké­szült a nagybőgője. Az elnök azt vallja: szeretni kell az idős embereket, s érteni kell a nyelvükön.- Különösen az egyedülállókra kell figyelni; érzékenyebbek, mint a családban élők. Többüknek még szólni sincs kihez. Az összejövete­leken feltöltődnek; már az is él­mény, hogy társaságban vannak a négy süket fal helyett. Nem múlhat el ünnepség a nyugdíjasok nélkül.- Fellépünk az önkormányzat rendezvényein, és mi is rendezünk - évente négyszer - összevont név­napokat. Az önkormányzat adta a klubtermünket, még színes tévét is kaptunk, de egyéb támogatásra nem futja. A havi száz fo­rint tagdíjból, a rendezvé­nyek bevételé­ből tartjuk el magunkat. Évente több­ször megyünk kirándulni. Próbálkoztunk nevezetes he­lyek megtekintésével is, de az öreg csontok jobban kívánják a meleg vizes fürdőket. ■ Húsukat, kóstolta a királynő is- Az igényes gasztronómiát előnyben részesítőket látjuk el fő­ként borjú-, birka- és bárányhús­sal - mondta Juhász Pál, a Kapós Terneró Kft ügyvezető igazgatója.- A hetesi vágóhídról elsősorban Budapestre, Nyugat- és Délkelet- Magyarországra szállítunk tőke­húst. Ilyen húsból készítettek va­csorát a Gundelban a holland ki­rálynőnek is. A korszerű üzem rendelkezik a HACCP minőségbiztosítási rendszerrel, megfelel a környe­zet- és állatvédelmi, állat-egész­ségügyi, sőt már az uniós előírá­soknak is.- Két lépésben fejlesztettük az üzemet: 1998/99-ben több mint 60 milliós, tavaly pedig 30 millió forintos beruházással. Szeret­nénk növelni a csomagolt tőke­húsok, készételek, konyhakész termékek forgalmát a belföldi és a külföldi piacon is. Évente több mint kétezer tonna tőkehúst bo­csátunk ki a telepről, ehhez negy­venezer állatot kell levágni. A Du­nántúlon nincs még egy ilyen üzem. Az ország minden részéről vásárolunk élő állatot. Tavaly 36 dolgozónk körülbelül egymilliárd forintos forgalmat bonyolított le. Az eredmény már nem ennyire jó, mert az élelmiszeripar nem tartozik a legnyereségesebb ága­zatok közé. A BSE-kór miatt az el­ső félévi forgalmunk a felére esett vissza, de lassan alábbhagy a fo­gyasztók félelme. A bárány és birka forgalmazásánál Új-Zéland a legnagyobb vetélytársunk. A minisztérium, sajnos, felülvizsgá­lat nélkül átvette Brüsszeltől a szabályozást, így Új-Zéland koc­kázatmentes állam, mi pedig a fo­kozottan kockázatos kategóriába kerültünk. Ez szakmailag indoko­latlan és elfogadhatatlan. Ezzel a hazai piacon eleve hátrányos helyzetbe kerültünk. _________■ Tá borra is jut hárommillióból- Tíz hónapja vagyok ifjúsági refe­rens. A legfontosabb feladatom ed­dig a pénzszerzés volt - mondta Tóth Barnabás, öt falu, köztük He­tes ifjúsági referense. Az önkor­mányzatoknak nincs pénzük az if­júsági rendezvényekre. Nagyon ne­héz megteremteni az anyagi feltéte­leket. Pályázatokkal hárommillió forintot nyertem az öt falu fiataljai­nak. Ebből a pénzből megyünk Fo- nyódligetre táborozni, és az ősztől havi egy alkalommal megjelente­tünk egy ifjúsági lapunkat. Szerve­zünk színtársulatot is. Az érdeklő­dés változó; Hetesen 250-300-at is tudok mozgósítani, mert itt nagyon lelkesek a fiatalok. Elsősorban a 15 évesnél idősebbekre figyelünk, hogy ne a kocsma s buszmegálló legyen a szórakozásuk színhelye. Az igényeket össze kellett hangolni a pályázati lehetőségekkel. Kevés volt az idő, de a fiatalok felét megis­mertem, s ők is elfogadtak. Tervezik az ifjúsági önkormány­zatok létrehozását is. - Nehéz azonban összefogni az embereket, mert nagyok az ellentétek - fűzte hozzá -, talán még a szülők korabe­li sértődések miatt. Csak lassan ol­dódik ez az elzárkózás. A fiatalok most Kaposvárra járnak szórakoz­ni. Hasonló feltételeket kell terem­teni a faluban is, akkor itt tudjuk őket tartani. ■ Főzés közben is tanul Három testvérével lakik egy szobá­ban Pécsi Eszter, s most is dolgozik. A 17 éves leány jeles tanuló; ked­venc tantárgya a kémia és a bioló­gia. Gyermekorvos szeretne lenni.- Többnyire az iskolában készü­lök föl - mondta -; itthon nehéz volna a testvéreim zsivaja miatt. Eszter több tanulmányi verse­nyen vett részt, nyelvtanból ki­emelkedő eredményt ért el, s a gim­náziumban is megállja helyét. Igye­keznie kell: magas a ponthatár az egyetemen. A nyár a pihenés ideje, de neki most is zsúfoltak a napjai.- Reggel fél ötkor kelek, mert a szüleim munkája miatt rám ma­radnak a ház körüli teendők: meg­etetem az állatokat, takarítok, mi­közben a kötelezőket olvasom, megfőzöm az ebédet; dolgozom a kertben is. D é T u t á n rendszerint tanulok, mert a nyári házi feladatokat is meg kell ol­danom. Isko­laidőben per­sze nem kell ennyit segíte­nem - fűzte hozzá. A szünidő nagy részét Eszter otthon tölti, de volt a Balatonnál és néhányszor a Desedán is. Sok diák nem tud kitörni a mostoha körülmények közül, de Eszter reméli, hogy szülei elő tud­ják teremteni a továbbtanuláshoz szükséges költségeket. ________■ Sö prűt köt a boltos Légrádi Lajosné: A tartóssága attól függ, hogy egy-egy söprűben mennyi a cirok Légmdi Lajosodnak nem okoz gon­dot a közlekedés. Még akkor sem, ha a férje esetleg boszorkánynak titulál­ná. A házaspár nyugdíjkiegészítés­ként, kedvtelésből öt éve söprűt köt.- Kis területen, mindössze 200 négyszögölön termesztünk cirkot. Szárítjuk, válogatjuk, méretre szab­juk, majd a férjem drótozza, én pe­dig kötöm a seprűt. Egy ilyen esz­köznél fontos, hogy milyen szorosan kötötték meg. A jó seprű előbb elko­pik, mintsem kibomlana a kötése. Légrádiéknál ilyesmi nem fordul elő. Bizonyítja ezt, hogy a falubeliek rendszeresen tőlük veszik. ■ az oldal összeállítását támogatta a kapós ternero húsipari kft, A HETESI BENZINKÚT ÉS A HETESI ÖNKORMÁNYZAT

Next

/
Thumbnails
Contents