Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-28 / 175. szám
6. OLDAL A L M A N A C H 0 3 5 2001. Július 28., Szombat A GONDOS GAZDÁK A község irányítója és fejlesztője az önkormányzat. A polgármester: Knézics István. Az alpolgármester: Tapolcai József. A képviselő-testület tagjai: Bodrogi Sándor, Goóz Mihály, Iváncsics Imre, Jancsekity Ferenc, Karádi Ferenc, Kesztyűs Imre, Molnár István és dr. Szűcs Tibor.A jegyző: Varga Lászlóné. Az általános iskola igazgató- ja: Goóz Mihály. ____________a Bu zsák A község területe a XIII. században a Bő nemzetségé volt. IV. Béla adományozta Izsép tia Jánosnak. Két falu állt itt a középkorban: Akts és Magyar. Az előbbi a Laki Thúz és a Széchenyi család birtoka, az 1400-as években a Fancsi családé. 1500-ban mindkét település Corvin Jánosé és Enyingi Török Imréé lett. A XVI. században egyesült a két falu. akkoriban költöztek be rác telepesek. Buzsák neve először 1498-ban, majd 1675-ben jelenik meg a Jankovich és a Lengyel család perirataiban. S 1678- ban közöttük osztották el a települést. A XVII. században már volt iskolája és katolikus temploma. 1820-ban épült az új iskola és tanítói lakás. A rácok beolvadása folytán kiszorult a szláv nyelv használata. 1831-töl már az iskolában is magyarul tanítottak. Buzsákon 1856-ban 400 áldozatot követelt a kolera. A XX. század fordulóján hitel- és takarékszövetkezet is működött itt, s az iskolában négy tanító oktatta a gyerekeket. A korszerű oktatási intézmény 1975-ben készült el. A falu nevezetességei közé tartozik a román stílusú fehér kápolna s az 1791-ben fölszentelt templom egyedülálló. hímzett miseruha- és oltárteritö- gyűjteményével. A tájház a falu gazdag népművészetét mutatja be. Jól szerepelnek a focisták A megyei I. osztályba került tavaly a focicsapat, ez a Buzsáki KSE legnagyobb sikere. Kesztyűs Imrét az élelmiszerboltból és a focipályáról is jól ismerik, s már nemcsak a falubeliek. A községi sportegyesület szakosztályvezetője és a focicsapat edzője, amolyan sportmindenes. Szerencsésnek vallja magát, mert a felesége is ugyanúgy szereti a sportot, ő mossa a mezeket. S minden mérkőzésre elkísérik a csapatot. Öröm is, gond is, hogy a focicsapat fölverekedte magát a megyei I-be. Ez nemcsak dicsőség, hanem több kötelezettséggel is jár. Az önkormányzat a falu sportjának fő támogatója, s néhány vállalkozó is segít, bár többre számítanának. Kesztyűs Imre szívesen kinevelné azokat a fiatalokat, akik a csapat edzésében segítik. Két fiú is akad a jelöltek között, akit elküldhet a képzésre. Most a bennmaradásért küzdenek, szeretné a helybeli fiatalokat visszahívni. Jelenleg az első tízben szerepel a fut- ballcsapat. ___________ j Az oldal cikkeit írta Gáldonyi Magdolna. Fotók: Márton László Közelebb kerülnének a Balatonhoz Buzsák törekvő település. Tudatosan őrzi értékeit, amelyekre a jövőjét építheti. S arra törekszik, hogy a kistérség meghatározó, szolgáltató központja legyen.- Az intézmények működtetése alapvető feladatunk minden költségvetés készítésekor. Ez az alapelv meghatározó volt a tanács utolsó két évében és az önkormányzatiság kiépítése óta is - mondta Knézics István polgármester. - Ez az időszak a közművesítés évtizede is, mert a községi infrastruktúra a béka feneke alatt volt. Mára kiépült a villany-, gáz-, a telefonhálózat, az összes utunk szilárd burkolatú. Buzsák is tagja annak a szennyviztársulásnak, amelynek Lengyeltóti a gesztora. A számítások szerint portánként 80 ezer forint lakossági hozzájárulás szükséges a gerinchálózat kiépítéséhez.- Ez igen kedvező összeg, mert százezer forint alatt ma már alig lehet szennyvíztársulásba lépni. A lakosság tehát az önkormányzat mellé állt1- A dokumentált felmérések alapján a lakosság 62 százaléka igényelte a szolgáltatást. Sokan vannak, akik már két éve megkötötték a szerződést a lakástakarék-kasszával, készülnek a beruházásra.- Az önkormányzatnak is alaposan a kasszába kell nyúlnia. Honnan teremti elő a pénzt?- Két lehetőségünk van: a hitel vagy a gázvagyon, én ebben az utóbbiban bízom. A kormány döntésére várunk: az 1993-ig épített gázvezetékhálózat után járó 19 millió forintot azt szeretnék, ha a privatizáció megkaptuk, de mi 1994 márciusá- végéig - 1995-ig - kifizetné az álban fejeztük be az építést. Sok te- lám a gázvagyonjussát. lepülés van hasonló helyzetben, s - Mióta is épül a faluház? Úgy Knézics István polgármester látszik, ez egy soha véget nem érő beruházás.- 1992-ben kezdtük, és ma sem fejeztük be. Azonban nem arról van szó, hogy a testület nem törődik vele. Mindig meg kellett határoznunk a legfontosabb teendőket: közben leépültek a közművek, 53 millióból megépítettük a csisztai utat. Most négymillió forint kell a befejezéshez: a galériához és a konyhai részhez.- Régóta tárgyalnak Fonyóddal az összekötő út megépítéséről; közelebb kerül Buzsák a Balatonhoz?- Számunkra is fontos az út, és az M7-es nyomvonala is kedvező Buzsáknak, mert ha megépül, nekünk csak 1,5 kilométert kell finanszíroznunk az összekötő útból. Fontos, hogy közelebb kerüljünk a Balatonhoz a falusi turizmus élénkítésében is. Törekszünk az idegenforgalom feltételeinek megteremtésére. Jelenleg 67 házban fogadnak vendégeket.- Néhány hónapja a buzsáki vitákról cikkezett a sajtó. Mintha csendesebben telnének a napjaik.- Úgy látom, hogy a polgármester és a képviselő-testület kapcsolata jó. Tapolcai József alpolgármester segítsége nélkül nem boldogulnék _________________■ . Él ete a papi szolgálat Népviseletes babák a múzeumban A 74 éves Hegedűs Jánosáé a buzsáki hímzések mestere. Talán ő az utolsó, aki nemcsak a vézást és a boszorkányost varrja, hanem a rátétest is, amihez jóval több tehetség kell. Népviseletbe öltöztetett babáit kincsként őrzik a keszthelyi múzeumban. A hímzést Piroska néni az édesanyjától tanulta, ahogy a falu asszonyai évszázadok óta átadják egymásnak a tudást. Ebbe nőttek bele, egyszerűen mindig ezt csinálták. Az elmúlt évtizedekben a siófoki székhelyű háziipari szövetkezetnek varrtak. Amikor az megszűnt, sokan más kenyérkeresetet találtak. Ma már nehéz megélni a hímzésekből. Hegedűs Jánosné azok közé tartozik, akik nem tudják abbahagyni, bár már panaszkodik szeme gyengeségére. Mégsem találunk a terítőin egyetlen hibát sem, és a három népviseletbe öl- töztetett baba is csodaszép. ■ Gyönyörűek Hegedűs Jánosné buzsáki népviseletbe öltöztetett babái Alaposan meglepett a fiatal plébános, aki szépen berendezte a plébániát. Ezen nem is csodálkoztam volna, hiszen Buzsákon a mindennapok része a népi kézművesség. Balsai Tamás azonban magával hozta azokat a relikviákat, amiket még a szülei gyűjtöttek. Erre szokták mondani, hogy megtalálta a helyét Buzsákon. A plébánia 200 éves épület, maga tervezte a parkját, de a buzsáki asz- szonyok keze munkáját dicséri. S a 250 éves templom is az itt élők tehetségéről, lelki békéjéről tanúskodik. A fiatal plébános érzi az emberek szeretetét. Azt mondta: tudják, hogy értük vagyok. Fontos, hogy mindenki személy szerint megérezze, hogy a pap a barátja. S ő valóban a társuknak szegődött, hogy a hazafiság, a magyarságtudat nemes értékeit megossza velük. A közelmúltban a történelmi egyházak egyik képviselőjeként a Parlamentben találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki arra biztatta őket, hogy a régió településeivel, önkormányzataival, polgármestereivel még hatékonyabban összefogva dolgozzanak. Balsai Tamás azt mondta, akkor arra gondolt, hogy a kormányfő biztosan örülne, ha tudná: ebben a kis somogyi faluban már több mint egy éve szüretelik a közös munka gyümölcseit. Névjegy: Balsai Tamás 32 éves, Kaposváron született. Budapesten Csiszta lett a pusztából Sokan egyetértenek Molnár Istvánnal, akinek az a szavajárása, hogy Csiszta lett a pusztából. Csisztafürdő ugyanis Európa- szerte hírnevet szerzett gyógyvizével. Aki ide visszatér, elámul, annyi a változás. Eltűnt a bódéváros. Megújult a főépület, vele szemközt szolgáltatóház épült igényes üzletekkel. A közelben a nyaralók létesítettek kolóniát. Sok nyelven beszélnek itt, mert külföldiek is építkeztek. A nagy kereslet annyira fölverte az árakat, hogy egy üdülő árából annak idején egy utcányi telket lehetett volna venni. Molnár István, a fürdő üzemben tartója ismer olyan német családot, amelyik a nyarait rendre megosztja a spanyol és csisztai üdülői között. A jó vizű fürdőt semmi pénzért nem hagynák ki.- Istenadta lehetősége a falunak ez a fürdő - mondta -, csak tudni kellene vele élni. - Azokra a befektetőkre utalt, akik egy évtizede rendre megjelennek, de ígéretük pusztába kiáltott szó marad. Buzsák egyedül nem képes a gyógyvíz kiaknázására, a Széchenyi-terv is százmilliós beruházásokat támogat, s ahhoz jelentős saját erő kellene. Molnár István szerint a balatoni településekkel közösen kezdhetnének számottevő fejlesztésbe; így előtérbe kerülnének a háttértelepülések. A fürdő üzemeltetési szerződése 2005 végéig szól, addig a falu számíthat partnerére, s ez az együttműködés - a tények igazolják - elő- nyére vált a fürdőnek. _______■ Él etben tartott örökség Családi örökség révén jutott földhöz Kara Lajos, és nagyvállalkozóként tartják számon Bu-zsákon. Bár ő azt mondja, kényszerből kezdett a nemzetközi fuvarozásba és a gazdálkodásba is. Eladni semmiképpen nem akarta az örökségét, így vásárolt hozzá. Ma 400 hektáron gazdálkodik; búzát, kukoricát termeszt. Gyerekei s felesége segítsége nélkül, mint mondta, nem boldogulna. Az elmúlt években sikerült a családi agrárágazatot nullszaldós-ra hozni. Hogy mi lesz az idén? Még kétséges, mert mindennek fölmegy az ára. Kara Lajos forgalmi vezető volt egy fuvarozócégnél, ami megszűnt. így kezdett a nemzetközi árufuvarozásba. Négy kamionja járja most az európai utakat. Ez arra serkenti, hogy a legújabb járműveket vegye meg, csak így felelhet meg az uniós normáknak. Azt is tudja, a kamionok egyéves átlagéletkorának nagy ára van: az állandó javítgatás elmaradásával munkahelyeket kellett megszüntetni. Valaha ő is ilyen helyzetből kezdte. ■ Műemlék pincék a hegyen Három szőlőhegy is van Buzsák körül: a János-hegy, a Kálvária és a Cseralja. Az itteni ültetvényesek a lengyeltóti hegyközség kebelében művelik szőlőiket. Iváncsics Ferencnek négyfajta bora van. A merlot és a kékfrankos mellett királyleánykát és irsai Olivért művel. Jó érzékkel választotta ki a ma divatos vörös- borokat és a hagyományos magyar fajtákat. Jó szüretre számít. S meg is kezdi augusztus közepén, mert korán szedik a muskotályos irsaiolivért. A bort pincéje mélyén hordóban érleli. Elvből nem indul a borversenyen, mert a zsűriben van dolga. A bírálóbi- Iváncsics Ferenc: Szép lesz az idei termés zottság elnökeként nem volna etikus, ha saját boraival versengne, sabb. Csak az a baj vele, hogy A pincék Buzsák ékességei: legalább tízévente újra kell szeg- valaha zsúpfedelük volt, azután ni,, s ezt a költséget egyre keve- áttértek a nádra, ez sokkal tartó- sebben bírják. ______________■ Bő vülő ügyfélforgalom Megújult környezetben, számítógépes hálózat működtetésével végez teljes pénzügyi szolgáltatást a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet buzsáki kirendeltsége. A két dolgozót foglalkoztató irodában családias légkör fogadja valamennyi ügyfelet. A Nagybajom és Vidéke Takarék- szövetkezet buzsáki irodája 28 évig az Öreglak és Vidéke Takarékszövetkezet részeként működött. A két évvel ezelőtti egyesüléssel nagyobb lehetősége nyílt mind a betéti, mind a hitelfolyósítások lebonyolítására. A megújulás nemcsak a szolgáltatásokban nyilvánult meg. A Május 1. utcai épületet bővítették, s kívül-belül átalakították.- A hirtelen megnövekedett ügyfélforgalom miatt irodánk ki- _ csinek bizonyult - mondta Kiss Botondné területvezető. - A helyiek és a mai kor igényei szerint alakítottuk át. Jelenleg két alkalmazott látja el a teljes pénzügyi szolgáltatást. Büszkék vagyunk a számokra is. A kirendeltségen 183-an vezetnek lakossági és vállalkozói számlát. A betétállomány 163 millió, a hitel összege pedig 41 millió forint. Célunk, hogy számlás ügyfeleink száma növekedjen. A takarékszövetkezet az önkormányzat nagyfokú bizalmát is élvezi; ez évtől a kirendeltség vezeti az önkormányzat számláját. Ez a tevékenység is újabb lehetőséget ad a helyi iroda ügyfélforgalmának a növekedéséhez. pr Az oldal elkészítését támogatta a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet, a Forrás Mezőgazdasági Szövetkezet, Kara Lajos vállalkozó, Molnár István fürdőigazgató, valamint a buzsáki önkormányzat és Veszprémben tanult teológiát. 1996. június 17-én szentelték pappá. Nagykanizsa és Csokonyavi- sonta után jött Buzsákra. A papi hivatás mellett a hobbija a kórus- vezetés és a lótartás. __________■