Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-15 / Vasárnap Reggel, 28. szám
yMwwisi T0P20 Milyen rég volt már, hogy Brooke Shields (36) - 712 napig André Agassi teniszsztár felesége - a Kék lagúnában az ártatlan kislányt játszotta. Fekete bőrruhában és harisnyában játssza most a Broadway „Stúdió 54" nevű színházában a Kabaré című musical főszerepét. Bon Bon: Irány a légié! Szkanderpárbaj Jövő vasárnap végre újra egymásnak feszül a két magyar szkanderbajnok, Kovács Tibor és Lakatos János. 1999- ig egy súlycsoportban indultak, és hazai pályán többnyire Kovács Tibor aratta le a babérokat, de a nemzetközi porondon Lakatos János volt eredményes. ’99-ben azonban Lakatos nagyobb súlycsoportba került, így a két versenyző hazai pályán már nem mérkőzhetett egymás ellen. Most a Petőfi Csarnokban ők lesznek a ma- gyar szkanderbajnokság nagy attrakciói. Gyulai Szilveszter, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta, hogy Magyarországon 14 szkanderklub működik, s egyre több hölgytagja van a kluboknak. A szkanderbajnok- ságot idén is nagy show kíséri, többek között iszapban és olajban is birkóznak majd a hölgyek. Este Gangxsta Zoláé és a Kartell ad koncertet. A Bon Bon együttes Foton és Kecskemét közelében filmesíti meg Irány a légió című slágerét. A sztori két szökésben lévő férfiról szól - őket alakítja Tamás és Péter - akik belépnek a légióba. Természetesen már az első nap rájönnek, hogy hibát követtek el, hiszen őrmesterük - Stohl András - folyamatosan a sarkukban van. Csupán egy újonc szerencsétlenkedik még többet - Jáksó László alakításában. A premier július második felében várható. 16 MOZAIK + 2001. Július 15. Kispált is elkalapálták ■ Új albumon dolgozik a Kispál és a Borz frontembere, Lovasi András. A zenekar szűkszavúan csöpögtetett információi alapján ez az anyag valószínűleg szólólemezként fog napvilágot látni. A lemezt az énekes augusztusra ígéri, bár addig sem kell a rajongóknak nélkülözni kedvenc csapatukat. Legközelebb holnap, a hazai pályának számító Pécsett lépnek fel, majd minden fontosabb fesztiválon tiszteletüket teszik. A minap Esztergomban jól elkalapálták a zenekar két tagját. Az eset körülményeit jótékony homály fedi, az azonban biztos, hogy az „átmozgató testedzés” után Kispál András szemöldökét össze kellett varrni. A legdrágább koncert ■ Michael Jackson ismét rekordokat dönt. Ezúttal nem lemezeladásról vagy slágerlistás csúcsról van szó, hanem a szeptemberben a Madison Square Gardenben tartandó szuperkoncert belépőjének áráról. Ha valaki szeretne ott lenni, elég mélyen kell a zsebébe nyúlnia, a jegy ugyanis csaknem 8 ezer dollárba kerül. Nem egyszerűen VIP-jegyről van szó, hanem a koncert után a világon eddig egyedülállóan drága belépő tulajdonosa együtt is vacsorázhat Jackóval. Összehasonlításképpen egy adat: Barbara Streisand koncertjére már potom 2800 dollárért be lehetett jutni. Igaz, a vacsora elmaradt. Az első két Juventus Mix aranylemez lett. Ezúttal 55 hazai rádióMllyen boldog lenne a nagyapa, Klaus Klnskl (65), ha láthatná unokáit, Sonját (15) és Kenyát (8), akik Időközben ritka szép lányokká cseperedtek. Anyjuk, Nastass|a (40) magával vitte őket a héten megrendezett karlsbadl filmfesztiválra. A kis Sonja hamarosan utoléri anyját szépség tekintetében, ráadásul apjától, Ibrahim Moussától Is nyilvánvalóan örökölt egzotikus vonásokat. Az egyik legsikeresebb dance-csapat volt a Splash. A Benkó Ildikó és Ősz Balázs alkotta páros olyan slágereket jegyzett, mint a Tedd fel a kezedet vagy a Lázad a szívem. A si- kér azonban nem tett jót a csapategységnek. Ildi egy új formációban, a Blue Starban próbál szerencsét, Balázs továbbra is a Splash sikereiért dolgozik, igaz már egy új lánnyal, Sári Évával az oldalán. * * * Ismét balhézott a Sugarloaf együttes. Egy télevíziós műsor felvételén Budapest belvárosában kiszúrtak maguknak egy rokkantkocsit. Az együttes frontembere, Pepe vezérletével odasettenkedtek és elcsenték azt, majd száguldoztak a frissen szerzett „járgánnyal”, mindezt természetesen a kamerák kereszttüzében... ■k k k Tavaly jelent meg Mc Hawer és a Tekknő közös nagylemeze, így két műfaj, a lakodalmas rock és dance keveredésével népszerű stílust teremtettek. Piros bicikli című opusuk minden diszkóban hangulatgerjesztő élem. Úgy tűnt, hogy augusztus elején Kanadát is meghódítják. Ám a kiadó ragaszkodott ahhoz, hogy új lemezük szeptemberre a boltokban legyen, ezért a’fiúk inkább a stúdiót választották. Szeptember húszadikától viszont egy hónapon át Ausztráliában turnéznak majd. k k k Kovács „Nagyember” László elkészítette a Juventus Mix-sorozat harmadik albumát is. és klubsláger szerepel többek között a Crys- tal, a Venus, a TNT, a United, a Bon-Bon és az Ámokfutók előadásában, természetesen a „Nagyembertől” megszokott technikai bravúrokkal mixelve. k k k „Pillanatnyilag nincs szexpartnerem, egyedül élek” - jelentette ki a 34 éves Júlia Roberts,. A színésznő nemrég szakított régi barátjával, Bratt-tel. „Szeretem Benjámint, nagyszerű férfi, aki a nők sokaságának nagy megkönnyebbülésére immár nem a férjem!” * * * A Backstreet Boys 23 éves énekese, AJ McLean befeküdt egy klinikára, hogy egy 30 napos rehabilitációs program keretében kigyógyítsák alkoholfüggőségéből és depressziójából. Mindezt csapattársa, Kevin Richardson jelentette be az amerikai Music Television nyilvánossága előtt. Ez azt jelenti, hogy az orlandói ötös fogat kénytelen volt elhalasztani amerikai és kanadai turnéját. kkk Ákos-összes lehetne a videokazetta címe, amelyen nemcsak a százperces koncertfilm látható, hanem 1999 óta készült valamennyi klipje, s több dal angol nyelvű verziója is. kkk A legendás Café dél Mar klub alapítója görögországi turnéját megszakítva ismét hazánkba látogat. A fellépés apropója, hogy június közepén megjelent Navigator című chili out lemezét népszerűsítse. A veterán spanyol lemezlovas tavaly már tiszteletét tette Budapesten, www.zeneforum.hu * * * Schwarzenegger a német lapokban energiamixet hirdet. Az egykori osztrák erőbajnok (Mister Universe) 2001 őszétől hat energiaforrást ajánl a németeknek: a vizet, a szelet, napot, biogázt, a nukleáris energiát és a szenet. July 20. a a t iuicK m.i<i.i/m préseim fashion tv party ' ••• •••• ••••••••• •• * ••••••• ‘USA) Eddie Amador Tommyboy / Limit / Flash j>: <J><qjSw®9r * ES PalaceDanceClub ................ Siofok / Ezüstpart ...... Ré gi-új vizeken az Old Boys... Már nem titok, hogy mire készült az Old Boys flottája három hónapig, elzárkózva a világtól. „Csupán" eddigi 22 évüket reformálják meg. A társulat enged az új áramlatoknak, s teljesen új koncertprogramot összeállítva modernizálja magát.- Még mielőtt megköveznének: a stílus marad! jelenti ki Szidor László, az együttes vezetője. - Tehát továbbra is a rock and roll és a blues az alap, de ráhajtunk a feldolgozásokra Az Old Boystól ugyanis megszokták, hogy minden régi dalt eredeti hangzásában ad elő. De amikor a négy fúvóssal, négytagú vokálla! kiegészülő társaság kiválóan alkalmas a Stones-, Eric Burdon-átértelmezésekhez, miért hagyjuk ki ezer éve?! Az „ezer évről” pedig annyit, hogy kicsit már belefásultunk az oldies repertoárba... És azt hiszem, a közönség is. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt két-három évben sorra alakultak zenekarok arra, amiben az Old Boys 18-20 évig unikumnak számított. Az persze más dolog, hogy kis létszámmal nem győzik, de a kereskedelmi rádiók is dosztig nyomják a régi zenéket. Ám most mi lépünk! Tehát az '50-60-70- es évek zenéjén túl például játszunk Blues Brothers 2000-et. Hogy ez mennyire így van, július 20-tól országos turnén győződhet meg a nagyérdemű, majd utána augusztus 28-án a Budai Parkszínpadon monstre koncerten bizonyítják: a lényeg nem változott. (Sipka) Sötét középkor. Kiáltások, sikolyok, nyöszörgés. Egy férfit bezárnak a pisai éhezők tornyába. Két fia és két unokája szeme láttára hal éhen. Csak ezután jön a pokol következő bugyra: saját éhhalálát elkerülendő, Ugolino della Gheradesca megeszi saját gyermekei holttestét. Az apa, aki kannibálként pusztítja el szerettei földi maradványait. Ez a jelenet a világirodalom egyik leghátborzongatóbb történetében szerepel, Dante (1265-1321) verses eposzában, az Isteni színjáték Pokol fejezetében írta le. Olasz archeológusok szerint a történet nem kitalált, 1298-ban történt meg Pisában. A családi kriptában nemrégiben megtalálták a kannibál gróf csontjait. A tudósok állítása szerint a csontok évszázadok múltán is információt adnak arról, hogy mit evett az ember a halála előtt. Lefújták a Pavarotti-koncertet Hetek óta öles plakátok hirdetik a német fővárosban Luciano Pavarotti (66) kora őszi szabadtéri koncertjét. Hiába a beharangozás, a szeptember 1-jei szuperbuli jegyei csak nem akarnak fogyni. A wuhlheidei park tizenötezer ember befogadására alkalmas, de idáig csupán 2 ezer jegy talált gazdára a Pavarotti-show-ra, ezért az organizátorok lefújták az open-air koncertet, és visszafizetik a már megváltott belépők árát. Az operabarátok szomorúak, s nem értik, miért ilyen renyhe az érdeklődés a tenorkirály iránt, amikor például Londonban 65 ezren kíváncsiak a Pavarotti-tuméra. DANTE ÉS A KANNIBÁL GRÓF \ A Világszép Kinskik 1. Bery & Váczi Eszter Egyedül 4. Faithless • We Come 6. Irigy Hónaljmirigy Sovány Vegasy 8. Crystal Vigyázz rám 10. Robbie Williams Eternity 10. House of Glass Disco Down 14. Madonna What It Feels Like Fór A Girl 15. Fiesta Bonita 18. Crazylbwn Butterfly 18. DJ Bobo WhatAFeeling