Somogyi Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-02 / 152. szám

2001. Július 2., Hétfő 5. OLDAL K APÓ S V Á R Augusztusra kereszt és apátság A nyár végére több kapos­vári beruházás is befejező­dik; ezáltal újabb, mara­dandó értékekkel gazdago­dik a megyeszékhely. Átad­ják a felújított apátságot, és felavatják a kecelhegyi ke­resztet is. 17 méter magas kereszt kerül a kecelhegyi iskola mellé. Csikós Nagy Márton szobrászművész nem mindennapi alkotásának alapozását elkezdték, rövidesen összeállítják a monu­mentális darabot. Az apostoli áttört, kettős kereszt a város jelképévé vál­hat. Olyan helyre kerül ugyanis, ahol a megyeszékhelyre látogatók is rögtön felfigyelnek rá. Az emlékmű eredetileg húsz méter magas lett volna, amihez azért ragaszkodott az alkotó, mert így valóban a millenni­umi eseményekhez kapcsolódik, minden centiméter egy évet jelente­ne. A kereszt elé még egy hármas földhalom is kerül, mely az egész Magyarországot szimbolizálja. Két évvel ezelőtt döntött úgy a városi közgyűlés, hogy címzett támogatást nyújt be a szentjakabi ben­cés apátság romjainak fel­újításához. Az elnyert 201 millió forint hozzájárul ahhoz, hogy a megyeszékhely egyetlen történel­mi emlékműve ismét látogatható le­gyen. Augusztus 10-re elkészül a szabadtéri színpad, az öltöző, a ki­világított sétányok, a szalonnasü­tők. A parkosításra csaknem 20 mil­lió forintot fordítanak. A festői kör­nyezet és a belvárostól való távolság lehetővé, és szükségessé teszi az infrastruktúra fejlesztését, amellyel idegenforgalmi és kulturális köz­ponttá válhat az értékes műemlék együttes úgy is, mint történelmi em­lékhely ____________________■ Pá lyázati felhívás Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi újonnan épített önkormányzati bérlakások bérleti jogára ír ki pályázatot: 1. Berzsenyi u. 4. főépület 1/1. 1+2 félszobás, összkomfortos, 51 m2 alapterületű lakás lakbér 7 512 Ft pályázati díj 4000 Ft 2. Berzsenyi u. 4. főépület 1/2. 1 +2 félszobás, összkomfortos, 53 m2 alapterületű lakás lakbér 7 807 Ft pályázati díj 4 000 Ft 3. Berzsenyi u. 4. főépület 1/3. 1+2 félszobás, összkomfortos, 52 m2 alapterületű lakás lakbér 7 660 Ft pályázati díj 4 000 Ft 4. Berzsenyi u. 4. főépület 1/4. 1 szobás, összkomfortos, 24 m2 alapterületű lakás lakbér 3 535 Ft pályázati díj 2 000 Ft 5. Berzsenyi u. 4. főépület 1/5. t szoba, hálófülkés, összkomfortos, 38 m2 alapterületű lakás lakbér 5 597 Ft pályázati díj 2 000 Ft 6. Berzsenyi u. 4. főépület 2/1. 1+2 félszobás, összkomfortos, 51 m2 ■ alapterületű lakás lakbér 7 512 Ft pályázati díj 4 000 Ft 7. Berzsenyi u. 4. főépület 2/2. 1+2 félszobás, összkomfortos, 53 m2 alapterületű lakás lakbér 7 807 Ft pályázati díj 4 000 Ft 8. Berzsenyi u. 4. főépület 2/3. 1 +2 félszobás, összkomfortos, 52 m2 alapterületű lakás r lakbér 7 660 Ft pályázati díj 4 000 Ft 9. Berzsenyi u. 4. főépület 2/4. t szobás, összkomfortos, 24 m2 alapterületű lakás lakbér 3 535 Ft pályázati díj nincs 10. Berzsenyi u. 4. főépület 1 szoba, hálófülkés, összkomfortos, 38 m2 alapterületű lakás lakbér 5 597 Ft pályázati díj 2 000 Ft 11. Berzsenyi u. 4. főépület 3/1. 1+2 félszobás, összkomfortos, 51 m2 alapterületű lakás lakbér 7 512 Ft pályázati díj 4 000 Ft 12. Berzsenyi u. 4. főépület 3/2. 1 +2 félszobás, összkomfortos, 53 m2 alapterületű lakás lakbér 7 807 Ft pályázati díj 4 000 Ft 13. Berzsenyi u. 4. főépület 3/3. 1 +2 félszobás, összkomfortos, 52 m2 alapterületű lakás lakbér 7 660 Ft pályázati díj 4 000 Ft 14. Berzsenyi u. 4. főépület 3/4. 1 szobás, összkomfortos, 24 m2 alapterületű lakás lakbér 3 535 Ft pályázati díj 2 000 Ft ' 15. Berzsenyi u. 4. főépület 3/5. 1 szoba, hálófülkés, összkomfortos, 38 m2 alapterületű lakás lakbér 5 597 Ft pályázati dij 2 000 Ft 16. Berzsenyi u. 4. főépület 4/1. 3 félszobás, összkomfortos, 42 m2 alapterületű lakás lakbér 6 187 Ft pályázati díj 3 000 Ft 17. Berzsenyi u. 4. főépület 4/2. 1,5 szobás, hálófülkés, összkomfortos, 44 m2 alpaterületű lakás • lakbér 6 481 Ft • pályázati dij 3 000 Ft 18. Berzsenyi u. 4. főépület 4/3. 1+2 félszobás, összkomfortos, 39 m2 alapterületű lakás lakbér 5 745 Ft pályázati díj 4 000 Ft 19. Berzsenyi u. 4. főépület 4/4. 1 szobás, összkomfortos, 24 m2 alapterületű lakás lakbér 3 535 Ft pályázati díj nincs 20. Berzsenyi u. 4. főépület 4/5. t szoba, hálófülkés, összkomfortos, 38 m2 alapterületű lakás lakbér 5 597 Ft pályázati díj 2 000 Ft A lakások alaprajza a pályázati űrlap átvételével egyidöben a Népjóléti Igazgatóságon megtekinthető. A lakások bérbeadási ideje a bérleti szerződés megkötésétől számított öt év. Pályázatot csak a szociális bérlakás igényléssel rendelkező személyek, családok nyújthatnak be. Pályázni a Népjóléti Igazgatóságon beszerezhető nyomtatvány kitöltésével lehet. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. Július 16. Helye: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Igazgatósága. Bővebb felvilágosítást a pályázattal kapcsolatban ügyfélfogadási időben a Népjóléti Igazgatóságon lehet kérni. (wm Fát ültettek a búcsúzó cserediákok Nyolc külföldi diák búcsúzott tegnap magyar szüleitől. Az AFS keretén belül érkeztek fi­atalok Amerikából, Új-Zé- landról, Belgiumból, Venezu­elából és Brazíliából. Az egy­éves itt-tartózkodásuk végén fát ültettek. Ölelések, mosoly, könnyek - akik tegnap délben a Malom-tó környé­kén jártak, ilyen érzésekkel talál­kozhattak. Nyolc külföldi diák bú­csúzott itteni testvéreitől, szüleitől. Dr. Tóth Györgyné, a kaposvári kör­zet elnöke elmondta: hagyományt szeretnének teremteni a faültetés­ből. Somogy a 90-es évek elején csatlakozott a nemzetközi csere­programhoz. Azóta érkeznek diá­kok a megyébe. Tavaly augusztus­ban nyolcán jöttek, hogy egy szá­mukra idegen kultúrával, szokás­és iskolarendszerrel, nyelvvel is­merkedjenek meg.- Kilenc kaposvári középiskolás­nak adatott meg a lehetőség, hogy csaknem egy évig külföldön éljen - hangsúlyozta az elnök. - Harminc országba utazhatnak a megyeszék­helyen élő diákok, Olaszországtól egészen Új-Zélandig. Nagy ered­ménynek tartjuk, hogy az idén ti­zenegyen vághatnak neki egy ilyen kalandnak, eddig ugyanis legfel­jebb hatan juthattak ld egy-egy tan­évben. Országonként egy-egy fát ültet­tek a fiatalok, melyhez idővel sze­retnének visszatérni. Néhány éven belül egy egész kis liget alakulhat tó a Malom-tó nyugati partján, jelez­ve, hogy továbbra is aktív a kapcso­lat a város és a mozgalom között. Dr. Ozsváth Ferenc alpolgár­mester kérte a fiatalokat, hogy ne Tíz hónapot töltöttek a diákok Kaposváron felejtsék el, amit itt láttak, és vi­gyék el a település jó hírét a világ minden tájára. ____________sz. k. Kö rbebiciklizhető a Deseda Kényelmes tempóban, mindössze két óra alatt körbe lehet biciklizni a Desedát. Rövidesen meg­nyílik az arborétum, s ak­kor a megtehető távolság 17 kilométer lesz. A kereke- zőknek addig meg kell elé­gedniük 15 kilométerrel. A hét végén a sajtó képvi­selői próbálhatták ki elő­ször a Deseda körüli kerék­párutat. A csapatot Szita Károly polgármester vezet­te. Elkísért bennünket még Juhász Tibor alpolgármes­ter, és néhány önkormány­zati képviselő is. A gátőr­háztól indultunk, ahol újabb kerékpárosok csatla­koztak hozzánk. így csak­nem negyvenen csodálhat­tuk meg egy délelőtt alatt a tó füredi, aszalói és toponári részét is. Kényel­mes tempóban két óra az út, melyhez a szakem­berek jó fékkel ellátott terepkerékpárt javasol­nak. A szakaszok néhol embert próbálóak, de az erdőkön, hi­dakon átvehető, a vízpart mellett haladó utak kárpótol­ják a kerekezőt minden ne­hézségért. Aki egyedül vág neki a túrának, az sem érzi magányosnak magát, hiszen lépten-nyomon horgászokkal találkozik. Elágazásoknál kis táblácskák jelzik, hogy merre vezet az út tovább. Ez a 15 ki­lométer újabb lehetőség a sza­badidő hasznos eltöltésére. A város vezetése már ed­dig is sokat tett a kerékpáro­zókért. Az Arany János utca burkolatának szélére fölfes­A Deseda körüli 15 kilométeres út két óra alatt megtehető FOTÓ: LÁNC RÓBERT tették a sávot, így a Margit-templomtól a Berzse­nyi, a Béke és a Kanizsai utca kerékpárúton ér­hető el, az Arany utcai sávon át pedig a sport- csarnok és a Deseda. A Tóthbau Kft készített egy szakvéleményt, ebben java­solják, hogy a kis forgalmú ut­cákban alakítsanak ki kerék­párutakat, sávokat. A Tokaji parkerdő, az Egyenesi úti csil­lagvizsgáló, a Töröcskei-tó, a városliget, a Ballakút, a városi fürdő, a szentjakabi monos­tor, a gombási parkerdő a ter­vek szerint a jövőben bicikli­vel szabályosan is megköze­líthető lesz. Információnk szerint szerepel az elképzelé­sek között kerékpársáv kijelö­lése a Baross Gábor utca mindkét oldalán. Az egészséges félelem sosem árt Egyelőre „tanulóidőszakát” éli, mégis minden várakozást fe­lülmúló forgalommal működik az egy éve létrehozott áldozat- védelmi iroda Kaposváron. Az emberek a legkülönbözőbb ügyekkel keresik fel az iroda vezetőjét... Nem csak azok keresték fel az áldo­zatvédelmi irodát a megalakulása óta eltelt csaknem egy év alatt, akik valamilyen bűncselekmény áldo­zatai, elszenvedői voltak. Segítsé­get kértek áldozatok hozzátartozói is. Egy nagymama például abban kért tanácsot: hogyan védhetné Az egészséges félelem nem árt Még mindig sokan vannak olyanok, akik úgy gondolják: velük sohasem történhet baj. Szerencsére azonban egyre több em­ber felismeri: körülményei, egyénisége, személyisége olyanok, hogy szinte „csali" a bűnelkövetők számára, potenciális áldozat. Rettegni nem kell, de egy egészséges fé­lelem, „önvédő mechanizmus” sosem árt... meg unokáját a szülők köz­ti konfliktusok és a család­ban bekövetkezett tragédia után. S voltak olyanok is, akik ellen szerencsére még nem követtek el semmi­lyen bűncselekményt, s az­zal a kérdéssel fordultak az irodához: mit kell tenniük, hogy ne is váljanak áldozattá. Jakodáné Jendrek Zsuzsanna, a kaposvári áldozatvédelmi iroda ve­zetője szerint egyszerre kell lennie ügyintézőnek, tanácsadónak, me­nedzsernek és pszichológusnak...- Az első hónapok feladata az volt, hogy az irodát minél szélesebb körben megismertes­sük. Polgármesterek, jegyzők számára küldtünk tájékozta­tókat, ott vagyunk minden nagyobb ka­posvári vásáron, ren­dezvényen, ezenkí­vül oktatási intézmé­nyekben is tartok elő­adásokat. Állandó kapcsolatban van az l^özbiztonság iroda a rendőr-főkapitány­sággal, a kapitányságok ál­dozatvédelmi referenseivel, más segítőszervezetekkel. Sokan azért jönnek hoz­zánk, mert úgy gondolják: ellopott pénzüket, értékei­ket itt megtérítjük, vagy leg­alábbis kárpótoljuk őket va­lamelyest. Az iroda azonhan nem rendelkezik készpénzzel. Mi csak abban tudunk segíteni, hogy halál­eset, súlyos, maradandó károsodás esetén hogyan vehetik fel a kapcso­latot az áldozatok vagy hozzátarto­zók a budapesti kárenyhítési irodá­val. Segítünk beszerezni a szüksé­ges igazolásokat, papírokat, kitölt­jük a nyomtatványokat. Jó néhány ügyben segítettünk abban, hogy az áldozat családja a temetés költsége­ihez támogatást kapjon. Többnyire azonban olyanok ko­pogtatnak az iroda ajtaján, akiknek leltó segítségre van szükségük, akik könnyebben túl tudják tenni magu­kat a velük történteken akkor, ha ki­beszélhetik magukból, s van, aki meghallgatja őket, __________jakab __________Hírek__________ HÚ SZEZER VENDÉG. A sze­szélyes időjárás ellenére június­ban keresték fel a legtöbben a ka­posvári fürdőt. Csaknem 20 ezer vendégük volt. A most véget ért első félév során mintegy 75 ezer látogatót tartottak számon, sokan közülük a környező települések­ről érkeztek. A13 medencét üze­meltető létesítményben - egész évben - több mint 220 ezer láto­gatót várnak. Július és augusztus ígérkezik a legforgalmasabb hó­napnak. (hm) TÖBB CSATORNA. Az elmúlt években több mint 20 kilométer csatorna épült a megyeszékhe­lyen. Ez a beruházás 472 millió forintba került. így 45 utcában, 1662 ingatlan köthetett rá a há­lózatra. Ennek ellenére nem emelték a közműfejlesztési hozzájárulást, változatlanul 40 ezer forint, mely az országban továbbra is az egyik legalacso- nyabb. (szk) _______________■ Pro gramajánló Ma 13 órakor tartja a megyei ILCO klub közgyűlését a pártok háza félemeleti tanácstermében. A napirendek között szerepel az alapszabály -módosítása, új tit­kár választása, a rehabilitációs kirándulás megbeszélése. Orvo­si tanácsadást nyújt dr. Bathó Gabriella adjunktus és dr. Ba­logh Gábor kandidátus, a sebé­szeti osztályról. 16 órakor nyílik Kiss Balázs fotós kiállítása a megyeháza ga­lériában. A tárlatot Villány Lász­ló, Darány polgármestere ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A ké­pek július 21-ig tekinthetők meg. _____________________■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 430-101: - A Gábor An­dor teret nemrégiben felújítot­ták, ám mégis megengedik, hogy hajléktalanok és kutya- futtatók tegyék tönkre. Miért? Németh István, a közterület­felügyelet vezetője: - A Gábor Andor téren rend és tisztaság van. A jelenlegi állapotot szeret­nénk megőrizni, ezért a területet rendszeresen ellenőrizzük. A park pihenőövezet, amelyet ren­deltetésszerűen bárki használ­hat. Valóban többször találkoz­tunk hajléktalanokkal, de maga­tartásuk nem volt szabálysértő, azaz nem szemeteltek, nem fo­gyasztottak alkoholt. Nagyon örülnénk, ha a kutyák futtatása az arra kijelölt helyeken történ­ne. Kaposvár közigazgatási terü­letén az ebtartás engedélyezett. A kutyákat póráz nélkül sétál­tatni pedig csak az arra kijelölt kutyafuttatókon lehet. A köz­parkokba - ilyen a Gábor Andor téri park is - még pórázon sem szabad a kutyát bevinni. ■ Szivárvány mozi 5: BLÖFF (am., h. á.: 195 Ft) 7: APÁDRA ÜTÖK (szinkr.am., h. á.: 390 Ft) *42144* Hollywood multiplex VAD KANOK pr. 14:45, 16:45, 18:45, 20:45; SHREK sz. 14:00, 16:00, 18:15, 20:15; HAN- N 1 B A L LYEK 13:45, 16:00; MÚMIA 2 sz. 15:45,18:30,21:00; *3846i* Kérdezzen; 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi to­vábbítjuk, a választ pedig lapunk­ban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevüket, cí­müket, illetve telefonszámukat. ■

Next

/
Thumbnails
Contents