Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-23 / 145. szám

2001. Június 23., Szombat Siófoki szezonnyitó ” 13. OLDAL Hangulatos fürdőváros A nagyszüleiül annak idején na­gyon sokat meséltek a háború előtti Siófokról. Azt is, hogy nem lehetett olyan korán kelni és ki­menni a Balaton-partra, hogy az Ertl-féle strandon ne lett volna összegereblyézve az uszadék szemét - emlé­kezett dr. Gruber Attila, a városfejlesztési és kör­nyezetvédelmi bizott­ság elnöke.- A mostani állapo­tokkal kapcsolatban szélsőséges érzéseim vannak - árulta el. - Hi­szen tagadhatatlanul vannak megoldandó fel­adatok; ilyen többek között, hogy a sóstói üdülőterületen sok az illegális szemétlerakó, van, ahol hiányzik a járda, gondok vannak az út karbantartásokkal. Ugyanakkor nagyszerű .eredmé­nyeket könyvelhetünk el a város­ba látogatók szerint is. Ügy van A pénzzel nem jár jó ízlés Gyakran szül .konfliktusokat az a kettős­ség, hogy a tőke megtérülési mutatók­ban gondolkodik, a siófokiak pedig az együttélés minőségében. Nem a város épít új szállodát, kereskedelmi és ven­déglátóegységet, hanem a vállalkozó, és sajnos a pénzzel sok esetben nem áll arányban a szépérzék, a stílus. - Be­tege vagyok annak, hogy pizzériák és gyrosok sorfala előtt kell végigsétálnom - mondta dr. Gruber Attila. ez, mint ahogyan a kisgyermek növekedését más inkább észleli, mint a szülő.- A költségvetés tárgyalásakor egyébként hajlamosak elfelejteni a képviselőtársaim, hogy egy-egy közterület átalakítása, csinosítá­sa nem csak az elkészítéskor emészt fel sok pénzt. Az egyik pillanatról a másikra a többszö­rösére emelkedik annak a közte­rületnek a fenntartása, ahol par­kot, játszóteret alakítunk ki - ma­gyarázta dr. Gruber At­tila. - Ezért nagyon örü­lök, hogy a bizottsá­gunk valamennyi tagja határozottan, de ugyan­akkor mértéktartóan száll síkra a folyamatos fejlesztés mellett. Az elnök beszélt ar­ról is: büszke arra, hogy a városban nincs olyan terület, amelyet hátra rangsorolnának. A képviselő-tes­tület vállalta az arányos fejlesz­tést. Olyan ápolt zöldfelületeket kell létrehozni, amely alapja le­het a sokszor felemlegetett kívá­nalomnak, miszerint igényes, so­kat költő turista jöjjön Siófokra. Hiába gyönyörű a Balaton-part és a hajókikötő, sokcsilla­gos a szálloda, ha az úton porban-piszok- ban kell gázolni és nincs egy kerti pad, ahol az ember megpi­henhetne.- Elértük mára, hogy esztétikai igénye­ket is meg tudunk fo­galmazni - mondta dr. Gruber Attila. - Lehet, hogy ezért kevesebb a pad és a kandeláber, de ami elkészül, az siófo­ki hangulatot áraszt; annak jó hozzádőlni, arra jó leülni. Dr. Gruber Attila egyébként a hobbija révén előnyben van má­sokkal szemben; repül. Ha teheti, a felhők közül is rácsodálkozhat a fejlődő városra. __________■ BA LATONI HAJÓZÁSI RT ffi MAHART ALAPItVA:!Ö46 VARJUK A FEDÉLZETEN! Családi és vállalati rendezvények hajón, vendéglátással Hajóbérlés Hajókirándulások Vitorláskikötők a Balaton körül Zenés sétahajók, diszkóhajók Vízparti szálloda és kempingek Információ, ügyfélszolgálat: MAHART Balatoni Hajózási Rt. Hajóállomás 8600 Siófok, Krúdy sétány 2. Tel./Fax: 84/310-050 E-mail: mahart@mail.matav.hu http://www.balaton.hu/mahart Anyja álmodta királynőnek Szépségversenyen korábban csak nézőként szerepelt Kiss Adrienn, bár évekkel ezelőtt elvégzett egy modelliskolát.- Édesanyám mondta egyszer: amikor megszülettem, azt álmod­ta, hogy királynő válik majd a kis­lányából - emlékezett Kiss Adri­enn. - Nemrég betöltöttem a 18. évet, ezért indultam a szépség- versenyen. Jól éreztem magam a bőrömben a színpadon, nem iz­gultam. A választás előtt néhány napot gyakoroltam; aranyosak voltak a vetélytárs lányok. Volt közöttük több nagyon szép, nem gondoltam előre, hogy első le­szek. Abban reménykedtem, hogy a legszebbnek ítélt három között leszek.- Szeretek színpadon szerepel­ni; jazzbalettoztam fiatalabb ko­romban és akkor sokat felléptem, tehát otthonosan mozgok a desz­kákon - árulta el a Balaton lánya. - Az elhatározás volt a legnehe­zebb, hogy elmenj ek-e a verseny­re, utána már minden ment a ma­ga útján. A barátaim, szüleim, osztálytársnőim - sokan voltak - drukkoltak a nézőtéren és ez ne­kem erőt adott. A testvéremtől és a szüleimtől egy nagy csokor vi­rágot kaptam, másnap pedig el­mentem ünne­pelni a barátaim­mal. Amióta megválasztottak a Balaton lányá­nak, Siófok házi- __________ as szonyának egy évre, azóta sokan megismernek az utcán, mert láttak, olvastak ró­lam. Ez nem zavar, hanem jól­esik. Kiss Adrienn a főiskolán ide­genforgalmat tanul majd.- A leginkább szállodában Kiss Adrienn 18 éves. A Krúdy szakközépiskolában az idén érettségizett. Néme­tül beszél. Hobbija a tenisz, úszás, síelés és nagyon sze­ret táncolni. szeretnék dolgozni; a középiskolai gyakor­latomat hotelben vé­geztem és a szüleim vállalkozása révén is belelátok ebbe a szakmába, ami nagyon tetszik - mondta Kiss Adrienn. - Szeretek emberek között forogni, beszél­getni velük. Egyelőre nem tu­dom, hogy benevezek-e még szépségversenyre később. Most élvezem a szünidőt, aztán az el­ső főiskolai tanévemre koncent­rálok. Ami később érdekelne, az a modellkedés, a fotózás. A Balaton lánya most kapta meg az első hivatalos meghívó­ját; eszerint az Aranykagyló fesztiválon a bálon zsűritagként kell részt venni, illetve a polgár- mestert el kell kísérnie a díját­adásokra. Gondolkodik azon: hogyan tudna szépségkirálynő­ként segíteni a rászorulókon, a gyermekeken. ____________■ Ma radt a Rózsakért Isztria sétány és Porecs tér - ezek- Rózsakertnek adott új nevet, ha- Van remény arra, hogy az ről az elnevezésekről döntött nem két, eddig névtelen köztem- Isztriai-félszigeten, illetve Porecs nemrég a képviselő-testület. Töb- letet keresztelt meg. Az egykori városában hasonló gesztust tesz- ben aggódva kérdezték: megszű- Csikó-bár helyén lévő parkoló és a nek majd a döntéshozók, s ezál- nik-e emiatt a Rózsakért elneve- hozzá vezető, eddig névtelen sé- tál Siófok ismertebb lesz déli zés? tány kapta Siófok horvátországi szomszédainknál, valamint az Megtudtuk, hogy a képviselő- testvérvárosáról, illetve Somogy Adriai-tengerpartra látogató kö- testület nem a hajókikötő melletti testvérmegyéjéről az elnevezést, zönség előtt. _____________■ Ke rékpárút­csomópontok Az első kerékpárút még 1984- ben készült s feladata az volt, hogy a Kiliti városrészen át ve­zető 65-ös főútról leterelje a bi­cikliseket. A vegyes közlekedés ugyanis nagyon balesetveszé­lyesnek bizonyult. Aztán a ke- rékpárút-építés hosszú ideig szünetelt. Mostanára azonban Siófok két országos nyomvonal gócpontjába került; az egyik a Balatont kerüli meg, a másik pe­dig a Sió-csatorna partján a Du­náig vezet majd. Az önkormányzatnál több éven át tervezték a kerékpárút folytatását, s tavaly, valamint az idén sikerült állami pénzt nyerni pályázatokon ezek megvalósítá­sához. A Kiliti városrészből ve­zető nyomvonal azzal szemben, ahol az út felvezet a kenyérgyár felé, lefut a Sió-partra, s csak a Mc'Donaldsnál kanyarodik vissza. Ehhez a város a Balaton Fejlesztési Tanácstól 1,5 millió, a közlekedési minisztériumtól pedig mintegy 10 millió forintot nyert pályázaton. Később elké­szül majd a folytatása a Baross- hídig, s ott csatlakozik a balato­ni bringakörúthoz. A most létre­hozandó szakasz a Dunáig veze­tő országos kerékpárút része lesz, amely mellé az önkor­mányzat a város területén gya­logjárdát is épít a saját pénzé­ből. A balatoni bringakörúthoz tartozó szakaszok tervét tavaly készíttette el a városüzemeltetési iroda. S bár a 70-es főút mellett az önkormányzat már kiépítte­tett mintegy 7-8 kilométer hosz- szan kerékpárutat, úgy határoz­tak, hogy a nyomvonalat a vasút­tól északra, a Balaton-parthoz közelebb vezetik. A mintegy ti­zenhat kilométeres szakasz megépítése 81,4 millió forintba kerülne, s a város már félre is tet­te erre a célra a 17,4 millió forin­tot. A minisztérium ugyanis ta­valy meghirdette, hogy 20 száza­lékos önerő mellett lesz mód ke­rékpárút építésére. Siófok 64 millióra pályázik, de a kiírás még nem jelent meg. Viszont fel­készültebb a kerékpárút építésé­re, mint bármely más település az országban. ____________■ MM O SIÓFOK •PARKETTA NAGY VÁLASZTÉKBAN 1 790Ft/m2-től •PAPLÓSZŐNYEG 790Ft/m*-töl •PVC_____ 79 0it/m*-»ol 8600 SIÓFOK, DÓZSA GYÖRGY ÚT 25. Telefon:84/316-200 ^ l^pjl jp ABN AMRÖ Bank KÖZÖS ÉRTÉKEINKBŐL ÉPÍTKEZÜNK Céljai megvalósításához vegye igénybe hiteltermékeinket! BÁSTYA LAKÁSHITELEK Üzleti feltételű hitelek: Lakásvásárlási hitel Kamata: 16,5%/év Áthidaló hitel Tehermentesítő' hitel Lakás felújítási kölcsön Építési hitel Állami támogatású hitelek: Kamata: 6,75%/év Szabályozza: a 106/1988. MT rendelet Cél: Új lakás építése, vásárlása, melyhez igénybevett pénzintézeti kölcsön részleteinek megfizetését az állam kiegészítő kamattámogatással segíti. SZEMÉLYI HITELEK: Ingatlan fedezet szükséges: Jövedeimalapú Vezér személyi hitel Kamata: 19,0%/év Jelzálogalapú Vezér személyi hitel Kamata: 20,0-22,0%/év Ingatlan fedezet nem szükséges: Euro alapú személyi hitel Kamata: 1 000 000 Ft hitelösszegtől 14,5% ez alatt 17,0% Forint alapú személyi hitel Kamata: 22,96% Várjuk Önöket a K&H és AAB fiókjainkban: SIÓFOK, KELE U. 1-3. Tel.: 84/313-555 84/519-061 84/313-543 84/519-062 84/313-412 84/519-063 _____________________________________________________(44098) séget engedéllyel az első 6 cég között kezdte meg az országban (1988-ban 1031 cég próbálja ugyanezt folytatni). Tevékenységi köreink: Biliárd termek, pénznyerő és játékautomaták, zenegépek, bowlmgpályák, vidámparkok üzemeltetése. Nemzetközi csapatunk arra vállalkozik már 5 országban (Olaszország, Magyarország, U.S.A, Izrael, Anglia), hogy a szórakoztató iparban dolgozó tulajdonosok válláról levegye egy luxus kivitelű terem vagy egy teljes Vidámpark létrehozásának gondjai! (tervtől a teljes berendezésig). Mindezt a legkorszerűbb géptípusokkal és a dekoráció csúcs- technológiájával. A Ml GÉPEINK A NYERŐK! De nyerő lehet Ön Is ha ezzel a kitűnően jövedelmező, ám rendkívül szigorúan szabályozott és ellenőrzött tevékenység heztapasz- ,* talt partnert választ. Giívvid Cí&iitto- flemjetKáji 'fyt. 6722 Szeged, Petőfi S. sgt. 13. HÍVJACSAPATUNKAT! Tel./Fax: 0036 B2 311-187 I TeL/Fax: 84/315-062 * 06 30 9256-835 |

Next

/
Thumbnails
Contents