Somogyi Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-11 / 134. szám

2001. Június 11., Hétfő KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Épül a szálloda a Teleki utcában Jól halad a Teleki utcai szálloda építése. A tervek szerint a modem épületben 78 szoba áll majd a ven­dégek rendelkezésére 2002. május 30-tól. A felszín alatt 55 gépkocsi tárolására alkalmas mélygarázst is építenek. A Városház utca melletti épület az Ibis-típusú francia szál­lodalánc újabb eleme lesz. Felállí­tottak egy darut, s dolgoznak a földmunkagépek. Az egyterű mélygarázsokhoz a kivitelezőnek öt és fél méter mély gödröt kell ki­alakítania. A munkát megnehezí­tik a gépjárművezetők, s próbára teszik a környéken élők türelmét. A Teleki utcában az egy évvel ez­előtti állapotokhoz képest gyöke­res változások történtek. Az egy­kori üzletsornak hűlt helye, s jövő ilyenkorra befejeződik a belváros ezen részének átépítése. Már most szembeötlő a változás, de a foghíj­telek beépítése után egy régi álom válik valóra. sz. k. és összefogás. Úgy érzi, mun­katársainak a szaktudására, segítségére ezután is számít­hat. HARSÁNYl MIKLÓS Rosta Andornak új névjegykártyát kell csináltatnia, mivel kinevezték a RipplRónai közlekedési szakképző iskola igazgatójának. Augusztustól irányítja a dél-dunántúli régióban is fontos szerepet betöltő intézményt; megbízatása öt évre szól.- Életem nagy részét ebben az iskolában töltöttem - mondta Rosta Andor, a közleke­dési szakképző iskola új igazgatója. A het­venes években még az ív- és lánghegesztés fogásait leste el itt, 1978 augusztusától már szakoktatóként dolgozott. Akkor 503. szá­mú ipari szakmunkásképzőnek hívták az intézményt. Munka mellett folyamatosan képezte magát, a nyolcvanas évek derekán karosszérialakatos mestervizsgát tett, majd okleveles műszaki szakoktató lett, később főiskolára járt.' Pécsen szerzett egyetemi diplomát, s középiskolai tanár­ként fiatalok százaival osztotta meg a tu­dást. Diákjainak egyebek között az áruto­vábbítási technológiáról, a díjszabás elmé­letről és a szállítmányozás rejtelmeiről tart előadást. Következetes tanárnak tartja ma­gát.- Követelményeket támasztok, s ezek­nek meg kell felelniük a diákoknak - mondta. - Fontos a teljesítmény és a reális értékelés, a becsületesség és a kreativitás. Otthonosan mozog a diákok világában; ismeri vágyaikat, terveiket. Különösen a 10/a áll közel szívéhez. Egyelőre még az osztályfőnökük, de az igazgatói teendők miatt hamarosan új vezetőt kap a csapat. A következő hetekben sok dolga lesz Rosta Andornak, az év végi iskolai munka mel­lett vizsgára készül. Ötvenéves fejjel ismét iskolapadba ült: a budapesti műszaki és gazdaságtudományi egyetem közoktatás­vezetői szakát végzi. Kétéves a posztgradu­ális képzés, most van a félidő. Jó tanuló, az eredményért keményen megdolgozott. Műszaki ember, precízen tervez, s a véghezvitelében következetes. Mozgal­masnak ígérkezik ez a nyara, alig néhány hét jut csak pihenésre. Az átadás-átvétel után augusztustól irányítja az intézmény munkáját. Amikor arról kérdeztem, mi a legfontosabb terve, arról beszélt: a csapat­munka híve, fontos kérdésekben lényeges­nek tartja a széles közmegegyezésen nyug­vó megállapodást. Az eredményeket meg­tartva folytatni akarja az iskola fejlesztését.- Akárcsak korábban, ezután is indu­lunk pályázaton - mondta. A kor követel­ményeihez idomuló képzési rendszert kí­ván működtetni, ahol a legnagyobb érték a tudás. Az élénkülő helyi gazdasági élet számos új lehetőséget teremt, egyebek kö­zött az autóbuszgyár Kaposvárra telepítése új esélyt ad a rippl-rónais tanulóknak is. Az országos képzési jegyzékben szereplő szakmák közül várhatóan újakat vesznek föl, a mostani tucatnyi mellett megkapták az engedélyt a műanyagfeldolgozó és az elektronikai techniku­si képzésre. Rosta Andor azt mondta: igyekeznek megfelel­ni a harmadik évez­red szakmai kihívá­sának; ehhez egysé­ges csapat szükséges Rosta Andor 1951-óen született Kapos­váron. Középiskolai tanár, Pécsen szerzett diplomát. 23 éve dolgozik a középiskolában, a közlekedési szakma- csoport a területe. Nyitnak a civilek felé Újabb művelődési központtal bővült a város. Az 1957 óta működő tiszti klub átalakult, mostantól nyitnak a civü lakosság felé is. Gál Gyuláné, a Honvédelmi Mi­nisztérium Honvéd Kulturális Szolgál­tató Kht kaposvári intézményének ve­zetője elmondta: a jövőben egyre több kiállításnak, kultu­rális programok­nak adnak helyet.- Megkerestük az iskolákat, in­tézményeket, hiszen bármelyik rendezvényüket megtarthatják ná­lunk - tudtuk meg Gál Gyulánétól. - Akár kétszáz vendéget is el tu­dunk helyezni, ezért helyiségeink alkalmasak tanfolyamok, konfe­renciák, előadások tartására, eset­leg családi összejövetelekre. Az in­tézmény alaprendeltetése megma­radt, továbbra is feladatunk a had­kiegészítő parancs­nokság, a logiszti­kai ezred, az ügyészség, a ka­tasztrófavédelmi igazgatóság és a nemzetbiztonsági hivatal művelődési igényeinek biztosí­tása. Felvettük a kapcsolatot a rend­őrséggel és a tűzol­tósággal is. Több klub, egye­sület is működik az intézményben, sőt már különféle szol­gáltatásokkal is várják a kaposváriakat. Havonta programfüzetet adnak ki, mely­ben mindenki megtalálhatja a ne­ki szóló eseményt. A társaság fela­datai között jól megférnek az országos hatáskörű, a regionális és a helyi rendezvények. A peda­gógiai főiskolai kar hét művelődés szervezője ebben a tanévben 40 gyakorlati órát töltött a helyőrségi klubban. ■ Gál Gyuláné fotó: györgyfalvi VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Zaranyi lakótelep 5.: - A városgondnokság nemrégiben kitisztít- tatta a csatornákat. A piszkot a bokrok alá rakta. Miért nem szállítják el? Pintér András, a városgondnokság munkatársa: - A csatornákból iszapos termőtalajt szedtünk ki. A bokrok alá raktuk, ott ugyanis, mint komposztált anyag, a növényekben nem okoz kárt. Ha az olva­só bővebb tájékoztatást szeretne, kérem, keresse föl az irodánkat. Czink Mátyásné, 48-as ifjúság u. 28. - Mikor és ki szállítja el a kertemben lévő óriási reklámtáblát? Már csaknem egy éve he­ver a veteményesben. Sárái Péter vagyongazdálkodási igazgató: - A kérdező szerződést kötött egy gazdasági társasággal, amely alapján saját területén góliát reldámtáblát helyeztek el. Ez építési engedély nélkül történt, és nem felelt meg a város erre vonatkozó rendeletének. Ezért a vá­ros közigazgatási igazgatósága határozatban kötelezte a kft-t a rek­lámhordozó eltávolítására. A társaság kötelessége az elszállításról is gondoskodni. Amennyiben ezt nem teszi meg, jogorvoslattal élhet, amelyhez szakmai segítésünket megadjuk.____________________■ SZÜLETÉSNAP. Látványos elemekkel tarkított születésnapi bulit tartott a hét végén a hat éves Kapós Rádió. A Matula-tanyán ezrek fi­gyelték a rendőrkutya-bemutatót, az ejtőernyős ugrást, a sportverse­nyeket és a több ismert zenekar koncertjét. Az ünnep fergeteges, haj- nalig tartó bulival zárult._______________________fotó: kovács tibor Vizsgaelőadás néptáncosoknak Tizennégy művészeti iskolás csoport mutatkozott be a színházban fotó: kovács tibor Öt éves az Együd Ár­pád művészeti iskola. Ma már a népi tánc mellett működik kép­zőművészeti és szín- művészeti tagozat is. A több mint háromszáz diák a hét végén adott számot tudásáról. A vizsgaelőadásra meg­hívták a szülőket, hoz­zátartozókat is. Egy gombostűt sem le­hetett leejteni szomba­ton a Csiky Gergely Színházban. Zsúfolásig megteltek a földszinti sorok és a páholyok. A család minden tagja kí­váncsi volt, mit tanult gyermeke az elmúlt tan­évben az Együd Árpád művészeti iskolában. A dél­előtt a népi táncosokról szólt. Bemutatkoztak az óvodások, az elő-, a továbbképzősök valamint az alapfokú osztályok diákjai. A tizennégy csoportban helyet kapott a citera zenekar is. Az intézménynek két kihelyezett csoportja is működik Kaposfőn, ü- letve Kaposfüreden.- A néptáncstúdióban már van ballagó osztá­lyunk, akik jövőre a Somogy Táncegyüttest erősíthe­tik - mondta Csíkvár Gábor koordi­nátor, a néptánc tagozat vezetője. - A vizsgaelőadáson való szereplés bele­számít az év végi osztályzatba, de ezért nem kapnak külön jegyet. En­nél sokkal fontosabb az, hogy a szín­házban színpadi körülmények kö­zött mutathatják be tudásukat diák­jaink. A fellépőruhák többségét az iskola biztosítja, bár azt kértük a szülőktől, hogy legalább egy alsó­szoknyát és egy blúzt vegyenek meg a gyerekeknek. Az elmúlt időszakban többször is bizonyítottak a művészetisek. Jól szerepeltek az Együd gálán, a balatonboglári koreográfus versenyen, a szekszárdi Pünkösdölő Gyermekfesztiválon. Meghívást kap­tak a júliusi eszéki Eurofolk Nemzetközi Gyermek­fesztiválra, melyen Magyarországot 35 együdös di­ák képviseli. Csíkvár Gábor hangsúlyozta: eredmé­nyeik önmagukért beszélnek, ami annak köszön­hető, hogy egy minőségellenőrző program keretén belül vezetik az iskolát, tartják a foglalkozásokat. A Somogy Táncegyüttesből tizennégyen oktatnak az iskolában, többségük néptánc pedagógus. Délután a képzőművészeti tagozat diákjai tár­ták családtagjaik elé tudásukat, munkáikból kiállí­tás nyílt. Az ifjú színművészetis hallgatók pedig egy-egy produkcióval mutatkoztak be. A színinö­vendékeket Garaminé Szente Éva, Tolnai Mária és Ágoston Attila tanítják, a mozgásgyakorlatokat lMgosi Györgytől, a beszédgyakorlatokat Kelemen Józseftől sajátíthatják el. _____________ sz. k. El ismerés az oktatóknak A kiemelkedő oktatói munkát Pedagógiai Díjjal ismerték el. ki­rály Zoltán a városi művelődési központ igazgatója adta át az elismerést Merczelné Puskás Beátának, Horváth Tibornak, valamint Rónai Csabánénak. Környezetvédelem gyermekszemmel A Környezetvédelmi Világnapot képzőművészeti kiállítással ünne­pelte a Pipacs Utcai Baráti Kör Egye­sület. Szekeres János, a civil szerve­zet elnöke elmondta: először hir­dettek pályázatot a város általános iskolái között. A beérkezett 92 munka arra ösztönzi a szervezőket, hogy ebből hagyományt teremtse­nek. Témaként a környezetvédel­met, az ember és a természet kap­csolatát jelölték meg.- A Kinizsi lakótelepi iskola so­kat segített a pályázat kiírásában - tudtuk meg Szekeres Jánostól. - Nem véletlen tehát, hogy művész­tanárukat Bene Jánost kértük fel a zsűri elnökének. A helyőrségi klub pedig a kiállítótermet adta. Terve­ink szerint jövőre már nemcsak az általános, hanem a középiskolások is részt vehetnek az akcióban. A beküldött alkotások kilencven százaléka alkalmas volt arra, hogy a kiállításon szerepeljen. A színvonal miatt döntöttek úgy, hogy nem lesz­nek első, második, harmadik helye­zettek. Helyette külön választották az alsó és a felső tagozatot, előbbi­ből hat, utóbbiból tíz diákot jutal­maztak vízfestékkel, ecsettel. A nyüvános eredményhirdetésen ki­osztottak húsz különdíjat is. A leg­több rajz a Kisfaludy iskolából érke­zett, ezért Kalocsa Ildikó felkészítő tanár is kapott különdíjat. A Bartók, a Kinizsi, a Berzsenyi, a Kisfaludy és a Gárdonyi iskolák szerepeltek még eredményesen a pályázaton és ennek függvényében a tárlaton is.- Tavaly környezetvédelmi díjat kapott a baráti kör. Ez ebben a kate­góriában a legmagasabb elismerés. Úgy éreztük, ezért tennünk is kell valamit. Amit a mi generációnk el­rontott, azt a mostani iskolásoknak kell majd helyrehozni. Ezért is fon­tosak az üyen jellegű pályázatok, hiszen nem mindegy, hogy az em­ber és a természet kapcsolatáról mi jut a gyerekek eszébe. Az iskolának és a családúak kiemelt szerepe van Pázmány Virág rajza a tanulók gondolkodásának formá­lásában. Azt már csak remélni tu­dom, hogy ezzel a kezdeményezés­sel mi is tettünk valamit a környe­zetvédelemért. ■ _________Hírek_________ ÚJ JÁTSZÓTÉR. Szoborpark avatóval egybekötött gyermekna­pot tartottak a hét végén Kapos­füreden. A helyi általános iskolá­ban a kulturális műsorok és sport- versenyek után a szentgáloskéri Varga Károly fafaragó mester alko­tásaiból készült játszóeszközöket és tornaszereket vehették bútokba a gyerekek, (kg) KIRÁNDULTAK. Balatoni tú rán vettek részt a hét végén a tüskeváriak. Somogy művészeti emlékei közül látogattak meg néhányat a Tüskevári Napok keretén belül. A kirándulást a Fiatal Tüskeváriak Klubja szer- vezte. (szk) ■ Programajánló Ma 9,órakoLa sportcsamokierü.-.. létén drogmegelőzési napot tarta­nak a Honvéd-, és a Bárczi iskolá­soknak. Az akadályversenyen, kulturális programokon, vetélke­dőkön résztvesznek a rendőrök, a tűzoltók és a katonák is. 10 órakor városismereti, törté­neti vetélkedő lesz Németh István emlékére a városháza dísztermé­ben, melyet diákfórum követ. Ez az esemény része a Németh Ist­ván Általános Iskola 50 éves fenn­állása alkalmából szervezett jubi­leumi hétnek. 15 órakor az osztopáni Tallián Andor Általános Iskola diákjaina:. kézműves munkáiból nyílik ki lítás a helyőrségi klubban. Az - kotásokat Ősz János az it z- mény igazgatója méltatja. 16 órakor Fenyvesi Tóth ipád grafikusművész kiállítása m, lka megyeháza galériájában. A tárla­tot, Lombár Gábor György Balatonfenyves polgármestere ajánlja az érdeklődők figyelmébe. 17 órakor a tüskevári klub­könyvtárban Dávid János Ven­dégváró Somogy című könyvét mutatják be.________________■ Szivárvány mozi 5: DRACULA 2000 íam., h.á.: 195 Ft) 7: CSOKOLÁDÉ (am„ h.á.: 390 Ft) 42130* Hollywood multiplex SEBHELYEK 14:00, 16:15, 18:30, 20:45; A MEXIKÓI 14:00, 16:30, 19:00, 21:30; r. múmia 2 szinkronizált 15:00, 17:30, 20:00; SZÍ­VEM ÉRTED RAP-ES 14.45,17:00; FARKASOK SZÖVETSÉGE 19:30 *35673* Kérdezzen; 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi to­vábbítjuk, a választ pedig lapunk­ban közöljük. A hívásukat üze- netrögzítő fogadja.____________■ Új igazgató a közlekedésiben

Next

/
Thumbnails
Contents