Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-20 / Vasárnap Reggel, 20. szám
16 ★ MOZAIK ★ 2001. május 20. Tóm Jones Budapesten B Kevés olyan énekes van világszerte, aki 60 évesen is elmondhatja magáról, hogy saját korosztálya mellett a tinik bálványa is. Pedig Tóm Jones legutóbbi lemezének egy-egy dalát, mint például a Sexbomb címűt talán a húszas korosztály még jobban is ismeri, mint mondjuk a szüleik, akiknek szintén tinédzserkoruk nagy kedvence volt a világsztár. Nos, ez alapján szinte biztos, hogy szeptember 22-én telt ház lesz a Kisstadionban, a fantasztikus hangú énekes koncertjén. Öcsi szívére tette a kezét- Naponta úszom, és kondizom, hogy bírjam energiával az előadásokat - ecseteli Flipper Öcsi, a nagy visszatérő. Lagzi Lajcsi „utazó cirkuszával” járja az országot, hattagú együttese, három vokálosa, s 28 fős Budafok Big Bánd se- reglete impozáns látvány. Nyolc éve, utolsónak számító lemeze, a Más leszek én megjelenése óta nemigen lehetett hallani róla. Es lön, tényleg más lett ő.- A lemez zenéje - bemutatóival együtt - ’95-re kifutott, én pedig meg sem álltam a Cote d’Azúrig. Saint Tropez és Cannes között léptem fel esténként egy klubban. Néha meghívtam vendégelőadónak Gerendás Petit vagy Zsoldos Dedit, hagy művelődjenek a turisták, s én se legyek olyan egyedül... Bármilyen édeni vidék, s anyagilag sem volt rossz, négy év elég volt belőle. Hazahúzta a szíve, bár másfél évig csak „tapogatózott”, hogyan tud a hazai zenei vérkeringésbe visszatérni. A most megjelent Tedd a szívedre á kezed csupa régi szerzeményei, hungáriás és Dolly Roll-os slágerek új hangzásban, digitális technikák kizárva. így készül újabb, őszre tervezett albuma is.- Élőben gyártunk, nem problémázunk - vallja. - A dalok most vadiújak, de a műfaj marad a tempós tánczene. A rock és a szving líraiságával. Ami az egymáshoz érést illeti a hajdani play boy zenészt is utolérte. Megtaláltam azt a hölgyet, aki miatt másképp élek. Leállt *a pörgős élet. Végül is már 39 múltam. (sipka) Kacsa a BSB feloszlása Fellélegezhetnek a rajongók, a több lapban megjelent hírnek nincs alapja. A minap arról szóltak a hírek, hogy a BSB- nél betelt a pohár, nyolc év nagy idő, abbahagyják. A mostani turné az utolsó, és aztán elválnak útjaik. A News of the World talán hírhiányban szenvedhetett, és fel akarta tuibóz- ni a rajongók adrenalinszintjét (vagy javítani akarta az újság eladási statisztikáit), mindenesetre a 150 millió dolláros vagyonnal bíró ötösfogat együtt marad. Igazuk van, külön- külön nem érnek annyit... www.zeneforum.hu A sztárok vesztésre állnak Ma is nagyon sokan híres emberek, cégek nevén regisztráltatnak maguknak honlapot, amiből aztán hosszadalmas perek adódnak, ugyanis a jogi szabályozás ezen a téren igen kusza. Bruce Springsteen például hiába követelte a bíróságtól, hogy tiltsa be a nevével fémjelzett internetes oldalt, amelyet rajongói alapítottak, ugyanis a bíróság álláspontja szerint az semmilyen kárt nem okoz a zenésznek. Egy másik énekes sztár, Sting is elvesztette a www.sting.com nevű honlap tulajdonjogáért indított perét, mert neve angolul egyszerűen tüskét jelent. Halál helyett kreativitás A Reuters által közzétett híresztelések ellenére Lou Reed él! A hírügynökség arról számolt be, hogy a zenészt egy New York-i hotelben Demerol-túladagolást követően holtan találták. Nos, Lou Reed épp Amszterdamban dolgozik. A Velvet Underground veteránja jelenleg Hollandiában fáradozik azon a projekten, amely a Poetry elnevezést kapta, és amelyet Róbert Wilson színházigazgatóval közösen szeretne megvalósítani. Halálról tehát szó sincs, sőt, tombol a kreativitás. 88 éves korában Floridában elhunyt a show nagy mestere, az ötvenes-hatvanas évek egyik nagy sztárja, Perry Como. A lágy hangú olasz-amerikai énekes már hosz- szabb ideje betegeskedett. Bing Crosby azt mondta egyszer nagy riválisáról, hogy ő „a hanyagság és lazaság látszatának feltalálója”. Akkoriban hárman versengtek azonos műfajban a közönség kegyeiért: Bing Crosby, Frank Sinatra és Perry Como. ■ Gery Halliwell S Spice Girls után is talpon maradt. A brit választási kampányban is letette már a voksát Blair miniszterelnök mellett. Nagyszájú bakfisból a szórakoztatóipar elismert szereplőjévé vált. Ma az egyik legdrágább londoni negyedben él, legyőzte betegségét, képes magát kontrollálni. Egyik nap stúdiófelvételre repül, máskor politikusokkal tárgyal. A szemtelen kislány, aki annak idején Károly herceg fenekébe csípett, most az ENSZ képviseletében gyűjt adományokat jótékonysági célokra. Majd egymilliárd a Sziget A tavalyi költségvetés kétszeresét, 900 milliót kóstál és több új produkciót vonultat fel augusztus 1-8. között a Sziget. Egy éve 324 000 néző járt a rendezvényen, ami tűrőképessége határához érkezett. Idén már nem is az új látogatók becsábítása, hanem a szolgáltatások minőségének javítása a cél. Emiatt rajzolták át a sziget térképét, így az ős- szigetlakóknak is újra kell tanulniuk az elrendezést. Szinte biztosra vehető, hogy a Nagyszínpadon többek között fellép a Morcheeba, a Placebo, Faith- less, és a Run DMC. A Világzenei Színpadra ismét jön a kedvenc, a Boban Markovié Orkestar. Új helyszín a Metál Hammer Színpad, ahol az Ossian, a Lord, a Beatric és a Pokolgép is koncertet ad. Több 5000 férőhelyes sátrat is hozattak Németországból a szervezők, amelyek nagyobbak, jobban szűrik a zajt és kényelmesebbek. Emelkedett a jegyek ára is. A hetijegy elővételben (június 15-ig) 10 000, július 31. után már 12 000, a Sziget alatt 14 000 forint lesz. A napijegy 2500-ba kerül. Tito világűrutakat szervez Dennis Titót, a világűr első turistáját a 2001 Űrodüsszeia zenéjével fogadták a Los Angeles-i repülőtéren. Tito kijelentette, hogy nagyon szívesen maradt volna tovább is odakint, s kreatív embereket, írókat, tanárokat kellene a világűrbe küldeni, hiszen már negyven éve jár oda az ember, de még nyoma sincs az irodalomban és a képzőművészetben. Tito most egy világűr-utazási iroda alapítását tervezi, hogy az érdeklődők nála olcsóbban juthassanak az űrbe. Titót egyébként barátnője és két fia fogadta a repülőtéren. Magyar kiadója, Laux József nem ismert lehetetlent, s az olvasók számára elérhetővé tette Jackie Collinst, a Végzetes vonzerő írónőjét. Jackie könyvei több mint negyven országban, mintegy kétszázmillió példányban jelentek meg. k k k Végítélet. Ezzel a címmel készült el az egykori breaktáncos, diszkós show-man és DJ új albuma. Lory B. rapperkarrierje a ’80-as évek második felében indult, amelynek csúcsát a Ganxs- ta Zolee és a Kartellel töltött két és fél év jelentette. 1997-es kiválását követően eltűnt az „alvilágból”, és most új lemezzel rukkol elő, ezúttal önállóan. Lory B. így vall az albumról: „A lemezen őszinte, nyílt érzelmeknek adok hangot. Nem tartom magam sztárnak, a közönség dönti majd el, milyen az album. Az biztos, hogy a Végítélet az igényes rapet képviseli.” * * * A Beatles album óriási sikere után máris nagy az érdeklődés a Fab Four rajongóinak körében Paul McCartney további életműve iránt. Az EMI most egy 40 dalt tartalmazó, a Wings korszakot felölelő válogatást jelentet meg dupla CD-n. Sonnie, azaz Révi Sanyi alighogy feltűnt a hazai popvilágban máris sikert aratott. Karrierje nagyléptekkel ível felfelé, ma már a tengerentúlon is hírnevet szerzett magának, itthon pedig egyre gyakrabban tűnik fel különböző tévés műsorokban. Legutóbb a Dóridé vendégeként kápráztatta el a közönséget. Nemrégiben megjelent Tündérlány című lemezével és videoklipjével rekordot döntött. k k k- A Bikininek mindig voltak haknijai, klubnapjai, de nagy koncertje csak egy, maximum kettő egy évben - magyarázza Németh Lojzi. - Tavaly inkább turnéztunk, s év végére megszületett az új album, a Nem lesz ennek jó vége. Pedig most annak kell lennie! Az Almási téri Szabadidőközpontban 26-án este kilenctől végre megtarthatjuk a lemezbemutató éves nagy koncertet! k k k Végre megjelent Sub Bass Monster második nagylemeze, a Tovább is van, mondjam még? Szabi a megjelenést követő napon egy ingyenes lemezbemutató koncerttel kedveskedett a rajongóknak, méghozzá az egyik bevásárlóközpont tetőkertjében. Természetesen az új szerzemények mellett felcsendült néhány korábbi sikerdal is, mint például a 4 ütem vagy a Gyulafirátót. Szemérmes Vénusz Iliig üiüSSH |:|::;;l!lltll Varga Zsuzsa, a Vénusz együttes énekesnője egyszer már feltárta bájait egy ciprusi borítófotózáson, bár a CD-re nem került fel az akt. A minap a Playboy kérésére is igent mondott, fotók is készültek, de utóbb meggondolta magát. A magazin olvasói, valamint Zsuzsa hódolói így ismét szegényebbek lesznek néhány erotikus fotóval. Elárverezik Karajan leveleit A bécsi Dorotheumban június 6-án kalapács alá kerül Herbert von Karajan magánleveleinek átfogó gyűjteménye. Az 1989-ben elhunyt neves karmester szüleihez írott sorai eddig semmilyen formában nem kerültek a nyilvánosság elé. Az 1915 és 1945 közötti időszakból származó levelek pontos képet adnak a fiatal muzsikus művészi fejlődéséről is. A gyűjteményben ugyanúgy szerepel az első gyermekkori levél, mint a diákkorában írott sorok, vagy amelyeket feltörekvő karmesterként elért első sikereinek időszakában írt. A levélgyűjtemény kikiáltási ára mintegy 80 millió forintnak megfelelő összeg lesz. Ha hinni lehet a híreknek, valószínűleg nem sokáig hagyják a kikiáltási áron a leendő licitálók. www.307.hu 1 • • h ■* I Önbizalmat ad. Tony Blair-párti Spice Girl Szegény .gazdag Janet Janet Jackson örök har- I ca ellenlábasával, Mariah Careyval is számára dühítő fordulatot vett. Közös kiadójuknál, a Virginnél aláírt szerződés alapján Mariah 23,5 millió í dollárt fog leakasztani albumonként, míg ő be p kell hogy érje tízmillióval. L Ennyit követel Rene, f a volt férj és szöveg- j író. Attól sem riadna j fk vissza az ex, hogy | a fizetés elmaradása jjj esetén kipakoljon |V kettejük egykori y közös életéről. ' i i • — — — — — — — — — — — — -"wam ” “ -* J FlgyélemJ A délutáni rendezvényre a belépés díjtalan! . / Az esd diszkóra belépd egy Vasárnap Reggel, amely a helyszínen ts megvásárolható’ NO DROG I S||^ * ■ 0% pymrmfl I i G-mai.26.llik JflVfflTg * szombat DROGELLENES páB SIÓFOK Csatádé w? PALACE DANCE CLUB* A délutáni rendezvény Ideje alatt a Palace kertjében és parkolójában arcfestés. / aszfaltrajzverseny, bohócmüsor, kerékpár ügyességi verseny, mászófát, ugrálóvár, bikarodeó, kozmetikai stílus, frizura és sminkbemutató is zajlik. Műsorvezetők: Suri Imre i Juventus), Török János , \ délután: Gyerekdisco Garden Party / Csoportos játékok kicsiknek és nagyoknak, / mosolyverseny, táncverseny, játékvezető: Hidegh Györgyi ("Mis$‘ Hungary" különdíjasa), Bohóchajó , Indiánzenekar / fellépők: Hevesi Tamás, Vlncze Lilla, MACHÉ, ALPHA BÁND, Dr. Komáromi István, / Pál Zoltán ("Az Év Hangja" verseny díjazottja), Győrfi Kata {A "Kifutó” nyertese), / Ihos József (Kató néni), Béni és Frédi (humorista duó), Helios és Inez (illuzionisták)/ 22.00h-tól: PALACE disco/dj'S: Suri Imre, Török János, Johnny d'Ark / sztárvendégek: Kicsi G- , Flfty-Fifty / A rendezvény Ideje elett a BuUsegély Szervezet, drogtotó, drogprevenció, szóróanyagok, / fUmvtftésrk. drogpcMchotógu* és a Kék Pont Party Senrtee segítségével a szülők és a \J||»ewkek tájékoztatást kapnak adro^o»«ztas veszélyeiről, a megelőzésről^/ Az alábbi bőn felmutatása mellett: I A Palace Dance Club és Pizzéria jóvoltából vendégünk A Brau AG. jóvoltából vendégünk egy Dohár sörrel ogy szelet pizzára1 íF éwjí', V---' * f A Coca-Cola jóvoltából vendégünk egy pohár üdítőre! A Schöller jóvoltából vendégünk egy jégkrémre!