Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-21 / 117. szám
MEGYEI KÖRKÉP Hagyományteremtő fogathajtók 4. oldal ALMANACH Fejlesztenék a falusi turizmust 6. oldal KRÓNIKA Családi nap Kaposváron 14. oldal Hírek BERZENCE. Öt éve működik Berzencén önálló zeneiskola. A Vargáné Fekete Ilona által vezetett és az alapítás óta töretlen népsze- rűségű intézménybe az általános iskolások mintegy harmada jár. Jelenleg 51 kisdiák tanul hangszeren és 13 előképzőst, s 18 zeneóvodást oktatnak. Az évfordulót ünnepi koncerttel köszöntötték, amelyen a házigazda iskola növendékei mellett szerepelt a nagyatádi zeneiskola zenekara is. (bm) VESZPRÉM. A veszprémi művelődési házban rendezték meg szombaton a felső tagozatosok ötödik dunántúli vers- és prózamondó versenyét, amelyen négy tehetséges somogyi diák is indult. Pap Tamás, a kapós- mérői Hunyadi iskola végzőse harmadik helyezett lett, felkészítő tanára Lőrinczné Pálos Éva. Urbán Ivett, a kaposvári gyakorló iskola nyolcadikosa az 5. helyen végzett, (sv) MARCALI. Négyszáz apró táncos ropta a hét végén a Somogy Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek versenyének ötödik területi bemutatóján Marcaliban. Az Együd Árpád néprajzkutató, koreográfus emlékére rendezett versenyen 12 tánc- csoport mutatkozott be. Közülük két marcali, két siófoki és két balatonszárszói együttes jutott a siófoki gálára, amelyet pünkösdkor rendeznek meg. (fe) SOMOGYSZOB. Kigyulladt a vasúti töltés Somogyszob és Nagyatád között a Szarkás tónál az elmúlt hét végén. A viharos szélben égő száraz avart a nagyatádi tűzoltók perceken belül eloltották, így kár alig keletkezett, (bm) KAPOSVÁR OESEDA. Két jetski ütközött össze tegnap délután a Kaposvár melletti Deseda tavon. Az egyik vízi jármű vezetője súlyosan megsérült, a mentők a megyei kórház intenzív osztályára szállították. A baleset körülmé- nyeit a rendőrség vizsgálja, (vo) ■ Fesztiválnyitány: a Dráva ezer színe A Boróka néptáncegyüttes leányai üde színfoltjai voltak a Dráva-parti programnak fotó: béres ferencné ____________________Barcs____________________ Ho rgászverseny, helytörténeti és természettudományi kiállítás, filmbemutató, Dráva menti táncok és természetesen halászlé várta az érdeklődőket az első barcsi Dráva napon. Ezen a napon mutatták be a folyó ökoturisztikai térképét is, amelyet a DDNP készíttetett el és jelentet meg nemsokára, valamint azt az öt országra szóló oktatóprogramot, amelynek segítségével a folyó menti általános iskolások tudhatnak meg sok mindent a Dráváról. - Szeretnénk ráirányítani a figyelmet a folyóra, ami sokáig az itt élőktől is el volt zárva, s amely ma rengeteg lehetőséget jelent a számunkra - mondta Feigli Ferenc polgár- mester. - Barcs idegenforgalmi terveinek egyik meghatározó eleme a folyó hasznosítása. A város első embere elmondta, hogy a Dráva napot hagyományteremtő céllal rendezték, s ez a rendezvény egy másfél hónapos rendezvény- sorozat kezdete is. A Dráva Fesztivál egészen június végéig tart majd, és szinte valamennyi hétvégén gazdag programmal várja a közönséget. Tegnap délelőtt a Dráva egyik holtágán a horgászoké volt a főszerep, ezzel egyidőben pedig a Dráva Múzeumban nyílt a folyóvidék történetét, jellemző mesterségeit, természeti értékeit bemutató kiállítás. A tárlatot Borián György, a környezetgazdálkodási intézet munkatársa nyitotta meg, aki nem jött üres kézzel: bemutatta azt az iskolai oktatópiogramot, amely a Forrástól a torkolatig címmel a Dráváról készült nemrég, s elhozta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság új Dráva-térképét is, amely tartalmazza a vidék bemutatóhelyeit és tanösvényeit is. A tegnap nyílt kiállítás kapcsán elmondta: a látványos - hajómakettekkel, halászeszközökkel, képekkel gazdagított - tárlat iránti nagy érdeklődés is jelzi, hogy mekkora igény lenne egy a folyóhoz kapcsolódó állandó természettudományi kiállításra.- A helyiek alig ismerik a Drávát, pedig a hatékony védelme enélkül lehetetlen - mondta a természetvédelmi szakember. Érdeklődés kísérte a magyar televízió nemrég elkészült Dráva filmjét is és azt a Dráva-totót, amelynek kitöltői lemérhették, hogy mennyit tudnak a folyóról. A kis-bóki horgászversenyen több mint százan indultak. Három korosztályban hirdettek eredményt: a gyerekek közül Otártics Norbert, a fiatalok korosztályában Várhelyi Attila, a felnőtt kategóriában pedig Major István bizonyult a legeredményesebbnek. Délután a városi fúvószenekar, a Boróka Táncegyüttes, a somogytarnócai asszonykórus, a babócsai cigány fiúk együttese és a kaposvári színház művészei szórakoztatták a horgásztanya közönségét.___________________él Lappangó zákányi indulatok Zákányiak egy csoportja levelet írt a belügyminiszternek, amelyben arra kérik: mielőtt a köztársasági elnökhöz felterjeszti a falu szétválásának ügyét, vizsgálja felül a kérelmet. Mint arról beszámoltunk, a felső településrész - három utca 612 lakosának - különválására januárban 272 ember szavazott igennel. Közülük - a levélírók szerint - 30-40-en most másként szavaznának. A levélírók elmondták: egyoldalú tájékoztatást kaptak, arról senki nem beszélt nekik, hogy az okmánycserék, a falu névváltoztatása, a területhatárok kijelölése és a többi teendő több millió forintba kerül, amelyet a nagyrészt nyugdíjas lakosság nem tud kifizetni.- Akiknek érdeke a szétválás, módszeresen megtévesztették az öregeket. - mondta Gável Ferencné szavazóbiztos. - A faluban egyre inkább elszabadulnak az indulatok. Nagy Antalné szerint némelyek az érzelmi zsarolástól sem riadtak vissza, sőt a betegek kiszolgáltatott helyzetével is visz- szaéltek a település különválásának érdekében.- A köztudatban az él, hogy a három utca egyöntetűen válni akar, de ez nem igaz - mondta Nagy Antalné. - Nem a településről, néhány ember érdekeiről szól ez a történet. Ha önálló falu leszünk, sokkal rosszabb helyzetbe kerülünk, mint eddig voltunk, elszigetelődünk. Nincs házasságkötés, nem születik gyerek, a fiatalok elköltöznek, azok az öregek akik igennel szavaztak, meghalnak. Néhányan pedig itt maradunk.messze az állomástól, az épülő határátkelőtől. Megtudtuk: az önkormányzat a belügyminisztérium döntését május végére várja - amennyiben a napokban elküldött levél - nem gyorsítja vagy lassítja le a folyamatot. VARGA ANDREA Csigák lepték el a csurgói Kerteket Spanyolcsigákkal küzdenek - egyelőre - sikertelenül a csurgói gazdák. A két-tíz centiméteres csigák főként a hajnali órákban és este ellepik a kerteket, és a szúrós növényeken kívül mindén zöldet lerágnak. A csurgóiak szerint nyolc éve kezdődött a jelenség, amely - mára - a város kétharmadát érinti, nem kevés bosszúságot és kárt okozva a helyieknek.- Az idén tavasszal csak a szegfűben 30- 40 ezer forintos kárt tettek, de a konyhakertünkből sem tudunk semmit megenni, mert amit meghagytak, már nem kívánjuk. A, lakást fertőtlenítés vízzel mossuk fel, mert oda is bemerészkednek, mindenhol nyálkás csíkot hagyva maguk után - mondta Kovács Imréné virágkereskedő, aki úgy gondolja, hogy a csurgóiak és a szakemberek nagyon gyors, hatékony ösz- szefogásra lenne szükség, hogy a csigákat megfékezzék. Uia Csaba képviselő szakmai és anyagi segítségért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, valamint a Somogy Megyei Növény és Talajvédelmi Szolgálathoz fordult. - A folyamatot meg lehet állítani kémiai és mechanikai módszerekkel, amelyhez sajnos anyagi támogatást nem tudunk nyújtani - mondta Tóth István, a szolgálat igazgatója. A szolgálat munkatársai a lakosokat és a mezőgazdasági boltokat tájékoztató anyaggal látták el, de az igazgató szerint a gyom- mentesítés a legfontosabb feladat - A spanyol csiga a nedves élőhelyet kedveli, gyakori kaszálással szárítani kell az érintett területeket, majd növényvédő szerekkel behinteni, amelyek többsége nem környezetbarát, ezért a konyhakertekben mészporral, sörcsapdával tudnak védekezni a tulajdonosok. Az idei enyhe tél kedvezett a csigáknak, ezért jelentek meg tömegesen, és biztos, hogy rövid időn belül nem lehet kiirtani őket - tudtuk meg az igazgatótól. _______________ VARGA ANDREA De egy paprikától nem tud meg semmit arról, hogy mi történik. A világ, Magyarország és a megye legfontosabb eseményei. Ha friss hírekre kíváncsi....................................................... ww w.somogyihirlap.hu (paprika) Hetedszer is bajnok a Kometa! ________________Kaposvár_________ Am ikor előbb hazai pályán, majd utána idegenben is alulmaradt a Kometa Kaposvár SE férfi röplabdacsapata, sokan megadóan legyintettek; odébb van még a hetedik bajnoki cím. Pár nap alatt aztán nagyot változott a világ. Felállt a padlóról Demeter György edző együttese, s tegnap a kaposvári városi sport- csarnokban már azért gyűlt össze vagy másfél ezer ember, hogy együtt ünnepeljen kedvenceivel. A Kometa mindjárt a nyitójátszmában tudatosította az ellenfelével, hogy ki az úr. A harmadik szettet odaadta ugyan az ellenfelének, hogy aztán az utolsó, negyedik játékrészben újra nagyon „elporolja” a dunaújvárosi társaságot. Az utolsó perceket már állva tombolta végig a publikum, majd kezdetét vette a várva várt fieszta. Utoljára még 1994- ben szerzett aranyérmet hazai pályán a kaposvári együttes. Hét évet vártunk az újabb közös ünnepre. Megérte... (Beszámolónk és további sporttudósításaink a 9-12. oldalon.) FENYŐ Sikerrel védte meg címét a Kometa KSE, amely hetedszer lett bajnok