Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-19 / 116. szám

.'I 2001. Május 19., Szómat 5. OLDAL Hét év a Kisgátra A kisgáti városrészre hét év múlva rá sem ismernek a kapos­váriak és az ideérkezők. A terü­let északi oldala beépítésre vár, s a tervek megvalósulására már nem kell sokat várni. Ezen az oldalán építik föl a 450 diák el­helyezésére alkalmas kollégiu­mot, valamint egy vásár-, konfe­renciaközpontot, szállodát, koncerttermet, jégpályát. Hi­ánypótló beruházások ezek, hi­szen valamennyi után régóta áhítozik a megyeszékhely. Az elképzelések szerint lakóházak is helyet kapnak. 2003-ra föl­épülhet a kisgáti ötszintes, 7473 négyzetméternyi alapterületű kollégium, ehhez még egy 1476 négyzetméteres tornaterem is tartozik majd, valamint szabad­téri sportpályák. A négyágyas hálótermekhez fürdőszobát is kialakítanak, s gondoskodnak konyháról, étteremről, tanuló­helyiségekről és különféle kö- zösségi terekről. ■ Nyelvi órák toldisoknak Ausztriában Hagyomány a Toldi általános iskola életében, hogy a németül tanuló diá­kokat minden tanévben egyszer elviszik Ausztriá­ba. A pedagógusok töreked­nek arra, hogy minden év­ben más helyszínnel ismer­kedjenek meg a diákok. Harmincnyolc toldis és táncsicsos diák járt a napokban két kísérőta­nárral a Bad Ischl-i gimnázium­ban. Az útra alapítványoktól kap­tak pénzt, emellett pályáztak is. így próbálták csökkenteni a diá­kokra és a szülőkre háruló terhet - mondta Godó Andrea tanár. A kinti német nyelvórákon a kötet­len beszélgetés volt túlsúlyban, emellett sokat fordítottak. Az osztrák pedagógusok külön anya­got is összeállítottak a kaposvári diákoknak. Az órákon természe­tesen csak németül beszéltek, a tanár még annak sem örült, ha egymás között társalogtak ma­gyarul.- Délelőttönként kirándul­tunk, délután pedig tanultunk - mondta a tizenegyedikes Orbán Viktor. - Tizenkét kilométeres tú­rát tettünk félméteres hóban, . utána pedig szárítgattuk a zok­ninkat, cipőnket, ugyanis nem gondoltuk, hogy ilyen időjárás fogad bennünket. A hallstatti ká­polna ugyancsak élményt jelen­tett; kicsi a temető, ezért tízéven­te exhumálják az elhunytakat. A maradványokat pedig bárki meg­tekintheti. Balogh Renátának az volt fur­csa, hogy a nyolcvan év körüli höl­gyek esténként csoportosan ko­cogtak. Az is rögtön feltűnt a fiata­loknak, hogy mennyire nyugal­mas az élet azon a tájon. A vacso­ra is ízlett, nem véletlenül, ugyan­is magyar szakácsok főztek.- A Kastélyszálló című film egyik epizódját forgatták éppen, amikor ott jártunk - tudtuk meg Kőhalmi Istvántól. - A gmundeni kerámiagyárban nyusziperse­lyeket készítenek, az altauseei só­bányában pedig egy kápolnát ala­kítottak ki. Mind-mind olyan, ami nekünk különleges. A bánya egyébként arról híres, hogy a vi­lágháború alatt elrabolt műkin­cseket ott rejtették el a németek. Van olyan kép, amit 1935 óta nem restauráltak, a só tartósítja. A föld mélyén egy tó is találha­tó, rajta színpad. A lejutás sem volt egyszerű: be kellett öltözni­ük, s egy csúszdán jutottak le. A diákok megtudták: a bányában naponta négyszáznyolcvan tonna sót termelnek ki, ipari célokra. Kábái Péter, Bohár Zsófia, Pungor Zoltán, Szabó Gergely megállás nélkül mesélték, mi történt a csa­pattal ez alatt az egy hét alatt. Jár­tak abban a császári villában, ahol egykoron Sissi élt, sőt sze­mélyesen találkoztak egyik le­Harmincnyolc toldis és táncsicsos diák járt Ausztriában fotó: györgyfalvi zita származottjával, a dédunokájá- merettel egybekötött kirándulást val. A tanárok már tervezik a kö- is. Elsősorban Bécs és környéke vetkező nyelvtanulással, országis- jöhet szóba. ______ sz.k. Mi nta a kaposvári társulás Az ország megyei jogú városai ka­posvári minta alapján szeretnék létrehozni végrehajtási társulásu­kat. Az itteni eredményekről dr. Kéki Zoltán jegyző adott tájékoz­tatást a Megyei Jogú Városok Jegyzői Kollégiumának debreceni ülésén. A megbeszélésen szó volt az önkormányzati rendszer lehet­séges korszerűsítéséről, valamint a hulladékgazdálkodásról is, ami az év talán legégetőbb feladata a települések számára. Az uniós rendelkezéseknek megfelelően meg kell alkotni a hulladékgazdál­kodással kapcsolatos helyi rende­leteket a módszerektől az EU-nor- mák szerinti díjakig. Vélhetően lesz még pengeváltás a belterület­hez csatolás, a területek művelés alóli kivonása kapcsán. A váro­soknak - elsősorban az ipari par­kok létrehozása miatt - egyre fon­tosabb az újabb területek kialakí­tása. A jegyzői kollégium javaslata szerint ezeknél az ingatlanoknál - mivel értékük a belterülethez csa­tolással a többszörösére emelke­dik - az értékkülönbözet után adózni kell. Javaslatot fogalma­zott meg a kollégium a szabály­sértési törvény ama rendelkezésé­vel kapcsolatban is, hogy a pénz­bírságot közérdekű munkára vál­toztathatja a bíróság. Ez eddig nem működött igazán; a lehetősé­gekről egyeztettek a megyei jogú városok jegyzői. _____________■ Ju talomút kiváló csellójátékért A kaposvári Kokas Dórának nem kell gondolkodni a nyári progra­mon. Hatvanöt fellépőből hatan, köztük egyedüli magyarként ki­emelt díjat kapott a zágrábi nem­zetközi csellótalálkozón. Jutalma egy hvari mesterkurzus. Két lehetősége volt Kokas Dórá­nak, a kaposvári Liszt Ferenc zene­iskola tanulójának: a ritmikus sportgimnasztika vagy a cselló. A tanulás mellett mindkettőre nehe­zen jutott volna idő. Önszántából a zenét választotta, ezt - anyja jelen­létében - többször is elmondta. Gyorsan halad előre tanulmányai­ban, s ez aligha a véletlen műve. Zenetanárcsaíádba született, min­dennap foglalkozik vele az édes­anyja. A nyolcéves kislány tudja, hogy nem lehet lazsálni, hétvége­ken is rendszeresen gyakorol. Test­vére a példaképe, aki most a zene- akadémiára jár. Természetesnek tartja a sok munkát és a rendszeres számonkérést. Ha nem dolgozna, elmaradnának az eredmények. Ed­digi szereplései közül a zágrábi a legkülönlegesebb. A horvát, a szlovén és a bosnyák fiatalok mellett mindössze öt ma­gyar vett részt a rendezvényen. Az eltérő tanulmányi idő miatt négy csoportban mérték össze tudásu­kat, így reálisabb volt az összkép. Arra is jutott ideje, hogy szemügy­re vegye az értékes csellókat.- Nagyon szép hangjuk volt, ér­dekes, hogy milyen sokfélét lehe­tett hallani - idézte föl emlékeit Kokas Dóra. - Három alkotást szó­laltattunk meg a találkozón, az egyik a verseny névadójának, Ru­dolf Maiznak a műve volt. Kokas Dóra fotó: györgyfalvi zita Helyezés nem volt, a legjobbakat azonban megjutalmazták. Hatvan­öt gyerek közül hatan vettek át ki­emelt díjat a Horvát Vonóspedagó- gus-társaságtól. Amikor Dórát szólí­tották, meglepődött. Öröme leírha­tatlan volt, különösen, mikor meg­tudta, hogy jutalma egy ingyenes hvari mesterkurzus. A csapatot két hétig orosz, belorusz, horvát és amerikai szakemberek tanítják. Édesanyja, Kokas Ferencné szerint ez a találkozó alkalmat teremt arra, hogy a lánya idegen környezetben új ismeretekre tegyen szert. Dóra várja az utazást, de előtte még sok a tennivaló. Az elmaradhatatlan gya­korláson kívül közeleg az év vége. Felelések, dolgozatok színesítik a hétköznapokat. Nem jön zavarba az iskolában sem. Igazi lány: szor­galmas, és ha kell, egyvégtében órá­kig tanul. Úgy, műit amikor kézbe veszi a csellót. harsányi Szeméttelepből városliget Két év alatt több mint százmillió forintot költöttek a 14,5 hektáros területre FOTÓ: GYÖRGYFALVI ZITA Augusztus elejére elkészül az új városliget. Két évvel ezelőtt még szemét éktelenkedett itt, a Szokola-berekként ismert területen. Tavasz óta egyre több kaposvári keresi föl a malomtavat és környékét, s akár már körbe is sétálhatjuk. Két év alatt több mint 100 millió forintot költöt­tek a 14,5 hektáros területre - tudtuk meg Szita Károlytól a tegnapi terepszemlén. A polgármes­ter elmondta: a Strabag Építő Kft-t illeti a dicsé­ret, hiszen nagyon sokat tett azért, hogy városli­getté varázsolja a szeméttelepet. A Tesco mögöt­ti résztől egészen a 61-es útig nyúlik a park.- Csak a tereprendezéshez 55 ezer köbméter földet mozgattak meg a szakemberek - hangsú­Csónakázótó a berekben lyozta Szita Károly. - A takaróföld 32 ezer köb­métert tett ki. A tóval utoljára 1995-ben foglal­koztunk, akkor innen pótoltuk a Szokola-berek talajvizét. Három hidat is készítenek erre a terü­letre. Kettőn már járhatnak a gyalogosok, s most építik a harmadikat a tóval övezett szigethez. Ide egy 16 méter fesztávú, íves tahidat tervez­tek, és rövidesen birtokba vehetik a városlakók. A közvilágítás már tavaly elkészült, és a sé­tány is, ami még több kaposvárit vonz, hiszen olyan részeket is be lehet járni, ahová eddig nem is láttak el. Több padot kiraktak, néhányu- kat már össze is kenték, s kidobálták a villany­égőket is. Nem véletlenül kérte Pusztai János­áé, a Strabag ügyvezető igazgatója, hogy közö­sen vigyázzanak az itt élők az üzletközpontok mögötti ligetre; nagyon sok ember időt, pénzt és energiát nem sajnálva dolgozott ennek a te­rületnek a rendezésén. Tönkretenni mindent egyszerűbb, mint kitalálni és létrehozni. Gon­doltak azokra is, akik autóval érkeznek majd a ligetbe, nekik parkolókat alakítanak ki. A szigetre eddig 600 köbméter földet hord­tak, s még korántsem kész. Kétezer cserjét, négyszáz fát ültettek el ezen a területen, s felállítanak még 40 padot. Tóth István, a Tóthbau Kft ügyvezetője kijelentette: ezt a parkot is ugyanúgy őrzik majd, ha elkészül, mint a Berzsenyit. A társaság a Strabag alvállalkozójaként érintett a vá­rosliget átalakításában. A terület alatt vezet az NA 600-as vezeték, amit még ‘ az idén kicserélnek, addig azonban nem tudják rendbe tenni az egész terepet. A 61-es út melletti részen egy filagóriát ta­láltak a Bozótban, hajdan a malom tulaj­donában volt, de nem engedték nekik lebonta­ni. A kis háznak is elkészítették a látványter­vét, s ez is szerves része a városligetnek. A fő­út és a Vásártéri út határolta szögbe már 7000 köbméter földet hordtak, de alig van látszatja. A Malom-árok pedig továbbra is megmarad élő vízfolyásnak, de ki kell tisztítani. SZABÓ KINGA A városligetben kap helyet a Toldi-lakótelepi dühöngő is. Már készítik az alapokat, ahová átszállítják a keltéssel hatá­rolt játéktereket. A területen van egy domb, télen kiváló le­hetőséget kínál a szánkózásra. Játszóteret s egyre több pa­dot találnak itt a járókelők a következő hónapokban. Ter­veznek csónakkikötőt is, s ez arra utal: csónakázni is lehet a tavon. Értesülésünk szerint elképzelhető, hogy néhány vízibicikli is színesíti majd a szórakozást. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Hírek KIÁLLÍTÁS. Tizenkét alkotó, a Part képzőművészeti egyesület tagjai­nak munkáiból nyílt kiállítás a Gyergyai Galériában. Dr. Terényi Zol­tán, a Gyergyai kollégium igazgatója nyitotta meg a tárlatot, (hm) TÁBLA A FALON. Újabb Épült a millennium évében táblát helyez­tek el tegnap, ezúttal a Bajcsy-Zsilinszky utca 90. számú ház falán. Ez már a 28. épület, amit megjelöltek, (szk) ___________________■ Va rga József, 433-002: - Miért volt többször áramszünet a szentjakabi városrészben? Máté Sándor kirendeltségvezető-helyettes, Dédász Részvénytársaság: - Az elmúlt hetekben egy meghibásodott szigetelő okozott rövid áram­szüneteket Szentjakabon. Munkatársaim megtalál­ták a hibát, a sérült szigetelőt kicserélték. A rövid áramkimaradásokat egyébként a korábbi villámcsa­pások okozták. Sutyor József: - Mikor javítják meg a nyomda és a kórház, valamint a Szent Imre utca 4-10. számú házak közötti útszakaszt? László Tamás, a városgondnokság munkatársa: - Egy hónapon belül új aszfaltréteggel fedjük be a Fő utcán a nyomda és kórház közötti útszakaszt. A Szent Imre utcai útszakaszon azonban egyelőre nem tervezünk javítást, mivel az út burkolata nem balesetveszélyes. ___________________________■ Pro gramajánló Ma 8.30-kor kezdődik a Sefag Rt 30. sportnapja a városi sportcsarnok területén. A ver­senyzők nyolc sportág 35 ver­senyszámában mérik össze tu­dásukat. 9 órakor lesz a Román-Ma­gyar Baráti Társaság versmon­dóversenye. 10-21 óra között a kapós- füredi művelődési házban Rockzenével a kábítószer ellen címmel tartanak egész napos rendezvényt: vetélkedőket, sportversenyeket és koncerte­ket. 10.30-kor indulnak a Kos­suth térről a Kaposvári Polgári Casino tagjai a szalacskai bor­túrára. 16 órakor kezdődik a tüske­vári napok rendezvénysoroza­ta. Átadják az Egészséges Kör- nyezetért-kitüntétést és a Vad­rózsaérmet. 17 órakor kiállítás nyílik a városrész könyvtárá­ban Szarkavártól a Kereszt ut­cáig, Requiem képekben cím­mel. Bernáth Csaba festőmű­vész tárlatát Zag József nyitja meg. Vasárnap 11 órakor a Sziget­vári Fúvószenekar lép fel a Ber­zsenyi parki zenepavilonban. 19 órakor az élet drámai va­lóságát bemutató, látványos színdarabot láthatnak az érdek­lődőig a Dorottya-ház nagyter­mében; a Menny kapuja, pokol lángjai című előadást különle­ges fény- és hanghatások kísé­rik. A belépés ingyenes. Vasárnap 9-14 óráig sportna­pot rendeznek a városi sport- csarnoknál. Futóverseny és foci­meccs színesíti a találkozót, a Szivárvány mozi SZOMBAT 3: TIGRIS SZÍNRE LÉP (szinkr., am. h. á.: 300 Ft) 5: BETTY NŐVÉR (am., h. á.: 390 Ft) 7: DR. T. ÉS A NŐK (am., h. á.: 390 Ft) VASÁRNAP: 3: TIGRIS SZÍNRE LÉP (szinkr., am. h. á.: 300 Ft) 5: 28 NAP (am., h. á.: 390 Ft) 7: GLADIÁ­TOR (am., h. á.: 390 Ft) *39962* Hollywood multiplex MÚMIA 2 pr. sz. 10:00, 12:30, 15:00, 17:30, 20:00, 22:30; IDEGLELÉS 2. 20:15, 22:15; ESZEVE- SZETT BI­íxd A ■ LOM sz. 10:30, 12:45; BE­ÉPÍTETT SZÉPSÉG 14.45, 17:00; ELLEN­SÉG A KAPUKNÁL 14:45,17:15, 19:45, 22:15; DRAKULA 2000 19:15,21:30; POKÉMON 2. Bízz az erőben! sz. 10:15,12:30; SZÍ­VEM ÉRTED RAPES 10:45, 13:00, 15:15,17:45 E _______KAPÓ S V Á R

Next

/
Thumbnails
Contents