Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-06 / 31. szám
XII. Évfolyam, 31. Szám. Ára: 53 ft, Előfizetve: 39 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2001. Február 6., Kedd GAZDASÁG Emelkedő árak, csökkenő veszteség 4. oldal TABI TÜKÖR Gyermekdal a bölcsődében 7-8. oldal SPORT Remekeltek a sportiskolások 9-10. oldal Hírek CSURGÓ. Drogellenes felvilá- gosító-program indításáról határozott Csurgó önkormányzatának ifjúsági és sportbizottsága. A program kidolgozása során figyelembe veszik a különböző korosztályok eltérő problémáit. Az előadásokat rendőrök, orvosok, és olyan fiatalok tartják majd, akik maguk is kábítószerélvezők voltak, (va) GYÉKÉNYES. Három szarvast gázolt a vonat Csurgó és Gyékényes között. Vasárnap hajnalban ütött el a vonat két szarvasborjút és egy szarvasünőt, melyek a sínekre futottak. A mintegy 75 ezer forint értékű vadhús mellett a tenyészértékben esett kár meghaladja a több százezer forintot, (bm) CSURGÓNAGYMARTON. A csurgónagymartoni önkormányzat 450 ezer forintot nyert a turisztikai pályázaton. A képviselő-testület úgy határozott, hogy a térségi falunap megszervezésére fordítják ezt az összeget. A nagymartoniak az augusztusi falunap programjaival hagyományt kívánnak teremteni a térségben. (va) TENGŐD. Huszonnyolc hónappal a legutóbbi helyhatósági választások után végre Tengődnek is van alpolgármestere. A képviselő-testület rendkívüli ülésén ifj. Csősz Zoltánt választották a tisztségre. Ezzel megszűnt a több mint két éve tartó mulasztásos törvénysértés. Most már csak a jegyző hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a település hivatala, (kj) SIÓFOK. A szükséges engedélyek beszerzését követően napokon belül hozzáfoghatnak a kiviteli tervek készítéséhez a nagybe- rényi gyógyvíz Siófokra szállításáról. A Zöldfok Rt-nél tegnap a témát felügyelő projektmenedzser állt munkába. Megtudtuk: akár már a jövő évben elkezdődhet a csővezeték-fektetés. A gyógyvíz a szezon meghosszabbítását ered- ményezhetné a térségben, (ca) ■ Büntetnek a minimálbér-ellenőrök A felügyelők előzetes bejelentés nélkül keresik fel a vállalkozásokat Átfogó munkaügyi ellenőrzést indult tegnap Somogybán. A minimálbér kifizetésével kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják a szakemberek, akik előzetes bejelentés nélkül keresik fel az egyéni és társas vállalkozásokat. Információnk szerint egy hónap alatt legalább 100 munkahelyet ellenőriznek, és a multikat is meglátogatják. Lapunk értesülését tegnap megerősítette dr. Palka Sándor, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség megyei igazgatója. Már ezen a héten várhatóan 8-10 települést keresnek fel az ellenőrök, akik előzőleg alapos felkészítésen vettek részt. Többek között a munkaszerződéseket és a munkabér kifizetésével kapcsolatos iratokat nézik meg. Mivel az első idei fizetéseket most utalják ki, így napokon belül bárhol számítani lehet a felügyelők megjelenésére.- Azt vizsgáljuk, hogy a kormány által meghatározott minimálbért megadják-e a munkavállalóknak - mondta a megyei felügyelőség vezetője. Az ellenőrzésre váró cégek köre meglehetősen széles. Egyebek mellett építőipari, kereskedelmi és vendéglátós vállalkozások, valamint szolgáltatók számolhatnak a vizsgálattal, de a mezőgazdasági vállalkozások sem ússzák meg. Információnk szerint februártól márciusig több mint száz céget látogatnak meg, a célirányos ellenőrzés néhány óra alatt fényt deríthet a turpisságra. Bár a 40 ezer forintos minimálbért csak januártól, de néhány helyen már „biztos megoldást” találtak a költségek csökkentésére. Nem érdemes kísérletezni, hiszen a szakemA bűvös 29 százalék berek jól ismerik a pénzügyi-munkaügyi „bravúrokat”, s ha szabálytalanságot találnak, szigorúan büntetnek. A felügyelők ceruzája vastagon fog: már első alkalommal 50 ezertől Dr. Palka Sándor fotó: láng Róbert egymillió forintig terjedhet a munkaügyi bírság. Ha több előírást is megsértett valaki, illetve három éven belül újból eljárást indítanak, a plafon akár hárommillió forint lehet. Palka Sándor lapunknak elmondta: a vizsgálatot az összes somogyi munka- biztonsági és munkaügyi felügyelő segíti. Mindannyian tapasztaltak, hasonló felmérésben már korábban is részt vettek. Somogy ugyan biztonságos, a legtöbb munkaadó készségesen válaszolt a kérdésekre, a felügyelők elővigyázatosságból mobiltelefont visznek magukkal, így bármikor kapcsolatba léphetnek a központtal. Információnk szerint az ellenőrzés februártól márciusig tart, ám év közben újabb, szúrópróbaszerű ellenőrzésre lehet számítani. HARSÁNYI MIKLÓS Megyénkben tavaly 565 munkaügyi ellenőrzést tartottak. Összesen 2086 államigazgatási határozatot hoztak, 268 szabálysértési bírságot kezdeményeztek. A munkaadók 29 (!) százalékánál találtak gondot a minimálbér, illetve a kollektív szerződésben rögzített munkabér kifizetésével kapcsolatban. Somogybán 2000-ben 13,5 millió forint munkaügyi bírságot szabtak ki. Gyakran a munkaviszony létesítésével, illetve a nyilvántartási kötelezettséggel kapcsolatos előírást szegték meg a munkaadók. Megyeváltásra készül Iharos is Két héttel korábban hírt adtunk arról, hogy Pogány- szentpéter önkormányzata és lakói azt fontolgatják, hogy Zala megyéhez csatlakoznának. A cikk kapcsán Kisházi Ferenc iharosi polgármester jelezte: náluk is megfogalmazódott hasonló gondolat. Mint mondta, inkább elkeseredésükben döntenének így, nem meggyőződésből.- Vannak olyan önkormányzatok, amelyek aránytalanul nagyobb támogatásban részesülnek a megye részéről, például több millió forintot kapnak egy szobor felállításához - mondta Kisházi Ferenc.- Iharos számára ugyanakkor két- három millió forint hatalmas segítség lenne, hiszen a falu költségvetése szinte csak a pályázati pénzekből tevődik össze. A polgármester ennek ellenére elsősorban nem anyagi támogatást kér. Az előző két ciklusban a falu vezetői nem építették ki azokat a kapcsolatrendszereket, amelyek segítségükre lehetnének az elképzeléseik megvalósításában. Tanácsokat várnak a megyei vezetőktől, hogyan használják ki a kis faluban rejlő értékeket. Iharos gazdaságilag mindig Nagykanizsához kötődött, jelenleg is itt dolgozik a lakosok nagy része. Kötetlen beszélgetés keretében már elhangzott Zala megyei országgyűlési képviselők, nagykanizsai testületi tagok részéről, hogy örömmel látnák Iharost Zala megyei településként.- Tudom, hogy zalaiként sem lennénk könnyebb helyzetben, ezért kérem, hogy figyeljenek ránk jobban a somogyi vezetők - foglalta össze Kisházi Ferenc. Dr. Gyenesei István a Somogy megyei közgyűlés elnöke úgy véli: komolyan kell venni Pogány- szentpéter és Iharos elszakadási törekvéseit, mindamellett, hogy az utóbbi időben több figyelmet szenteltek ezeknek a településeknek, mint korábban.- Iharos a területfejlesztési tanácstól egészen a múlt évig semmilyen támogatást nem kapott. Tavaly azonban kétmillió forintot nyertek a járdaépítéshez - mondta az elnök. Az apró falvak mindig is hátrányos helyzetben voltak, polgár- mestereiknek nagyon nehéz ezt az örökséget felszámolni, jogos az elkeseredésük. Ugyanakkor Gyenesei István úgy gondolja, nem oldaná meg az sem a problémájukat, ha Zala megyéhez csatlakoznának, hiszen az elosztható forrás kisebb Zalában, csakúgy mint a kistelepülésekre fordítható összeg. A megyei elnök azt vallja, hogy a megyehatár nem elválaszt, hanem összekapcsol. Az országban egyedülálló a Somogy megyei önkormányzat törekvése, hogy a megyehatárok menti somogyi településeket a másik megye körzetközpontjával összekapcsolja. Ennek értelmében Dombóvárral már együttműködési megállapodást kötöttek, és azt tervezik, hogy áprilisban Szigetvárral, Enyinggel és Nagykanizsával is aláírják a szerződést, varga andrea Késsel várta rajongóját Babócsa Egy 59 éves babócsai asszony a háza előtt az utcán mellkason szúrt egy 58 éves helybéli férfit. A falubeliek szerint betelt a pohár., és az asszony megelégelte az évek óta tartó zaklatást. A férfi évekkel ezelőtt látta meg az asszonyt, és azonnal vonzalmat érzett iránta. A gond csak az volt, hogy „választottja” ezt egyáltalán nem akarta viszonozni, végül már szabályosan menekült a férfi elől. A lovag azonban kitartó volt, s nem tágított az asz- szony mellől. Aznap megüzente neki egy levélkében, hogy este felkeresi. Szerencsétlen nő kétségbe esett a kilátásba helyezett találkozótól, szomszédjához fordult segítségért. Este hét óra tájban aztán meg is jelent a „lovag”, egy csokor virággal. Az asszony pedig - már nem látott más megoldást - úgy tette egyértelművé az elutasítást, hogy késsel várta a rajongó férfit, és némi vita után mellkason bökte... A férfi feltehetően értett ebből, mert hazaballagott. Otthon vette csak észre, hogy megsérült. Kórházba szállították, az elsődleges orvosi vélemény szerint sérülése életveszélyes állapotot okozhatott volna. Az asszony csak akkor tudta meg, mit is tett, amikor a rendőrök felkeresték. j. e. Járda lett a csatornából Szabás Járdára szánnak pénzt, szennyvízcsatornára nem. Kilépett Szabás a térségi szennyvízprogramból. Csaknem egy esztendő telt el azóta, hogy a Rinya-mente települései térségi szennyvízcsatorna-hálózat létrehozását határozták el. A 70 százalékos állami támogatás pályázatához múlt év februárjában készült el ugyanis a Kapós Hydro Kft terve, amely három vezetékfürtön át a nagyatádi szennyvíztisztítóhoz vezetné 16 település szennyvizét. Tavaly ugyan nem nyert ehhez támogatást a kistérség, de a csaknem négymilliárdos csatomatervek és álmok idén is érvényesek. A leendő rendszerhez csaüakozó települések között szerepelt Szabás is, amely időközben kilépett a Rmya menti szennyvízszövetségből.- Nem bírja el a falu a szennyvízcsatorna költségeit - magyarázta a kilépés okát Kovács István polgár- mester. - Az előzetes tervekben még mintegy 30 millió forint önrészt kellett volna az önkormányzatnak három év alatt biztosítani a szennyvízcsatornához, de mire szerződést kellett volna kötni erről a tervezőkkel, már 54 millió forint kötelezettséget kellett volna felvállalni. Ez túl sok egy 630 lelkes falunak, ahol a lakosság kétharmada szociális ellátásból és nyugdíjból él. Erre az évre 52 millió forint Szabás költségvetése, és ebbe a képviselő-testület korábbi döntése alapján be sem tervezik a térségi szennyvízprogram falura eső költségeit. A polgármester szerint inkább a járdaépítést folytatnák, s ehhez szeretnének támogatást nyerni. A tervek már elkészültek a főutca gyalogútjai és két buszöböl építésére, amely 26 millió forintba kerülne. De ezt is csak két év" alatt tudnánk vállalni... b.m. Okucani Öt éve kezdte meg első feladatának végrehajtását Horvátországban a magyar műszaki kontingens. Ebből az alkalomból tartottak tegnap ünnepélyes állománygyűlést az okucani táborban. A fúvósok ébresztették tegnap hajnalban a magyar műszaki kontingens katonáit az okucani táborban. A térzene annak szólt, hogy öt évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon kapta a magyar különítmény első megbízását, a Bosanska Gradiskánál a Száva folyón lehetséges átkelőhely felderítését. Azóta 1836 napja teljesítenek hadszíntéri szolgálatot; az IFOR-időszakban 88 feladatot, míg az SFOR-időszakban 262 feladatot végeztek el. Az öt év alatt harminc darab, összesen 2100 méter hosszúságú hidat emeltek, 32,4 kilométer utat és 65 kilométer vasútvonalat építettek meg. Ezenkívül 2200 búvármerülést végeztek, 200 ezer négyzetméternyi aknamezőt tisztítottak meg a lőszerektől, és 120 alkalommal végeztek műszaki felderítést. (Folytatás a 3. oldalon) Claudio Sanpaolo, az SF0R dandártábornoka és Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka ■fff ~i~J— ULá] lm •••MM wwU TW09t Wm. Üriw,1 Magyarok jubileuma Horvátországban