Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-06 / 31. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2001. FEBRUÁR 6., KEDD Méregtelenítik a gyilkos tavakat Egy nemzetközi tudóscsoport megkezdte hétfőn a mérgesgá­zok lecsapolását a nyugat-kame­runi krátertavakból, amelyek partján csaknem 1800 ember vesztette életét 1986-ban. Az amerikai, japán, francia és kame­runi szakértők a „Nyos-orgoná- nak” nevezett, francia eredetű módszert alkalmazzák: eszerint 12 csövet vezetnek le 210 méte­res mélységbe a tavak vizébe és a felszín fölött 50 méterrel eresz­tik a szabadba az ott felgyülem­lett és nagy nyomás alatt álló mérgező széndioxidot. A csövek 90 százalékban széndioxidból, 10 százalékban vízből áll elegyet fecskendeznek ki olyan magas­ságba, ahol az már nem veszé­lyes az élővilágra. A munka megkezdését sajtóértekezleten jelentette be hétfőn Yaoundéban Henri Hogbe Nlend kameruni tu­dományos és műszaki kutatási miniszter. Az öt évig tartó lecsa- polási projekt 2,8 millió dolláros költségéből 450 ezer dollárnyit az Egyesült Államok fedez. Az „orgona” működését műholdak­ról figyelik majd. A csövekbe épített szelepek a nyomás szabá­lyozásával lehetővé teszik az esetleges robbanások megelőzé­sét. A kameruni fővárostól, Yaoundétól 700 kilométerre északnyugatra fekvő Nyos-tó 1986-ban váratlan mérgesgázt bocsátott ki magából, kioltva 1746 falusi életét. Egy hasonló je­lenség két évvel korábban a Nyostól délre fekvő Monoun- tavon 32 emberéletet követelt. ■ Az önkormányzatok és az Unió A csatlakozás előnyeit a magyar települések is élvezni akarják Dr. Lamperth Mónika somogyi országgyűlési képviselő (MSZP) is részt vett a hét végén Németországban a kor­mányzó szociáldemokrata párt (SPD) mellett működő szociáldemokrata önkormányzati képviselők szövet­ségének közgyűlésén. Rüsselsheim A német szövetség testvérszervezete a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) melynek elnö­ke dr. Lamperth Mónika. A képviselőasszony felszólalásában hazánk uniós csatlakozásához kért segítségek a német önkormányzati képvise­lőktől.- Magyarországon az önkormányzatok szá­mára is fontos az Európai Unióhoz való csatla­kozás - mondta felszólalásában a magyar politi­kus. A csatlakozás előnyeit a települések is sze­retnék kihasználni, s hogy ezt megtehes­sék, jobban be kéne vonni őket a csatla­kozás előkészítési munkálataiba is. A közgyűlésen részt vett Gerhard Schröder, Németország kancellárja is, aki beszédében az önkormányzati autonómia fontosságáról beszélt. A kancellár kifejtette: minden, ami fontos, a településeken történik, ezért minden kormány számára fontos, hogy erre odafigyeljen. Dr. Lamperth Mónika lapunknak elmondta: találkozott Franz Müntefering SPD-főtitkárral, aki Kovács László MSZP elnök meghívására rö- videsen Magyarországra látogat. ___________vo. El őtérben az élelmiszerbiztonság A marhakór-válság megerősítette podás szülessen a tavaly márci- nyezetvédelmi, fogyasztóvédel- az Európai Uniót abban a meg- usban kezdődött tárgyalásokon, mi, élelmiszerbiztonsági és ha- győződésében, hogy a mezőgaz- és javaslatát abban a meggyőző- sonló többletszolgáltatásokat daságot nem egyszerűen terme- désben terjesztette elő, hogy el- nyújtanak. Már a GATT égisze lő, hanem a környezetvédelem- fogadásával mindenki nyerni alatt tartott utolsó világkereske- hez, a fogyasztóvédelemhez és fog. Az uniónak ugyanakkor to- delmi tárgyalássorozatot, az az élelmiszerbiztonsághoz szó- vábbra is feltett szándéka, hogy uruguayi fordulót lezáró mar- rosan kapcsolódó ágazatként az említett nem kereskedelmi rakesi megállapodás elismerte kell kezelni, a Kereskedelmi Vi- szempontokat a tárgyalásokon is azt az elvet, hogy az úgyneve- lágszervezetben is - jelentette ki védelmezni fogja. Evek óta han- zett nem kereskedelmi szem- az unió mezőgazdasági biztosa goztatott elvről van szó - emlé- pontoknak helyet kell kapniuk a abból az alkalomból, hogy az EU keztetett a bizottság sajtóérte- majdani agrárkereskedelmi tár­hétfőn átfogó javaslatot terjesz- kezletén Fischler szóvivője -, gyalásokon. Egyelőre azonban tett elő a WTO Genfben folyó ag- amely a gyakorlatban azt jelen- elég nagy a bizonytalanság ab- rárkereskedelmi tárgyalásain. ti, hogy az EU a jövőben is támo- bán a tekintetben, hogy milyen Franz Fischler szerint az EU gatni kívánja azokat a termelőit, mértékben és hogyan kellene változatlanul arra törekszik, akik a szorosan vett mezőgazda- érvényre jutniuk - mondta a szó- hogy kiegyensúlyozott megálla- sági tevékenység mellett kör- vivő. ____ _ ■ Vi ta a kisebbségi jogokról Kolozsvár polgármestere románnyelv-órákat szervez Romániában kezdenek sűrűsödni a kisebbségi jogokat meg­kérdőjelező nyilatkozatok, amelyek nem kizárólag az ellen­zéki, hanem a kormányoldalról is hallhatók. Bukarest Beiktatása óta először nyüatko- zott az új kormány szakminisz­tere a kisebbségi oktatásról. Ecaterina Andronescu azzal érvel a magyar állami egyetem ellen, hogy a magyar felsőoktatás meg­oldottnak tekinthető, hiszen a lé­tező magyar tagozatokon sincs betöltve minden hely. A politikus asszony egyébként korábban el­lenzéki bizottsági elnökként is el­lenezte az anyanyelvi felsőokta­tást. Most viszont szerinte „még nyitott a kérdés, amely nem kap­csolódik feltétlenül a kormány­párt és az RMDSZ megállapo­dásához”. Romániai tudósítónk, Simon Hunor jelentése szerint kilenc romániai nagyváros - közöttük Brassó, Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyszeben, Temesvár, Déva - polgármestere tiltakozik a nem­rég megszavazott, de még parla­menti egyeztetésre váró köz- igazgatási törvény ellen, egy­részt mert az lehetővé teszi a prefektusoknak a polgármeste­rek felfüggesztését, másrészt mert megengedi a kisebbségi nyelvhasználatot. A Nagy-Románia Párt vezetői ráadásul bizalmatlansági indít­vány benyújtására készülnek az ügyben. A közigazgatási törvény jelenlegi formáját az alkotmány és a helyi autonómiák súlyos megsértésének tekintik. Ioan Ghise, Brassó polgármestere egyszerűen nem érti, hogy a ro­mán nyelvet ismerő kisebbségi lakosnak miért kellene más nyelvet használnia a közigaz­gatásban. Gheorghe Funar, Kolozsvár pol­gármestere azzal fenyegetőzik, hogy benyújtja lemondását, ha az elfogadásra kerülő törvény szen­tesíti a magyar nyelv használatát. Mint kifejtette, polgármesterként nem alkalmazhat olyan törvényt, amely megsérti az ország alkot­mányát, és amely szemben áll a nemzetközi törvénykezéssel. Fel­ajánlotta mind az „RMDSZ nevű kulturális szövetségnek”, mind az oktatási minisztériumnak, a helyi közigazgatási tárcának és a kor­mányfőnek, hogy kész ingyenes románnyelv-tanfolyamokat szer­vezni a románul nem tudó magya­rok számára. Eddig azonban egyetlen igénylést sem kapott az RMDSZ-től - fűzte hozzá. A Nagy-Románia Párt főtitká­raként lejelentette, pártja még a héten megkezdi az aláírások gyűjtését a kormány elleni bizal­matlansági indítvány benyújtásá­hoz. Mivel a javaslat megtárgyalá­sához 122 aláírás szükséges, el­képzelhető, hogy a kezdeménye­zés sikerrel jár. Á polgármesterek azt is sérelmezik, hogy a prefek­tus felfüggesztheti azt a polgár- mestert, aki ellen bírósági eljárás indult. Adrián Nastase miniszterelnök ezzel kapcsolatban bejelentette: módosítani fogják a közigazgatási törvény polgármesterek felfüg­gesztésére vonatkozó rendelkezé­seit. A kisebbségi nyelvhasználat sorsáról nem szólt. A Nagy-Románia Párt elnöke, Comeliu Vadim Tudor egyébként azt is közölte, hogy hamarosan óvást nyújt be az államfőválasz­tás eredménye ellen az Európai Emberjogi Bíróságnál, az Európai Parlamentnél és a Helsinki Bizott­ságnál. Szerinte ugyanis Iliescu helyett neki kellene ülnie az ál­lamfői székben. ■ Barakkal vagy Saronnal? Kormányfőt választanak Izraelben Jeruzsálem - Gáza Alig egy nappal az izraeli rendkívüli miniszterelnöki választások előtt még négy és fél millió választópolgár közül sokan nem tudták, részt vesznek-e a választá­sokon, avagy pusztán pihe­néssel töltik a keddet. A Palesztin Autonómia sajtója már a választások utáni első nap­pal foglalkozik. Részletesen is­mertetik a két jelölt életútját, ki­hangsúlyozva a jobboldali Sáron esetleges győzelmét, és az általa felállítandó koalíciót. A választá­sokról a zsidó állam fővárosából 500 vendég újságíró számol be, .akik csak erre az eseményre érkeztek. Az el Fatah palesztin mozga­lom vezetősége vasárnap este kö­zölte: a szervezet hajlandó lesz tárgyalni Ariéi Saronnal, az izrae­li jobboldal jelöltjével - akinek választási győzelme a Fatah sze­rint is valószínűnek látszik -, „amennyiben Sáron tiszteletben tartja a nemzetközi megállapo­dásokat”. A nyilatkozatot a Jasszer Arafat palesztin elnök vezette mozgalom központi bizottsága tette választásokat elemző ülése után. Az ülésen Arafat elnökölt. A közlemény szerint a palesztin vezetők ragaszkodnak a nemzet­közi törvényeken nyugvó béké­hez, amely lehetővé teszi a Jeru­zsálem fővárosú palesztin állam kikiáltását, és a menekültek hely­zetének rendezését az ENSZ ha­tározatának megfelelően, s amely kimondja a visszatéréshez és a jóvátételhez való jogukat. HÍREK RÖVIDEN Bombamerénylet a moszkvai metrón Moszkvában bomba robbant kora este az egyik legforgalmasabb metróállomás föld alatti csarnokában. A merénylet emberéletet nem követelt, öten azonban megsebesültek. A terrorakció a Belorussz pályaudvari állomáson történt, ahol napközben is igen élénk a forgalom, kora este azonban különösen nagy a tömeg. A tálibok kiadnák Bin Ladent? Afganisztánban az ország nagy részét ellenőrzése alatt tartó tálib vezetés hajlandó lenne egy harmadik országnak átadni az Egyesült Államok által terroristaként körözött Oszama bin Ladent, ha bizto­sítékokat kapna, hogy cserében elismerik Afganisztán törvényes kormányának - állította egy brit lap a tálib külügyminisztert idéz­ve. Oszama bin Laden szaúdi származású milliárdost azzal gyanú­sítják az Amerikai Egyesült Államok hatóságai, hogy ő az 1998-ban két amerikai nagykövetség ellen elkövetett bombamerényietek szervezője. Milosevicsnek Hágában a helye Rómában Carla Del Ponté, a hágai nemzetközi törvényszék fő­ügyésze közölte: biztos abban, hogy Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnököt még az idén Hágába lehet „citálni”. A La Stampa hétfői számában megjelent interjúban a főügyész Milosevicsnek ugyanebben a lapban napvilágot látott szombati interjújára reagált. A volt jugoszláv államfő „náci módszerek” al­kalmazásával vádolta a törvényszéket, amelyet szerinte azért hoztak létre, hogy „megbüntessék”’az Egyesült Államokkal szemben „engedetlen” államokat és politikai vezetőket. Del Ponté asszony szerint Milosevics viselkedése arra utal, hogy felismerte: előbb-utóbb felelnie kell tetteiért. Prága nem kér bocsánatot Havannától Csehország továbbra sem hajlandó bocsánatot kérni Kubától azért, hogy két állampolgára január elején a karib-tengeri szigetországban ellenzékiekkel találkozott. A kubai hatóságok akkor letartóztatták, és azóta is fogva tartják Havannában a két csehet. Vasárnap késő es­te visszatért Prágába Petr Pithart, a cseh szenátus elnöke, aki a múlt héten Havannában megpróbálta kieszközölni Iván Pilip parlamenti képviselő és Jan Bubenik egykori diákvezér, jelenlegi vállalkozó sza­badon bocsátását. Sátorban helyezik el az indiai túlélőket Indiában a hatóságok sátorvárosokban kívánják elhelyezni a 10 nappal ezelőtti földrengés fedél nélkül maradt túlélőit. Gudzsarat államban eddig 70 ezer sátrat osztottak szét, de még legalább 150 ezerre lenne szükség. Hivatalos becslések szerint a természeti ka­tasztrófa 30 ezer ember halálát okozta, de a védelmi miniszter szerint kétséges, hogy valaha is meg lehet állapítani az áldozatok számát. ■ Élet a Fehér Ház után A leköszönt amerikai elnök fontolóra vette, hogy eleget tesz az olasz Riviérán fekvő patinás városka, San Remo invitálá­sának, és szaxofonozni fog a hónap végi dalfesztiválon. Washington Clinton egyre-másra kapja a be­szédmeghívásokat, amelyek egyenként és „simán", azaz zene nélkül százezer dollárt érnek. Ha tehát csak kéthetente egy-egy elő­adást tart, akkor is évi 2,5 millió dolláros bevételre számíthat. Utolsó elnöki interjújában a Fehér Ház volt ura nem szégyell- te bevallani, hogy elérkezett szá­mára a pénzkeresés ideje. Életé­ben most először fog megengedni magának két saját házat, s köz­ben törlesztenie kell egy csomó adósságot is. Vállalta azt is, hogy visszafizeti az államnak azoknak az ajándékoknak az értékét, ame­lyeket költözéskor a család magá­val vitt a Fehér Házból. A Clinton házaspár nyolc év alatt mintegy 190 ezer dollár érté­kű ajándékot kapott. Ami jóval több, mint amennyi előtte az idő­sebb George Bushnak jutott, ő csak 53 ezer dollár értékű figyel­mességet kapott. Igaz, Bush csak négy évig lakta a Fehér Házat. Az exelnök megajándékozói egyébként nem tettek tanúbi­zonyságot különösebb képzelő­erőről. Küldtek egy sor hintaszé­ket, csillárt, díványt, ezüst étkész­letből is vagy ötöt. Nem volt ritka­ság a porcelánszerviz sem, de voltak azért eredeti ötletek is. így például Jack Nicholson 350 dollár- értékű golfütővel kedveskedett, míg másik hollywoodi barátja - Sylvester Stallone - bokszkesztyű­vel lepte meg az elnököt. Clinton akár el is adogathatná ezeket az ereklyéket, barátai vi­szont azt tanácsolják: inkább ala­kítson saját zenekart. Ez tűnt ki egy legutóbbi közvélemény-ku­tatásból is, amelynek során Clin­ton kortársait, az ötvenes éveik­ben járókat kérdezték meg. A legtöbben - negyven százalék - Clinton muzsikuskarrierje mel­lett voksoltak. Csak 19 százalék vélte úgy, hogy a volt elnöknek az ENSZ megbízásából a világbé­kéért kellene fáradoznia, s még kevesebb, 11 százalék ajánlott számára egyetemi katedrát. A legkevesebben azok voltak, akik szerint az elnöknek bel- és kül­földön beszédeket, előadásokat kellene tartania. Bennfentesek szerint nem meglepő, hogy Clinton éppen az utóbbi megoldást választja, ah­hoz tudniillik nem kell különö­sebb erőfeszítés. ieuropressi MEGNYITOTTÁK A MAUZÓLEUMOT. A nyilvánosság számára is látogatható hétfő óta a brit királyi család mauzóleuma Windsorban. Az alattvalók is leróhatják kegyeletüket a száz esztendeje elhunyt Viktória királynő szarkofágja előtt._____________________________________________fotó, europress/epa

Next

/
Thumbnails
Contents