Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-23 / 300. szám

: SÜ 2000. December 23., Szombat Somogyi Hírlap - 14. oldal Taszár Magyarország NATO-referenciája Simonyi András: a lassú haderőreform nem olcsóbb, de tovább fáj A brüsszeli magyar NATO misszió meghívására két napot Brüsszel­ben a NATO központjában illetve Monsban a NATO főparancsnoksá­gán tölthetett a Somogyi Hírlap munkatársa is. A szövetség munkájá­val ismertették meg az újságírókat és ott nyílt alkalmunk arra is, hogy Magyarország elfogadottságáról, megítéléséről, a haderőreformról, Taszár helyzetéről és más aktuális katonapolitikai kérdésekről be­szélgessünk Simonyi Andrással, Magyarország NATO nagykövetével.- Magyarország teljes jogú tagja a NATO- nak. Hogyan látja: sikerült elfogadtatni az országot a szövetségen belül? Egyálta­lán hol tart az új tagok integrációja?- Magyarország NATO-integrációja po­litikai értelemben befejeződött. Ez egyér­telmű tény, senki sem kérdőjelezi meg. Azt sem lehet elvitatni - nem is akarja senki, legalábbis itt Brüsszelben nem - hogy száz százalékos teljesítménnyel vesz részt a szövetség munkájában, a kü­lönböző politikai testületek munkájában egyaránt miniszteri, nagyköveti szinten . Semmivel nem-maradunk el, sőt bizo­nyos tekintetben aktívabbak vagyunk mint a régi tagok. Koszovó óta egyébként nincs is értelme régi és új tagokról beszél­ni, hiszen olyan felelősséggel és olyan eredményekkel vettünk részt a hadműve­letekben, hogy elmosódik a határ a régi és az új tagok között. Ahol nekünk még komoly tennivalónk van - és ezt tudomá­sul kell venni -, az a katonai integráció. De ezen a téren is vannak jelentős sikere­ink. Ahol Magyarország katonailag részt vesz a NATO munkájában azt jól csinálja. Legyen az a főparancsnokság, vagy a déli parancsnokság, katonáink színvonalas munkát végeznek.- A haderőreform ennek ellenére - gon­dolom - továbbra is napirenden van. Itt Brüsszelben van visszhangja az ezzel kapcsolatos belpolitikai viharoknak?- A haderőreform elengedhetetlen. Akik nem értik meg, hogy miért kell mo­dernizálni a hadsereget és miért vannak olyanok, akik ebben a tekintetben na­gyobb tempót szeretnének, az nem érti az egész NATO-tagságot. Azt, hogy en­nek azért van jelentősége, hogy Magyar- ország politikai érdekérvényesítési esé­lyei növekedjenek. A szövetségen belül az az ország tudja hosszú távon érvénye­síteni az érdekeit, amelyik a szavak mel­lett tetteket is fel tud mutatni. Nem be­szélve arról, hogy egy moder- nizálatlan, egy átfogóan el­avult hadsereg sokkal többe kerül. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a hadseregre elköl­tött pénz nem felesleges ki­adás, hanem hosszú távú be­fektetés az ország érdekében. Én azt szeretném, ha a ma­gyar katona szép lassan, a ké­pességeivel, a felszereltségé­vel, a kiképzettségével fel 1952. május 16-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen 1975-ben fejezte be. 1988-ban doktori fokozatot szerzett. 1989-ben lépett a Külügy­minisztériumba. 198891-ig főosztályvezető-helyettes, az észak- európai országokkal foglalkozó főosztály vezetője. 199892. között a hágai nagykövetség elsőbeosztottja. 1992-95-lg az EK és a NATO melletti Magyar Misszió politikai és biztonsági ügyekért felelős elsöbeosztottja. 1995 januárjától nagykövetként vezette az Atlanti Összekötő Hivatalt, későbbi nevén NAT8NYEU Missziót. 1999. március 12-töl Magyarország teljes NATO-taggá válásától nagykö­vetként a Magyar Köztársaság állandó képviselője az Észak- Atlanti Tanácsban. Nős, Dániel fia 20, Szonja lánya 19 éves. tudna zárkózni a szövetség legjobbjai mellé. Ha így lesz, akkor Magyarország számára biztosított lesz az a hely a szö­vetségben, amit a koszovói szerepléssel kivívott magának.- Mikorra várható ez? Van-e ezzel kap­csolatban határidő?- Minél gyorsabban zajlik annál jobb. A lassú reform nem jelent kevesebb fáj­dalmat, az csak azt jelenti, hogy hosz- szabb ideig és talán erősebben is fog fáj­ni. Mi itt Brüsszelben jól érezzük a ket­tősséget: egyrészt hihetetlen elismerés övez bennünket az eddigi munkánkért, másrészt azt szeretné látni, hogy a had­erőreformunk felgyorsul. Ez egyébként valóban elengedhetetlen. Talpára kell állí­tani a piramist. Az ezredesek hadseregé­ből tisztességesen működő hadsereget kell faragni. Fel kell gyorsí­tani azokat a nagyon is drá­mai átalakításokat mint a létszámcsökkentés, a feles­leges laktanyák felszámolá­sa. Ezek kegyetlen dolgok, hiszen minden ilyen átala­kulás mögött emberek, családok, sorsok jövők vannak, amiket nem lehet figyel­men kívül hagyni. Már csak azért sem, mert végül úgyis az számít, milyen embe­rek működtetik a hadsereget. Milyen a ki­képzettségük, hogy érzik magukat, mi­lyen fizikai, lelki és szakmai állapotban dolgoznak? Ez mindennél fontosabb, még annál is, hogy milyen fegyvert hordanak, hogy milyen autókkal járnak. Természe­tesen a hadseregre is érvényes, hogy a jó szerszám nélkül a legjobb mesterember is csak kontár lehet. Mi itt Brüsszelben nem lelketlen bürokraták vagyunk, hatalmas empátiával viseltetünk minden egyes ka­tona sorsa kánt a haderőreform során. De úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen végig kell csinálni, mint ahogy végig kell csinálni Németországban is, ahol hiába van több pénz rá, a gondok ugyanazok, és egy cseppet sem könnyebb nekik. Rá­adásul minket más szempontok is vezé­relnek. Mi első körben csatlakozhat­tunk, és az, hogy mi történik nálunk, példaértékű lesz a kívülállók és a szövet­ség számára egyaránt. Az hogy milyen módon lehet megvalósítani az általunk nagymértékben támogatott következő csatlakozási kört, azon is múlik, hogy mi hogyan teljesítünk. A mi tapasztala­tainkat pedig úgy kell átadni majd, hogy akik utánunk jönnek, azoknak ezekkel a nehézségekkel már lehetőleg nem kell megbirkózniuk. Hogy a kérdésére is vá­laszoljak, elmondhatom: úgy látjuk, a folyamat már felgyorsult. Hogy tényle­gesen befejezettnek lehessen tekinteni a magyar NATO-integrációt, ahhoz - per­sze véglegesen befejezett sosem lesz - úgy gondolom még tíz év szükséges. Akkor elmondhatjuk majd, hogy a ma­gyar honvédség ugyanúgy integrálódott, a felszereltsége ugyanolyan, a magyar katona ugyanúgy hadra fogható mint a többi NATO-katona.- Többször is szóba került a következő bővítési kör. Van-e már elképzelés, hogy mikor kerül erre sor, és kik az esélyesek?- A NATO bővítésére szükség van. Az új tagországok, köztük Magyarország is azt az üzenetet küldi, hogy a bővítés igen­is lehetséges, nem gyengíti a szövetséget. De hogy erre mikor kerül sor, arról ma itt a szövetségben senki nem tud biztosat, de még csak tervet sem mondani. 2002-ben valószínűleg Prágában ülnek össze az ál­lamfők és kormányfők, és hoznak dön­tést. De hogy az a döntés miről szól majd, ma még lehetetlen megjósolni. Ami biz­tos: a jelöltek felkészítése folyik. A mi ta­pasztalataink rendelkezésre állnak, és örömmel látjuk, hogy ezeket fel is hasz­nálják. Kár, hogy nekünk nem volt ilyen nyílt információs bázisunk, amiből tud­hattuk volna mit hogy csináljunk, hogy ne kerüljünk egyszer sem zsákutcába. De mint minden, ez is fejlődik és ennek örülni kell. Azon spekulálni, hogy a kö­vetkező körben ki kerül be, ma még fe­lesleges. Tizenkilenc ország konszenzu­sa kell a végső döntéshez. Mi azt világos­sá tesszük: nagyon szeretnénk, ha a szomszédaink közül a legfelkészülteb­bek csatlakozni tudnának a következő körben.- Az újabb csatlakozásra való felkészü­lés, illetve az EU által tervezett közös had­erő indukál-e váhozásokal a NATO-nál?- A hidegháború befejeződése után új kihívásokkal, új feladatokkal kell a NATO-nak is szembe néznie. Ezek közt ott a bővítés is. A szövetség elhatározta: változni kell, hogy jobban tudjunk vála­szolni az új kihívásokra, de az alapelvek feladása nélkül. Minden körülmények között biztosítani kell az ötös cikkely­ben foglaltakat. (Az ötös cikkely ki­mondja: ha valamely NATO tagországot külső támadás ér, azt a szövetség úgy te­kinti, mintha az egész szövetséget táma­dás érte volna és ez alapján cselekszik.) Jó tapasztalatokkal szolgált Koszovó és Bosznia is. Ezek lényege is az, hogy igenis át kell alakulni egy gyorsabban re­agáló, fenntarthatóbb, jobb kommuni­kációs eszközökkel rendelkező szövet­séggé. Az EU tervét üdvözöljük, úgy gondoljuk nem fogja gyengíteni a NA- TO-t, sőt, jól kiegészítheti egymást a két szervezet majd. A médiában már több helyen is lehetett hallani olvasni a „jó EU - rossz NATO” megközelítésről. Ez ba­darság, ilyen nincs: ugyanazok az érték­rendek, nagyrészt ugyanazok az orszá­gok, ugyanazok az emberek a tagjai a két szervezetnek. Együtt kell tudni mű­ködni, és erre meg is van minden esély.- Még a csatlakozásunk előtt Ön azt nyilatkozta: Taszár besegítheti az orszá­got a NATO-ba. Igaza lett. Most hogyan látja, mi lesz Taszár további sorsa?- Meggyőződésem ma is: Taszár té­nye, léte hihetetlenül sokat tett a csatla­kozásunkért. Az, ahogyan integrálódott, ahogyan a környéken élők elfogadták a változásokat, ahogyan Kaposvár fogadta és befogadta az ottani katonai, politikai intézményeket egyértelmű előny volt. Taszár referenciája volt az országnak és máig is az. Meggyőződésem, hogy hosz- szú távon szükség lesz erre a bázisra, személyes véleményem pedig az, hogy Taszár NATO-repülőtér lesz.- Köszönöm a beszélgetést. VARGA OTTÓ Primus inter pares Megnyílt hazánk első egyetemtörténeti múzeuma Két hónapja nyüt meg a Pécsi Tudományegye­tem Egyetemtörténeti Múzeuma, amely - a ko­rábbi orvostudományi egyetem voltaképpen kartörténeti múzeumát leszámítva - hazánk első Uyen intézménye. A gyűjtemény Pécs patinás belvárosában, a Király utca egyik különösen szép épületében, a Vasváry-házban kapott he­lyet, amit 1874-ben építettek, és restaurálásának a költségei elérték az ötvenmillió forintot. Az épület így méltó lett a pécsi universitas történe­tének bemutatásához. A tárlat legfőbb jellemzője, hogy „profesz- szorközpontú", s így a messzemenően emberi: a múzeumnak mind a nyolc termében felemelő emberi sorsok, életutak elevenednek meg. Mindjárt az első szoba (amely az egyetem 1914-1919 közötti, pozsonyi korszakát mutatja be) igazolja ezt. Az egyik festményen egy olyan embert látunk, aki 31 éves korára professzor és akadémikus volt, az 1918-ban alakult bölcsész­kar első dékánja, majd pedig parlamenti képvi­selő és államtitkár, utóbb pedig a magyar ország- gyűlés elnöke, illetve a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett, s aki végül életének 73. évében rendkívüli nyomorban hunyt el: éhen halt! Ő volt Komis Gyula, akinek sorsáról ma­napság azt mondhatnánk: szenzáció. A következő három helyiségben tárul elénk a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem há­rom karának: a jogi, a bölcsész- és az evangéli­kus hittudományi karnak a története: 1914-től 1947-ig, 1918-tól 1940-ig, illetve 1923-tól 1950-ig. Az egyes szobákban a rektorok festményei, ame­lyeket még Földvári József professzor rektorsága idején gyűjtöttek össze. A jogi kar termében 12 ilyen festmény van; alattuk a kar dékánjainak fo­tói, illetve az egykori lakóházukról újólag készült színes képek. (Ugyanez a rendszeresség vonul végig egyébként az egész múzeumon.) Ebben a teremben található a korabeli egyetemi zsidóve­résektől elhatárolódó Molnár Kálmán professzor kemény hangú elutasító levele a verekedőkhöz. Molnár Kálmán leghíresebb hallgatója dr. Habs­burg Ottó volt, akinek itt néhány dedikált köny­ve is megtekinthető. Látható még az oly ritka Sub auspiciis Gubematoris diploma és gyűrű. A fal mellett elhelyezett üvegtárlókban (elkészítte­tésükhöz az orvosi kar dékánja kétmillió forint­tal járult hozzá) a jogászprofesszorok első kiadá­sú könyvei. A régi bölcsészkar is szép meglepetésekkel szolgál. Olyan kiemelkedő személyiségek dol­goztak ezen a karon, hogy az mindenkor irigy­lésre méltó: tizennégy professzor közül tizenket­tő volt akadémikus. Itt kilenc rektor-kép találha­tó, Holub Józsefé is, aki bölcsész-jogász, böl­csész-, majd jogi kari dékán volt, s csak akkor lett az egyetem rektora, amikor a bölcsészkar már Kolozsvárra költözött. A soproni evangélikus hittudományi kar 27 tablója közül 25 az enyészeté lett. A két megma­radt közül az egyik ennek a szobának a főfalát díszíti, s ezért az Evangélikus Hittudományi Egyetem jelenlegi rektorát illeti a köszönet. A to­vábbi érdekességek közül kettőt említek: Kovács Sándor professzor egyháza legmagasabb tiszté­be, püspöki rangra emelkedett, illetve Podmaniczky Pál báró 18 nyelven tudott, s eb­ből egy tucat nyelven fordított verseket is! A dé­kánok képei alatt - a rendszernek megfelelően - a lakóházaik fotói láthatók. A sort az ötödik terem zárja: az orvosi kart reprezentáló Szentágothai-szoba. A Kossuth-dí- jas professzornak apai és anyai ágon a XVIII. szá­zadig visszamenőleg minden felmenője orvos volt. Ő 39 évesen lett egyetemi tanár, majd az MTA elnöke. Tizennyolc külföldi akadémiának volt a tagja, és sokoldalúságát bizonyítja, hogy kiválóan festett; akvarelljei közül legalább egy­nek a kiállítására a múzeum is ígéretet kapott. Örvendetes tény, hogy az iménti szoba azért „csak" reprezentáló jellegű, mert az orvosi kar főépületében (a Szigeti úton) 1992 óta rendkívül gazdag anyaggal ma is működik a kar történetét bemutató múzeum 9 helyiséggel. Ezek a termek képezik a múzeum egyik szár­nyát. A másik szárnyban három szobában te­kinthetők meg az Állam- és Jogtudományi Kar relikviái a .Janus-korszakkal” bezárólag (1999- ig); a Pedagógiai, illetve a Tanárképző és a Pollack Mihály Műszaki Főiskola hasonló kor­szaka, s végül a Janus Pannonius Tudomány- egyetem (1982-1999)” című szoba zárja a sort. Az első teremben a főfalon az öt rektori jogú dékán festménye látható, a minden felsorolásból kimaradt Kauser Lipótéval együtt. Ádám Antal professzor a múzeumnak átadta a kitüntetéseit, diplomáit, alkotmánybírói láncát, tanulmányait; Bruhács János professzor rendelkezésre bocsá­totta sub auspiciis Rei Publicae Populáris diplo­máját. Itt látható még például Román László pro­fesszori kinevezése, summa cum laude diplomá­ja, illetve Bihari Ottó szakkönyvtára (a mintegy 400 kötetet a korán elhunyt akadémikus özve­gye adta az intézménynek). A második szobában a két főiskola főigazga­tóinak a portréi mellett változatos kiállítási tár­gyak találhatók. Köztük a „pedfő" egykori taná­rainak néhány szép festménye, a külföldi társin­tézmények diplomái, épületmakett, s egyes ta­nároktanulmánykötetei, találmányai, rajzai, dip­lomái. Az utolsó terem a Pécsi Tudományegyetem és a Janus Pannonius Tudományegyetem intéz­ménytörténetét mutatja be. A falon festmények a rektorokról. Körben, a fal melletti tárlókban például Göncz Árpád volt államfő Ormos Máriá­nak dedikált könyve mellett akadémiai doktori oklevelek, Földvári professzor érettségi és jogi kari bizonyítványa mellett summa cum láude diplomája (érdemes megnézni e jegyeket!), vala­mint a bayreuthi egyetem honoris causa diplo­mája. A JPTE közgazdaság-tudományi, tanár­képző, bölcsész-, természettudományi, műszaki és művészeti karai éveinek bemutatása ebbe a szobába került, Minden kiállított tárgy feliratozott, s mind­egyik bemutatóteremről készült összefoglaló is, így a látogató - ha csak külön vezetést nem igé­nyel - maga is eligazodhat. Csoportos látogatás esetén a vezetés magától értetődő. Elkészült a múzeumot bemutató színes kiadvány is, amely a helyszínen megvásárolható. Bejelentkezni hét­köznap a 326-222-es telefon 2088-as, illetve 2335-ös mellékén lehet. ■ Esélyek és erkölcsök Valószínűleg nemzeti sajátossá­gunk, hogy politikusainknak nem csupán hivatásbeli hozzáértését és szakmai teljesítményét tesszük mérlegre, hanem legalább ilyen gyakran azt is vizsgálgatni szok­tuk, hogy mennyiben járnak el eti­kusan. Időről időre az érdeklődés középpontjába kerül, hogy „felelős vezetőink” milyen vagyonnyilat­kozatot tesznek, kitől fogadnak el pénzt, mennyire viselik a szívükön a közérdeket, és milyen őszintén beszélnek. Akik mindezt unják, ál­talában azzal zárják le a kérdést, hogy inkább ne bolygassuk az üyesmit, hiszen a politikának kü­lön erkölcse van. Pedig az erkölcs valószínűleg nem osztható annyi részre, hogy mindenki kiválaszt­hassa belőle a neki tetsző darabot. A magyarokat tényleg gyakran róják meg amiatt, hogy érzelmi és főleg erkölcsi alapon politizálnak, hogy nem a valóságot látják, ha­nem csak saját ábrándképeiket kergetik. Pedig nem lenne jó, ha le­szoknánk erről a „hibánkról”, s az ésszerűség oltárán feláldoznánk a közéletről alkotott - naivnak és ré­gimódinak tűnő - felfogásunkat. Voltaképpen biztató, hogy a honfitársaink, akik sűrűn firtatják a vezetők erkölcseit, modem vilá­gunk minden dörzsöltségét ma­gukba szíva is megőriztek valamit gyermeki tisztaságukból. Példa rá az is, ahogyan a történelmünkre te­kintünk. Fia a magyar históriáról esik szó, még mindig sűrűn emle­getünk olyan fogalmakat, mint sza­badság vagy erőszak., jog vagy igazságtalanság. S csak ezek után, legfeljebb ezek mellett jöhetnek számításba az olyan földhözragadt kategóriák, mint hatékonyság, gaz­daságosság és termelékenység... Erkölcsi kérdéseket feszegető törté­nelemfelfogásunk és a tiszta köz­élet utáni odaadó vágyakozásunk egyik forrása talán az, hogy eddig többnyire vesztett helyzetből néz­tük a világot. Búsulás közben pedig - amihez amúgy is igen nagy érzé­künk van - kiválóan lehet ostoroz­ni saját vétkeinket és a világ go­noszságát. Az utóbbi fél évezred­ben szülte már megszoktuk, hogy főleg kudarcainkra kell csinos ma­gyarázatokat találnunk. Ekkor voltunk igazán elemünkben... Mostanában azonban, úgy hír­lik, másfajta tapasztalatokra is szert tehetünk majd. Amennyiben beválnak a derűlátó előrejelzések, szűkebb és tágabb környezetünk­ben ajánlatos lesz új viselkedésfor­mákat is megtanulnunk. Szokatlan feladat lesz, de előbb-utóbb aligha­nem meg kell barátkoznunk a fejlő­désnek indult Közép-Európa való­ságával. És ki kell fundálnunk, hogy miképpen lehet egy mosoly- gósabb világgal is együtt ébrünk. Annyi azonban bizonyosnak tű­nik, hogy tetterős politikával, ered­ményes intézményekkel és talpra­esett vezetőkkel szemben ugyan­úgy nem mondhatunk majd le az erkölcsi számonkérés igényéről, műit korábban, a bűnbakkeresés éveiben, amikor még csak az ár­nyékos oldal jutott nekünk. Való­színűleg minden időben igaz, hogy az etika a legjobb taktika... Mert egyedül a kipróbált erkölcsi mér­cék sokszor megmosolygott alkal­mazása mellett lesz esélyünk arra, hogy a vereségek után ezúttal elvi­seljük és szerencsésen túléljük - a sikert. Adná Isten, hogy a 21. évszázad­ban ilyen gondjaink legyenek... NAGY ZOLTÁN J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents