Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

2000. December 2., Szombat SPORT Somogyi Hírlap - 7. oldal _______Kosárlabda NB I, férfi „A” csoport_______ A z ősz rangadója következik Kaposvár Az egy hónapos bajnoki szü­net után ma este 18 órakor Pakson az eddig veretlen Atomerőmű SE ellen lép pá­lyára a Klíma-Vili Purina Ka­posvári KK NB I férfi >(A” cso­portos kosárlabda-együttese. Az őszi szezon egyik kiemelkedő rangadójának számít a jelenlegi listavezető Paksi Atomerőmű SE és az élvonalbeli tagsá­gának eddigi legjobb szereplését produkáló Klíma-Vili Purina Kapos­vári KK összecsapása. A nyári holt idényben ala­posan átszervezett atomvárosi csapat vil­lámrajtot vett a bajnok­ságban, és hét győzel­mével vezeti a tabellát. A magyar válogatott Eu- rópa-bajnoki középdöntős csatái előtt az Egyesült Államokban is tú­rázó paksiak eseménydús napokat tudhatnak maguk mögött. A tolna­iak kezdő együttesét a két magyar válogatott, Czigler László és Mé­száros Zalán mellett legtöbbször - a Bp. Honvédből érkező - ameri­kai Terence Davis, a litván Darius Lukminas, valamint honfitársa, Vaidas Jurgilas alkotja. Mellettük elsősorban az ex-körmendiek, Ér­sek István és Fodor Márton kapnak gyakran szerepet. A Fodor Péter edző vezette pak­siak legutóbb a Falco KC- Szombathely gárdáját verték hazai pályán 105-100 arányban. Ezután két találkozójukat is elhalasztot­ták, így hosszú szünetet követően kapcsolódnak be ismét a bajnoki pontvadászatba. A kaposváriak nyugodtan vár­hatják a folytatást. A legutóbbi Albacomp-UPC elleni siker továb­bi önbizalmat jelentett Ben- czééknek, akik napi két edzéssel készültek az előttük álló három mérkőzésre.- Jó kedvvel, remek hangulat­ban edzettek a fiúk - mondta teg­nap Földi Sándor, a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK vezetőedző­je. - Ugyanakkor szerettem volna, ha egy kicsit motiváltabban dol­goztak volna a játékosok. Termé­szetesen valamennyi előre kijelölt feladatot elvégezték, de valahogy kisebb elánná harcoltak egymás ellen. Lehet, hogy ebben a sérülé­sektől való félelem is benne van, hiszen valamennyien szeretnének ott lenni a pályán az Atomerőmű SE elleni csatában. A szerdai Albacomp-UPC elleni előkészületi mérkőzésen egyik fél sem nyújtott maximumot, mindkét gárda telje­sítménye ingadozó volt. Csapa­tomban elsősorban a gyengébben játszóknak nyújtottam több lehe­tőséget. Csütörtökön ismét teljes volt az együttes, Gémes Levente is csatlakozott hozzánk, aki jó edzettségi állapotban van. Az Atomerőmű SE játékáról a hét ele­je óta több felvételt láttunk videón. Egy-egy meccsen belül hullámzó teljesítmények jellemzik a Fodor­csapatot, ezt lehetne kihasználni. Nyolc közel egyforma erősségű kosarasuk van. Czigler újra kör­mendi éveire emlékeztető, kiváló formában kosárlabdázik, Mészá­ros Zalán pedig megbízhatóan irá­nyít. Lukminas hárompontosai, Davis pedig egy-egyezé- se miatt veszélyes. Ki kell használnunk a ha­zai pályán szereplő Paks győzelmi kényszerét. Tudjuk, hogy szurkoló­ink részéről is nagy az érdeklődés. A zalaeger­szegihez hasonlóan so­kat jelentene játékosa­imnak a minket elkísérő drukkerek bíztatása. A várható kezdőcsapatok. Paksi Atomerőmű SE: Mészáros Zalán, Terrence Davis (amerikai), Darius Lukminas (litván), Czigler László, Vaidas Jurgilas (litván) vagy Érsek István. Klíma-Vili Purina Kaposvári KK: Simon Balázs vagy Varga Ro­land, Bencze Tamás vagy Ronald Nunnery (amerikai), Emir Hali- mics (bosnyák-török), Filipovics Gordon vagy Gémes Levente, Sztojan Ivkovics (jugoszláv). Játékvezetői: Szabó György, Forrai Sámuel. ♦ ♦ V ♦ V A Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség idén is megrendezi a kosárlabda Magyar Kupa megyei selejtezőjét, az ARGOSZ Biztosító Kupát. A döntőt a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK egyik ráját­szásbeli hazai mérkőzése előtt rendezik a kaposvári városi sport­csarnokban. A sorozatra hétfőig lehet nevezni a szövetség verseny­bizottságánál. KUN ZOLTÁN így folytatják: 1. Atomerőmű SE 7 7 - 667-535 1.000 2. Klíma-Vili PKKK9 8 1 750-615 0.944 3. Marc-Körmend 9 7 2 772-652 .889 4. Albacomp-UPC 8 6 2 751-608 .875 5. Falco KC 9 6 3 834-781 .833 6. Mol-Szolnok 8 5 3 657-612 .813 7. Debrecen 9 3 6 693-744 .667 8. SMAFC 8 2 6 582-685 .625 9. ZTE KK 8 2 6 575-629 .625 10. Nyíregyháza 9 2 7 674-788 .611 11. Bp. Honvéd 9 2 7 652-839 .611 12. Soproni Ászok 9 1 8 660-778 .556 A további párosítás Szombaton játsszák: Székesfehérvári Albacomp-UPC- Marc-Körmend (15.15 óra) Mol-Szolnok-Bp. Honvéd (18 óra) Nyíregyházi KE-lsobau­Flextronics Zalaegerszegi TE KK (18 óra) Soproni Ászok KC- Debreceni Vadkakasok (18 óra) Vasárnap játsszák: SMAFC Roto-Elzett- Falco KC Szombathely (17.30 óra) Röplabda NB I, női Extraliga Egy játszma a Vasastól BITT Kaposvári Női RC-Vasas Budai-Tégla 1-3 (-19, 20, -21, -22) Kaposvár Újabb vereséget szenvedett tegnap este a BITT Kaposvá­ri Női RC röplabdacsapata; ezúttal a sokszoros váloga­tott rutinos játékosokat fel­vonultató Vasas Budai-Tégla együttesével szemben ma­radtak alul hazai pályán nagy csatában, több mint 70 perces összecsapáson. A mérkőzés első pontját stílszerű­en a hosszú éveken át Kaposváron játszott, a nyáron fővárosba iga­zolt Tormási Orsolya szerezte. Ki­egyenlített volt a játék; a vendég Vasas vezetett egy-két ponttal, a hazai együttes azonban szorosan tapadt az ellenfelére. Sőt, Tuba két remek nyitásával sikerült is átven­ni a vezetést. A játszma második felében aztán újra a fővárosiak ra­gadták magukhoz a kezdeménye­zést, s ha már Tormási kezdte a pontgyártást, akkor ő is fejezte be a nyitójátszmát. Hosszú labdamenetek vezették be a második játékrészt. A kapos­vári együttes - főleg a Tuba, Ekés, Geiger trió vízfakasztó leütéseinek köszönhetően - végig vezetve biz­tosan nyerte a játszmát. A hajrá­ban megkönnyítette a dolgukat a vendég Vasas liberója, Ancsin, aki az utolsó két nyitással - fogalmaz­zunk így - nem igen boldogult. A folytatásban is nagy elszánt­sággal és lelkesedéssel játszott a kaposvári társulat. A fiatal Pálfy Marianna jó labdákat tálalt a csa­pattársainak, Tuba Gabriella re­mekül nyitott, Geiger Marianna nem akármilyen labdákat hárított, Ékes Erika pedig időnként gyilkos erejű bombákat eresztett meg, s Szíj Claudiának, a mindössze 15 éves Ács-Jebektor Dórának és a li­beró szerepkörében játszó Molnár Krisztinának is több szép - és hasznos - megoldása akadt. Több­A cs.k., Tuba Gabriella célozza meg a Vasas térfelét ször is kemény és pa­rádés labdameneteket láthatott a publikum, amelyekből a két csa­pat felváltva került ki győztesen. A vendé­gek aztán a szett má­sodik felében erősítet­tek, s hozták a játék­részt. A nézőtérről úgy tűnt, mintha a negye­dik, utolsó játszmára elfogyott volna a ka­posvári alakulat lendü­lete. Ráadásul gond volt a nyitásfogadással is, ami csak megköny- nyítette a Vasas dolgát. Az ukrán légiós Julia Kovtun remekül moz­gatta a társait, a Tor­mási Orsolya, Kastner Veronika duó pedig többször is megoldhatatlan feladat elé állította a hazai játékosokat. A játékrész hajrájában aztán újra nekidurálta magát a BITT Kaposvári Női RC csapata, a rutinos játékosokból álló Vasas Budai-Tégla azonban pontot tett a 72 percig tartó összecsapás végére. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 250 néző. V.: Prukner, Kisházi. BITT Kaposvári Női RC: Ékes, Szíj, Ács-Jebektor, Geiger, Tuba, Pálfy. Csere: Molnár K. (überó), Kárász. Edző: Biki Mária. Vasas Budai-Tégla: Tormási, Kovtun. Kastner, Szikom, Józsa, Sztankó. Csere: Ancsin (Ebem), Erdélyi. Edző: Benkóné Kőrös Má­ria. A játszmák alakulása. 1. játszma: 4-5, 8-10, 11-15, 15-20,19-25 [17perc). 2. játszma: 5-2, 10-5, 15-11, 20-17,25-20 [17perc). 3 irítcrmn- 4-8 10-8 17-17 14- 15, 18-20, 21-25 (17 perc). 4. játszma: 5-4, 7-10, 11-15, 15- 20,22-25 (21 perc). Jók: Ékes, Geiger, Tuba, illetve Kastner, Tormási, Kovtun. Biki Mária: - Pontosan ugyanaz történt, mint a budapesti mérkő­zésen; egy Kastner Veronikával jobb volt a Vasas. Benkóné Kőrös Mária: - Sike­rült legyőznünk a lelkes kaposvá­ri együttest, de a lányok mozgá­sán meglátszott a drezdai út fá­radtsága. FENYŐ GÁBOR NB I, női Extraliga Az alapszakasz állása: 1. Nyíregyháza 10 10 - 30- 4 20 2. Egut mC Eger 10 8 2 26- 7 18 3. BSE-FCSM 10 7 3 21- 9 17 4. Gödöllői RC 10 5 5 17-18 15 5. Vasas Budai-Tégla 10 4 6 17-21 14 6. Jászberényi RK 10 3 7 13-25 13 7. Angyalföldi DRC 10 3 7 10-25 13 8. BITT Női RC 10 - 10 5-30 10 További eredmények: Szakszig Női RK Nyíregyháza-BSE-FCSM 3-0(19,14,20) Architekton-Gödöllői RC-Egut RC Eger 0-3 (-11,-24, -20) Jászberényi RK-Atlant-Angyalföldi DRC 3-0(24,18,16) NB I, férfi Extraliga „Nyugodtabb voltam, mint Budapesten” Sokan várták kíváncsian, hogy az egykori kaposvári kedvenc, a nyáron a Vasasba igazolt Tormási Orsolya vajon hogyan szere­pel egykori játékostársai ellen: idegesen játszik, vagy pedig végig nyugodt, higgadt lesz a pályán. Azok nyertek, akik az utóbbira voksoltak.- Sokkal nyugodtabb voltam most, mint a budapesti mérkőzésen - mondta a találkozó végén Tormási Orsolya, aki a Vasas Budai-Tégla egyik legjobbja volt. - Furcsa, de ugyanakkor jó érzés volt újra Kaposváron pályára lépni, találkozni az egykori csapattársaimmal. Úgy tűnik, hogy egyre jobban összeáll a Vasas; kezdenek rendbe jönni a sérültjeink, s az utolsó négy bajnoki mecc­sünket hoztuk. A folytatás nagyon nehéznek Ígérkezik: a hátralévő négy fordulóban a Nyíregyháza, az Eger, a BSE és a nyáron alaposan megerősödött Gödöllő vár ránk. Az Architekton-Gödöllői RC csapatát már aligha tudjuk befogni, az alapszakasz ötödik helyére azonban min­denképpen szeretnénk odaérni. Az alapszakasz állása: 1. Medikémia-Szeged 9 7 2 22-11 16 2. Nyíregyházi VSC 10 5 5 20-19 15 3. Kometa Kaposvár SE 9 5 4 20-15 14 4. Kazincbarcikai VRC 10 4 6 19-23 14 5. DunaferrSE 9 4 5 13-17 13 6. Kecskeméti RC 9 3 6 12-21 12 Ez történt tegnap: Medikémia-Papiron SC Szeged- Nyíregyházi VSC-Szabolcs Gabona 3-1 (19,-22,17,18) Vasárnap játsszák: Kometa Kaposvár SE- Kazincbarcikai Vegyész RC (17 óra)' Hétfőn játsszák: Kecskeméti RC- Medikémia-Papiron SC Szeged (17.30 óra) Labdarúgó NB I Élen a Ferencváros Eredmények: Újpest FC-Ferencváros 0-1 (0-0) Budapest, Megyeri úti stadion, 8500 néző. V.: Szabó Zs. Gólszerző: Dragóner (a 73. percben). MTK Hungária FC-Vasas Danubius Hotels 1-0 (1-0) Budapest, Hungária körúti sta­dion, 2000 néző. V.: Bede. Gólszerző: Golovics (a 16. percben). Lombard FC Tatabánya- Debreceni VSC 3-2 (1-1) Tatabánya, 1000 néző. V.: Szar­ka. Gólszerzők: Goncalves (a 30. percben), Hornyák (a 49. perc­ben), Vincze I. (a 82. percben), illetve Bajzát (a 7. percben), Sza- bó II. (az 55. percben), fenyő A bajnokság állása: 1. Ferencváros 2. MTK FC 3. Újpest FC 4. Dunaferr SE 5. Videoton FC 6. Győri ETO FC 7. Vasas DH 8. Lombard FC 9. Kispest-HFC 10. Matáv-Sopron 11. Debrecen 12. ZTE FC 5 3 2 - 5 2 3 - 5 3-2 5 3-2 5 3 11 5 3-2 5 2 5 1 1 5 2 1 5-3 5 1 5 1 1 8- 0 15(4) 6- 2 15(6) 9- 6 14(5) 6- 9 14(5) 8- 4 12(2) 8- 8 11(2) 4- 5 10(4) 6-14 10(6) 11- 8 8(1) 5- 7 6(3) 9- 13 6(3) 5-9 5(1) A bajnoki alapszakasz két csoportgyőz­tese, az MTK Hungária FC és a Lombard FC Tatabánya 6-6, a második helyezett Újpest FC és Dunaferr SE 5-5, a harmadik Vasas Danubius Hotels és Ferencváros 4-4, a negyedik Debreceni VSC és Matáv Compaq SC Sopron 3-3, az ötödik Győri ETO FC és Videoton FC-Fehérvár 2-2, a hatodik Kispest-Honvéd FC és Zalahús- Zalaegerszegi TE FC pedig 1-1 (bó- nuszjpontot vitt magával az új NB l-es baj­nokságba, amelyeket a csapatok pont­száma mögött zárójelben jelzünk. Köszöntötték Szilvási Józsefet Tegnap elnökségi ülést tartott a Somogy Megyei Labdarúgó Szö­vetség vezérkara, amelynek a leg­főbb témája a megyei L, II. és az újonnan beindított III. osztályú bajnokság őszi félévi mérlegének a megvonása, értékelése volt. Az elnökségi ülésen részt vett dr. Lé­vai Tibor és Deésy György, a Ma­gyar Amatőr Labdarúgó Szövet­ség elnöke, illetve főtitkára is. Itt köszöntötték Somogy megye mindmáig egyetlen FIFA- játékvezetőjét, a 70 éves Szilvási Józsefet, aki tagja az MLSZ elnök­ségének, valamint a Somogy Me­gyei Labdarúgó Szövetség - és az NB I „B” csoportban szereplő Ka­posvári Rákóczi-Contimex FC - elnöke. f.g. Röplabda NB I FÉRFIAK így folytatják: 1-Dági SE 2. LRI-Malév SC 3. Nafa RC Kaposvár 4. Szolnoki Titász RK 5. Ifjúsági válogatott 6. MAFC 10 9 1 28- 7 19 10 8 2 25- 9 18 10 8 2 25-13 18 9 8,1 25- 9 17 10 5 5 20-22 15 10 4 6 22-19 14 10 4 6 16-20 14 7. Veszprém RC 8. Zalaegerszegi TE RC 10 4 6 14-22 14 9. Testnevelési Egyetem 10 3 7 15-26 13 10. HullámPack 10 19 10-28 11 11. Keszthely 9 - 9 2-27 9 A (szombati) párosítás: MAFC-Veszprém RC (11 óra) HullámPack-Dunaűjvárosi RK- Dági SE (14.30 óra) Testnevelési Egyetem- LRI-MalévSC (15.30 óra) Zalaegerszegi TE RC- Szolnoki Titász RK (16 óra) Keszthelyi Georgikon DSE- NafaRC Kaposvár (17 óra) A női NB l-ben Szombaton játsszák: Magyar ifjúsági Válogatott-Kecskeméti RC Vasárnap játsszák: Magyar ifjúsági válogatott-Ajka SE _______Labdarúgó Arany Ászok Kupa - a legjobb 8 közé jutásért_______ N em gyakorolták a tizenegyeseket Siófok A legjobb nyolc közé jutás a tét a labdarúgó Arany Ászok Kupában. A siófoki együttes azt az Újpestet fogadja, amely korábban a Ferencvárost ütötte el a továbbjutástól. A vásárnap 12.30 órakor kezdődő mérkőzésen dől el, hogy melyik csapat várhatja majd a következő kört. A Siófok FC edzője, Strausz László korábban az új­pesti együttesnek a Zalahús-Zalaegerszegi TE FC és a Kispest-Honvéd FC elleni mérkőzését is látta, így pontos információi vannak a fővárosi gárdáról.- Mindkét mérkőzésen győztesen hagy(hat)ta el a pályát az Újpest, amelyből kiemelkedik a hátvédsor­ban nagyon jól és megbízhatóan játszó Urbán, a kö­zéppályás sor két erőssége, Korolovszky és Kunzo, va­lamint a játékot szervező Dvéri - mondta Stmusz Lász­ló, a Balaton-parti együttes mestere. - Egy osztálynyi különbség van a két csapat között, így a vendégek a holnapi találkozó esélyesei. De hát éppen az a szép a kupában, hogy minden csapatnak van esélye. A bajnokságban jól szerepelt a siófoki alakulat; a kupa plusz feladat a számukra, amelyben a játékosok magukra irányíthatják a figyelmet. Mivel a találkozó esélyese a vendég Új­pest FC, így a hazaiaknak nincs különösebb veszíteni valójuk. Nincs eredménykényszer - mint például legutóbbi a Marcali elleni bajnoki találkozón -, ami gör­csössé tenné a csapat játékát.- Rúgott gól nélkül nem fo­gunk továbbjutni, ezért nem csak a védekezésre fogunk koncentrálni - folytatta Strausz László. - Mivel ezen az egy mérkőzésen dől el a to­vábbjutás sorsa, hosszabbítás is lehetséges. Mielőtt azonban bárki is arra gondolna, mi nem gyakoroltuk a tizenegyes rúgásokat. Néhányan ugyan kihagytak egy-két edzést a hé­ten, de a bokasérüléssel bajlódó Andai Máriuszon kí­vül mindenki harcra kész. A várható kezdőcsapat: Csemyánszky - Bara­nyai, Hosnyánszki, Grósz, Boda - Tóth Cs., Vojtekovszki, Szabó J., Bány-FöldesL, Gyurováth. ______________________.__________________________KESZTHELYI Ki spályás teremlabdarúgás Ütötték a Kutyaütőket A tél csalhatatlan jele, hogy egyre több helyen rendeznek a megyé­ben kispályás teremlabdarúgó- tornát. Ä hétvégén, szombaton négy településen is a kispályák művészei lesznek a főszereplők. Barcson a Dráva Völgye Középis­kola sportcsarnokában a hagyo­mányos Mikulás Kupán 13 csapat lép pályára - a csoportmérkőzé­sek után elbúcsúzott együttesek délután a Deák Ferenc Általános Iskola tornatermében vigasztalód­hatnak majd -, míg Szentbalázson a IV. CD Box Kupán nyolc társulat csap össze egymással; Marcaliban a Csoba Papír Kft Karácsony Ku­pán a (40 éven felüli) öregfiúkat, Fonyódon pedig a gyengébbik - és szebbik - nem képviselőit cso­dálhatják meg az érdeklődők. ❖ ❖ ❖ Újabb találkozókkal folytató­dott Kaposváron a Táncsics Mi­hály Gimnázium tornacsarnoká­ban az Irodagép Kupa kispályás teremlabdarúgó-bajnokság. A második forduló eredmé­nyei: CD Box-Hegyi utca- Kutya ütők FC 2-1; Csóri Üveg-Fehér Orrszarvú 1-2; Duracell FC- Kecelhegy 1-2; Mad Max- Szódavíz AC 4-5; Haverok- SzennaPack 3-3; Somszolg-Ka- pos-Atlasz 0-4; Multi Soft-Izom- láz 0-2. A szerdai harmadik forduló párosítása: Fehér Orrszarvú-Multi Soft (18 óra­kor); Haverok-CD Box-Hegyi ut­ca (18.35 órakor); Kecel- hegy-Kutyaütők FC (19.10 óra­kor); SzennaPack-Duracell FC (19.45 órakor); Szódavíz AC-Kapos-Atlasz (20.20 órakor); Izomláz-Mad Max (20.55 óra­kor); Somszolg-Csóri Üveg (20.30 órakor). fenyő

Next

/
Thumbnails
Contents