Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-11 / 264. szám
2000. november 12. ★ KÖZELRŐL ★ 3 1984-88 között járt a Színművészeti Főiskolára. 1991-ben kapott Jászai-dijat. Hat évig a Radnóti Színházban játszott, majd szabadúszó lett. Számos sikeres alakítása volt: különösen kedves számára a Mar- garétás dal és a Pulóvergyűjtö. Jelenleg a Madách Színház tagja. Férje Sillé István karnagy, zongorista Kerekes Eva 1966-ban született Kaposváron. 1984- ben érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban, ahol a dr. Klujber László vezette Táncsics dlákszínpa- d tagjaival ismerkedett először a színjátszással. ÉDESANYASZEREPBEN Otthon Évű, Évuka, a diáktársaknak Csibe, a szakmában Kérő. Kerekes Éva mindegyik nevére hallgat. A Madách Színház Jászai Mari-díjas színésze számos darabban és filmben játszott, ám amikor három éve Ármin, majd két év múlva Julcsi jelezte érkezését, visszavonulót fújt. Ez nem általános a szakmában, neki mégsem jelentett nehézséget. Örül, hogy két gyermek édesanyja, és nem tart attól, hogy elfelejtik a rendezők. Kerekes Éva Kaposvárról indult, s amikor hazalátogat szüleihez, és sétál egyet a városban, mindig feltámadnak szép emlékei, nemcsak családja, hanem a színház miatt.- Akkor játszották a Chicagót, a Hamletet, a Gyöngyéletet, a Nehéz Barbarát, és a Marat halálát, amit tizen- nyolcszor(l) láttam. Szerintem sorsszerű, hogy színész lettem. A Táncsicsba jártam és az egyik Mikulásnapra meghirdetett versmondó-verse- nyen szavaltam először. A Lóci óriás lesz-t mondtam. Ekkor vett fel dr. Klujber László a diákszínjátszói közé. Jó produkciók születtek, a közös játék, a próbák és a bemutatók élményét nem lehet elfelejteni. Az előadások viszonylag éretlen személyiségek komoly próbálkozásai voltak. Tizenhat évesen egyszer beugrottam a Liliomba, mert a főpróbahéten megbetegedett a színésznő. Akkor léptem először a Csiky Gergely Színház színpadára.- De nem utoljára?- Remélem, nem. Szívesen játszanék itt, mert a kamaszkorban kapott erős hatások miatt úgy érzem, több közöm van a társulathoz, hiszen együtt lélegeztem velük. Igaz, lehet, hogy a játékra még várni kell, és inkább alulról, a nézőtérről kell figyelnem a darabokat, az alakításokat.- Budapesten a Radnótiban, a Madách-ban sok szerep utolérte és remek alakításokat látott a közönség. Kilenc éve, amikor kitüntették, a legfiatalabb Jászai-díjas színésznő volt.- Sok szerepet osztottak rám, de azt hiszem, számos Molnár darab elkerült, pedig az a világ, az a könnyed stílus, tele fantáziával, közel áll hozzám. Ugyanígy vagyok Szép Ernő műveivel is, nyelvezetük megbabonáz.- A közelmúltban Vámos Miklós műsorában láttuk; maga vitte a prímet. A nyáron pedig mégis csak elszabadult hazulról, mert forgatni hívták.- Csak nagyon ritkán mondok igent. Egy Duna tévés szilveszteri műsorban is énekeltem, a forgatást megelőzően. Jó volt újra visszajönni a kollégák közé. Pacskovszky József rendezte Szerb Antal VII. Olivérjét, abban játszom Marcelle-t, egy örömlányt a jobbak közül. A filmszemlén mutatják majd be, tizenöt forgatási napom volt a filmben, Haumann Péterrel, Sinkó Lászlóval, Szarvas Józseffel játszottam együtt. Egy kicsit feltöltődtem, de most újra jó együtt lenni Árminnal és Julival. Ez az idő jár nekik, fontos időszak az életükben, én se mondok le róla. Juli elmúlt egyéves, de még mindig szoptatom, így a rendezőket köny- nyű elhárítanom. Legalább még egy évig hagyjanak békén.- Mikor jön a harmadik baba?- Egyelőre nem, majd talán négy-öt év múlva. Már be kellett volna költöznünk a pátyi sorházba, de nem adták át az épületet időre. Ezért vagyunk Kaposváron a szüleimnél. Miközben beszélgettünk, a rendkívül mozgékony Ármin tornamutatványaiból tartott olykor meghökkentő bemutatót, és megpróbálta kilökni kezemből a tollat. De odatipegett Julcsi is, és hozta a rózsaszín óriásnyulat, ami egykor az édesanyjáé volt. Ármin azt is elújságolta: a bableves és a túrós tészta a kedvence, és siessek, mert mindjárt indulnak bicajozni a játszótérre. Lőrincz Sándor Márton napi újbormustra Márton az első kolostorépítő Szent Márton Franciaország és Magyarország védőszentje 316 táján született a pannóniai Sabariában. Páviában tanult, majd Galliába utazott és 360 körül Poitiers mellett alapította az első kolostort. 371-ben Tours püspökévé tették, Candesban halt meg. A hagyomány szerint neve napjához kötődik a bérfizetés, a szolgák kifizetése és a lábasjószág levágása a téli be- sózáshoz. A Márton napi libafogyasztás szokása arra a száj- hagyományra vezethető vissza, hogy állítólag Szent Márton a ludak közé bújt üldözői elől. Márton napja táján már elválik, mi lesz az erjedő borral. Az idei évjárat beváltja a borászok reményeit. Az újbor mustrát sok helyen összekötik a libaétkek fogyasztásával. A 250 éves szemesi pincében a bogiári borvidék borászai büszkélkedtek újboraikkal. Márton napján meg kell kóstolni az új bort, mert ekkor már látható, mi lesz belőle. A pincemester ekkor már ízleli, hogy egy-egy dűlőből, tőkéről szüretelt szőlőből milyen nedű érik a hordókban. A szüret után hat héttel igazán jól erjednek a borok, ígéretes az idei évjárat. A szakemberek az évszázad szüreteként tartják számon az ideit, s különös érdeklődéssel figyelik a hordók tartalmát. Bujdosó család is ezt teszi. Balatonszemesi 250 éves pincéjükbe a bogiári borvidék kiváló borászait hívták meg egy kis újbor mustrára. Többségük egykor a BB alkalmazottja volt, de ma már saját pincészetben kamatoztatja szakmai tapasztalatait. Bujdosó Ferencné, férjével hetente végigkóstolja borait, mert a gazda ízlelése pontosabb minden laboratóriumi műszernél, s jó útmutatást ad az élő bor további kezeléséhez. A háziasszonyon nem tudtam kifogni, kapásból sorolta, hogy milyen libaétekhez milyen bort tesz az asztalra. Nos, íme egy kis gasztronómiai kirándulás: libasülthöz vörös bor illik, mondjuk egy 1999-es merlot. A libaleveshez, ludaskásához tölthetünk a kemény fehér borokból mint az olaszrizling, chardonnay, soüvignon. A libamájhoz viszont kitűnő a késő érésű, zamatos, fűszeres, édeskés tramini. G. M. gazdája Félpár részeg cipő spicces A fonyódi rendőrök egy olyan bűnesetben nyomoznak, amelyeben egyik fél sem emlékszik a történtetoe, az alkohol jótékony emlékezet törlő hatása miatt. Pamuton történt az eset. A több felvo- násos tragikomédia első színe a kocsma. Itt italozgatott a társaság, amelynek egyik tagja oly gyakran nézett a pohár fenekére, hogy úgy kellett kirakni és menetirányba fordítani amikor hazakészült. Gyalog imbolygóit Somogyvárra, de ivócimborái utána lopóztak és a kaposvári úton elkapták. Nem kellettek különösebb ütlegek ahhoz, hogy a férfi az út menti árokba hempered- jen. Gyorsan megszabadították háromezer forintjától, s Pamuton folytatták az ivást. Áz út menti árokból kikecmergő hősünk a rendőrökön kereste fél pár cipőjét, mert azt hitte, attól szabadították meg. A cipőt persze megtalálták az úton, s nagy rábeszélés kellett ahhoz, hogy kiderüljön, hol is rabolták ki a sértettet. Mire a nyomokon haladva a rendőrök a két elkövetőhöz jutottak, őket is hasonló állapotban találták mint áldozatukat, a kocsmába visszatérve ugyanis szépen elitták a pénzt. Jelenleg a cella kijózanító hűvösében gondolkodnak a történteken, mert a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket, mondta Horváth Gyula rendőr őrnagy. G. M. Zsíroskenyér zöldpaprikával A madárcsontú, szegényes öltözetű néni egy hatalmas paprikahegy előtt állt meg. Nem volt piacnap, az árusok ráérősen rakosgatták a faládákat. Tétován szemlélte a sárga, piruló, későőszi terményeket, majd egy pillanatra kinyújtotta a kezét, aztán hirtelen visszahúzta. Az eres, fázós ujjak sápadtan tapadtak a járást segítő botra. Aztán mégis meggondolta magát. Kis motyóját földre helyezve aprólékosan válogatni kezdte a paprikákat. De nem mint a pénteki piac zsémbes vásárlói, akik akkor is a legnagyobbat húzzák, ki dől a halom. Nem. A néniké akkurátusán a legszebbeket, legvi- rulóbbakat hagyta oda, s a kicsit már fonnyadt, meggörbült példányokat vette vizsgálat alá. Végre! Valahonnan a bal alsó sarokból sikerült előkotornia a legtöpörödöttebb, pillekönnyű, göcsörtös kotorékot, amely már csak némi fantáziával emlékeztetetett a hazánk büszkeségeként számon tartott paprikára.- Legyen szíves lemérni! - kérte halk, szinte bocsánatkérő hangon az árust. A fiatal energikus zöldséges azonban arra sem tartotta érdemesnek, hogy a mérlegre vesse a nagy műgonddal kiválasztott legnyomorultabb példányt.- Egy forint lesz - vetette oda és megvárta, míg a göbös ujjak előkotorják az apró fémpénzt.- Köszönöm - rebegte a néni. - Jó lesz a zsíroskenyeremhez. Zavarba ejtő tisztesség Az asszony tekintete megakadt a méregzöld, üde zellerleveleken, s a mellette lapuló petrezselyemzöldjén.- Hogy adja néni - kérdezte.- Húsz forint a csokra aranyoskám. Az asszony felemelte az egyik csokrot és a földre helyezett kosarába tette, majd meggondolta magát és a zellerből is kért egyet. Húsz forintot csúsztatott az árus markába, aki szépen megköszönte. Már indult volna, amikor tekintete a kosárban meglapuló petrezselyemzöldjére esett. Elszé- gyellte magát, mert megfeledkezett róla és nem fizette ki. Sebtében előkotort még egy húszast és azt is átnyújtotta.- Mi ez? - kérdezte tágra nyílt tekintettel a zöldség gazdája, merthogy ő is megfeledkezett a kosárba került kis csokorról.- Elfelejtettem kifizetni a zöldet - válaszolt az asszony, ám a néni kezét hirtelen szájához kapva rámeredt. Csak nézte, bámulta az asszonyt, akár valami csodát, megszólalni sem tudott. Aztán csak annyit hebegett: - Jaj, aranyoskám...- Valami baj van? - kutakodott az asszony és lopva a kosarába pillantott, hátha még valami bűn szárad a lelkén. A néni azonban tekintetét le nem véve róla csak azt suttogta maga elé: - Hogy maga milyen rendes... Várnai Ágnes {Virág külö Fergeteges írtáncot ropptak az apró lábak FOTÓ: KOVÁCS TIBOR I A törékeny kislány majdnem elvész az óriási plüsskutya I mögött. Igyekszik megbirkózni a hatalmas játékállattal, amit a díjnyerteseknek kijáró érem helyett, különdíjI ként kapott a Vigadóban megrendezett manöken bemutatón. I A mindössze ötéves, somogy- aszalói Lelovics Virág azon a I francia divatbemutatón volt az egyik legbájosabb és legügyesebb modell, melyet a Wimmer Line Designé Stúdió rendezett, s ■ melyet a francia RTL egyenesben I közvetített. A különdíjat Wimmer Évától, a stúdió vezetőI jétől vehette át. Virág több modellben is pódiumra lépett, de legnagyobb sikeI re azoknak a ruhácskának volt, melyeket az azonos öltözetű Götz babákkal a karján mutatott H t>eL-a A zenés-táncos produkcióban Rák Kati művésznő partnereként a Twist Oliver musicelben remekelt, majd társaival, akik között ő a legfiatalabb, Hevesi Tamás modern koreográfiájára táncoltak. S, hogy teljes legyen az élmény, a csöppnyi lábak egy fergeteges ír- tánc-produkcióban is vígan kopogtak. A Gyermekvilág 2000 tehetségkutató versenybe egyetlen pukedlivel beperdülő, bájos manökenjelölt négy éves kora óta ismerkedik a szakma rejtelmeivel. Édesanyja, Farkas Józsefné, saját költségén hetente utaztatja Budapestre, ahol kemény, a felnőtteket is megizzasztó próbákon vesz részt. És ugyancsak saját zsebből fizetik a fellépésekhez szükséges újabb és újabb ruhákat. A család kevéske pénze azonban fogytán. Egyelőre a külföldi szponzorok sem halmozták el ajánlatokkal, így lehet, hogy Virágnak ez volt az utolsó fellé pése... Várnai Ágnes I i 1 I I i 1 i