Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-06 / 235. szám
2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Október 6„ Péntek Hl Polgárháború küszöbén Jugoszlávia Az alkotmánybíróság a választások megismétléséről döntött Drámai fordulatot vettek az események Jugoszláviában: a fővárosban tegnap a rendőrség gumibotokkal és könnygázzal próbálta szétoszlatni a lángokba borult parlament épületét megrohamozó tömeget. Délután eldördültek az első lövések is. Lapzártakor a tömeg elfoglalta a szerb televízió épületét. Belgrad A szélesedő tiltakozóhullámot megelőzően a jugoszláv alkotmánybíróság elnöke, Milutin Szrdics bejelentette: második forduló helyett a szeptember 24-ei elnökválasztást meg kell ismételni, mivel a testület az eredmények egy részét jogerősen érvénytelennek nyilvánította. Az új szavazások kiírására legkorábban 2001 közepén, Szlobodan Milosevics elnök hivatali idejének lejárta után kerülhet sor. Az ellenzék, élükön Vojiszlav Kostuni- cával a választások megismétlését ugyanúgy törvényellenesnek minősíti, mint a második forduló megrendezését. Az alkotmánybíróság döntésével ellentétben a szerbiai politikai válság egyedül lehetséges megoldásaként a vitatott szavazatok újraszámlálását tartja elfogadhatónak. Órákkal a meghirdetett tömegtüntetés előtt Belgrád sok utcáját lezárták a forgalom elől. A legtöbb üzlet bezárt, a tömeg- közlekedés szünetel, nincs szemétszállítás. Sztrájkolnak a telefonközpontok és a tömegtájékoztatás. A szervezők egyike, Csacsak város polgármestere, Velimir llics a küzdelem kimenetelét a hatalmi matematikától teszi függővé: meglátása szerint Milosevics mintegy 50 ezres, hozzá hű biztonsági erőt, különlegesen kiképzett kommandósokat tudhat maga mögött. „Bennünket azonban milliók támogatnak, s ha néhányan meghalnak is közülünk, Obizonyos, hogy hamarosan Milosevics is hasonló véget ér” - figyelmeztet. A szerbiai településekről megindult tömeg hírek szerint nem ismer akadályokat; nem rettent meg a parlament közelében robbanó gránátoktól sem. Egyedül Kraljevoból és Szabadkáról több mint hatvanezren érkeztek Belgrád- ba. A Milosevics elleni fellépés egyre fenyegetőbb méreteket ölt. „Ha nem távozik békésen, itt vérfürdő lesz” - mondta Branko llics, az Otpor (Ellenállás) egyik diákvezére. - Ez forradalom! Egyelőre még békés forradalom. De ha Milosevics nem érti meg egyhamar az üzenetét, könnyen rosszra fordulhat.” A tiltakozók emlékeztették a diktátort: egyre több plakát és transzparens hívja fel a figyelmét az 1989-ben kivégzett Nicolae Ceausescn és felesége, Elena sorsára. „Milosevics pánikba esett, és erőszakhoz folyamodik” - próbálta előre látni a helyzetet Zoran Djindjics, az ellenzék vezére, miután a rendőrség megrohamozta a sztrájkolók által elfoglalt üzemet Kolubarában, s behatolt két tárnába. Az ellenzék híveinek ezrei törtek át a rendőrkordonon, hogy az ostromlott bányászok segítségére siessenek. A munkabe- szüntetők egyik szóvivője gyta el az üzemet. „Kolubara lesz Milosevics Gdanskja”- mondta egy bányász, arra utalva, hogy a nyolcvanas években Lech Walesa irányításával a lengyel kikötőváros hajógyárából indult el az a mozgalom, amely végül a rendszer megdöntéséhez vezetett. EUROPRESS A tömeg megrohamozta a belgrádi parlament épületét FOTÓ: EUROPRESS/EPA ________HÍREK________ M ÁDL SPANYOLORSZÁGBAN. A köztársasági elnök tegnap részt vett a toledói székesegyházban azon a rendezvényen, amelyen V. Károly spanyol uralkodó és Habsburg- császár születésének 500. évfordulójáról emlékeztek meg. A ceremónián Mádl Ferencen kívül számos ország államfője, illetve uralkodója volt jelen. VÁLSÁGKORMÁNY IZRAELBEN. Izraelben a párizsi tárgyalások kudarca után válságkabinet felállítását tervezik. Barak kormányfő visszarendelte a harckocsikat és a nehézfegyverzetet a palesztin területekről, ahol már 71-re emelkedett az egy hete tartó összetűzések áldozatainak száma, több mint kétezren pedig megsebesültek. KÖRNYEZETVÉDELEM. Ung váron tegnap megállapodással fejeződtek be a román-ukrán- magyar tárgyalások a Tisza vízgyűjtő területén található esetleges szennyező forrásokról. Október 30-ig az érintett országok megnevezik a legsürgősebb beavatkozást igénylő veszélyforrá- saikati. ■ Német többségi tulajdonú pénzintézet biztosítási szakmában vezetői jártasságot szerzett munkatársat keres fiókvezetői munkakörbe Kaposvár. Csurgó. Nagyatád területére. FELTÉTELEK:- legalább 5 éves szakmai gyakorlat- felsőfokú végzettség- saját tulajdonú gépjármű JUTTATÁSOK:- alaptérítés- teljesítményarányos jövedelem A pályázat beküldésének határideje a megjelenéstől számított 2 hét. Fényképes önéletrajzát „Fiókvezető" jeligére várjuk a 7627 Pécs, Engel J. u. 8. szám alatti hirdetőbe. Az állás betöltésének várható ideje: 2000. november 01. Október 8-2 9-ig, négy héten- H . \ r ) I / r1 r r—1 1 J~\ll Ilii tvr-hét Ismerje fel a| családi műsormagazin sztárjait a képükről! Az egyes sztárokhoz kapcsolódóan hétről-hétre a Vasárnap Reggelben közölt három kérdésre kell válaszolnia. ...................... mm mm mm mm *0» mm ..... —___________ml. m illió Tonne ............ XU11.UU | | ...*v * mW ™ mm mm mm w jjr kerül kisorsolásra a VASÁRNAPI Somogyi Hírlap szerencsés olvasói között VASARNAP Megjelenik minden Vasárnap Az Ön hétvégi olvasmánya, mely - hiteles, tárgyilagos, sokoldalú és izgalmas - sportos, nőies és játékos ! Olvassa a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggelt és nem csak tájékozottabb, de gazdagabb is lehet! Napirenden az EU-bővítés Budapest Európa csak akkor lehet teljes és egységes, ha megtörténik a földrész államait, népeit tömörítő unió bővítése - jelentette ki Berlin kormányzó polgár- mestere a magyar fővárosban. Eberhard Diepgen, aki a „berlini napok” alkalmából érkezett Budapestre, arra figyelmezett a Külügyminisztériumban folytatott megbeszéléseit követően, hogy a kontinens fejlődése nemcsak politikai és gazdasági összetevőktől függ. „Európa egyszersmind az itt élő népek kultúrájának és történelmének közössége - fogalmazott a politikus. - Csak akkor szavatolható földrészünkön a béke és a demokratikus társadalmi berendezkedés, ha a nemzetek megőrzik identitásukat.” Németh Zsolt azt hangsúlyozta, hogy a csatlakozási folyamat jelenlegi szakaszában nagy segítség a bővítéssel kapcsolatos politikai akarat megnyilvánulása. „Németország az egység megteremtése óta eltelt évtizedben támogatta hazánk felzárkózását és csatlakozását az Európai Unióhoz. Most pedig, az uniós tárgyalások kritikus szakaszában sokat tehet azért, hogy a bővítés ügye kimozduljon a holtpontról” - mondta a külügyi államtitkár. A német napok részeként csütörtökön a Budapesti Műszaki Egyetem oktatói klubjában az uniós csatlakozással és a gazdasági vezetőképzéssel összefüggő magyar-német programról tartott előadást Manfred Heckle, a berlini Európai Gazdaságtudományi Egyetem professzora. Két év múlva azok a hallgatók, akik idén a műegyetemen indult német nyelvű felsőfokú menedzserképzésben vesznek részt, a berlini egyetemen vehetik át diplomájukat. * Brüsszelben két újabb fejezetet - az energiapolitika és a külgazdasági kapcsolatok témakörét - sikerült ideiglenesen lezárni a magyar EU-csatlakozási tárgyalásokon. Juhász Endre mindamellett úgy véli, hogy a közelmúltbeli ígéretek, illetve a júniusi külügyminiszteri állásfoglalás ellenére sincs jele az uniós tárgyalási magatartás változásának. „Még nem léptünk be az ígért új szakaszba - mondta a magyar csatlakozási nagykövet a belga fővárosban. - Az uniónak most már az eddigi nemek helyett olykor igent is kellene mondania, ha csakugyan kész az érdetni csatlakozási tárgyalásokra.” ■ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Balatonfenyves, [Mészáros L. u. 16. és 17. sz. alatti üdülő ingatlan (volt gyermek-tábor) hosszútávú (min. 10 év) bérbevételére. A pályázati kiírást Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Városfejlesztési Főosztályán (Pécs. Széchenyi tér 1. II. em. 74.) lehet 5.000 Ft i áfa összegért megvásárolni. A pályázat benyújtásának határideje; 2000. október 31-e, 12.00 óra. Érdeklődni a 72/213-222/243 tclcfonszámon lehet.