Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-06 / 235. szám
2000. Október 6., Péntek MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal Szívet éleszthetnek az asszonyok Hazánkban is sokkal több energiát kellene fordítani a laikus-képzésre ahhoz, hogy a hirtelen szívhalálokat kivédjük. A sikeres újraélesztéshez ilyenkor ugyanis mindössze négy perc áll a rendelkezésre. Mentőt hívni legtöbbször már késő. Azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést. Dr. Zámolyi Károly, a Magyar Kardiológus Társaság aritmia és pacemaker munkacsoportjának elnöke mondta ezt tegnap a kaposvári egészségügyi főiskolán, a Mosdósi Tüdő és Szlvkórház kardiológia osztályával közösen rendezett háromnapos rendezvényük kapcsán. A mintegy 300 szakember részvételével zajló eszmecserén a interaktív EKG-fórum és mintegy negyven előadás keretében a szakma legkiválóbb képviselői cserélik ki tapasztalataikat a ritmuszavarok gyógyszeres, műszeres és műtéti kezeléséről. A legnagyobb, megoldásra váró kezőt, s gyógyszeres kezeléssel, ü- problémával, a hirtelen szívhalál letve úgynevezett pacemaker kivédésével kapcsolatban dr. defibrillátor (újraélesztő és szívrit- Zámolyi Károly azt is elmondta, musszabályozó) beültetésével véd- hogy bár ezt a problémát a világon hető ki a hirtelen szívhalál. Nagy még sehol sem oldották meg, a lai- előrelépést jelent, hogy ma már a kus képzés módszerét már kidől- vidéki centrumokban is van erre le- gozták. Az újraélesztést ugyanis a hetőség, így gyakorlatilag azonos szívhalált szenvedett beteg kömye- eséllyel menthetők meg a fővárosi zetében lévők tudnák azonnal és a vidéki betegek. Elmaradás van megkezdeni, de ehhez szükség ugyanakkor a szívkoszorúér-bete- lenne egy gyakorlati képzéssel ősz- gek korai kivizsgálásában, mert ke- szekötött két-három napos tanfo- vés a katéteres laboratóriumok szá- lyamra. Ezt elsősorban a feleségek- ma. Ezért gyakran már későn, nek kéne elvégezni, hiszen köztu- többszörös infarktus után kerül- dott, hogy a férfiak halálozásával hetnek csak oda. A szívizom men- szemben mintegy 10-15 év elő- tését pedig már jóval korábban nyük van. Szükség lenne továbbá meg kellene kezdem, arra is, hogy minden középület- Dr. Zámolyi Károly hangsúlyoz- ben, intézményben legyen leg- ta: a jövőben a beültethető eszkö- alább egy olyan ember, aki erre fel- zök és a gyógyszeres terápia együt- készült és megkezdi az újraélesz- tes alkalmazása hozhat eredményt tést amíg meg nem érkezik a szak- a szívritmuszavarok kezelésében, szerű segítség. Ennél is fontosabb azonban a beteAzoknál a betegeknél pedig aki- gek és az orvosok szemléletének küldje kivizsgálásra a beteget. A egészségeset tudnak létrehozni. Az két már kivizsgáltak, vagy volt egy megváltoztatása, az, hogy sokkal szívbetegségek gyógyításának jövő- igazi megoldás azonban az érelmeéletveszélyes ritmuszavaruk, már korábban, az első intő jeleknél for- jét a génterápiában látják; ennek szesedés megelőzése, s ezzel szívjó előre meg lehet jósolni a követ- dúljanak orvoshoz, aki minél előbb révén a beteg szívizom helyett új, izom megóvása lesz, várnai ágnes Dr. Rostás László kardiológus főorvos, dr. Szabó Zoltán szívsebész és dr. Papp Lajos szívsebész a konferencia szünetében fotó: lang Róbert Hírek VÉRADÓ GÓLYÁK. A Magyar Vöröskereszt tegnap a Csokonai Vitáz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karon szervezett egész napos véradást. A 94 jelentkező közül 15-en nem bizonyultak alkalmas donornak, így összesen több mint 35 literrel gyarapították a vérkészletet. A 79 véradó közül 31 gólya először adott vért. (sv) KÉPZÉSEK. Kereskedelmi boltvezetői, vendéglátói üzletvezetői és ABC-eladói tanfolyamot indított a napokban a Kisosz. A megyében 300-an, Kaposváron százan sajátítják el a szakma ismereteket ezeken a képzéseken. A Kisosz legutóbb részt vett a pályakezdők állásbörzéjén is. (sv) KERÉKPÁRÚT. Döntött a képviselő-testület a csokonyavison- tai kerékpárút építéséről, s tegnap megkezdhették a fürdőtelepet a faluval összekötő út előkészítési munkálatait. A beruházás mintegy 7,5 millió forintba kerül; a saját erőhöz 5,4 milliót nyert az önkormányzat, (sv) ■ VÉLEMÉNYÜNK Ügyes ügyintézők becsben A jó szakembereket csak versenyképes jövedelmekkel lehet megtartani. A közszolgálatból a korábbi években sok ügyintéző ment el a magánszférába jóval magasabb fizetésért. Hasonlóan, mint ahogyan például a rendőrök őrző-védőknek álltak. Annyira nehéz ugyanis szeretni egy szakmát, hogy valaki a családjával éreztesse egyszersmind a szegénységhez való ragaszkodást. A települések között versenyhelyzet van, a Balaton-parti ön- kormányzatok is csalogatják egymástól a megbízható munkát végző szakembert. A polgármesteri hivatalokban folyó munka felértékelődik, mert az állam egyre több feladatot ró rájuk. Legutóbb például a rendőrségtől ide kerültek a személyigazolványokkal kapcsolatos ügyek, az útlevelek intézése, s most következik a gépkocsikkal, jogosítványokkal való bajlódás. Koncentrálódik az építéshatósági, gyámügyi feladatok intézése is. A temérdek feladat mindegyikéhez persze nem kap az önkormányzat elegendő pénzt. Mégis harc folyik - már csak presztízs okból is - azért, hogy melyik település létesíthet például okmányirodát, hol működik majd a több falu körjegyzősége. Sok a tennivaló, s nincs pénz arra, hogy az ügyintézést több munkatárs ossza meg egymás között. A kisebb településeken > ráadásul többfajta feladatkört is ellát egy-egy munkatárs. Ezért az önkormányzatok nem szeretnék ha megkötnék a kezüket; a legjobbaknak annyit akarnak fizetni, amennyit tudnak, hogy megtarthassák őket. Persze az nem lenne korrekt, ha a magas fizetéseket osztogató képviselő-testület közben az államhoz folyamodna különféle kiegészítő támogatásokért, elhappolva a forrásokat a települések elől, amelyekből már sikerült a felkészültebb hivatalnokokat is elcsábítani. czene attila Kevés jut a köztisztviselőknek Somogy települései fizetik a legalacsonyabb bért Az, hogy a köztisztviselők mennyi pénzt kereshetnek, attól függ, milyen gazdag az önkormányzat, ahol dolgoznak. Országos összehasonlításban is a Somogy megyei települések fizetnek a legkevesebbet. Törvény határozza meg azt, hogy a köztisztviselőknek minimálisan 28.150 forint a bére. A gazdagabb települések töbA helyhatóságok a minimálisan megjelölt 28.150 forintnál tíz százalékkal kevesebbet is fizethetnek. Ezzel a lehetőséggel sok Somogy megyei önkormányzat él, hiszen a legkisebb illetmény- alap átlaga, 25.335 forint a legalacsonyabb az országban. A legmagasabb illetményalap átlaga 35.000 forint, ennél csak Békés megyében keresnek valamivel kevesebbet a köztisztviselők. bet fizetnek, előfordul hogy egy gyakorlott ügyintéző többet keres, mint a megyei köz- igazgatási hivatalban vagy minisztériumban dolgozó szakember. A kormány szerint semmi nem indokolja ezt, ezért javasolják a közszolgálatban dolgozók javadalmazásának egységesítését. Az új törvényben az illetményalap kötelező lenne a helyhatóságok számára is. Ekkor is jelentős mozgástér maradna; minden tízből négy a köztisztviselő számára személyi bérezést lehet megállapítani, s mód van a javadalmazás teljesítménytől függő differenciálására is. Balatonszabadi polgármestere, Szerenka József a bérszínvonal általános emelésével egyet tudna érteni, s elfogadja a differenciálást is, hogy Kaposvár több pénzt tud fizetni. Szerinte egy kistelepülésen kisebb a követelményszint is, s nagyvárosban egy civil is háromszor annyi pénzt keres mint amit a faluban lehet. A szóládi Vörös Gyula szerint ellenben a kistelepülésen sokrétűbb az ügyintézők feladata, ezért szükség van arra, hogy magasan képzettek legyenek. Mivel ez a megoldás olcsóbb, ők a balatonföldvári körjegyzőség szakembereivel dolgoztatnak. - Nem tartom helyesnek, hogy a nagy települések többet fizetnek; Siófok csábított már el és most is csábít pénzzel Földvárról szakembert - mondta a polgármester. Dr. Kiss Pál balatonföldvári körjegyző szerint ha valódi teljesítménymérésen alapul a differenciálás, akkor fenn kell tartani. Lefelé téríteni nem szabadna a fizetéseket a helyi képviselő-testületeknek. A túlzott központosításnak sem a híve. CZENE ATTILA A UPC Direct műholdas programcsomaggal házhoz jönnek 3 legkedveltebb TV Csatornák. Jobbnál jobb tudományos és ismeretterjesztő műsorok, filmek, gyereksorozatok és mesék digitális minőségben, magyar nyelven. A UPC Direct programcsomag mindezt bárki számára elérhetővé teszi, lakjon bárhol is az országban, HBO, Hallmark, Le Cinema, Discovery Channel, National Geographic, Travel, Spektrum, Nickelodeon, Cartoon Network, CNN, Romantica, Reality TV, MTV, VH1, Animal Planet, Eurosport, Eurosport News, SPORT1, Private Gold és további 80 digitális csatorna. Fizessen elő Ön is a UPC Direct programcsomagra a kijelölt elektronikai szaküzletekben! Direct Égből kapott szórakozás