Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-20 / 221. szám

10. oldal - Somogyi Hírlap 2000. Szeptember 20., Szerda SPORT Somogyi sakkozó a világbajnokságon Sporttörténelmet akar írni Székely Ferenc Sporttörténelmet akar írni a mindössze 12 éves kaposvári Szé­kely Ferenc; ő az első somogyi sakkozó ugyanis, aki részt vehet a (korosztályos) világbajnoksá­gon.- Még óvodába jártam, amikor Bárány Gyula bácsi megismertetett a sakk alap­jaival; egy éven át ő tanított nagy szere­tettel. Utána Horváth Tamás lett a mes­terem, s azóta is az ő irányításával ké­szülök - mondta Székely Ferenc.- Nemcsak a sakktáblák mellett, ha­nem a kosárlabdapályán is feltalálod magad.- Amikor a Zrínyibe kerültem, a bá­tyám hatására kezdtem el kosarazni. Ta­valy megnyertük a városi és a megyei di­ákolimpiái döntőt is. A Dombóváron rendezett országos elődöntőben simán legyőztük a pécsieket, a házigazda dom­bóváriaktól viszont kikaptunk. Ha nem annyira elfogultak a dombóvári játékve­zetők, más is lehetett volna a vége...- A sakk és a kosárlabda együtt már egy kicsit soknak tűnik. Nem megy ez a tanulás rovására?- A készségtárgyak - a rajz és az ének-zene - nem igazán tartoznak a kedvenceim közé, de így is 4,8 a tanul­mányi átlagom.- Naponta mennyi időt fordítasz ta­nulásra és sportra?- Mondjuk úgy, hogy délutánonként egy jó órát tanulok, másfél órát kosár­labdázok és bő két és fél órát sakkozok. A két sportág egyébként remekül ki­egészíti egymást, hiszen kosarazás közben felfrissülök, a sakktábla mellé pedig - főleg most a világbajnokság előtt - nem lehet oda ülni fáradtan.- Melyik volt az első emlékezetes sakksikered?- Talán másfél éve sakkoztam, ami­kor egy városi versenyt kisebb-na- gyobb szerencsével sikerült megnyer­nem a már több éve sakkozó ellenfele­im előtt; ez akkor hatalmas lökést adott.- Méghozzá akkorát, amely egészen a világbajnokságig tartott. Pár hét múlva sporttörténelmet ír majd Szé­kely Ferenc: a somogyi sakkozók közül először ül(het) asztalhoz a korosztá­lyos VB-n.- Október 11-e és 24-e között Spa­nyolországban rendezik meg a korosz­tályos sakk-világbajnokságot, ahol a 10-12 évesek korosztályában szerepe­lek majd. A hírek szerint ebben a cso­portban nem akármilyen mezőny jön össze, vagy félszázan foglalnak majd helyet a sakktáblák mellett.- Az esélyek?- Szeretnék 50 százaléknál jobb tel­jesítményt nyújtani, s az első 20 között végezni.- A jövő tervei?- A nagy célom, hogy valamikor 20-25 éves koromban teljesítsem a nemzetközi mesteri címet. Abból már,| meg lehet élni... Székely Ferenc és mestere, Horváth Tamás a világbajnokság előtt egy nappal kel útra Spanyolországba. Apró szépség­hiba, hogy a szövetség nem (tud) segíte­ni, azaz az uta­zás és a kinttar­tózkodás költsé­geit saját ma­guknak kell fe­dezniük. Elkelne egy kis segítség a két remek so­mogyi sportem­bernek... FENYŐ GÁBOR A kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola 6/A. osztályos ta­nulója 6 éves kora óta sakkozik. A nyáron NB I „B" csoport­ba feljutott Zsollc SC Kaposvár versenyzője, edzője Horváth Tamás. Székely Ferenc eddigi legnagyobb eredményei: az Idén július első felében Zánkán az országos sakkbajnoksá­gon a 12 évesek mezőnyében bronzérmes lett, majd még eb­ben a hónapban Kaposváron a nemzetközi PannonPan Kupán szintén a harmadik helyet szerezte meg, októberben pedig utazhat Spanyolországba a korosztályos világbajnokságra. á £ í Megyei III, osztály Kaposvári csoport Az 5. forduló eredményei: Fonó- Baté-Kazsok 3-1 (1-0); Somogy- szü-Alsóbogát 1-4 (1-2); Kapos- füred-Taszár 1-2 (1-1); Igal-He- tes 0-3 (0-2); Somogyjád-Gölle 1- 3 (0-1); Ráksi-Mezőcsokonya 0-7 (0-4); Memye-Patalom 6-2 (2-0). Az élcsoport állása: 1. Mezőcsokonya 15 pont, 2. Hetes 15 pont, 3. Gölle 13 pont, 4. Taszár 12 pont, 5. Alsóbogát 12 pont. Nagyatádi csoport A 4. forduló eredményei: Somogy- szob-Vízvár 1-0 (0-0); Iharosbe- rény-Gyékényes 2-2 (1-0); Jákó- Görgeteg 1-2 (0-1); Kutas-Ber- zence 5-1 (3-0); Mike-Háromfa 2- 2 (0-0). Az élcsoport állása: 1. Ber- zence 9 pont, 2. Kutas 7 pont, 3. Iharosberény 7 pont, Görgeteg 7 pont, 5. Gyékényes 7 pont. Marcali csoport A 4. forduló eredményei: Tap- sony-Szőlősgyörök 6-2 (1-1); Horvátkút-Balatonfenyves 4-2 (1-0); Balatonberény-Somogy- vámos 0-0; Mesztegnyő-Marcali Vállalkozók 1-5 (0-4); Kiskor- pád-Ordacsehi 1-1 (0-0).-A Tás­ka csapata szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Somogy- vámos 10 pont, 2. Marcali Vállal­kozók 9 pont, 3. Balatonberény 8 pont, Kiskorpád 8 pont, 5. Hor­vátkút 6 pont. . Tabi csoport A 4. forduló eredményei: Balaton- lelle II.-Somogybabod-Kisbár- apáti 5-3 (2-2); Gamás-Balaton- szemes 0-1 (0-0); Bábonyme- gyer-Balatonszabadi 4-0 (2-0); Kötcse-Bálványos 2-3 (2-1); Kőröshegy-Balatonendréd 2-2 (1-1); Somodor-Nagyberény 3-2 (1-1). - A Kapoly csapata szabad­napos volt. Az élcsoport állása: 1. Balaton- szemes 12 pont, 2. Somodor 8 pont, 3. Balatonszabadi 7 pont, 4. Kisbárapáti 7 pont, 5. Bálványos 7 pont. _______________ Kö rzeti bajnokság Kézilabda NB II Csak a Fonyód örülhetett Somogyi sikerek Kaposvári körzet A 3. forduló eredményei Zimány-Bárdudvamok 0-1 Bodrog-Somogyfajsz 0-0 Somogyvár Il.-Somogyaszaló 1-2 Nagyberki-Szentgáloskér 7-1 Az Osztopán csapata szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Somogy- aszaló 9 pont, 2. Osztopán 6 pont, 3. Nagyberki 5 pont. Nagyatádi körzet A 4. forduló eredményei Porrog-Bakháza 1-0 Bolhás-Bélavár 3-2 Szabás-Kálmáncsa 3-0 A Potony csapata szabadnapos volt. Az élcsopon állása: 1. Bélavár 9 pont, 2. Szabás 7 pont, 3. Bolhás 5 pont._____________ FENYŐ A női és férfi kézilabda NB II-ben is megkez­dődött a pontvadászat. A somogyi csapatok szempontjából bizony nem kezdődött fénye­sen a 2000/2001-es bajnoki szezon. A höl­gyeknél mindössze a Fonyódi Petőfi SE hagy­hatta el győztesen a pályát. A férfiak mező­nyében otthonában botlott a Balatonboglár és a Barcs együttese is. Eredmények: Női mérkőzések: Siófoki VSE-Hévíz 16-21 (11-10) Az első játékrész jó színvonalú játékot és ki­egyenlített küzdelmet hozott. Az összecsapá­son felváltva estek a gólok. A folytatásban az­tán a pontatlanul támadó hazaiak egyre na­gyobb hátrányba kerültek és végül öt gólos ve­reséget szenvedtek. Siófoki VSE: Somogyiné - Báli (2), Stemócz- ky (4), Túri (2), Rekovszki (3), Bálványosi (3), Borza (1). Csere: Kollár, Huszár (1), Németh, Márkus. Edző: Pintér Károly, Lapos Gábor. Ifjúsági mérkőzésen: Siófoki VSE-Hévíz 27-12 Térni SE Pécs-Balatonboglári SC 22-18 (9-8) Az újonc balatonboglári együttes az 57. percig egyenrangú ellenfele volt a pécsieknek. A találko­zó hajrájában a fiatal vendégek idegesebben kézi­labdának és hibát hibára hámozva három perc alatt elvesztették a mérkőzést. Ehhez az is hozzá­járult, hogy a bogiáriak kulcsembere, Varga Kata­lin sérülés miatt idő előtt kivált a játékból. Balatonboglári SC: Boros - Varga K. (5), Haász, Boszkovics (1), Presits (1), Szilágyi (2), Reichert (2). Csere: Kertész (1), Bodor (6). Edző: Sipos Zoltán. Jók: Varga K. Bodor, Reichert. Fonyódi Petőfi SE-T&T Bau Budapest 27-25 (14-13) A nagy iramú mérkőzésen egy gólos fonyódi vezetéssel zárult az első félidő. A pihenő után a frissebben kézilabdázó fonyódiak otthon tartot­ták a bajnoki pontokat. Fonyódi Petőfi SE: Fonyódi - Makarészné, Óvári (5), Brunner (14), Erdei (4), Szekrényesi (1) , Nagy (1). Csere: Búza (2), Kovács, Szabó. Edző: Hortobágyi János. Nagykanizsa-Csurgó NKK 18-16 (9-9) A nyáron meggyengült játékosállományú csur­gói csapat végig egyenrangú ellenfele volt a kani­zsai gárdának. A találkozó az utolsó percekben dőlt el az elmúlt szezon bronzérmese javára. Csurgói NKK: Raskó - Bódis, Karsai, Balogh (8), Buncsák (2), Lakics (2), Foszák (4). Csere: Kefler. Edző: Balogh Veronika. Ifjúsági mérkőzésen: Nagykanizsa-Csurgó 16-17 Férfi mérkőzések: Balatonboglári SC-Simontomyai TC 23-28 (10-9) Az ötödik percben már három gól volt a hazai­ak előnye az őszi szezon első összecsapásán. A kiegyenlítettebb játék után ismét nyílt lett a mérkőzés. A forduló pontot a második félidő 20. perc hozta, amikor kiegyenlített, majd a ve­zetést is átvette a Simontornya. Az utolsó per­cekben felváltva estek a gólok, de a hátrányt már nem sikerült lefaragni az idény eleji formát mutató bogiáriaknak. Balatonboglári SC: Káldy - Hiczfelder J. (3), Zeke (2), Fónagy (5), Cséplő (2), Kretz (2), Ka­tona (1). Csere: Hiczfelder T., Borbély (5), Schrauff, Papp (3), Pogány. Edző: Fónagy László. Barcsi SC-Nagykanizsa 19-21 (8-12) Kapkodva, elképzelés nélkül kezdték a találko­zót a barcsiak, a vendégek már 9-2 arányban is vezettek. A szünet után bár javult a hazaiak játé­ka, sőt többször is egyenlítettek, a győzelmet mégsem sikerült kicsikarniuk. A feszült hangula­tú összecsapáson megérdemelt vendégsiker szü­letett. Barcsi SC: Kovács - Jakab, Radios, Karvalics (2) , Tamás (8), Erdős (6), Bagó (2). Csere: Nagy, Tóth, Molnár, Szigecsányi, Gyöngyösi, Nógrádi (1). Edző: Pór Gábor. Jók: Kovács, Erdős, Tamás. Ifjúsági mérkőzésen Bansi-Nagykaruzsa 31 -22 m Nézzen körül és gyűjtse a betűket! Két játékkal is várja a 10 éves Somogyi Hírlap a Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásár látogatóit. A hagyományos tesztláp mellett az itt látható szelvény kitöltői is részt vesznek egy sorsoláson, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Látogasson el ön is a felsorolt cégek standjára, az ott látható betűt írja a megfelelő helyre, majd a szelvényt dobja be a Somogyi Hírlap standján lévő nyereménydobozba! A betűket a következő cégeknél találja: Mustang Rt, Marilla Kft, Klenovics Kft, Koto-Autóház, Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet, Karg Autó Kft, Drávatej Kft, Renault Lantos, Lénia Kft, IKR Bábolna, Tekla Kft. ..a*T............................................................................................................................................................. . M egfejtés; Tájfutás Név: Lakcím:........................................................ L...................... .................................................. A ; szeptember 24-e, vasárnap 15 óra. a Somogyi Hírlap szeptember 25-én , a Marcali tükör oldalon olvashatják. A női asztalitenisz NB II-ben: Kaposplast Il.-Szekszárd II. 13:5 A sikerrel megvívott két páros megadta a mérkőzés alaphangu­latát; az egyéni találkozók során is a hazaiak játszottak fölényben, mindössze csak öt meccset en­gedtek át szekszárdi ellenfelük­nek. A Csuti és Fekete vezényelte Kaposplast NB Il-es fiatal után­pótlás-csapata immár második hazai győzelmét könyvelhette el. A kaposvári győztesek: Fekete 4, Csuti 4, Radócsai 2, Körmendi 1, valamint a Fekete-Csuti és a Radócsai-Körmendi páros. A férfi asztalitenisz NB Ill-ban: Komlói Bányász-Lengyeltóti 8:10 A komlói találkozó végig szoros, kiélezett nagy csatát hozott, amelyből végül a vendég somo­gyi együttes került ki győztesen Kovács remek játékának és az 58. születésnapját ünneplő Ivusza küzdeni tudásának kö­szönhetően. A lengyeltóti győztesek: Kovács 4, Ivusza 3, Lantos 1, Muskó 1, valamint a Kovács-Lantos páros. A férfi teke NB II-ben: Nagyatádi TK-Győri Győrhő TK 2:6 (2853:2941) A gyengén játszó nagyatádi együttes súlyos vereséget szenve­dett hazai pályán a Győri Győrhő TK csapata ellen. Ezzel a Nagy­atádi TK továbbra is győzelem nélkül áll. A nagyatádi pontszerzők: Gyócsi 491 fa, Fuisz 491 fa. fenyő Egy lépéssel közelebb Láthatáron a műanyag atlétikai pálya Kaposvár E héten egy lépéssel köze­lebb kerültünk a kaposvári Arany úti atlétikai pálya mű­anyag borításának megvaló­sulásához. Ha minden a ter­vek és elképzelések szerint halad, akkor a jövő ősszel már a korszerűsített sportte­lepen versenyezhetnek a ka­posvári atléták. A Dunántúl atlétikai térképén - már ami a korszerű pályákat illeti - Kaposvár a kevés fehér foltok egyike. A környező megyék szék­helyén - Veszprémben és Zala­egerszegen már régóta műanyag borításon edzhetnek és verse­nyezhetnek az atléták. Győr után Székesfehérváron és Pécsen is el­indult, illetve megkezdésre vár az átépítés. A Dunántúlon Szekszárd és Kaposvár már csak a két fehér folt. Egy „Nemzeti sportváros” címmel kitüntetett megyeszék­hely a huszadik század végén va­lóban rászolgált, hogy a kor köve­telményeinek megfelelő létesít­ménnyel rendelkezzen. Az egyre dinamikusabban fejlődő és szá­mos szép eredményt felmutató kaposvári atlétáknak is jogos ez az igénye és ők korábban erre már kaptak is ígéretet. Ez ügyben fontos megbeszélés­re került sor a héten Kaposváron a Megyeházán, ahol dr. Gyenesei Ist­ván a megyei közgyűlés elnöke és Szüa Károly Kaposvár polgármes­tere találkozott Németh Miklós hajdani olimpiai bajnokkal, aki közismerten egyik legismertebb hazai szakértője a korszerű atléti­kai pályák építésének. Többek'kö- zött az ő közreműködésével ké­szül a jövő évi ifjúsági atlétikai vi­lágbajnokságnak otthont adó deb­receni atlétikai pálya is. Miután a kaposvári korszerűsítésre váró lé­tesítmény egyaránt szolgál megyei és városi érdekeket, a szándék sze­rint az közös beruházásként, álla­mi támogatással valósulna meg. Mai árakon számolva mintegy száz milliót tenne ki az építés költ­sége. Mint a megyei közgyűlés el­nöke elmondta, a megye négy éves ciklus programjában szerepel is ez a beruházás. Szita Károly sze­rint a korszerűsítéssel a város régi adósságát kívánja törleszteni. A hétközi megbeszélés eredmény­nyel zárult. A építkezés előkészíté­se a közeljövőben elkezdődik, a beruházók továbbra is számítanak Németh Miklós szakértő közre­működésére, akinek véleménye szerint két hónap alatt átépíthető a pálya. A tervek szerint a munkála­tokra a jövő nyári atlétikai holt idényben kerülne sor. Ám addig még hosszú az út. ________jutási K ét megyei tájfutó-bajnokságot is - előbb a parktájfutó­versenyt, majd a nappali egyéni viadalt - rendeztek a napokban Somogybán. A megyei parktájfutó-bajnok- ság győztesei. N 21 B: Koch Eszter (Taszári Honvéd SE). F 21 B: dr. Müller Balázs (Taszári Honvéd SE). F 35 B: Kutnyánszky Ernő (Taszári Honvéd SE). A megyei nappali egyéni táj­futó-bajnokság győztesei. N 21 B: Szabados Magdolna (Kaposvári Tájfutó Klub). F 16 B: Fekete Tamás (Taszári Hon­véd SE). F 21 B: Marton Péter (Kaposvári Tájfutó Klub). F. G.

Next

/
Thumbnails
Contents