Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-20 / 221. szám
Somogyi Hírlap 2000. Szeptember 20.,Szerda Sydneyből jelentjük 9. OLDAL Kommentátorunk: Utasi Ágota A MAI PROGRAM Több van a csapatban Az NB I-ben immár második idényét kezdő Marcali VSZSE női kézilabda-csapatának a legrutinosabb játékosa Utasi Ágota. A korábban Vasasban és Zalaegerszegen szerepelt népszerű játékos pontosan 275 mérkőzést húzott le az NB I-ben, 1992 és 1996 között pedig 88 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban; tagja volt a '96-ban Európa-bajnoki negyedik helyezett együttesnek. A Sydneyben kint szereplő válogatott tagjai közül - kivéve néhány fiatalabb játékost - szinte mindenkivel, Farkas Andreától kezdve egészen Kökény Beáig játszott korábban a nemzeti együttesben, míg a magyar csapatban most az olimpián debütáló Bojana Raduloviccsal még Zalaegerszegen szerepelt együtt.- Az Angola elleni nyitómérkőzésen papírforma eredmény, fölényes 20 gólos magyar siker született - kezdte Utasi Ágota.- Az első 10 perc - amikor is még lámpalázasan játszottak a lányok - nem igen tetszett; utána viszont megnyugodtak, s nem lehetett gond. Bár a csapat csak 22 gólt kapott, nekem mégis úgy tűnt, hogy a védekezésünkben még maradt tartalék. Sajnos, láttam tegnap a franciák elleni meccset is. Sima mérkőzésre számítottam, erre nyögvenyelős, egy gólos győzelem lett belőle. Ezen a találkozón nagyon kiütközött, hogy lyukas a magyar válogatott bal széle, ami még visszaüthet; Pigniczki Krisztina sajnos nem tudta megismételni az előző mérkőzésen mutatott jó teljesítményét, s a jelek szerint nincs igazi helyettese. Nem volt igazi karmestere a csapatnak, sok volt az eladott labda a támadásainknál és a technikai hiba. Az döntött, hogy a találkozó utolsó negyedében négygólos francia előnynél váltott a magyar csapat, s nyitott védekezésre tért át. Én nagyon bízom abban, hogy ez csak egy pillanatnyi megingás volt, bár ne felejtsük el, hogy ez a francia válogatott tavaly a világbajnokságon ezüstérmes volt. Mindenesetre holnap a Korea elleni derbi aligha lesz sétagalopp... Meggyőződésem, hogy ebben a magyar válogatottban sokkal több van. Ha a lányok meg tudják ismételni az Európa- bajnokságon nyújtott produkciójukat, akkor dobogóra kerül (hetinek. A Franciaország ellen látott játék viszont kevés, nagy javulásra lesz szükség. Az olimpia előtt Győrben egy tornán vett részt a válogatott, amit én is láttam; akkor sem volt valami meggyőző a csapat játéka, még nem forrt össze az együttes. Hogy a magyar sportdók hány aranyéremmel térhetnek majd haza Ausztráliából? Én a pesszimisták táborába tartozom: akárcsak négy éve Atlantában, most is hét aranyra voksolok. S ebből eddig csak egy van meg... Különösen Kovács Ágit sajnálom, aki 100 mellen lemaradt a dobogóról. Nagy kérdés, hogy ez mennyire viseli meg, s ezek után a jobbik számában, 200-on vajon mire lesz majd képes. FENYŐ GÁBOR A magyar mérleg Tegnap 9 sportágban voltak érdekeltek a magyar versenyzők és a következő eredményeket érték el. Asztalitenisz, női páros: Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina a negyeddöntőbe jutásért 3:0 (16, 16,19) arányban győzött a német Qianfwng Gotsch, Jie Schöpp páros ellen. Cselgáncs, 63 kg: Csizmadia Eszter helyezetlen. 81 kg: Tölgyesi Krisztián helyezetlen. Kerékpár, női 200 m repülőverseny: Szabolcsi Szilvia a negyeddöntőben 2-0-ra kikapott az orosz Okszana Gricsinától, és így az 5-8. helyért folytathatja. Kézilabda, nők: Magyarország-Fran- ciaország 23-22. Súlyemelés, 69 kg: ...2. Márkus Erzsébet 242.5 kg (112.5 kg világcsúcs, 130 kg). Tenisz: egyes, 1. forduló: Marosi Katalin 6-0, 6-1-re kikapott az amerikai Szeles Mónikától kiesett Sávolt Attila 6:2, 4:6, 7:5 arányban kikapott a thaiföldi Srichaphantól és kiesett. Úszás, 100 m gyors: ...9. Zubor Attila 49.58 mp, országos csúcs. 200 m mell: ...13. Rózsa Norbert (2:14.67 p.). 4x200 gyorsváltó: ...10. Magyarország (Czene Attila, Gáspár Zsolt, Simon Jácint, Szabados Béla) 7:24.48 p. 200 m pillangó: ...16. Risztov Éva (2:11.83 p.). Vitorlázás, szörf, 4 futam után: ...24. Gádorfalvi Áron, ...26. Gádorfalvi Luca. Vívás, párbajtőr csapat: ...4. Magyarország (Nagy Tímea, Szalay Gyöngyi, Mincza Ildikó). ____________________■ Bajnokavatás 18 számban Asztalitenisz. Férfi egyes - csoportselejtezők 1 órától; férfi páros - főtábla 1 órától; női egyes - főtábla 3 órától (közte TóthKrisztina-lrina Patina (orosz) mérkőzés 6 órakor, Bátorfi CsiUa-Ni Xia Lián (luxemburgi) mérkőzés 8 órakor); női páros - negyeddöntők 3 órától (közte Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina-Li Eun Szil, Szűk Eun Mi (koreai) mérkőzés). Evezés. Női könnyűsúlyú két- pár - reményfutamok (Alliquander Anna, Remsei Mónika - a második futamban) kedden éjjel 23.30 órától; férfi könnyűsúlyú kétpár - reményfutamok 0 órától; férfi köny- nyűsúlyú kormányos nélküli négyes - reményfutamok 0.40 órától, női négypár - reményfutamok 0.50 órától; férfi négypár - reményfutamok 1 órától; női nyolcas - reményfutamok 1.10 órától; férfi nyolcas - reményfutamok 1.20 órától. Kerékpár. Női 200 méteres repülőverseny - elődöntő - 1. futam 9 órától, a 9-12. helyekért 9.20 órától, elődöntő - 2. futam 9.25 órától, elődöntő - 3. futam 9.45 órától, az 5-8. helyekért ( Szabolcsi Szilvia) 9.55 órától, döntő -1. futam 10 órakor, döntő - 2. futam 10.20 órakor, döntő - 3. futam 10.40 órakor; férfi 200 méteres repülőverseny - elődöntő - 1. futam 9.10 órától, elődöntő - 2. futam 9.35 órától, elődöntő - 3. futam 9.50 órától, döntő - 1. futam 10.10 órakor, döntő - 2. futam 10.30 órakor, az 5-8. helyekért 10.45 órától, döntő - 3. futam 10.55 órakor; férfi 40 kilométeres pontverseny - döntő 11.35 órakor. Sportlövészet. Női szabadpuska (50 m - 3x20 lövés) - selejtezők 0 órától, döntő 3.15 órakor; férfi gyorstüzelő pisztoly (25 m - 2x30 lövés) - selejtezők (Jambrik István, Pálinkás Lajos) 1 órától; férfi dupla trap - selejtezők (Gerebics Roland) 1 órától, döntő 5 órakor. Súlyemelés. Férfi 69 kg - „B” csoport 1.30 órától, „A” csoport 9.30 órától; női 75 kg (Likerecz Gyöngyi) 5.30 órától. Tenisz. Női egyes - 1. forduló 2 órától (közte Kuti Kis Rita-Aman- da Coetzer (dél-afrikai) mérkőzés és Mandula Petra-Conchita Martinez (spanyol) mérkőzés); férfi páros - 1. forduló 2 órától (közte Köves Gábor, Sávolt Attila-Massimo Bertolini, Cristian Brandi (olasz) mérkőzés). Úszás. 100 m női gyors - előfutamok (Lakos Gyöngyvér) 1.02 órától, középdöntők 10.09 órától; 200 m férfi hát - elő- futamok (Bodrogi Viktor) 1.29 órától, középdöntők 10.31 órától; 200 m női mell - előfutamok ( Kovács Ágnes) 1.59 órától, középdöntők 11.08 órától; 200 m férfi vegyes - előfutamok (Balházi István, Czene Attila) 2.25 órától, középdöntők 11.32 órától; 4x200 m női gyorsváltó - előfutamok 2.59 órától, döntő 11.48 órakor; 200 m férfi mell - döntő 10.03 órakor; 200 m női pü- langó - döntő 10.46 órakor; 100 m férfi gyors - döntő 10.53 órakor. Vitorlázás. Soling hajóosztály - 5. futam 3 órától; 49-es hajóosztály - 3. futam 3 órától; Europe hajóosztály -1-2. futam 3 órától; Laser hajóosztály -1-2. futam (Eszes Tamás) 3 órától; 470-es hajóosztály - 1-2. futam (Goszleth Marcell, Szörényi Ádám) 3 órától; szörf - 5. futam (Gádorfalvi Áron, Gádorfalvi Luca) 3 órától. Vívás. Férfi tőr egyéni - 64-es tábla 0.30 órától (közte Marsi Márk-Andrej Kolganov (kazah) mérkőzés), elődöntők, a bronzéremért, majd döntő 8.30 órától. Ezt látjuk az m1-en 0-tól 4 óráig élő közvetítések; 5-től 14.35 óráig élő közvetítések; 19-től 19.30 óráig összefoglaló; 20-tól 20.35 óráig összefoglaló. ___ ■ Ho lnapi előzetes Bajnokavatás 18 számban A magyar női kézilabda-válogatott - amely Angolát és Franciaországot is legyőzte - holnap Korea ellen lép pályára Cselgáncs. Női 78 kg - selejtezők 6 órától, vigaszág 11.30 órától, a bronzéremért 11.55 órakor, döntő 12.18 órakor; férfi 100 kg - selejtezők (Kovács Antal) 6 órától, vigaszág 11.40 órától, a bronzéremért 12.05 órakor, döntő 12.23 órakor. Evezés. Női egypár - elődöntők, 1-2. futam szerdán éjjel 23.30 órától, 3-4. futam (a 13-20. helyekért) 1.10 órától; férfi egypár - elődöntők, 1-2. futam szerdán éjjel 23.50 órától, 3-4. futam (a 13-24. helyekért) 1.30 órától; férfi kormányos nélküli kettes - elődöntők, 1-2. futam 0.10 órától; férfi kétpár - elődöntők, 1-2. futam 0.30 órától ( Pető Tibor, Haller Ákos); férfi kormányos nélküli négyes- elődöntők, 1-2. futam 0.50 órától. Kézilabda. Nők - „A" csoport: Angola-Ro- mánia 7.30 órakor; Magyarország-Koreai Köztársaság 12.30 órakor. Nők - „B” csoport: Bra- zília-Ausztria 5.30 órakor; Ausztrália-Dánia 10.30 órakor. Sportlövészet. Férfi futócél (10 m - 30+30 lövés) - selejtezők (Ángyán József, Sike József) 0 órától; férfi szabadpuska (50 m - 60 lövés) - selejtezők (Sidi Péter) 0.30 órától, döntő 2.30 órakor; férfi gyorstüzelő pisztoly (25 m - 2x30 lövés) - selejtezők (Jambrik István, Pálinkás Lajos) 1 órától, döntő 4.15 órakor; női skeet - selejtezők (Igaly Diana) 2 órától, döntő 6.30 órakor. Úszás. 50 m férfi gyors - előfutamok 1.02 órától, középdöntők 10.02 órától; 800 m női gyors - előfutamok (Risztov Éva) 1.28 órától; 100 m férfi pillangó - előfutamok (Gáspár Zsolt) 2.22 órától, középdöntők 11.05 órától; 200 m női hát - előfutamok (Kiss Annamária) 2.52 órától, középdöntők 10.41 órától; 200 m női mell - döntő 10.11 órakor, 200 m férfi hát - döntő 10.20 órakor; 100 m női gyors- döntő 11.15 órakor; 200 m férfi vegyes - döntő 11.24 órakor. Vitorlázás. Szörf (Gádorfalvi Áron, Gádorfalvi Luca) 3 órától; Laser hajóosztály (Eszes Tamás) 3 órától; 470-es hajóosztály (Goszleth Marcell, Szörényi Ádám) 3 órától; Europe hajóosztály 3 órától; Tornadó hajóosztály 3 órától. Vívás. Női tőr egyéni - 64-es tábla 0.30 órától, 32-es tábla (Knapek Edina, Mohamed Aida, Lantos Gabriella) 1.15 órától, elődöntő, a bronzéremért, majd döntő 8.30 órától; férfi kard egyéni - 64-es tábla 4.10 órától, 32-es tábla (Köves Csaba, Ferjancsik Domonkos, Nemesik Zsolt) 4.45 órától, elődöntő, a bronzéremért, majd döntő 9.20 órától. * * * Ha szerdán nem búcsúznak el, akkor csütörtökön is érdekelt lesz az asztaliteniszezőknél a női egyes főtábla küzdelmeiben Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina, a női páros elődöntőjében a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina duó, a teniszezőknél a női egyes második fordulójában Kuti Kis Rita és Mandula Petra, míg az úszóknál a 200 méteres női mellúszás fináléjában Kovács Ágnes, a 100 méteres női gyorsúszás döntőjében Lakos Gyöngyvér, a 200 méteres férfi vegyesúszás fináléjában Batházi István és Czene Attila, a 200 méteres hátúszás döntőjében pedig Bodrogi Viktor. Ezt látjuk az m1-en 0-tól 3 óráig élő közvetítések; 4-től 15 óráig élő közvetítések; 19-től 19.30 óráig összefog- laló; 20-tól 22 óráig összefoglaló. __ ■ P árosban szép a kenuzás Dobogóra akar állni a Falai Imre, Novak Ferenc duó Két éve még bosszankodott, tavaly már reménykedett, pár hete pedig felhőtlenül boldog. Novák Ferenc, a Honvéd-Westel kétszeres világbajnok kenusa 31 évesen végre kijutott az olimpiára. Ifjúsági versenyzőként még próbálkozott az egyessel, de hamar rájött, hogy az nem az ő világa. Párosban, illetve négyesben szép a kenuzás - vallja Novák Ferenc.- A társával, Pulai Imrével három éve ül egy hajóban. Már az elején jól mozogtak, nagyszerű párost alkottak - és alkotnak.- A '98-as szegedi világbajnokság előtti válogatóversenyen kis híján megvertük a Horváth, Kolonics kettőst. Nagy küzdelemre kényszerítettük őket, s csak minimális különbséggel maradtunk le az első helyről - és a világbajnoki részvételről... Akkor lualakult bennünk egyfajta bizonyítási vágy; csak azért is megmutatjuk, hogy jobbak vagyunk. Tavaly aztán már mi győztünk mindkét távon, és a világbajnokságon 500 méteren másodikként haladtunk át a célvonalon. Idén újra jól ment a hajónk a válogatókon, így a kenu kettesek ötszáz és ezer méteres versenyében is vízre szállhatunk majd néhány nap múlva Sydneyben. Az, hogy 31 évesen ott lehetek életem első olimpiáján, újabb hatalmas lökést adott. Rengeteg munka van egy ilyen eredményben, de megerősített abban, hogy igenis érdemes dolgozni.- Pulai térdel elöl a hajóban, Ön pedig mögötte lapátol. Ránézésre csak alkati különbséget fedezhetünk fel.- Valóban nem tartozunk egy súlycsoportba: hihetetlenül erős fizikailag a társam, és rendkívül magabiztos. Jelentős a nemzetközi versenytapasztalata egyesben is. S ami szintén sokat számít, már a negyedik olimpiáján vehet részt. Hogy mi a hasonlóság köztünk? Mindketten vidám természetűek vagyunk, s nagyon tudunk hajtani, küzdeni egy közös célért.- Bár nem címvédők, de azért négy éve Atlantában ötszáz méteren mégiscsak magyar duó győzött. Azaz igencsak magasra került az a bizonyos léc, meg különben is a kajak-kenu sikersportágnak számít nálunk.- Az ember mindig nyerni akar. Ha pedig jön egy másik páros, amelyik jobb nálunk, akkor fejet hajtunk előttük. Három-négy kettősnek is - így az oroszoknak és a lengyeleknek - szinte azonos esélye van a győzelemre. Mi mindenképpen a dobogóra szeretnénk majd állni. Dobogóra akar állni Sydneyben a Pulai Imre, Novák Ferenc páros- A párbajtőröző Nagy Tímea már megkezdte a magyar aranygyűjtést Sydneyben.- Az biztos, hogy mi, kajak-kenusok sem maraduhk aranyérem - vagy inkább aranyérmek - nélkül. ____________________________ GAMPS ADRIENN K - 4 TAMOGATOJA A NŐI OLIMPIAI Hírek ÜZENJ a MAGYAROKNAK! A sydneyi nyári ötkarikás játékokon 191 sportoló képviseli a magyar színeket. Ausztrália távol van ugyan Magyarországtól, az olimpikonjaink azonban mégis tudják, hogy a szurkolók, a sportbarátok velük vannak. Akik valamit üzenni szeremének, vagy egyszerűen csak egy-két bátorító szót akarnak eljuttatni versenyzőinknek, azok az Országimázs Központon keresztül tehetik meg a hajra.magyarok@orszagimazs.hu e-mail címen, (fg) MINDENT AZ OLIMPIÁRÓL. A Pannon GSM Rt W@P szolgáltatása néhány napja egy új fejezettel bővült, mégpedig az olimpiával. Ebben minden benne van, amit a sportbarátok tudni akarnak a sydneyi nyári játékokról; a legfrissebb eredmények, a magyar sportolók szerepléséről készült beszámolók, tudósítások, valamint az egyes sportágak eseményei külön bontás- ban. (fg) _______________■