Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-09 / 185. szám

XI. Évfolyam, 185 Szám. Ára: 46 ft, Előfizetve: 35 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2000. Augusztus 9., Szerda MEGYEI KÖRKÉP Tükörkép a mezőgazdaságról 3-4. oldal SOMOGYI TÁJAK Fellobogózzák az országot 6. oldal SPORT Kuttor Csaba sporttörténelmet írt 8. oldal Hírek JÁKÓ. A jákói önkormányzat legutóbbi ülésén döntött arról, hogy hétszázezer .forintot fordít a gázrákötésekre. így az óvodát, az iskolát és a polgármesteri hi­vatalt is gázzal fűtik majd. Arról is határoztak, hogy még ebben a hónapban százötvenezer forin­tért kifestetik a polgármesteri hi­vatalt. (Is) INKE. Inke község képviselő­testülete hét igen szavazattal és egy tartózkodással eldöntötte, hogy 2001. január elsejétől kör­jegyzőséghez fog csatlakozni. Ez azt jelenti, hogy az ügyinté­zés továbbra is Inkén történik, csak a körjegyzőnek lesz meg­határozott tartózkodási ideje a helyi hivatalban. A képviselők arról is határoztak, hogy az isko­la és óvoda júliustól használhat­ja a Gróf Bethlen István Általá­nos Iskola és Óvoda nevet, (tz) SZENTGÁLOSKÉR. Kigyulladt egy negyven négyzetméteres melléképület tegnap délután Szentgáloskéren. Két kaposvári tűzoltóegység vonult a délután két órakor érkezett riasztásra a Petőfi utcai ház gazdasági épüle­téhez, amelynek egyik felében disznókat, másik részében ta­karmányt tartottak. A pajta le­égésekor az állatok kitörtek, így az anyagi kár összege nem ha­ladja meg a 150 ezer forintot. A tűz oka egyelőre ismeretlen a szakértők előtt, (tz) SIÓFOK. Évi 1,3 milliárd forin­tos árbevétellel számol a Zöld­fok Rt, s a pénz 61,5 százalékát a kommunális szolgáltatások ad­ják. Észak-Somogyban és a bala­toni kiemelt üdülőövezet több, mint felén dolgozik a cég, ame­lyet most alapított a siófoki ön- kormányzat a Településgazdál­kodási Rt és a Siokom Rt össze­vonásával. Az volt a célja az egyesülésnek, hogy megfelelő piaccal és szolgáltatásokkal ren­delkező, a versenyben a helyét hosszú távon megálló céget hoz- zanak létre, (ca) ____________■ H iány drágítja a takarmányt Az aszály miatt nem biztos, hogy megtelnek a silók Már most tömegtakar- mány-hiánnyal küzde­nek a somogyi gazda­ságok. A megyei FM- hivatal gyorsjelentésé­ből kitűnik: szilázsból a tehenészetek 90 szá­zalékában már né­hány hónapra elegen­dő tartalék sincs. A gazdaságok közel há­romnegyede pedig az augusztusban kezdő­dő silózásig sem húz­za ki tartalékaiból. minőségű széna fotó: lang Róbert nyai Sándor, a szövetkezet elnöke. - Ám már a tíz nappal ezelőtti harmadik kaszálásból is alig takarítottunk be valamit. A minőséggel nincs gond, viszont már most 40 vagonnyival keve­sebb a szenázsunk, mint tavaly. Naponta 10 ezer liter tejet termelünk, amihez napi 10-12 kiló szenázst és 20-25 kiló kukoricaszilázst kell etet­nünk. A takarmány ellátásban ezért nem lehet fennakadás. Tavaly igen jó volt a kukoricater­més, így nem is takarítottuk be a silókukorica egészét. Idén azonban, jócskán kerül majd a si­lóba az árukukoricából is.- Az áremelésre felkészültünk - tette hozzá Baranyai Sándor. - Már tavaly cukor-cirokkal együtt vetettük a silókukoricát. Igaz az eljárás vitatott, mert jó kukorica-termés esetén ez nehe­zíti a betakarítást. Aszálykor viszont jobb szi- lázst ad az ilyen tábla. Rosszabb helyzetbe került a nagybajomi szö­vetkezet. Czefemer József elnök elmondta: gyep­területük jócskán megcsappant, és csak 220 hek­táron vetettek silókukoricát. A gyenge termés mi­att viszont 300 hektárnyira lenne szükség ahhoz, hogy elegendő szilázst készíthessenek. A hiányt ezért - más megoldás nem lévén - az árukukori­ca táblákról pótolják. Ez száz hektáron 10 millió forintnyi bevételkiesést is jelenthet. Mivel azon­ban tejelő teheneket tartanak, más takarmány- pótló eljárást nem alkalmazhatnak. vjrághalmy Főképp a tehenésze­tekben okoz gondot az aszálynak köszönhető tömegtakarmány-hi- ány. Am a juh, kecske, és lótartók is szükség­megoldásokra szorul­nak a szárazság miatt. Igaz még nehezen be- Az idei télen sokat ér majd a jó csülhető, hogy meny­nyi új kukoricazsilást készíthetnek a gazdasá­gok, az azonban biztos, hogy majd mindenhol az árukukorica egy részéből is szilázs készül az idén a hiány pótlására. Kevés lesz a lucerna és a rétiszéna is. Sok helyütt már a második kaszá­lásra sem jutott a a termésből. A kevés jobb helyzetben lévő gazdaság közé tartozik a Kapostáj mezőgazdasági szövetkezet. Tavalyi tartalékaiból ugyanis még néhány hétig futja. A rossz termés azonban, itt is gondot okoz. A gazdaságban 470 tejelő tehenet, és közel 250 növendék üszőt kell ellátni az egyre fogyó takar­mánnyal, amelyet idén 170 hektárnyi silókukori­ca, 170 hektárnyi lucerna, 40 hektárnyi gyep és 100 hektárnyi ősgyep területről takarítanak be.- Arra számítottunk, hogy legalább négyszer kaszálhatunk a lucernatáblákon - mondta Bara­A hiány növeli az árat A hiány miatt 20-25 százalékkal már most, „sze­zon előtt” megugrottak a tömegtakarmány árak. Míg szalmából a nagybáláért 1500 forintot kell fi­zetni, addig lucemaszénából egy bála hatezer forintba is kerülhet. A rétiszéna nagybálája 5500 forint. Közel a duplája a tavalyi árnak. A hasonló helyzetek kivédésére jövőre a tárolók és silók építésére is állami támogatást kér a gazdaságok számára a földművelési hivatal. Elúszhat a sétahajó-terv Barcs Úgy tűnik, egy időre elúszott a barcsi sétahajó lehetősége, mivel egyelőre nincs meg a teljes ösz- szeg a kiválasztott vízi jármű meg­vásárlására. A vállalkozók pályá­zatát a napokban bírálta el a regi­onális idegenforgalmi bizottság Pécsen, s a kért támogatást eluta­sították. A bizottságtól négymillió forintra számított a drávai idegen- forgalmi cég. Most éppen ennyi pénz hiányzik a hajóvásárláshoz. Torma József, a Drávatours ügyve­zetője a Somogyi Hírlaptól érte­sült az elutasító döntésről.- A sétahajózáshoz szükséges infrastruktúra részben már létezik a Dráván, illetve az olyan hátralé­vő fejlesztésekhez is elnyertük már különféle forrásokból a szük­séges pénzt, mint a barcsi kikötő­építés - mondta Torma József. ­Csupán a hajó megvásárlása van vissza, ami tízmillió forintba ke­rül. A pénz nagy részét már sike­rült előteremteni, épp egy hete ír­tuk alá erről a szerződést a Phare- irodával. Feltételezem, hogy a bi­zottság döntése azért elutasító, mert a pályázatunk beadásakor még nem tudtuk igazolni az ösz- szeg nagyobb részének meglétét. Ennek bizonyítása után azonban remélem, hogy másképp ítélik meg a pályázatunkat. A Dráva parti települések és az idegenforgalmi vállalkozás azért törekszik a sétahajózás beindítá­sára, mert a turizmus növekedé­sét remélik tőle. A Dráván ma még főleg kishajós turizmus léte­zik, ami csak a turisták szűkebb rétegének szól. A természetvéde­lem is támogatja a törekvést, hi­szen ez kevésbé lenne káros, mint a kenus turizmus. nagy László Legyen Óné gÜI _j^j m osolya! Küldje be fényképét, és kétszemélyes utat nyerhet! Ha Ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, valamint úgy érzi, hogy szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben lapunkban, akkor küldje be az egész alakos fényképét címével és telefonszámával (melyet bizalmasan kezelünk) lapunknak, és akár kétszemélyes hétvégi utazást is nyerhet.. Az augusztus 21-től induló versenyben résztvevő hölgyek közül olvasóink szavazata alapján az első három helyezett egy-egy kétszemélyes utazást nyer Prágába. A fényképeket négy héten át folyamatosan közöljük lapunkban, hétfőtől szombatig, valamint azok megtekinthetőek az interneten is ( www.somogyihirlap.hu ). Olvasóink a lapból kivágott szelvényen, telefonon és interneten is szavazhat­nak arra, kié is lesz a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál egy két­személyes utazás! Címünk: Somogyi Hírlap Kaposvár, Kontrassy u.2/a. A borítékra írják rá: „A nap mosolya!” Somogybán otthon vagyunk! Somogyi Hírlap Várható időjárás A Balaton vízhömérséklete: 23° A napsütést ugyan több­ször zavarja erős felhősö- dés, de említésre érdemes csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél csak időnként élénkül meg kissé. Mérsékelten meleg idő várható, a hő­mérséklet kissé az átlag alatt marad. Készítette: Az ország túlnyomó részén egész nap zavartalanok lesznek a közié­in kedés időjárási feltételei. Hungária Biztosító Rt. <7, Kelendőek a könyvtári könyvek Évente több százezer forint kárt okoznak a megye könyvtárainak olvasói, akik több­szöri felszólítás ellenére sem viszik vissza a kikölcsönzött irodalmat. Van, ahol a könyv­tárosok magánakciója kell a könyvbehaj­táshoz, máshol a bírósági per sem ritka. Hetente 50-60 felszólítást postáznak ki feledékeny olvasóiknak a megyei könyvtár dolgozói - mondta Czinkné Bükkösdi Valéria, az olvasószolgálat veze­tője. A 300 ezer kötetes könyvtár 8000 beiratkozott olvasója közül jó néhánynak egyszerűen kimegy a fejéből a három hetes kölcsönzési idő lejárta, ám az első felszólítás után máris visszaviszik a könyve­ket. Évente 100-150 esetben azonban egészen a bí­rósági perig húzódik a levelezés. A 100 forintos fel­szólítást pár hetes türelmi időszakot követően kül­dik ki, majd két hét elteltével már növekedik a bír­ság összege. Ha ezzel sem érnek célt, tértivevényes felszólítás érkezik, végső esetben fizetési megha­gyást küldenek a bíróságra. Ha idáig fajul a helyzet, a halmozódott pénzösszegen felül az adott iroda­lomhoz ragaszkodónak 2000 forintot kell pluszban lerónia. (Folytatás a 3. oldalon) Egyre több könyv helye marad üresen a polcokon fotó: lang Róbert 977086591203900185

Next

/
Thumbnails
Contents