Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-09 / 185. szám
2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Augusztus 9., szerda |J|| Kwasniewski lengyel elnök Walesa, az egykori Szolidaritás-vezér FOTÓ: EUROPRESS/EPA Ügynök volt-e Walesa? Lengyelországban 1998-ban fogadták el azt a törvényt, amely előírja: nyilatkozzanak a politikusok, a bírák, az ügyészek és az ügyvédek, együttműködtek-e valaha is a kommunista titkosrendőrséggel. Varsó Az októberi lengyelországi elnökválasztás jelöltjeit most külön bíróságok hallgatják meg. A 12 elnökjelölt közül egyedül Andrzej Olechowski korábbi külügyminiszter ismerte el, hogy volt kapcsolata a titkosrendőrséggel. Amikor a hetvenes években kiküldték az USA-ba, arra kényszerítették, hogy - elsősorban gazdasági - információkat továbbítson megbízóinak. A két legesélyesebb elnökjelölt, Lech Walesa korábbi és Aleksander Kwasniewski jelenlegi elnök bírósági meghallgatása a napokban folyik, viták kereszttüzében. Magát a törvényt is sokan bírálták annak idején, a jelenlegi hercehurcát pedig különösképpen ízléstelennek tartják, éppen e két első számú jelölt esetében. Walesa jelkép értékű alakja a lengyelországi változásoknak, az egykori Szolidaritás mozgalomnak. „Kwasniewskiről ugyan mindenki tudja, hogy a késő nyolcvanas években vezető funkcionárius volt, de ma már a demokrácia és a kapitalizmus sokak által elismert szószólója” - írja a Los Angeles Times. A Walesa elleni vád még 1992-ben került nyilvánosságra, amikor korábbi barátja-munkatársa, a volt Szolidaritás-aktivista Antoni Macierewicz belügyminiszter lett. Hivatalból megismerte a korábbi titkosszolgálati anyagokat, amelyek között állítólag olyanokat is talált, amelyek Walesára nézve terhelőek voltak. Walesa erről így nyüatkozott a bírói meghallgatáson: „Macierewicz jobban hisz a titkos- szolgálati operációkból származó, kétes hitelű papíroknak, mint annak a vezetőnek, akinek a nagy horderejű változások köszönhetők...” Macierewicz csupán annyit jegyzett meg a kifakadásra, hogy „az igazság mindennél és mindenkinél fontosabb”. Régi dokumentumok fotókópiáin Walesa aláírásai láthatók. Azt mindenki, maga a bíró is elismerte, hogy a papírok nem eredetiek, csak fénymásolatok, amelyeket könnyű meghamisítani. Sokan elképzelhetőnek tartják, hogy a lengyelországi változások kezdetén az akkori titkosszolgálatok hamis dokumentumokkal akarták lejáratni, esetleg perbe fogni a Szolidaritás-vezért, (szűcsi Belgrad külföldieket vádol Egy jugoszláv katonai bíróság terrorizmus miatt vádat emelt két brit és két kanadai állampolgár ellen, akiket a múlt héten vett őrizetbe a hadsereg Montenegróban. Belgrad Bush könyörtelen Vízumlottó az USA-ba Budapest A washingtoni kormányzat az idén is meghirdeti azt a sorsolási eljárást, amelynek nyertesei bevándorlási vízumot szerezhetnek az Egyesült Államokba. A program keretében évente 55 ezer bevándorlóvízumot sorsolnak ki, s az úti okmányokat a világ hat földrajzi egysége között elosztva adják ki. Á jelentkezés feltétele középiskolai végzettség, vagy az elmúlt öt évben kétéves gyakorlat egy olyan szakmában, amely legalább kétéves képzést igényel. Az vízumért folyamodókat számítógép segítségével, választják ki. A magyarországi jelentkezéseknek október 2. és november 1. között kell beérkezniük a következő címre: DV-2002 Program, Kentucky Consular Center, Lexing-ton, KY 41903, USA. További információk az USA budapesti nagykövetségének honlapján olvashatóak. Sikkasztó orosz tábornokok Moszkva Az orosz katonai ügyészség eljárást indított a védelmi minisztérium négy vezető tisztségviselője, köztük Georgij Olejnyik pénzügyi osztályvezető ellen, akiket' azzal gyanúsít, hogy mintegy 450 millió dollárt elsikkasztottak a katonai költségvetésből. A pénzt ukrán katonai felszerelések vásárlására szánták, de a gyanú szerint a négy tábornok egy külföldi kereskedelmi vállalat számlájára utalta át 1995-ben és 1996-ban. A korrupciós ügyek nem ismeretlenek az orosz hadseregben - jfgyzik meg a hírügynökségek, felidézve Konsztantyin Kobec miniszterhelyettes esetét, akit 1997-ben menesztettek, mert kenőpénzt fogadott el. _______■ A Föld legnagyobb élőlénye USA Amerikai kutatók megtalálták Oregon államban a Föld legnagyobb élőlényét. Az Armillaria Ostoyae gomba 880 hektáron - 1165 labdarúgópálya területén - tenyészik, legnagyobbrészt a föld alatt, ezért is nehéz a nyomára bukkanni. A nem egészen egy méterrel a talaj felszíne alatt rejtőző gombaóriást mintegy 2400 évesre becsülik. Hasonlóra 1992-ben találtak rá ám az „csak” 600 hektáron burjánzott szét. A mostani elképesztő nagyságú élő szervezetet akkor fedezték föl, amikor egy rejtélyes faelhalás okait keresték. ■ A két brit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet koszovói missziójának rendőrkiképzője volt; a két kanadai közül az egyik bányamérnök, a másik pedig az unokaöccse, aki látogatóban járt nála. A négy férfi szabadságát töltötte az Adria-parti jugoszláv köztársaságban. A londoni külügyminisztérium meg van győződve a letartóztatott brit rendőrök ártatlanságáról, s minthogy továbbra sem kapott magyarázatot Belgrádtól, követe- I li, hogy munkatársai találkozhassanak velük. A BBC híradója beszámolt arról, hogy a letartóztatottakhoz kirendelt jugoszláv ügyvéd, egy volt katonai ügyész szerint a foglyok jól vannak. A londoni külügyi szóvivő szerint „inkább remélik, mint hiszik, hogy az illetők valóban jól vannak és mihamarabb vége lesz meghurcoltatásuknak”. Keith Váz, a külügyminisztérium európai ügyekkel foglalkozó államminisztere hivatalába kérette Rade Drobak jugoszláv megbízottat, hogy tájékoztatást kérjen a történtekről. Tekintve, hogy London és Belgrád közt nincs teljes körű diplomáciai kapcsolat, a brit kormány keze igencsak meg van kötve. Robin Cook külügyminiszter tárgyalt Kofi Annan ENSZ főtitkárral, az Európai Unió ületéke- seivel, Oroszország vezetőivel, és a londoni illetékesek minden lehetséges módon igyekeznek nyomást gyakorolni Belgrádra. Elemzők szerint nem kétséges, hogy a négy férfi ártatlan gyalogáldozat Milosevics elnök és a montenegrói elnök, Djukanovics játszmájában. Milosevics szerint Djukanovics NATO-segédlettel el akarja szakítani Montenegrót Szerbiától. Ennek bizonyítására kapóra jönnek az állítólagos nyugati kémek; főként a szerbiai választások előtti amúgy is feszült belpolitikai légkörben. ________■ A z amerikai republikánusok elnökjelöltje, ifjabb George Bush saját bevallása szerint „szenvedélyesen konzervatív”. Ezért helyesli a halálbüntetést. Texas A texasi kormányzó ebben az ügyben vitába keveredett saját fivérével, Jeb Bushsal, aki Florida kormányzója és „általában véve” nem ellenzi a halálbüntetést, de nem helyesli, ha az ítéletet szellemileg visszamaradott személyen hajtják végre. Márpedig George Bush junior most egy ilyen férfi kivégzését szorgalmazza. A 33 éves Oliver Cruz tizenkét éve várja a livingstoni siralomházban sorsa beteljesülését. Annak idején részegen és kábítószer hatása alatt megerőszakolt és késsel agyonszurkált egy 24 éves nőt. A nyomozás során elvégzett intelligenciateszt kimutatta szellemi visszamaradottságát. A vád képviselői azonban Texasban ezt nem tekintették mentő körülménynek. Az Egyesült Államok 38 államában van érvényben a halálbüntetés, ezek közül azonban tizenháromban tilos gyengeelméjűek kivégzése. Ifjabb George Bush könyörtelen: szerinte a méreginjekció „mindenkit sújtson, aki erre rászolgált”. S ebben következetes. A megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy a republikánus elnökjelölt 1995-ben, azon a napon, amikor texasi kormányzóként ünnepélyesen beiktatták, kivégeztette az unkahúgát meggyilkoló Mario Marquezt, aki olyan szellemi képességekkel rendelkezett, mint egy hétéves gyermek, itorony» HÍREK RÖVIDEN Göncz Árpád Schusternél A volt államfő kedden meglátogatta a szlovák elnököt az Innsbruck melletti magánszanatóriumban. Göncz Árpád - mint mondta - Schustert jó állapotban találta, szelleme a régi, s noha még egy műtét vár rá, orvosai szerint körülbelül egy hét múlva hazamehet. Katonavendég Budapesten A fővárosban tárgyaló Henryk Szumski lengyel vezérkari főnök szerint hasonlóak hazája és Magyarország problémái: mindkét haderő komoly átalakítás előtt áll. A strukturális átszervezés során 2003-ig 40 ezerre csökkentik a jelenleg 190 ezer fős lengyel haderőt. A hadsereg 50 százaléka hivatásos katonákból áll majd. Funar a magyar zászló ellen A kolozsvári polgármester levélben kérte fel a megyei prefektust: távolíttassa el a magyar főkonzulátus épületéről a szerinte „dualista címert” viselő magyar zászlót. Horváth Gábor külügyi szóvivő kijelentette, Gheorge Funar ismétlődő kísérletei „fényévnyi távolságra vannak a magyar és a román kormány, valamint a két nép közös, jó szomszédi kapcsolatokon, európai értékeken és célokon alapuló törekvéseitől”. Kárpátaljai járványhelyzet Ellenőrzésük alatt tartják idén nyáron a járványhelyzetet az ukrajnai hatóságok. A Magyarországgal szomszédos megyében évek óta nem fordult elő lépfenés fertőzés, s koleramegbetegedésre sem volt példa ebben az évben, jóllehet a kór Ukrajna déli megyéiben már felütötte a fejét. Nem jó hír, hogy a múlt évi egy hastífuszos fertőzéssel szemben az idén már nyolcán kapták el ezt a betegséget, valamennyien a szolyvai járásban. Baszkföldi terroristák Pokolgépes merénylet következtében egy üzletember meghalt a spanyolországi Baszkföldön. Jósé Maria Korta vállalatigazgatónak, a Guipuzcoa tartománybeli munkaadók szövetsége elnökének életét alig néhány órával azután oltották ki, hogy az ETA terrorszervezet négy tagja Bübaóban életét vesztette: a négy férfi robbanóanyaggal megrakott gépkocsija a levegőbe repült. Beperlik Pinochetet? A chilei legfelsőbb bíróság megfosztotta Pinochet volt diktátort parlamenti mentelmi jogától, amelyet élete végéig tartó szenátort rangja alapján élvezett. A bíróság határozata lehetővé teszi, hogy pert indítsanak a volt diktátor ellen az 1973-tól 1990-ig tartó 17 éves katonai uralma alatt elkövetett súlyos jogsértésekért. Moszkvai robbantás Tegnap este robbanás történt a belváros egyik aluljárójában: legalább hat ember életét vesztette, tucatnyinál többen megsebesültek. A merényletet az orosz főváros szívében található Puskin tér alatti aluljáróban hajtották végre. ____________________________■ A UTO-CENTER KFT. Használt gépjármű lista lifts Újcan. Ár Típus ívj. CCIIt. Ár SUZUKI SW. ü (ISt 1998. 1298 1.500.000 FI TRABANT KOMBI B 1990. 595 220.000 Ft SUZUKI SW. 1.0 Gin 1998. 993 1.420.000 Ft POLSKI F. 126 B 1990. 652 220.000 Ft SUZUKI SW CHERRY 8 1999. 993 1.320.000 Ft LADA 2105 B 1984. 1300 200.000 Ft SUZUKI SWUGlí 1997. 1298 1.300.000 Ft LADA 2103 B/GÁZ 1979. 1452 200.000 Ft SUZUKI SEDAN 1.3 GU! 1994. 1298 1.220.000 FI ZASTAVAB 1983. 1116 190.000 Ft SUZUKI StU El U 1996. 1298 1.200.000 FI VW BOGÁR B 1974. 1285 190.000 R SUZUKI SW.L3GUB 1994. 1298 1.150.000 Ft TAVRIAB 1994. 1091 190.000 Ft SUZUKI CARRY B 1984. 791 540.000 Ft VW GOLF 1. B 1980. 1093 185.000 Ft FORD ESCORT B 199S. 1299 1.480.000 Ft LADA 21013 B 1983. 1198 180.000 Ft FORD ESCORT B 1988. 1284 660.000 Ft VW PASSAT! 1979. 1600 160.000 Ft MITSUBISHI IANCER B 1988. 1500 590.000 R DACIA! 160.000 Ft 1ADA 21053 B 1994. 1452 590.000 Ft ZASTAVA GU 55 B 1984. 1116 130.000 Ft LADA SAMARA B 1990. 1300 520.000 FI TRABANT B 1987. 595 130.000 Ft LADA 2107 8 1990. 1500 490.000 Ft TRABANT B 1985. 595 130.000 R FORD FIESTÁI 1988. 1087 480.000 Ft POLSKI F. 126 B 1986. 652 130.000 R FORD ESCORT B 1984. 1600 410.000 Ft LADA2106B 1983. 1451 120.000 R FORD FIESTA! 1984. 1117 390.000 Ft WARTBURG 3531 1985. 991 60.000 R AUDI 80 GUI D 1983. 1588 380.000 Ft WARTBURG 353! 1985. 991 60.000 R LADA 2105 B 1987. 1300 360.000 Ft POLSKI FIAT 12E B 1984. 652 30.000 R FORD ESCORT 5 sek. B 1982. 1300 330.000 R Szekszárd, Kossuth L. u. 13. Tel.: 74/410-058, 06-30/9010-123. CSEREAUTÓ beszámítással, HITELRE IS! Ä Szike Petrol Kft. 7361 Kaposszekcső, Külterület SUZUKI SEDAN 1996. 1.6 16 V 1.360.000 SUBARU 4X4 6 SZEMÉLYES 1986. 1.0 460.000 RENAULT LAGUNA RT 1998. 2.0 2.950.000 WARTBURG 1,3 1989. 1.3 290.000 CITROÉN BX 1989. 1.7 DÍZEL 550.000 MEGANE COUPE 1996. 1.6 2.390.000 VW GOLF 1984. 1.6 DÍZEL 530.000 FIAT UNO 3 AJTÓS 1990. 1.3 DÍZEL 490.000 TRABANT 601 1985. 79.000 SKODA FAVORIT 1989. 1.3 499.000 SUZUKI SWIFT 1998. 1.3 1.420.000 RENAULT MEGANE RXE 1999. 1.6 16 V 3.250.000 P-126 1989. 168.000 RENAULT CLIO 1994. 1.2 1.090.000 RENAULT EXPRESSZ 1995. 1.2 TGK 920.000+ÁFA MITSUBISHI SPACE WAGON 1.8 7 szem. 590.000 VW LT DÍZEL 1987. 2.5 640.000+ÁFA Új és használt gépkocsik értékesítése részletre is, cserelehetőséggel! Cserelehetőség Szerviz, Karosszéria javítás 30/2578-503 Autófényezés •uw 74/566-223 _________________________________2________Üa_____________ C ITROÉN Szakoly, Zrínyi u. 710/1. . Tel/fax: 74/488-135, APATI 74/489-500,30/9461-606. Használt gépkocsik: BERLINGO 1.9Dszgk. '97 2.350.000 Ft FIATTALENDO 1.9D '89 500.000 Ft+áfa LADA 1.3S '87 290.000 Ft Úi gépkocsik: CirtoenXsara 1.61 97 LE ABS, 4 légzsák, digit, klíma, ködlámpa, fedélzeti számítógép, korm. vezérelt rádió... és számtalan extra. Ára: 4.020.000 Ft Berlingo 2.0 HDISX szgk. 90 LE Két oldali tolóajtó, szervokormány, vezető- és utasoldali légzsák, elektromos ablakemelők és sok extra. Ára: 3.690.000 Ft