Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-01 / 152. szám

10. oldal - Somogyi Hírlap BARCS H I L D • D ÍJ A S 2000. Július 1., Szombat Erdélybe készül a feszüválkórus A napokban Erdélybe indul a bar­csi vegyeskar, amelyik nemrég el­nyerte a fesztiválkórusi címet. Tordaszentlászló hagyományos zenei fesztiválján képviselik Bar­csot. Először készülnek komo­lyabb külföldi fellépésre, hiszen eddig csak a szomszédos horvát városokban jártak. A kórus 12 éve jött létre a ze­neiskolára alapozva. Kezdetben főleg zenetanárok alkották, ma már a legkülönfélébb foglalkozá­sok megtalálhatók csoporton be­lül. 1998 óta Pauker Zoltán kar­nagy vezeti őket. - Nagyon jó hangú kórus a barcsi, és amióta ismerem őket, rengeteget fejlőd­tek - mondta. - Versenyekre kel­lene járniuk, sikereket elérniük... Persze mindehhez pénz is kell, az pedig nincs.' Pedig megérdemel­nének több támogatást, hiszen egy város hírét elsősorban a kultúrája és a sportja határozza meg. Ők pedig mára magas színvonalra emelték a közös éneklést. Igazán kár lenne ezért a jól hangzó, lelkes csapatért. A szakember szerint a kóms fej­lődésének legnagyobb gátja a tagja- Egyéves kemény munkával nyerték el a Fesztiválkórusi címet fotó: béres ferencné inak kishitűsége volt. - Nem bíztak saját magukban. A fesztiválkórusi dolgoztak a címért, a végén szinte A kórustagok többsége a kéz- bizalom mellé - tették hozzá - címmel együtt azonban végre meg- minden nap próbáltak... Megterhe- detek óta itt énekel. Elmondták: a most már csak néhány jó hangú jött az önbizalmuk. Kemény mun- lő volt nekik is, és a hozzátartozók- jó hangulatú próbák és fellépések férfi és egy kevés támogatás hi- kával jutottak el idáig: egy éven át nak is. tartják együtt őket 12 éve. Az ön- ányzik. _____________waoylAszló N yelvvizsga Barcs hitele ingyen Ahogy a barcsi rekreációs köz­pont megvalósul, az az alapít­vány is megérkezik Barcsra, amelyet a Somogy Mega 2000 kft tulajdonosa hozott létre a fi­atalok nyelvtanulásának támo­gatására. Az alapítvány a felké­szülés és a nyelvvizsga teljes költségét átvállalja. A központja Sárbogárdon van, ahol több nyelviskolát is működtemek és eddig már több mint száz gye­rek tett a támogatásával sikeres közép- és felsőfokú nyelvvizs­gát. A kezdeményezés már Ka­posvárra is elért - 50 résztvevője van az első kurzusnak -, s rövi­desen a barcsi fiatalok is pályáz­hatnak. - Aki elnyeri a támoga­tást, a felkészülésének és a vizs­gájának a teljes költségét átvál­laljuk. Csupán egy feltételnek kell eleget tenni: a diák egyetlen foglalkozásról sem hiányozhat - mondta az alapító Bereck Imre. Eddig mintegy nyolcmillió forintot költött erre a vállalkozó. - Rendkívül eredményesen mű­ködik, hiszen a nyelvtanárokat jól megfizetjük, azonban feltétel az eredményesség. Van olyan diák, aki két felsőfokú nyelv­vizsgát megszerzett már a mi költségünkön - mondta el a vál­lalkozó. N. L. A Hild-díj minden városnak, város­építő személynek és közösségnek a szakmai elismerés csúcsa! A Ma­gyar Urbanisztikai Társaság ado­mányozza rangos szakemberek zsűrije, testületé útján. A MUT az a szervezet, amely a településekkel foglalkozó legszélesebb körű inter- diszciplina, amint az a nagy város­építő Corbusier mondta: - a város­építés nem csak a szilikátok elhe­lyezésének esztétikája. (A város a település organikus egysége, van benne épület amiben laknak, ami­ben oktatnak, szórakoznak, szol­gáltatnak, - van tér, park, templom, ez úgy jó, ha összhangot ad - élet­minőséget jelent a maga komfortér­zetével. Hát így vizsgáljuk azok pályáza­tát, akik a kiváló városrendezőről el­nevezett Hild-díjra pályáznak!! A rangot most 2000-ben emeli, hogy millennium évében kapta Barcs vá­rosa - ott áll majd a jel - amely érté­keli a múltat a jelenben, mérték a jövőnek, üzenet unokáinknak, akiktől kölcsön kaptuk mai életün­ket. Jel - a millenniumi lobogóval! Egy prófétai hitvalló jut eszembe: (Jeremiás). „Rendelj magadnak út­jelzőket, rakj útmutató oszlopokat, vigyázz az ösvényre, az úton ame­lyen mentél...” Úgy ítéltük meg, a mai barcsiak vigyázzák az utat, az ösvényt, tiszteletben tartják és gya­rapítják az útjelzőket. Az útjelzők lerakása valamikor a neolitikumban a Körösi kultúra­ként ismert ókorban kezdődött itt Barcs vidékén. Folytatódott a kel­tákkal, a rómaiakkal és vannak je­lek a népvándorlás hun és avar útje- leiről is. Őket találja itt népvándorló magyarok csoportja. Igen hosszú az út 1389-ig, amíg az első igazi barcsi jel is megtaláltatik; maga a település neve. Siralmas az 1671-es jel, amikor a hódítók a Dráva mocsarába, erdősé­geibe üldözték az itt megült népet, és nevesincs faluként elnéptelene­dett. A megmaradás, az élni akarás visszahozta az eltávozókat, mert a megült helyen jók voltak az életfel­tételek. Kellett egy teremtő akarat, aki települést alkotott az itteniek akaratára. 1677-et írunk, amikor a nagysze­rű alkotó magyar, Széchenyi újra te­lepítette és gyorsütemű fejlődést te­remtett Barcson. Nőtt a falu-város, új termelési kultúra - dohány, bur­gonyatermesztés - honosodott meg, Somogy legdinamikusabb te­lepülése lett. Jött egy új, szép rang: 1797. me­zőváros, - kellő és alapos kiváltság­gal - mindezt Széchenyi Ferenc földbirtokos akkor „járta ki”-, ami­kor más földesúr éppen ellenkező­leg viseltetett az ország más tájain. Ekkor formálódik a kétpólusú vá­rosközpont; lett plébánia, templom, vámház, sírház. Céhek alakulnak. Úgy festett Barcs a XIX. században, hogy messze földön nem volt ilyen urbanizált település. Ez alapozta meg az 1856-68-as nagy ugrást, amikor így ír a krónika „alig két év­tized, Barcs poros kis faluból az or­szág egyik legforgalmasabb keres­kedelmi központja lett. Budapest után itt a legnagyobb gabonarak­tár”. 1867-ben felépül Barcs-telep! Jöhet a XX. század. 1909-ben az első színház itt létesült Somogybán; 1911. címerhasználatú nagyközség. Hatalmas tűzoszlop, két jelző: világválság, nagyhatalmi tülekedé­sek a térségben. Barcsot és mint más települést gazdaságilag, politi­kailag megrokkantották. Egyben nem: a hitben; amely mindig erőt adott a felálláshoz, hogy itt élni, al­kotni, teremteni kell. E teremtés nagyszerűsége ma ez a kisváros, példaértékű a kisvárosok történeté­ben, a mai életben. Szép, rendezett, nem csinált vá­ros, hanem lakható. A város él, fej­lődik, mert bölcs, hitben, szeretet- ben gazdag emberek lakják. Hiteles város! DR. MATOLCSI LAJOS, .Magyar Urbanisztikai Társaság * * * Elhangzott a Hild-díj átadási ünnepségén. Arcot adott a varosnak Kiemelkedő város- rendező és építész- tervezői tevékeny­ségéért a Barcs vá­ros örökös tiszte­letbeli főépítésze címet kapta Ju­hász Tibor, a város korábbi főépítésze a barcsi képviselő- testülettől. A ka­posvári szakember 1988-tól tavaly év végéig látta el a fő­építészi feladatokat Barcson. Az eltelt 11 év során munká­ja döntően befolyá­solta a város fejlő­dését. Nem csak fő­építészként, ha­nem tervezőként is meghatározó mó­don részt vett a vá­ros arculatának alakításában. Ő készítette a központ beépítési tervét, s tervezte a sétálóutca és a centrum több épületét. Munkájá­nak jelentős szerepe van abban is, hogy a város Hild-díjat kapott.- Nemcsak az én munkámat, hanem a városi főépítész szerep­körét is elismeri ezzel a címmel a barcsi testület - mondta Juhász Ti­bor. - Fontos tevékenység ez, hi­szen nagyon sokat lehet javítani, és - ha nem vigyáz az ember - leg­alább annyit rontani is egy város képén. Úgy érzem, hogy a Hild-díj odaítélésével lezárult egy időszak a város életében. Örülök, hogy en­nek részese lehettem. A lehetősé­gekhez képest igyekeztem jól ten­ni a dolgomat, a folytatás azonban már mások feladata lesz. Juhász Tibor. 1951-ben született Szombathelyen, Jelenleg Kaposváron él. 1988-tól 1999. decemberéig Barcs városi főépítésze, munkájáért 1994-ben Barcs Városért kitüntetést kapott. Arra a kérdésre, hogy barcsi eredményei közül mire a leg­büszkébb, Juhász Tibor azt vá­laszolta: elsősorban nem egyet­len épületre, vagy városrészre, hanem arra az együttműködés­re büszke, ami ezalatt az idő alatt közte és a város irányítói között kialakulhatott. - Persze az is nagyon jólesik, amikor messziről érkező ismerősök el­ismeréssel beszélnek a város épületeiről, tereiről és utcáiról, hiszen olyankor az én kezem munkáját is dicsérik. NAGY LÁSZÓ Sláger az új egyterű A tévesztési lehetőség a minimá­lisra szűkül a gépkocsik vizsgáz­tatásakor, annak a modern, számítógépvezérlésű, teljesen automata Energoline diagnoszti­kai és vizsgasornak köszönhető­en, amely rövid időn belül mun­kába áll a Suzuki Karvalics kft barcsi márkaszervizében. Ez már 1999-es adatbázissal rendel­kezik, tehát a tavaly forgalomba került összes autó adatai is meg­találhatók benne. Somogybán ez az első ilyen berendezés.- Ennek segítségével 3,5 ton­náig minden gépkocsit megfele­lő feltételek között tudunk már vizsgáztatni - mondja a cég tu­lajdonosa, Karvalics Ottó. A folyamatosan fejlődő márkaszervizben ma már min­den olyan javítást képesek elvé­gezni, ami autóval kapcsolatos. - A komplex szolgáltatásé a jö­vő. Egyre fontosabb, hogy ne kelljen elküldeni senkit, bármi­vel is forduljon hozzánk az autó­villamosságtól a fényezésig... Az autószalonban manapság leginkább az új Suzuki modell, a Vagon R körül állnak meg az ér­deklődők. Nagyon jó a fogadta­tása az új egyterűnek, és Karvalics Ottó szerint jövőre már igazi sláger lesz ez az autó. -A paraméterei a kategóriájában kiválóak, az árához képest sok műszaki értéket kap a kocsi gaz­dája. Ugyanakkor a korábbi Su­zuki modelleknek is töretlen a népszerűségük, az új kocsi nem konkurense a régebbi típusok­nak, sokkal inkább hiányt pótol. A Vagon R mellett az új limitált Sedan-nak is nagy keletje van, amelyet légkondicionálóval és légzsákkal is felszereltek. A vizsgasor munkába állítá­sát követően a telep szépítése és parkosítása lesz a következő "fel­adat a barcsi Suzukisok számá­ra, s még az idén bevezetik az ISO 9001 minőségbiztosítást is. - A felkészülés már elkezdődött, novemberre várható a bevezeté­se - mondja Karvalics Ottó. - Ez a partnereink számára biztosíté­kot jelent arra, hogy nálunk egyenletesen magas színvonalú szolgáltatást kapnak. (x) A LEGJOBBAKNAK ÁLLÁST AJÁNLUNK! Ön 16-22 éves és van 8 általánosa egy éves ingyenes nappali képzésben faipari gépmunkás szakmát szerezhet. cr Gyakorlati képzés DRÁVA PARKETT KFT tanműhelyében és üzemcsarnokaiban. b? Elméleti képzés BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKISKOLÁBAN Étkezési támogatás na- Diákigazolvány Jelentkezési lap igényelhető: Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakiskolától Barcs, Barátság út 9-11. Tel.: 82/462-221. Jelentkezés határideje: 2000. augusztus 21. w (17285) Ön 16-22 éves és szeretne tanulmányi ösztöndíjjal asztalos lenni? 2 éves nappali képzés után biztos állásajánlatot kap a Dráva Parkett Kfttói Tel.: 82/463-179 * Ösztöndíj 2-4 eFt/hó * Minimális előképzettség-10 osztály, vagy- 2 év középiskola, vagy- 3 év szakmunkásképző * Jelentkezési lap igényelhető Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakiskolától Barcs, Barátság út 9-11. • Tel.: 82/462-221 * Magasabb szintű szakmai végzettség megszerzéséhez a Dráva Parkett Kft. további támogatást nyújt. Jelentkezés határideje: 2000. augusztus 21. 1 Karvalics SUZUKI ------------­Jó l jár vele! Családi élet. Stílus és sokoldalúság Swift és Sedan modellek most légkondicionálóval, dupla légzsákkal, metál fényezéssel, rádiós magnóval csak, íg a készlet tart. Karvalics Kft. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 86. Tel.: 82/460-290, 461-442 Nagyatád, Kossuth u. 11. Tel.: 82/351-830

Next

/
Thumbnails
Contents