Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-06 / 156. szám

10. oldal - Somogyi Hírlap 2000. Július 6., Csütörtök HiflH SPORT Motokrossz Tápióbicskén rendezték meg az országos motokrossz-bajnokság negyedik fordulóját. A Balaton MSC színeit a junior korosztály­ban a 125 ccm-es motorral rajt­hoz álló balatonlellei Borongics Bence képviselte. A fiatal krosz- szozó az időfutamok során reme­kelt és a vetélytársakra három másodpercet verve a legjobb eredménnyel került a döntőbe. Az első futamban aztán kiváló motorozással rajt-cél győzelmet aratott. A folytatásban sajnos a rajt után bukott, így utolsóként száguldott a mezőny után. A nyolcadik percben Borongics már a harmadik helyen motoro­zott, ám az újabb előzés közben ismét elesett és végül negyedik lett. A két futam összesített ered­ményei alapján azonban mégis Borongicsot hirdették ki győztes­nek, aki újabb sikerével az orszá­gos bajnokságban is vezető hely­re lépett. A versenysorozat követ­kező állomását a hét végén Nyársapátiban rendezik. kun Atlétika Horváth Kornél második Olomuc, Zalaegerszeg A csehországi városban rande­vúztak négy ország junior váloga­tott atlétái. A magyar csapat tagja­ként Horváth Kornél is indult a 100 méteres síkfutásban és a 4x100 méteres váltóban. Először a legrövidebb vágtaszámot ren­dezték meg. A nagy ellenszél (- 1,9 m/s) rontotta a fiatalok telje­sítményét, de Horváth Koméi így is nagyon jó idővel (10,85) sze­rezte meg a második helyet cseh ellenfele mögött. A váltó tagja­ként azonban már győzelemnek örülhetett, mert mint a csapat be­futója - 40,92-es időeredménnyel - elsőként haladt át a célvonalon. Ismét kitett magáért a Favorit AC utánpótlása a Zalaegerszegen rendezett serdülő vidékbajnoksá­gon. A tartalékos összetételű csa­pat is 24 érmet, közte 16 aranyat nyert. A győzelmek mellett töb­ben nagyon jó eredményeket ér­tek el. A jók közül is kiemelkedett Dobrovodsky Tamás 600 méteren elért ideje, Beke Roland gerelyha- jítása, Németh Nikolett sprintje, Szabadidősport Úsznak és eveznek Kaposvár A Ford Olimpiai Ötpróba és az Indra Zöldtusa eseménysorozat újabb kihívására készül a Ka­posvári Zöldpont Életmódklub. A Somogy-Zalai régió rendezési jogával megbízott szervezet és a Délviép Kaposvári Vízügyi SC közös rendezvényén szomba­ton 10 órától úszhatnak és evezhetnek a Desedán a vállal­kozó kedvű sportemberek. Az esemény társrendezője ezúttal a kaposvári Gyakorló Általános Iskola lesz. Az úgynevezett nagypróba 5,2 kilométeres távja igencsak ismerős lehet az úszók köré­ben. A klasszikus Balatonát- úszás hossza azonos a négy olimpiai ötpróbapontért leküz­dendő akadállyal. Aki azonban „csak” 3,1 kilométer megtételé­re vállalkozik, az is gazdagabb lehet két ponttal. Előbbi szint­ideje három, utóbbié két óra. Nevezni a rajt helyszínén - a Deseda tó toponári strandján - lehet a hosszabb távra 8-9 órá­ig, míg a kispróbára 11.30-tól 13 óráig. A rövidebb úszótávok kedve­lői sem maradnak program nél­kül. Számukra a Zöldtusa Deseda átúszás lehet kedvező alkalom a testmozgásra. Ennek rajtja 13.30-kor lesz ugyancsak a strandon, nevezni 12-13 óráig a helyszínen lehet. A rendezők evezős progra­mot is kínálnak a szabadidő- sport kedvelőinek. A Ford Olimpiai Ötpróba keretén belül 32-34 km-t kell teljesíteni. A Délviép Kaposvári Vízügyi SC telepéről startoló túrát 10 órától öt órás szintidő alatt kell teljesí­teni. Gelencsér Gabriella duplázása és a súlylökő lányok dobása. Eredmények: 13 évesek: 600 m: 1. Dobrovodsky Tamás (1:36,9). Tá­volugrás: ...2. Beke Roland (468). Diszkosz: 1. Beke Roland (29,85). Gerely: 1. Beke Roland (37,80). 14 évesek: 100 m: 1. Németh Nikolett (13,0). 200 m: 1. Németh Nikolett (27,6). 300 m: 1. Szabó Katalin (44,9). Magasugrás: 1. Horváth Rebeka (140). Távolug­rás: 1. Horváth Rebeka (453), ... 3. Friss Alexandra (441). Súlylö­kés: 1. Vajda Anett (10,61), 2. Jobbágy Orsolya (7,52). Gerely­hajítás: 1. Vajda Anett (26,09), 2. Jobbágy Orsolya (22,92). 15 évesek: 200 m: ...2. Weltsch Zoltán (24,8). 400 m: 1. Weltsch Zoltán (58,9). 800m: 1.HajdúRó- bert (2:11,3). 400 m: 1. Gelencsér Gabriella (62,6), 2. Dobrovodsky Anikó (62,8). 800 m: 1. Gelencsér Gabriella (2:23,3). Súlylökés: 1. Vass Viktória (10,61). 16-17 évesek: 800 m: ...2. Sza­bó Péter (2:11,0). Hármasugrás: 1. Mikula László (12,41). Távol­ugrás: ...2. Mikula László (557). ________________________________ KUN I V. Szenna Pack kupa nemzetközi enduro verseny Az erdőben motoroznak Kaposvár Jó ütemben haladnak a hét végi IV. Szenna Pack kupa nemzetközi enduro verseny előkészületei. Az egyik leg­nagyobb hazai motoros erő­próbára százötven indulót várnak. A közelmúltban Szenna Pack Zselic SC néven újjáalakult egye­sület enduro szakosztálya óriási feladatot vállalt, hiszen egy min­den eddiginél nagyobb szabású nemzetközi versenyt rendez. Az előkészületek a kívánt mérték­ben haladtak, így a közel százöt­ven motoros részvételével rende­zendő viadal minden bizonnyal gond nélkül lezajlik majd. A kije­lölt pálya az Európa-bajnoki kö­vetelményeknek is megfelelő szintű terepfeladatokat tartal­maz. Ez igen komoly felkészült­séget kíván a különböző kategó­riák résztvevőitől. Külön érdekesség, hogy a ki­mondottan terepversenynek szá­mító enduro viadal rajtja szom­baton délben a kaposvári Kos- suth-téren lesz. Az érdeklődőket mindkét versenynapon a Szivár­vány mozival szemben található buszmegállótól - félórás időközönként autóbu­szokkal - ingyen szállít­ják a helyszínre és visz- sza. A nézőket Péter At­tila tájékoztatja a viadal történéseiről. A terve­zett játékokon a helye­sen válaszolók értékes nyereményekkel gazda­godhatnak. A versenyen a magya­rok mellett osztrák német, cseh és román sportolók ülnek nye­regbe! A több országos bajnoki SZENNA PACK KUPA IV. NEMZETKÖZI ENDURO VERSENY Kaposvár Város Nagydíjáért 2000. Július 8-9. A verseny helyszínei | Kaposvár 67 MOTO CROSS VERSENY (vasárnap) verseny: 11.00-tól \ bemutatók: 14.00-tói V2*1“ Moto Cross 171 Pálya B-— ENDURO VERSENY Erdei időmért szakasz Szombat: 13.30 - 18.00 Vasárnap: 08.00 - 10.30 A versenyt a nézők díjmentesen tekinthetik meg i J 67*esföút Kaposvártól 4 km-re a Zsclickislaki elágazás Autóbuszok érkezése a városból a verseny színhelyére Az ingyenes autóbusz-járatok kaposvári Szivárvány Mozitól indulnak Szigetvár __________ c ímet és Európa-bajnoki helye­zést elérő kaposváriak mind egyéniben, mind pedig csapat­ban dobogós esélyek­kel indulnak. A két napos prog­ram pénteken délután kezdődik. A gépátvé­tel idején 18.30 órakor a Kossuth-téren felál­lított színpadon tánc- bemutatók szórakoz­tatják a nézőket. Szombaton 11 órától a Déryné Vándorszín­ház és Flamingó tánccsoport lép fel a rajt helyszínén. A nagyérde­mű 11.3 0-tól 12 óráig motoros be­Az On Citroen márkakereskedői: Budai Autóház Kft. 7400 Kaposvár, Vár u. 16. Tel.:82/528-888 Fax:82/419-720 Budai Autóház II. Kft. 8600 Siófok, Jegenyesor 4./d Tel.:84/323-720, 84/323-722 Fox:84/323-720 Merencsics Autó 7500 Nagyatád, Dózsa György u. 102. Tel.:82/351-016 Fox:82/351-016 Citroen Stefán 8646 Bolotonfenyves, Kossuth u. 105. Tel.:85/361 -567 Fox:83/361-567 CITROEN mutatókat láthat. A műsorszá­mok között vetélkedőt rendez­nek. Ez idő alatt a Kossuth-tér le lesz zárva a forgalom elől. A szer­vezők ezúton is kérik a közleke­dők megértését. Pontosan déli 12 órától rajtol a mezőny, percen­ként hármasával gördülnek át a rámpán az indulók. A motorosok közúton érik el a zselickislaki te­reprajtot, majd négyszer 60 kilo­métert tesznek meg az erdőben. Az erdei mért szakasz a 67-es közút bal oldalán, Zselickislak térségében lesz. Az első verseny­ző várhatóan 13.45 órakor fog ide érkezni, a mezőny pedig 18 óráig folyamatosan itt halad át. Az endurósok vasárnap reggel ezen a mért szakaszon tesznek meg két kört, majd 11 órától fo­lyamatosan indulnak a motokrossz futamok a zselic­kislaki pályán. Elsőként a II. osztály-Old boy kategória képvi­selői állnak rajthoz, majd az I. osztályúak következnek. A né­zők 14 órától a krossz-, és egyéb motoros-bemutatókon szórakoz­hatnak a 15 órás díjkiosztóig. A legjobbak teljesítményét kupák­kal és érmekkel ismerik el, az ab­szolút leggyorsabb motoros és csapat Kaposvár város nagydíját nyerheti el. KUN ZOLTÁN Floriol Kupa maratoni kajak-kenu OB Értékes helyezések A Győrben rendezett Floriol Ku­pa maratoni kajak-kenu országos bajnokságon - amely a felnőttek számára egyben világbajnoki vá­logató is volt - az utánpótlás kép­viselői is megmérettettek. A Ka­posvári Délviép-Vízügyi SC spor­tolói közül a serdülőknél Kömyei Mihály a negyedik, míg az ifjúsá­giaknál Kömyei Gergely a hete­dik, Pápai Attila pedig a 10. he- lyet szerezte meg. __________ko. M eglepetésben, világszámokban bőven részük: N\aq\jpr Nemzeti Cirkusz , 2o0( gnp® Balatonlellén, a 7-es úton, a Rákóczi út végén A műsorból: elefántok, tevék, zebrák safari hangulatot teremtő fellépése,ügyes és játékos kutyák, bohócok kedves esetlenkedései, lovas akrobaták vágtázó tempója, cirkuszi kupolák artistáinak levegő- és nyújtószámai, új világ sebesség őrületének motoros bemutatója. A cirkusz pénztára 10.00 órától 20.00 óráig tart nyitva Szeretettel vár mindenkit Richter József Jászai-díjas igazgató és 70 tagú társulata INFORMÁCIÓ: 06-20/935-4050

Next

/
Thumbnails
Contents