Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-06 / 156. szám
2000. Július 6., Csütörtök S Z Á TÁSTECHNIKA Somogyi Hírlap - 11. oldal Támogatás a kórháznak Ötmillió forint értékben adományozott orvosi műszereket a Heim Pál Gyermekkórháznak a Nokia Hungary Kft. A vállalat negyedik alkalommal adott orvosi felszerelést az egészségügyi intézménynek 15 millió forint értékben. Az idén urológiai, ortopédiai, sebészeti műszereket, valamint számitógépes háttértárolót kapott a kórház. A rendezvény fővédnöke Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége volt. A cég tavaly megközelítőleg 40 millió forintot költött különböző adományokra, míg idén 20 millió forintért jelzőrendszert építettek ki a tiszai cián- és nehézfémszennyezés enyhítésére, valamint 35 millió forinttal támogatták a Budapesti Műszaki és Gaz- daságtudományi Egyetemet, un _________________ Bemutatkozik a Somogy Informatika II. rész: Űj utakon a szoftverfejlesztésben Egy vállalkozás saját arculatára kialakított hatékony ügyviteli rendszer nélkül elképzelhetetlen a megfelelő üzletmenet. Az itt használt számítástechnikai alkalmazások nagy része évek során annyira elavult, hogy szinte hátráltatják a felhasználókat munkájukban. A Somogy Informatika Kft két éve foglalkozik új generációs programnyelven írt alkalmazások fejlesztésével, melyek megoldást jelentenek a vállalkozások ügyviteli problémáira. A magyar üzleti életben használt ügyviteli szoftverek túlnyomó része DOS operációs rendszerre írt programcsomag, melyek a Windows 95 - valamint korszerűsített változatainak megjelenéséig - uralták a számítástechnika piacát. A régi alkalmazások sorsát a Microsoft 32 bites grafikus felszínű operációs rendszere - melyet a vállalkozások és az Internetezők 93 százaléka használ napjainkban - pecsételte meg, hiszen a Windows nagyobb adatátvitelével, felhasználóbarát felszínével fényévekkel megelőzte a nyolcvanas évek rendszereit.- A régi DOS-os alkalmazásokkal egyre több probléma merül fel - mondta Steiner János, a Somogy Informatika Kft szoftver rendszermérnöke. - Nem képesek kihasználni az eszközök erőforrásait, hiába dolgozik a cég a legmodernebb hardver eszközökkel. Az egyetlen lehetőség az elavult üzleti és ügyviteli alkalmazások használói számára: új generációs rendszer telepítése számítógépeikre. A Somogy Informatika Kft számára a Windows 95 megjelenése vüágossá tette, hogy az új felületen csak korszerű programnyelveken írt alkalmazásokkal érdemes foglalkozni. Steiner János elmondta: a cég szoftverfejlesztési üzletága új generációs programnyelven írt ügyviteli szoftvert fejlesztett ki, melyet a gyakorlatban először a Somogy Informatika Kft ügyvitelére alakítottak ki. A programcsomag a Biznisz nevet kapta.- A Biznisz ügyviteli rendszer, a raktárkészlet kezelésétől, a gyártáson és értékesítésen át, a pénzügyig, levelezésig, valamint a számlázásig hihetetlenül széles skálán használja ki az új technológiák lehetőségeit. A testre szabott ügyviteli rendszert szakembereink bármely cég számára elkészítik saját proÉjára alakítva. A szoftverfejlesztők elsőként az igényeket, valamint a megrendelő cég belső működését tárják fel. Tisztázzák a belső folyamatokat, a cég profilját. Ebben a lépésben tervezik meg, hogy miként alakítják a rendszert a partnervállalat arculatához, majd a programtervezés és az üzemi tesztelés után telepítik megrendelő számítógépeire. Bár a szoftver bevezetése fél-egy évig tart, a Biznisz legalább öt évig a hatékonyság és a költségkímélés zálogát jelenti a közép és nagyvállalatok számára.- A személyre szabott ügyviteli rendszer korszerű technológia. Felgyorsítja, kényelmesebbé és hatékonyabbá teszi az üzletvitelt, azaz a régi rendszerek feleslegesen elpazarolt idejét is megtakarítják a vállalkozásoknak. Ezen kívül az Internet kínálta lehetőséget maximálisan kihasználja. Az sem mellékes, hogy a cég imázsát is növeli, hiszen egy professzionális eszközökkel, hátú konyán működő vállalat ügyfelei bizalmát is jobban élvezi. Cím: 7400 Kaposvár, Füredi u. 1. Telefon: 529-900,529-913 Email: info@sominfo.hu http://www.sominfo.hu e Virtuális kiállítás Megnyílt a világ első virtuális kiállítása. A GENIUS 2000 Nemzetközi Internetes Találmányi Kiállítás és Vásár több száz találmányt mutat be az év végéig. A virtuális tárlat több mint 300 feltaláló alkotásait, a II. Magyar Feltaláló Olimpia versenyzőinek találmányait, valamint a Feltalálók Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége által a kiállításra javasolt újításokat mutatja be az Interneten keresztül. A rendezvény célja az, hogy elősegítse a találmányok kereskedelembe vételét, hozzájáruljon a műszaki területen megnyilvánuló alkotóerő fellendüléséhez és előmozdítsa az internet használatát. ■ Mum I Soft czr> oo <3TO §2 T=Á COLTER-fg i i multi-soft tsvár, Somssich p. u.4. Tel/Fax: 82/312-512 il: multi@mail.matav.liu Tel: 82/423-681 # -Egy biztos pont az informatika világában- Számítógépek és kiegészítők értékesítése, javítása, felújítása- Irodai eszközök (telefonok, faxok, fénymásolók) forgalmazása- Számítógép és telefon hálózatok tervezése, építése- Programok forgalmazása, készítése (egyedi igény szerint is )- Számítógép hálózatok karbantartása és felügyelete Folyamatos akcióinkkal állunk 64MB SDRam/lOOMhz kedves vásárlóink rendelkezésére: 16.400,- az akciós készlet erejéig! | Áraink az ÁFA-t nem tartalmazzák ! 1 év telephelyi garanciát biztosítunk ! EN ISO 9001 Zertifikat: 75.100.8012 TtiV Rheinland iUROQUA vú ~—-y 5P Számítástechnika MINŐSÉGBEN GONDOLKODUNK ...a szlogen és ami mögötte van Az informatika ma a gazdaság egyik húzó ágazata. Legfontosabb célunk, hogy segítsünk megtalálni azokat az informatikai eszközöket, amelyek jelentősen elősegítik ügyfeleink piaci fejlődését, és hatékony válaszokat kínálnak a folyamatosan felmerülő kihívásokra. Ezért nem elégedhetünk meg azzal, hogy termékeket vagy szolgáltatásokat adunk el: komplex megoldásokban gondolkodunk, amelyek komoly versenyelőnyt biztosítanak a piaci versenytársakkal szemben. Partnereinkkel hosszú távú együttműködésre törekszünk, igényeik alapos felmérése után közösen keressük a problémák optimális megoldását. Az együttműködés azonban nem szakad meg ezen a ponton: a fejlesztési igényekre felkészülve az 5P biztosítja a telepített rendszerek egyszerű bővíthetőségét és rendelkezésre állását. Ezen céljaink megvalósításához igénybe vesszük az IS09001 szabvány szerint kialakított és működtetett minőségügyi rendszerünket, amelyet a megyei informatikai vállalkozások közül az 5P vezette be elsőként. Az 5P a testre szabott, teljeskörű megoldások szállítója. Folyamatosan a legújabb nemzetközi trendekhez igazodva bővítjük termékkörünket és szolgáltatásainkat, hogy mindig a legfejlettebb, legkorszerűbb megoldásokat tudjuk helyben kínálni. Cégünk alapvető értéknek tekinti a változásokhoz való gyors és hatékony alkalmazkodást. Tudjuk, hogy a gazdaság húzóágazataként az informatikára hárul a feladat, hogy a magyar cégeket otthonossá tegye Európában. Az 5P mindent elkövet azért, hogy ügyfelei megbirkózhassanak ezzel a történelmi kihívással. 7400 Kaposvár, Ady E. u. 2. Telefax: 82/424-915,511-560,511-561 E-mail: Fivep@5p.hu 8700 Marcali, Széchenyi u. 28/a. Telefax: 85/415-171, mobil 20/618-744 Rádiófrekvencián kínál Internetet az Integranet Rt Újdonság az adatkommunikációban Egyedülálló fejlesztésbe kezdett az Integranet Rt. A kaposvári székhelyű cég egy szélessávú Internet-gyűrű és belső Intranet hálózat építésébe fogott a megyeszékhelyen, mely a helyi cégek mellett a közigazgatás adatforgalmát is jelentős mértékben felgyorsítja. A szabad frekvenciatartományban működő rendszer országos szinten is újdonságnak számít a hazai számítástechnikai vállalkozások és Internet-szolgáltatók körében.- A szélessávú frekvencián működő rendszert terveink szerint egy éven belül fejezzük be - mondta Koleszár Tibor, az Integranet Rt műszaki fejlesztési igazgatója. - A szolgáltatás, mely rádiófrekvencián működő eszközök felhasználásával működik, sokkal előnyösebben használja ki a hálózatok adta lehetőségeket, mint a hagyományos vezetékeken alapuló technológiák. A felhasználók számára jóval szélesebb sáv- szélességet biztosít az információ továbbításához. Koleszár Tibor elmondta: a hagyományos megoldásokhoz képest akár több százszoros adatátviteli sebességre képes a rendszer, azaz 2-3 megabit/secundum! sebességgel továbbítja az információt. Az Integranet Rt tervei szerint egész Kaposvárt behálózza rá- INTEGR diós eszközökkel. Öt körsugárzós fejállomást telepítenek a város különböző pontjaira, ezekhez korlátlan számú felhasználó kapcsolódhat. Mivel a rádiótelefonokhoz hasonló megoldást alkalmaznak, ezért a rendszer használói akár a városban autózva vagy sétálva felléphetnek a világhálóra, mindössze egy notebook és egy PCMCIA kártya segítségével.- Ügyfeleink számára huszonnégy órás hozzáférést biztosítunk. Mivel a szolgáltatásunknak nincs percdíja, sem tarifái, az egész napos elérést egyszeri havidíj kifizetése ellenében biztosítjuk partnereinknek, akik a pénzükért félelmetes adattovábbító sebességet kaphatnak. Nem titkolt célunk egy kaposvári Intranet, azaz belső hálózat létrehozása, mellyel javítjuk a cégek egymás közötti kommunikációját. Számukra ez a megoldás sokkal olcsóbb lesz, mintha hagyományos telefonvonalon keresztül zajlana az adatforgalom. A hálózatunk rendkívül biztonságos, hiszen olyan kódolást alkalmazunk, mely kizárA ja az illetéktelen felhasználókat. Az Integranet Rt szakemberei első körben a megyeszékhelyen építik ki a rendszert, de a jövőben az egész megyére kiterjesztik a szolgáltatást. A terveket a Somogy Megyei Önkormányzat is támogatja, melynek tetejére már telepítettek egy fejállomást.- A eszközeink a szabad frekvenciasávban működnek, melyekre nem szükséges frekvenciaengedély. A hálózat kialakítása már megkezdődött, a megyeháza mellett a Somogy Flandria Kft kezelésében lévő inkubátorház, valamint a megyei illetékhivatal is csatlakozott a rendszerhez. Az Integranet Rt az egyszerű felhasználóktól a hivatalokig mindenkinek megoldást kínál. Koleszár Tibor hozzátette: az egyszeri belépés ugyan nem lesz olcsó - így a magánszemélyek esetleg kevésbé tudják megfizetni, mint a vállalkozások - azonban rendkívül költséghatékony megoldást kínálnak minden fogyasztói réteg számára. A befektetés igen hamar, hónapokon belül megtérül a megrendelők számára.- Szerződéses karbantartói vagyunk a www.som- ogy.hu honlapnak, melynek a megyei önkormányzat a tulajdonosa. A honlapnak kulcspozíciót szánunk a megyei szolgáltatásban. Ezen keresztül a megye összes településéről kaphatnak információt a weblap látogatói. A polgármesterek és önkormányzatok pedig az aktuális pályázatokról és területfejlesztési elképzelésekről tájékozódhatnak. A tervek szerint még ebben az évben a megye legnagyobb információs bázisává fejlesztjük Somogy honlapját. Az Integranet Rt a rádiófrekvenciás szolgáltatás mellett az Internet és a köré épülő hagyományos tevékenységek, adatbázisok, valamint szoftverek fejlesztésével is foglalkozik, levelező és web szervereket üzemeltetnek. Az Integranet Rt az egyetlen olyan Internet szolgáltató a megyében, mely nem viszonteladó, hanem a saját Internet-hozzáférését értékesíti ügyfelei számára. Cím: Integranet Rt 7400 Kaposvár Álmos vezér utca 1. Telefon: 82/410-040 email: info@integranet.hu www.integranet.hu _______ w ww.somogy.hu __________(§; N ET Rt. Fókuszban a mikroprocesszor A számítástechnika hardver üzletágának egyik legdinamikusabban fejlődő része a mikroprocesz- szor. Az elképesztő fejlődés miatt ezen műszereket szinte havonta kellene cserélniük a felhasználóknak ha lépést akarnának tartani a fejlődéssel.- A mikroprocesszor a számítógépekben a központi feldolgozó egységet jelenti, azaz a gép agya - mondta Babon Gábor, informatikai szervizmérnök. - Az összes működést vezérli. A gépbe bekerülő adatok, szinte még legkisebb információ áthalad rajta. A mikroprocesszor a gépben tárolt utasításokat kezeli és a gép részeit vezérli. A PC működése nem folytonos, hanem diszkrét időpillanatokban követik egymást, ezeket a pillanatokat beépített óra szolgáltatja. Az óra pontosan egyenlő időközökben órajelet bocsát ki, melyek gyakorisága határozza meg a gép sebességét. Az órajel frekvenciáját megaherzben határozzuk meg, majd ezt szorozhatjuk a processzor fajtája, fejlettsége szerint. De a dinamikus fejlődésnek köszönhetően egyre magasabb lesz, ezáltal a műveletvégzés is felgyorsul.- A legnagyobb teljesítményű processzorok akár a nyolcszáz megahertzet is elérheti, de a kutatások már a gigahertzes határt is átlépték, azt azonban hogy mi a határ, senki nem tudja megmondani. Az átlagos felhasználók három-négyszáz megahertzes processzorokat vásárolnak a nevesebb gyártóktól, míg a vállalatok a komolyabb munkaállomásaikba a csúcsmodelleket szerelik be. Azonban a számítástechnika rohamléptékű fejlődésével igen hamar a régebbi bútordarabok közé kerülnek a ma még vadonatúj mikroprocesszorok. sz. o. A SZUV Rt Kaposvári TIG az alábbi tanfolyamokra várja a számítástechnikai érdeklődésűek jelentkezését: Számítástechnikai alapismeretek Számítógép-kezelő (alapfok+ECDL) Számítástechnikai szoftverüzemeltető (középfok) Számítástechnikai programozó (felsőfok) Gazdasági informatikus (felsőfok) Érdeklődni az 500-380-as telefonon ill. személyesen a SZÜV székház Rákóczi tér 9-11. sz. alatti épületében, (236-os szoba) Németh Rudolf oktatási osztályvezetőnél. SZÜV RT., A TELJES MEGOLDÁS! Tren Kft. T Kaposvár, Baross G. u. 5. 82/510-315 Nyári ajánlatunk: ti Számítógép + nyomtató + modem +fajhallgató+jogtiszta programok 166 666 Ft (133.333+áfa) ti Egész napos játék vagy internetezés unatkozóknak ti Diák napközi 8-15 óra angol+számítástechnika ti Linux klub ti Angol és számítástechnikai tanfolyamok Légkondi, üdítő, nasi (17422) Tudja, hogy Önnek miért lenne ÉRDEMES ISDN-RE VÁLTANIA? Például mert akár INGYENESEN is megteheti! A további előnyökről és az akció pontos feltételeiről kérdezze kollégáinkat Kaposvár Díjmentes tanácsadás Teljeskörű ügyintézés Sokéves tapasztalat Telefon: 82/529-556. 7400 Kaposvár, Berzsenyi u. 28. i