Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-05 / 155. szám
6. oldal - Somogyi Hírlap SOMOGY I T AJAK 2000. Július 5., Szerda CSOMAJ NEM. Kérdőíven mérték fel Csornában, hogy csatla- kozzon-e a kis település a nagyberki körjegyzőséghez. A megkérdezettek szerint célszerűbb és pénzkímélőbb megoldás lenne ez, ám az önkormányzat legutóbbi ülésén egy igen, egy nem és három tartózkodással úgy döntött: ne csatlakozzon a falu a nagyberki körjegyzőséghez. (Is) ÚSZNI TANULNAK. Huszonkét mezőcsokonyai diák tanul úszni két héten át. A hétfőn megkezdett és Kaposváron zajló úszásoktatásban 3-7. osztályos tanulók vesznek részt úszóedző vezetésével. A mezőcsokonyai gyerekek korábban már részt vettek egy balatonboglári kurzuson, amelyen a tanárok tanították az úszás alapjait. Az úszásoktatást nemcsak a szülők, hanem az önkormányzat és a Mezőcsokonyai Iskoláskorú Gyermekekért Közalapítvány is támogatja. (Is) MEGSZÉPÜLT A FŐTÉR. Mint egy másfél millió forintba kerül a nagybajomi főtér átalakítása. Ehhez négyszázezer forintos állami támogatást nyert a nagybajomi önkormányzat. Szétszedték, majd újra felállították az első világháborús emlékművet, parkosítottak és a hiányzó részen is új díszburkolatot kapott a főtér. (Is) DOMBÓVÁRI ARANYSZIGET. Az Aranysziget Idősek Otthonában megtartották a hagyományos búcsúi délutánt. Az ünnepséget minden évben a Jézus Szíve templom búcsújához kötik, amelyre meghívták az otthon lakóinak hozzátartozóit is. A búcsú misével kezdődött, azt követően a József Attila Általános Iskola ugróköteles csoportja tartott bemutatót az időseknek. A napot jó hangulatú táncmulatság zárta. (Is) KLUBTAGKÖSZÖNTŐ. Ötven éve kötött házasságot a sántosi Horváth István és Lőczi Eszter. A házaspár tagja a sántosi idősek klubjának, és társaik rövid műsorral kedveskedtek nekik a vasárnap tartott aranylakodalmon, amely az új sántosi templomban ünnepi misével kezdődött. (Is) Karmester lett a polgármester Nyugodt, békés természetű embernek tartják Szabó Józsefet, de őt is ki lehet hozni a sodrából. Leginkább akkor gurul dühbe, amikor megváltoztatja valaki a véleményét, s letagadja, hogy mit mondott egykor.- Hogyan került a közigazgatás szekerére ?- Már az első ciklusban képviselő voltam, s a polgármester lemondása után én lettem a „befutó”, aztán kétszer újraválasztottak. Tíz éve tanulom a közigazgatást, de mindig feladják a leckét; polgármesternek, jegyzőnek, képviselőnek egyaránt.- Épül-szépül a település, ahova néhány éve még a busz sem tudott bemenni.- Annak ellenére, hogy csak hat kilométerre fekszik a falu, elég elhanyagolt volt az infrastruktúrája. Lepusztultak az utak, s mivel a 67-es úton, ahol az autóbuszmegállók voltak, több baleset is történt, a testület úgy döntött: építsünk utat, hogy legyen buszközlekedés. 1370 méteren építettük meg, aztán újabbak következtek. Járdákat is építettünk, és először önerőből kezdtük el a belterületi vízrendezést, majd pályázati pénzekből, ugyanis komoly gondokat jelentett a belvíz.- Szerszámkészítő az alapvégzettsége, ami távol áll a közigazgatástól. Milyen szépséget tartogat a polgármesteri szék? Egyáltalán: megköszönték-e a falubeliek a testületnek ezt a látványos fejlődést?- Igen, s az újraválasztással ismerték el a munkámat. A szépsége az emberekkel való kapcsolatokból fakad, de az árnyoldala is, és a falu kicsiben olyan, mint a parlament. Ha valamit nem ők találtak ki, akkor azt nem is támogatják. Zselicszentpálon szorgalmas emberek élnek, akik becsülik a munkát, de nem rejtik véka alá a véleményüket, és ha terveit őszintén eléjük tárja a képviselő-testület, akkor nem lesz veszekedés. Szerencsére azt is megértik: pályázati pénz nélkül nem foghatunk semmilyen beruházásba. Ahhoz lapos az önkormányzat erszénye.- Most mit fontolgat az önkormányzat?- Bőszénfával, Simoniéval, Zselickislakkal együtt társulásban szeretnénk bevezettetni a gázt. A megyei területfejlesztési tanács döntésétől függ, hogy mekkora összeggel kell hozzájárulni csaláSzabó József 1957-ben született Kaposváron. Az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben végzett, 1977-ben érettségizett, és dolgozott szerszámkészítőként, lakatosként és egy ideig vállalkozó is volt. 1984 óta él Zselicszentpálon. Nős, két lánya van. dónként; abban bízunk, hogy portánként ez nem lesz több százezer forintnál. A templom tetőszerkezetének felújítását sem akarjuk elodázni.- Polgármesterként gyakran kerül lehetetlen helyzetbe?- Lehetetlen helyzetek elől egyikünk sem bújhat el. Ilyen volt, amikor két, gazdátlan harci eb megjelent a településen és szorgalmasan látogatták a tyúkudvarokat, sőt, még egy tehénre is rátámadtak. Gyakran csöngött a telefon, mert féltek az emberek. Gyorsan kellett intézkedni. A vadászokkal lelövettem a kutyákat.- Milyen a kapcsolata a testülettel?- Elégedett vagyok; míg korábban több jutott a szervezésből, az ügyintézésből, addig ma egy kicsit karmester is lehetek. Közösen keressük azokat a tevékenységeket, amelyekkel összefoghatjuk a zselicszentpáliakat. Legyen az falunap, ismeretterjesztő előadás, bibliaóra, bordaléneklés vagy focibajnokság. A fiataloknak is szervezünk programokat, szeretnénk, ha szülőfalujukban telepednének le. Támogatjuk a főiskolásokat, egyetemistákat; abban bízunk, hogy az értelmiség sem kerüli el a települést, amelynek ebben az évben hússzal emelkedett a lélekszáma. lörincz Sándor Szabó József, Zselicszentpál első embere lett az Év polgármestere. A díszes oklevelet és a díjjal járó herendi vázát Hévízen, az első alkalommal megrendezett regionális polgármesteri találkozón adták át. Zselicszentpál Iskolát mentett a lelkiismeret Somodor Egy kis létszámmal működő általános iskola fenntartása tönkretehet egy kisközséget. Ha nincs hetven százalékos kihasználtsága, elveszíti a község az önhikis támogatást, vagy lemond az iskolájáról. Krammer Istvánná, Somodor polgármestere mondta mindezt. A legutóbbi képviselőtestületi ülésen nekik is az iskola sorsáról kellett dönteniük. 1926 óta működik általános iskola egy-négy osztállyal Somodorban. Jelenleg tizenegy kisdiák jár oda. A község amúgy is nehéz gazdasági helyzetben van, és az iskola fenntartása több mint négymillió forint. Az osztály megszűnésével, számításaik szerint jövőre három és fél millió forintot kell az iskolára költeni; ebből az állami normatíva kétmillió egyszázezer forint. A nagy vihart kavaró képviselő-testületi ülésen el kellett dönteni, hogy bezárják az iskolát, vagy tovább működik, de már csak három osztállyal. Az utóbbi mellett döntöttek, az egyetlen negyedikes diák Memyére kerül, és így a negyedik osztály megszűnik. A polgármester hozzátette: - Ésszerűen gondolkodva, magam is azon az állásponton voltam, hogy gazdasági okok miatt szüntessük meg a somodori iskolát, a gyerekek járjanak inkább Mernyére, ám a lelkiismeretem mást mondott. Egyrészt így csak, egy pedagógust kell elküldenünk, aki viszont marad, az már harminc éve nálunk tanít. Ennyi idő után nem akartuk kellemetlen helyzetbe hozni, másrészt a falu is ragaszkodik az iskolájához. Három osztállyal működik még a jövő tanévben, aztán a gyereklétszám dönti majd el, hogy bezárjuk vagy sem. Áz óvodába 15-16 gyerek jár. Jövőre hatan, utána viszont már csak ketten mennek iskolába. A testületi döntés szerint tehát egyelőre marad az iskola Somodorban. Vajon meddig? szarka ágnes Fekete Kékese Göllében Gólle Újabb berendezési tárgyakkal gazdagodik a göllei Fekete István emlékkiállítás. A száz éve született író Chicagóban élő fia újabb bútorokat ajánlott fel a hagyatékból. Bodó Imrétől, a Fekete István kör elnökétől megtudtuk: Göllébe kerül az az ágy is, amelyen harminc éve érte utol a halál a Vük, a Kele, a Tüskevár szerzőjét. A budapesti lakásból két fotelt, egy kis asztalt és több könyvet is átad Tóth Árpád, az alapítvány gondnoka. És a göllei lakóházba kerül a már tavaly Dombóvárra szállított Kékes televízió, néhány kitömött madár, állat és szarvasagancs, de újabb fényképekkel is gazdagodik a gyűjtemény, és Göllében helyezik el Fekete István fejfáját is. Mint megtudtuk: a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület és a göllei Fekete István kör közösen pályázott a millenniumi kormánybizottsághoz, hogy az önkormányzat támogatásával a szülőházban további szobát tegyenek kiállításra alkalmassá. így két szoba őrzi majd emlékét a Rácz Vali- és az iskolatörténeti gyűjtemény mellett. Itt kapnak helyet Bodó Imre ajándékai is; egyebek között egy Borsos Mik- lós-plakett, két festmény - a Tüskevár illusztrációi -, több könyv és kézirat. A göllei Fekete István szülőházban egyébként jövőre egy állandó helytörténeti gyűjteményt is rendeznek. LÖRINCZ Megváltozott a falukép Somogygesztiben 870 méter betonjárdát adtak át a napokban, így a falu központja jobban és biztonságosabban közelíthető meg. A több mint egy méter széles betonszalag a község képét is jelentősen megváltoztatta. Dr. Buzinkay Gyula jegyző elmondta, hogy három éve készültek el 800 méter járdával a Vörös Hadsereg utcában, s már akkor eltervezték: a Szabadság és a Dózsa György utcát is ellátják szilárd burkolatú gyalogjáróval. így nem csak biztonságosabban és jobban közelíthető meg a község központja, hanem az utóbbi évtized legjelentősebb, csaknem tízmillió forintos beruházása a falu képét is megváltoztatja. A munkát a Strabag Rt. végezte el, és a költségek egy részét pályázati pénzből teremtette elő az önkormányzati ________________SiÁ. Á llatsimogató és gulyásparti Szenna, Somogyaszaló Lassan, de gyarapszik a falusi vendégfogadók tábora a Kapos mentén is. A szennai Raab Lajosné négy éve, Miszlang Jánosné biztatására rendezkedett be vendégfogadásra. Azt mondta: az ide érkezők együtt élnek a családdal, s nemcsak szállást kapnak, hanem programokat is kínálnak nekik. Érkeztek hozzá az ország minden részéről, de Németországból is szívesen töltöttek itt néhány napot a vendégek. Tatabányáról pedig évek óta visszajárnak hozzá. Raabné 10 személyt tud kényelmesen elhelyezni, s mint mondta: egy simogató udvart akar benépesíteni állatokkal. Megvették a szomszédos telket, s itt szeretnének egy játszóudvart kialakítani a kicsiknek - kecskével, birkával, szárnyasokkal -, hiszen sok városi lurkó nem ismeri a háziállatokat. Egy pályázatot is írtak ezzel a céllal, és az idei bevételüket szintén erre akarják fordítani. Mint megtudtuk: az idei szezon nehézkesen indult, de már telik a naptár... S hogy milyennek kell lennie a falusi vendégfogadónak? Raabné szerint víg kedélyűnek, akik szeretik az embereket és örömmel látják őket vendégül az otthonukban. No és figyelnek arra is, hogy mi a kedvencük. Megtudtuk: a nyaralók gyakran rendelnek pörköltöt nokedlivel és a rétes után is megnyalják a tíz ujjúkat. A somogyaszalói Raabné Császár Ilona sógornőjétől kapott kedvet a falusi vendéglátáshoz. Két szobát ad ki, és hosszú idő után ő lesz az első, aki némi kereset-kiegészítés reményében belevág Somogyaszalóban. Abban bízik, hogy német barátaikon keresztül jönnek majd hozzá a turisták. Mint mondta: a Balatontól Szennáig sok a látnivaló, és a színes prospektusok is mesélnek Somogyról. A Petörkét, Bányát, Kaposvárt és Igáit ajánlja, és a gulyáspartit, a szalonnasütést, a jó borokat és a falusi romantikát. Völgyi Attila szereti a jó bort, s tudja, hogy csak gondos gazdaként számíthat bő termésre. Ebben az évben az időjárás is kegyes volt, így valóban szép termés ígérkezik; óvatos becslések szerint az utóbbi évek legjobbika. A mosdósi tanár a batéi iskolát és a művelődési házat vezeti, s nyolc éve Andrasofszky Barna kórházigazgató főorvos kapacitálta: érdemes megvásárolnia a Vígadó hegyen lévő telket. Csodás a környék, s Völgyi Attila 1950-ben született Kadarkúton. A kaposvári Cukoripari Szakközépiskolában érettségizett 1968-ban. Pécsen 1973-ban szerzett matematika szakos tanári diplomát. 1977- ben a testnevelés szakot is elvégezte. 1997-ig Mosdóson tanított, majd a batéi iskola igazgatója lett Hobbija a fényképezés; a Somogyi Fotóklub elnöke. Nős, felesége orvos, bárom gyermekük van. ha az égiek is úgy akarják, dúsan csorog a hegy leve. Megvették a h a t s z á z Munkát és bort ad a Vigadó-hegy négyszögöles telket, s csak 250 tő szőlőt hagytak meg, de újat is telepítettek.- Édesapám agronómus volt, a föld szeretetét, a kertészkedést tőle örököltem - mondta Völgyi Attila. - Tudtam, hogy sok munkával jár a szőlőtermelés és a borászat, de kíváncsi voltam, és tanulni akartam. A szőlősgazdáktól és a szakemberektől is. Ezért rendeztünk szőlész-borász találkozókat; a mosdósi kórházban sorra hangzottak el előadások a szőlőfajtákról, a növényvédelemről, a bor kémiájáról és helyes kezeléséről. Talán ennek a szőlész-borász „szabadegyetemnek” köszönhető, hogy igényesebbek lettek a gazdák, és rádöbbentek arra: még többet kell tenniük azért, hogy piacképes legyen a Vígadó hegy leve. Völgyi Attila az Attalától Kaposhomokig nyúló, Kaposmente hegyközség létrejötténél is bábáskodott, s mint megjegyezte: a borversenyek sora volt a legjobb mozgatóerő. Az idén csaknem 100 bormintát zsűriz- tettek, de nem akadt igazán jó minőségű vörösbor. Jővő áprilisban már vélhetően több aranyat oszthatnak a vörösért. Egyébként Völgyi Attilának is számos díjnyertes bora van. Vegyes vörös, vegyes fehérét többször is jutalmazták bronzzal, de ezüstöt, sőt aranyat is hozott el már fehérbora. Mint mondta: ízlésvilágához kellemes aromája és telt- sége miatt, az illatos Chardonnay áll a legközelebb. A Vígadó hegyi gazdák most is gyakran vizsgálják a tőkéket. Völgyi Attila is kimegy birtokára. Dolgozni és pihenni. Miközben elégedetten szemléli a kordont, Lovász Pál sorai jutnak eszébe: A duzzadt fürt, mint ifjú asszony éke/kiszökkent már a dús levél alól/ A nap mohó tüzével ráhajol, / és édes nedvet pezsdít arany belébe. lőrinczsándor Játék ajándékba az óvodának Nagybajom Huszonkét tagú schortensi küldöttség érkezett Nagybajomba a hagyományos nyári fesztiválra. Nagybajom német testvértelepülésének delegációját Gerhard Schwagmeier alpolgármester vezette. Tagjai között önkormányzati képviselők és civilszervezetek vezetői is voltak. Ács Attila nagybajomi polgármesterrel arról állapodtak meg, hogy a hu- szonkétezres kisváros ifjúsági egylete a nagybajomiakkal együtt készíti el a Csokonai Általános Iskola melletti területen kialakítandó játszótér fajátékait. Mint megtudtuk: a schorten- siek ezúttal sem jöttek üres kézzel; átadták városuk zászlaját és az ovisoknak szánt játékokat. L s. \