Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-05 / 155. szám
2000. Július 5., Szerda Somogyi Hírlap - 7. oldal HAZAI TÜKÖR „Kétéves, de nem félidős a koalíció” Az FKGP elnöke szerint a kormány egysége megbonthatatlan A hét végén lesz két éve, hogy letette hivatali esküjét az Orbán-kabinet. A választási ciklus félidejéig vajon mi vált valóra a társadalomnak tett ígéretekből, s milyen fontos döntésekkel maradt adós a kormány? - erről, valamint saját pártjuk belső ügyeiről faggattuk a parlamenti pártok elnökeit, közöttük Torgyán Józsefet. Az FKGP első embere szerint mind a kabinet, mind a kisgazdapárt elmúlt két éve valóságos sikertörténet. Budapest szójátékokkal sem lehet megbontani. Egyeseknek nyilván az a két- - Hozzáértők szerint ön a kabiné- ségbevonhatatlan gazdasági fejlőién belül nagyon is igyekszik érvé- dés csípi a szemét, amelyet hata- nyesíteni saját pártja érdekeit - lomra jutásakor ez a kormány, ez ahogy mondják: Orbán-kormá- a koalíció indított el. Elég, ha csak nyűnk és Torgyán-kormányunk is a több évtizede elhanyagolt mezővári. Ugyanakkor ha kell, mindig gazdaságban végbement változá- kiáll a miniszterelnök mellett. Mi- sokra utalok. Tessék csak kérészből táplálkozik ez a kettősség? tülautózni az országon, s figyelni, - Nincs itt kérem semmiféle milyen képet mutatnak a vidéki kettősség! A kabinet egységes, s települések, a kistérségek! Holott ezt az egységet még ilyen-olyan nem is olyan régen a vidékfejlesztés még fogalmilag sem létezett, s amikor először felvetettem egy ilyen minisztérium létrehozását, majdnem megköveztek érte. Itt kérem a száz-százötven éve nem tapasztalt természeti csapásokat - ár- és belvizet, aszályt - figyelembe véve már katasztrófahelyzetnek kellene lennie, de nincs. Persze nemcsak az agrárium, hanem az egész nemzetgazdaság lendületbe jött, a gazdasági növekedés üteme idén akár hétszázalékos is lehet. Talán nem szerénytelenség, ha - mint koalíciós partner - kimondom: ezen eredmények alapján a polgári kormány nem négy évre, hanem sokkal hosszabb távra rendezkedhet be. Vagyis rosszul fogalmaz az, aki most, 2000 nyarán félidőről beszél. No persze nem lehet olyan gyorsan haladni, hogy ne érhesse szó a ház elejét. A több évtizede halmozódó szociális feszültségek feloldásához, a nyugdíjak méltó szintre emeléséhez például kevés két év. Itt jegyzem meg: a nyugdíjak értékállóbbak, mint korábban.- A kormány eddigi sikertörténete nyilván jót tett a koalíciós partner, a Független Kisgazdapárt népszerűségének is...- Az FKGP valóban előre ki nem számítható óriási növekedésnek indult. Alap- és helyi szervezeteink száma meghaladja a kétezret, s „gyengének" számít az a megye, ahol legalább 20-25 polgármesterrel ne képviseltetnénk magunkat. Szabadjon megjegyeznem: előretörésünkben talán személyemnek is van némi szerepe. A gyakran - szerintem ok nélkül - kritizált kisgazdatárcák munkájára most azért nem térnék ki, mert minisztériumaink kétéves tevékenységét a nyár folyamán tekintjük át, s nem kívánok előreszaladni.- Említette, hogy személye is hozzájárult az FKGP növekvő népszerűségéhez. Miniszteri minőségében végzett munkájára vagy színes parlamenü felszólalásaira gondol?- Mindkét területen igyekszem megfelelni. Ami a parlamenti tevékenységet illeti: a T. Ház sokat emlegetett, állítólag mélypontra süllyedt tekintélye szerintem egyedül a megszólalások nívójának emelésével állítható vissza. Olyan beszédekre van szükség, amire az emberek felkapják a fejüket. Egyébként a mi Országgyűlésünk tekintélyével nincs különösebb baj. A világon mindenütt ádáz viták dúlnak a parlamenti széksorokban, néhol - például Angliában vagy Ausztráliában - szinte a tettle- gességig is eljutnak, csak hát a hosszú évekig tartó „törvényhozási színjáték” után Magyarországon egyeseknek furcsa a szabad szó. A gyűlölködést elítélem, sőt, igyekszem időt szakítani arra, hogy munkaidőn túl kellemesen eltereferéljek egy-egy, pár órával korábban még keményen megkritizált ellenzéki politikussal. Ezt a szokásomat ügyvéd koromból hoztam magammal, s másoknak is figyelmébe ajánlom. TAKÁCS MARIANN A bíróságok biztonsága Budapest Az elmúlt héten a Fejér Megyei Bíróságra érkezett bombariadót jelentő telefon. A kiérkező tűzszerészek azonban nem találtak semmit, így a munka másfél óra után újraindulhatott.- A bíróságokat bombával fenyegetők általában nem mérik fel, hogy cselekedetükkel nem elsősorban az igazságszolgáltatásnak, sokkal inkább az állampolgároknak ártanak - vélekedik Szemán Felidtász, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) főosztályvezetője. A beidézett tanúknak, szakértőknek, peres feleknek felesleges utazást, időveszteséget jelent, ha még egyszer meg kell jelenniük a testület előtt. Az ÓIT két évvel ezelőtt felmérte az igazságszolgáltatási intézmények biztonsági helyzetét, és fontos célként tűzte ki a bíróságon dolgozók és valamennyi ott megforduló állampolgár hatékonyabb védelmét. Tavaly 80 millió forintot költhettek biztonsági berendezésekre, ebben az évben pénzhiány miatt csupán az új és a felújított épületekbe szerelhetnek fémkereső kaput és csomagvizsgálót. A bíróságokon dolgozók testi épségét, biztonságát őrző, működő rendszereken fennakadnak kések, ollók, sőt fegyverek is. A főosztály- vezető szerint bár a műszaki berendezések szükségesek, a bírók és igazságszolgáltatási alkalmazottak biztonságát alapvetően a bíróság te- kintélye védelmezi. _______horvá™ K ész a drogstratégia Budapest - MÉH Legalább ötféle gazdasági bűncselekmény gyanúját tárta fel a rendőrség a Postabanknál - egyebek mellett erről is szó volt a kormány tegnapi ülésén. A miniszterek döntöttek a gátépítésre szánt idei összegről, a nemzeti drogstratégiáról, a költségvetési tartalék elosztásáról és az önkormányzatok támogatásáról is. Az elkövetkező hónapokban 7 és fél milliárd forintot költ a kormány gátépítésre - jelentette be a tegnapi szóvivői tájékoztatón Nógrádi László, a KVM első embere. Mint mondta, a kritikus szakaszokon szükséges munkálatokhoz részben tárcaközi átcsoportosítással, részben az általános tartalékból teremtik elő a fedezetet. Több hónapos szakmai egyeztetés után elkészült a nemzeti drog- stratégia tervezete, amelyet várhatóan ősszel tárgyalhat meg az Országgyűlés - közölte a hírt Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. Deutsch szerint soha nem készült még ehhez hasonló, a kereslet és a kínálat csökkentését erőteljesen visszafogó stratégia, mint ahogy az is ritka, hogy egy formálódó törvényről ezerötvennégy szervezet, egyesület és szakértő mondjon véleményt. Deutsch cáfolta, hogy a törvényi szigorítás óta visszaesett a drogambulanciák forgalma. A kormány egyéb döntéséről Borókai Gábor szóvivő számolt be. Újabb ösz- szegeket osztottak szét a költségvetés általános tartalékából..A helyi ügyészek bérpótlékára például 185 milliót, a TÁKISZ-ok fejlesztésére összesen 728 milliót, a rendőri túlórák kifizetésére 1 milliárd 699 milliót különítettek el. Határoztak az önkormányzatok idei céltámogatásáról is. A 728 benyújtott kérelemből" kétszázhus- zonkilencet fogadtak el, összesen 53 milliárd forintot értékben. Megkapják a helyhatóságok a rég várt gázközművag^on őket illető részét is. E célra hamarosan 60 milliárdot utal át a kormány. A kabinet meghallgatta a belügyminiszter jelentését a Postabanknál folytatott rendőrségi vizsgálatról, s nyugtázta, hogy öt bűncselekmény-kategóriát merített ki a bankvezetés, így rövidesen várhatóan ügyészi, majd bírói szakba kerül az ügy______________________tm. K ÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Göncz Árpád köztársasági elnök hivatalában fogadta Szájer Józsefet, a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetőjét, aki köszönetét mondott az államfőnek tízéves tevékenységéért. A megbeszélésen áttekintették a rendszerváltozás óta eltelt időszak főbb politikai eseményeit és eredményeit. KUTATÁSTÁMOGATÁS. A kormány törekvése, hogy 2002-ig másfélszeresére nőjön a kutatás- fejlesztésre fordított keret - jelentette ki a magyar profesz- szorok második világtalálkozóján Szabó Gábor, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Jelenleg 80 milliárdot költenek erre évente, ezt az összeget jövőre és azután 18-18 milliárd forinttal kívánják növelni. ■ Július 5., Szerda - Televízió-műsor ml RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész (információs műsor), 8.30 Ezredforduló, 8.35 A bestia (brazil sorozat), 9.00 Csak ma! (szórakoztató délelőtti magazin), 9.30 A templomos lovagok kincse (ifjúsági sorozat), 11.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat), 12.00 Híradó délben, 13.00 Hrvatska krónika (horvát nyelvű magazin), 13.25 Ecranul nostru (román nyelvű magazin), 13.58 Hírek, 14.00 Készült 1934- ben, 14.10 Filmhíradók 1934-ből, 14.30 Lila akác (magyar film), 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Találkozunk Sydneyben! 17.00 English 4U (sorozat), 17.30 Útmutató 18.00 Híradó hatkor 18.50 Alaphangok 19.00 Sikkes ________L 1 9.30 Híradó este 20.00 Nem jogerős Jogi show-műsor 20.30 Önök kérték! 21.25 Pesty Fekete _____Doboz_________ 2 2.00 Híradó _ 22.10 Aktuális 22.50 Magyar Szalon 23.20 Hazavágyódás 6.30 Reggeli (telefon: 382-8394), 9.00 Recept Klub, 9.10 Drágám, a kölykök már megint összementek (amerikai sorozat), 10.00 Helene és a fiúk (francia sorozat 76. Fsz.: Helene Rolles), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Benne: Mire gondolok?), 13.00 Hírek, 13.20 Kavalkád, 13.30 Celeste (argentin sorozat), 14.20 Esmeralda (mexikói sorozat 108.), 15,15 Senora (mexikói sorozat), 16.00 Mire gondolok? (telefonos villámjáték), 16.05. Tiltott szerelem (venezuelai sorozat. Fsz.: Carolina Tejera, Juan Carlos Vivas), 17.00 Szeretni bolondulásig (ism.), 17.30 Mire gondolok? 17.35 A fejvadász (amerikai sorozat 56.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz Fókusz ráadás 19.25 Üzenet _______ 1 9.30 Medicopter 117 Légi mentők (német sorozat) 20.25 Pokoli torony (amerikai film) 23.25 Este_________ 2 3.45 Pont hu______ 0.1 5 Fókusz_______ 0 .45 Divatklip 6.00 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyar- ország! (színes hírmagazin), 8.30 TV2 Matiné (Igazi szellemirtók, Mila, a szupersztár, Madison), 9.40 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat), 10.30 Csupa-csupa élet (sorozat), 10.55 Állatklinika, 11.20 Szőrmentén, 11.45 Közvetlen ajánlat, 12.10 Riviéra (sorozat), 12.35 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 13.00 Csacsi, de csinos .(amerikai vígjáték), 14.45 Xena (sorozat), 15.30 A klinika (német sorozat), 16.25 Sunset Beach (amerikai sorozat), 17.10 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 18.00 Camila (mexikói sorozat), 18.30 Tények (hír- rryjsor), 19.00 Szerencsekerék 19.30 Vad angyal (ar- qentin sorozat) 20.00 Forró nyomon (megoldások magazinja) 20,45 Apokalipszis (angol film 2/2.) 22.35 Jó estét, Magyarország! 23.10 Miss pszihozsaru (sorozat) _______ 2 4.00 Esküdt ellenségek (sorozat) 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.30 Panoráma, 9.00 Az MTV archívumából: In memóriám Fischer Annie, 11.10 A bűvös tükör, 11.45 „Nézd a tánc nemeit...” 12.05 Kaliforniai álom (sorozat), 12.45 Nemzeti értékeink, 13.00 Híradó délben, 14.00 Aranyfüst - avagy: Mit üzen a múlt? 15.40 Popzenei válogatás, 16.00 Dallamról dallamra, 16.30 Sorstásak, 17.00 TS, 19.40 Esti mese, 20.00 Híradó 20.30 Éjféli maraton No. 5. _________ 2 1.25 Elképesztő övezet 22.10 TS____________ 23. 10 Záróra_________ 0. 15 Halló, itt vagyok! 1.15 Éjszakai választék HBO 7.30 A hazugságvizsgáló, 9.10 Felcserélt szívek, 10.50 Rozsdás, a mentőkutya, 12.25 Hollywoodi akcióhősök, 12.55 Ko- bak-keringő, 14.30 Álmatlanságaim hercege, 16.00 A randevú, 16.25 Megbokrosodott teendők, 18.15 Buli az élet, 20.00 Jelenetek egy névházasságból, 21.35 Nincs alku, 23.55 Telitalálat a szívbe Magyar ATV 5.50 Nap-kelte, 18.00 Nap-nyugta, 19.00 Riporter kerestetik! 20.00 Miss Universe, 21.00 Érted!? 21.30 Popkalapács, 22,45 Autósvilág, 23.30 Színházi látcső A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. 4.10 Virradóra, 9.15 Az időgép, 9.45 A titkos küldetés, 10.11 Gyerekek a nagyvilágból, 10.30 Találkozunk még... 12.20 Napóra, 12.50 Gazdakör, 13.20 Forrásvidék, 13.50 (kis) Mamaklub, 14.20 Amiről a kövek mesélnek, 14.40 Haza Zambiába, 15.10 Az élet tudománya, 15.35 Föld körül az „Equator" vitorlással, 16.00 Ember a vadonban, 16.50 Gyerekek a nagyvilágból, 17.05 Minty, 17.30 Mesefilmek, 18.00 Napóra, 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.30 Európai kaleidoszkóp 19.45 Irány a túlsó part 20.35 Tudósítás a Földről _________ 2 0.45 Fórum_________ 2 2.00 Ezredforduló SPEKTRUM 14.45 Ki lesz maafősza- kács? 15.20 Szülők iskolája, 15.50 A terrorista, 16.50 Búvárszemüvegen.,., 17.20 Kalandra fel! 17.50 A holnap szárnyai, 18.50 ínyenctúrán... 19.20 Jin és Jang, 19.50 A világmindenség, 20.20 Tengernyi titok, 20.50 A Seychelles-szigetek, 21.25 Óceánok oázisai, 21.55 Keresztek hegye, 22.30 Gyilkosképző, 23.05 Szigetországi útirajzok Bili Brysonnal N. GEOGRAPHIC 15.00 Delfinek - ezúttal más szemszögből, 16.00 Vadvilág, 16.30 Fenséges delfinek, 17.00 Vadvilág, 18.00 A grizzly medvék földjén, 19.00 Az új generáció, 20.00 Az évszázad vihara, 21.00 Veszélyzóna ______________EUROSPORT______________ 8 .00 Úszó EB, Helsinki, 9.00 Tour de France, 10.00 Olimpiai magazin, 10.30 Úszó EB, Helsinki (élő), 11.30 Hegyikerékpár, 13.00 Úszó EB, Helsinki (ismétlés), 14.00 Úszó EB, Helsinki (élő közvetítés), 15.00 Tour de France, 18.00 Úszó EB, Helsinki (összefoglaló), 20.00 IAAF atlétikai verseny, 22.30 Tour de France (összefoglaló), 23.30 Úszó EB, Helsinki KAPOS TV 8.00 Műsorismertetés 8.00 Házibuli exkluzív ism. 9.00 Képújság 13.00 Fórum ism. 13.30 Képújság 15.00 Thalassa ism. 15.30 Képújság 18.25 Thalassa 31. rész 18.50 Meskete 19.00 Kapos Tv Híradó 19.20 Székelyföldön 19.30 Kapos Sport 19.45 Géniusz ism. 20.00 BUÉK - magyar film 21.25 Éjszakai műsor CSURGÓ TV 0-24.00 óráig: Képújság - hírek, információk 18.30 Ismeretlenek társalkodása - természetfilm 19.00 Csurgói Híradó ism. 19.30 BUÉK - magyar játékfilm MARCALI TV 10.00 Marcali Híradó ism. 10.30 Sporthíradó ism. 19.00 Marcali Híradó 19.30 Sporthíradó ism. KAPOS RÁDIÓ 5.30 A Reggel: hírek, időjárás, útinform, műsor- és programajánlók, lapszemle, évfordulók, KaposSport 8.00 Kávéház 10.00- 14.00 Déli Sark: közélet, magazinok, zene, BBC, tőzsde, KaposSport 14.00- 18.00 Délutáni Turmix: telefonos játék, színes hírek, tőzsde 18.00-23.00 Flört, Benne: 18.00-19.00 Kívánságműsor-játékok, Telefon Top 10 - Lemezbörze plusz 23.05 Esthajnalcsillag PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku f Vita a diákigazolványról Budapest Miközben az állam támogatja a közlekedési vállalatokat, hogy megérje olcsóbban utaztatniuk a fiatalokat, a gyerekek többsége nem veheti igénybe a tanulóknak járó utazási kedvezményeket, ugyanis nincs diákigazolványuk. A megoldás az lehetne, ha minden 16 éven aluli tanulónak alanyi jogon járnának a kedvezmények és nem kellene kiváltaniuk a diákigazolványt - véli a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete. A szervezet elnöke, Készéi Sándor lapunknak elmondta, hogy az egymillió-kétszázezer közoktatásban tanuló gyerekből nyolcszázezernek nincs diákigazolványa. A kis műanyag kártya kiváltása ugyanis nem kötelező, így a legtöbben nem állíttatták ki a fényképpel együtt körülbelül 7-800 forintba kerülő dokumentumot. Ez azonban nagyon sok kellemetlen helyzetet okozott, főleg az utazási kedvezmények igénybevételekor. Az ellenőrök és kalauzok nemcsak megbüntették a gyerekeket, hanem számos esetben megalázták őket, zálogként elvették valamilyen értéktárgyukat, sőt olyan is előfordult, hogy megverték a szerintük bliccelő általános iskolásokat. Az egyik út az lehetne, ha általános és ingyenes személyi igazoló dokumentumot vezetnének be az általános iskolások számára is, amivel bizonyíthatnák, hogy még nem múltak el 16 évesek. Ennek azonban az a feltétele, hogy a Volán, a MÁV, és a városi közlekedési vállalatok ne ragaszkodjanak mereven a jelenlegi diákigazolványhoz. Az Oktatási Minisztérium és az utaztatók képviselői tudósítónkkal közölték, hogy nem zárkóznak el a javaslatok elől, így akár néhány hónapon belül rendeződhetnek a viták. A szülők egyesülete azonban szeretné elérni, ha kell perek árán is, hogy az eddig jogtalanul beszedett sokmilliós büntetést a cé- gek fizessék vissza. ________-wK orlátozott tandíjemelés Budapest - OM Az eddigi gyakorlat szerint a felsőoktatási intézményeket semmi sem korlátozta a költségtérítés összegének, illetve az emelés mértékének meghatározásában. Az oktatási tárca azonban most a költségtérítéses hallgatók jogbiztonságának megteremtése érdekében módosításra javasolja az erre a területre vonatkozó kormányrendeletet, miután nemrég a parlamentben Révész Máriusz, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes alelnöke azonnali kérdésben kért segítséget a tárca miniszterétől. A helyzet tisztázása hetvenötezer hallgatót érint. A módosítás szerint a költségtérítési díjat az intézmény a jövőben csak a tanév kezdetekor növelheti, a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított előző évi infláció mértékének megfelelően. Az egyetemek és a főiskolák tanácsainak a jövőben legkésőbb május 31-éig nyilvánosságra kell hozniuk a következő évben fizetendő költségtérítés mértékét. Sőt, a módosító rendelet azt is kimondja, hogy az államilag nem finanszírozott helyekre felvett hallgatókkal szerződést kell kötniük az in- tézményeknek. ________ istsi