Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-08 / 158. szám
Somogyi Hírlap 2000.JÚÚUS 8., Szombat Nagyatádi T ükör 11. OLDAL A város ünnepnapjai Nagyatád idei ünnepnapjai a millennium jegyében telnek tudtuk meg Gara Istvántól, a városi millenniumi bizottságának elnökétől, aki ezekben a napokban munkatársaival már a legrangosabb eseményre, a nagyatádi búcsúra készül.- Decemberben fogadta el a város képviselő-testülete a millenniumi bizottság programját - emlékeztet Gara István, akitől azt is megtudhattuk, hogy az új év beköszöntésével már együtt ünnepelhettek a városlakók. A helyi vállalkozóknak köszönhetően tűzijáték jelezte a millenniumi év kezdetét. A Magyar Kultúra Napján tartott ünnepséggel a millenniumi rendezvények is kezdetüket vették. A városnak nem volt olyan ünnepnapja, amikor ne emlékeztettek volna az államalapítás ezredik évfordulójára. A legnagyobb esemény azonban a nagyatádi búcsúval egy időben lesz: szeptember 16-án és 17-én. A nagyatádiak ekkor vehetik át a millenniumi emlékzászlót. Ekkora hívták haza a Nagyatádról elszármazottakat is, hogy bemutathassák a város fejlődését mindazoknak, akik rég nem jártak itthon. Már eddig is több százan jelezték, hogy szívesen térnek haza. A vendégjárás alkalom lesz arra is, hogy a németországi Nosslock és az erdélyi Kézdivásárhely vezetőivel testvérvárosi együttműködésről szóló megállapodást írjanak alá. A jeles eseménnyel egy időben avatják fel a nagyatádiak által rég várt sportcsarnokot, s előtte, a Szent István park szélén, az államalapító király egészalakos bronzszobrát, a Győrben élő szobrászművész, Lebó Ferenc alkotását. A búcsúra a katolikus egyház egyháztörténeti kiállításokkal készül. Az államalapítás millenniuma és a katolikus egyház magyarországi története szétválaszt- hatatlan. Éppen ezért lesz különleges esemény az idei karácsony: amikor Jézus születésére és Szent István megkoronázására együtt emlékeznek a nagyatádiak iS. NAGY JENŐ Befejeződött a vizsgálat a temetőrongálás ügyében Először csak „vírtnskodtak” a fiatalok Befejeződött a rendőrségi vizsgálat a nagyatádi zsidó temetőben történt rongálás ügyében: hat fiatalkorút és három gyermekkorút gyanúsítanak 129 rendbeli bűncselekménnyel. A nagyatádi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya befejezte a nyomozást a nagyatádi zsidótemetőben történt sírrongálások és kegyeletsértések ügyében. Szegvári József őrnagy, a bűnügyi osztály vezetője és Horváth Sándor főtörzsőrmester, az ügy egyik vizsgálója elmondta: százhu- szonkilenc rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítanak hat fiatalkorút, s három gyermekkorú elkövetőt. A hat fiatalkorú esetében az iratokat vádemelési javaslattal átadták a Somogy Megyei Főügyészség fiatalkorúakkal foglalkozó ügyészének, míg az általános iskolások ellen büntethetőséget kizáró ok miatt megszüntették az eljárást. A vizsgálat során kiderült, hogy két egymástól különálló csoport garázdálkodott a temetőben. Előbb puszta kíváncsiságból másztak át a kerítésen, s csak egy véletlen eset után kezdték döntögetni a síremlékeket. Egyikük nekidőlt egy ingatag oszlopnak, az leesett, s ezt látva a többiek „irtusból” kezdték a döntö- getést. A pusztítás során közel másfélmilliós kárt okoztak. Mert tettükre senki sem figyelt fel, később már kriptákat is kinyitottak, illetve próbáltak kinyitni. Elmondásuk szerint azért, mert azt gyanították, hogy a halottakkal értéktárgyakat is temettek el. Ha egy kicsit is ismerik a zsidó temetkezési szokásokat, akkor tudhatták volna, nem lelhetnek kincset. Mert reménytelenül kutattak, az útjukba eső csontokat is kidobálták. A vizsgálat során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a gyerekek tettét nem fajgyűlölet motiválta. Mindezek ellenére a történet nagy felháborodási hullámot indított el. Hogy a jog miként vélekedik a történtekről az a bírósági tárgyalóteremben derül majd ki. N. J. A piac ébredése és alkonya Mostanában kevesebb vásárló fizet kunával FOTÓ: LANG RÓBERT Ha kedd, csütörtök, vagy szombat van, akkor az Nagyatádon a piacot jelenti. A kedd gyenge, a csütörtök közepes, a szombat viszont igazi piaci nap. De már koránt sem annyira, mint néhány évvel ezelőtt volt. Ilyenkor, öt óra felé már ugyancsak világos van, ám a város nehézkesen ébred. A piactéren is lassan gyülekeznek az árusok. A többség jól tudja, hét óra előtt nem nagyon fognak eladni bármit is. A öreg Barkasokkal, az újabb furgonokkal érkezők leparkolnak ugyan, de a pakolás helyett még elindulnak a buszállomás büféjébe kávézni. Névről ismerik valamennyi- üket. Hat után már körvonalazódik a sátorváros képe, s hétre már mindenki kirakja az áruit, s lesi, hogy lesz-e vevő? Magyar Lajosék 1992-ben tíz évre vették bérbe a piacteret és a vásárcsarnokot. Akkor talán még ők sem sejtették, hogy afféle főnyereményt ütöttek meg, mert az atádi piac fogalom lesz a határon innen is, meg túl is. Mert a kilencvenes évek közepén valósággal berobbant a köztudatba. Akkoriban még jöttek a lengyel, a román és az ukrán árusok, hoztak mindenféle hasznos és olcsó csecsebecsét. A horvátok meg hírét vették, s mert náluk hirtelenjében minden megdrágult vagy egyszerűen hiánycikk volt, rászoktak az atádi piacra. Mire eltűntek a KGST- piac utolsó mohikánjai, már megjöttek a kínai kereskedők, no meg a hazai piacozók.- Mára mindössze két kínai kereskedő maradt - jegyzi meg Magyar Lajos, miközben a sátrak között sétálgatunk. A kereskedők húsz százaléka elmaradozott. Még így is százan vannak, akik piaci napokon kipakolnak, s kínálnak a művirágtól a ruhákon keresztül a lakatig és a horgászbotig mindenfélét. Hogy miért a lemorzsolódás? Magyar Lajos magyarázata egyszerű: a korábbiakkal ellentétben a hor- vátoknak a tizede ha átjön bevásárolni. Ha meg ők nincsenek, akkor vevő se nagyon van, mert az ittenieknek olykor megfizethetetlenek az árak. A bérlőt egy középkorú hölgy szólítja meg: napos kacsát árulnának, hova pakolhatnak? Két éve nem árulnak élőállatot a nagyatádi piacon. Most se fognak, mert állatorvosi papír kellene hozzá. Zöldség és gyümölcs viszont bőven van. Két-három nagykereskedő uralja a standokat, de jönnek őstermelők is. Az árakon és a választékon látni az aszályos esztendő nyomorúságát. Az emlékek között kutatva rémlik, hogy készült egy terv a vásár- csarnok átépítésére, de nem lett belőle semmi. Viszont épültek új üzletek a sportcsarnok előtt álló, lebontásra ítélt pavilonok helyett. Nyílt állatpatika, élelmiszerbolt, bezárt viszont a bútoráruház. A kínálat kezd átrendezendő. Van, aki még szeretne üzletet csinálni, más rutinosan érez rá, hogy már nem érdemes maradni. Beavatnak egy apró titokba: a nagyatádi piac a kereskedők körében annak köszönheti népszerűségét, hogy itt kell a legkevesebb helypénzt fizetni. Ennek ellenére panaszkodnak az árusok, de ki látott már olyan kereskedőt, aki ne panaszkodna. Azt mondja Magyar Lajos, hogy amikor egy óra felé bezár a piac, a hátrahagyott hulladékból könnyedén megállapíthatja bárki, élénk volt az adok- veszek, vitték a portékát. Ezért is jönnek visz- sza a következő kedden, csütörtökön, vagy szombaton. Mert Nagyatádon ezeken a napokon újra piaci nap van. NAGY JENÓ A kilencvenes évek közepére lett fogalom az atádi piac, ahol valamennyi árus beszéli a horvát és német konyhanyelvet. Rúnában vagy márkában pedig legalább olyan gyorsan számolja ki az árat, mint forintban Hírek FELÚJÍTJÁK A BOLTOT. A nagyatádi áfész húszmillió forintért újíttatja fel a berzencei úton lévő üzletet. A munkákat Szakonyi László tervei alapján a Manufaktúra Kft végzi. A korszerűsítés után az eladótér a régi duplája, csaknem kétszáz négyzetméter lesz. (nj) KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS. A nagyatádiak elégedettebbek a helyi, mint az országos intézmények működésével. Egyebek közt ez derül ki a Közép Európai Egyetem kutatójának Nagyatádon végzett közvélemény-kutatási eredményeiből. A válaszadók 55 százaléka volt elégedett 13 százaléka elégedetlen a helyi önkormányzat munkájával. A polgároknak ugyanakkor csak harmada ítélte meg úgy, hogy a helyi képviselők a döntéseknél elsősorban a lakosság igényei és érdekei szerint döntenek. A közvélemény-kutatás eredményeiről részletesen a július 15-én megjelenő Nagyatádi Tükörben számolunk be. (bf) GYÓGYÍTÓK ELISMERÉSE. Egészségügyben dolgozók tevékenységét jutalmazta a város önkormányzata. Atád város egészségügyi díjával ismerték el dr. Fábián Csaba háziorvos, dr Kompa Ferenc, a kórház intenzív osztályának vezető főorvosa, és a nagyatádi szülészet kollektívájának munkáját, (ni) INTÉZMÉNYFELÚJÍTÁSOK. 14 milliós költséggel újítják fel a város két iskoláját és egy óvodáját. Az Árpád-fejedelem utcai iskolának a teteje és a padjai szorulnak felújításra, a Bárdos Lajos általános iskolában pedig négy tantermet korszerűsítenek. Áz aradi utcai óvodában szintén a tetőn van javítanivaló, és rendbe hozzák a József Attila kollégium vizesblokkját is. Két éve kezdték el az intézmények felújítási programját. Tavaly a zeneiskola és a könyvtár épületét újították fel, (ni) _______ ________■ H ELIGLOB UTAZÁSI IRODA Tel.: 82/453-924 Ciprus szeptember 22. 8 nap repülővel és 3 napos luxus hajóúttal (Egyiptom vagy Izrael) 84 900,- Ft „7871, i Vágja ki, mert szüksége i lehet rá! A Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei I Nagyatádon és környékén A takarékszövetkezetek nagyatádi, lábodi, segesdi, somogyszobi, görgetegi, háromfai irodájában ^03oJ Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlap-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok a jelenlegi előfizetőink akik új megrendelőt szerveznek lapunknak, ajándékot kapnak.-----------------------------------------------------------------------------M egrendelőlevél a Somogyi Hírlap előfizetésére 2000.........................-tői C ímzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. I Előfizetési időszak: I Előfizetés díja: I Az árus árhoz viszonyított kedvezmény egy hónap 1 Beszervező előfizető: Név Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható'megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. Lakcím: | Beszervezett előfizető: Név........................................................................| Lakcím: .................,............................................. I I________________________________________________________I Ax el Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzék szám: 11 -09001415. | a Somogyi Hírlap nagyatádi irodája július 10-től várja a vásárlókat, az előfizetőket és a hirdetőket a Baross Gábor utca 5/a. szám alatt. Telefon/fax: 82/553-163. Szolgáltatásaink:- hírlapárusítás- hirdetésfelvétel- Somogyi Hírlap előfizetés Nyitva: hétfőtől-péntekig: 7.30-14.00 szombaton: 7.30-11.00 Jöjjön be, ismerje meg nyitási akcióinkat! Zöld számunk: 06-80-200-434 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap