Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-08 / 158. szám
12. oldal - Somogyi Hírlap N A G Y A T Á P I TÜKÖR 2000. Július 8., Szombat ' J|H Huszonöt éves a szobortelep Huszonöt évvel ezelőtt, 1975 júliusában avatták fel a nagyatádi nemzetközi faszobrász szobortelepet. Mert nem volt minden évben szimpozion, az idén éppen a huszonötödik alkotóidény kezdődhet meg. A huszonötödik alkotótábor érdekessége, hogy a fenntartó művelődési ház mellett a rendezésben részt vesz a városszépítő egyesület is. Ezúttal a Kárpátaljáról két, Erdélyből és Burgenland- ból egy-egy szobrászművészt hívtak meg, hogy július 17 és augusztus 20 között újabb alkotásokkal gazdagíthassák a telepet. Bár eszközt, témát és formai megoldást mindenki szabadon választhat, szeretnék ha a jubileumi évben készült munkák egy helyen kerülnének elhelyezésre, s valamiféle egységet alkotnának emlékeztetve arra, hogy azok a huszonötödik évfordulón, a millennium esztendejében születtek. A város az alkotótelep évadnyitója mellett már készült a hagyományos országos faszobrászati kiállításra is. Erre harmincöt alkotó küldte el munkái!, amelyeket a Képző- és Iparművészeti Lektorátus már zsűrizett, ám csak szeptember végén, a tárlat nyitón derül ki, hogy kik arattak sikert. ■ Kápolna épült a hívek akaratából Kápolnát építettek a hívek adományaiból a henészi városrészben, amelyet Jézus Szent Szíve tiszteletére szentelt fel Balás Béla megyéspüspök az egyházi ünnepen. Rövid időn belül a második templomukat avathatták fel a katolikus hívek Nagyatádon. A templomépítések kezdeményezője, dr. Kisne- mes János plébános. 1989- ben érkezett a városba. Tiszteletet parancsoló szervező- készségével érte el, hogy a hívek adományaiból és az önkormányzat támogatásával megújulhatott előbb a műemléktemplom a városközpontban, majd restaurálhatták a legrégibb nagyatádi építészeti emléket, a Szent Rókus kápolnát. Tavaly az Őrangyalok oltalmába ajánlhatta az új bodvicai templomot Paskai László esztergomi érsek, s most Jézus Szent Szíve ünnepén Balás Béla megyéspüspök szentelhette fel a henészi kápolnát. Jankovich-Bésán Dénes kutatásai szerint a ma Nagyatád városrészét képező egykor önálló településnek, Heuzidnak, vagyis Henésznek már az 1300-as évek elején volt temploma, mert szerepel a pápai tizedjegyzék- ben, s a feljegyzések szerint András nevű papja 1333-ban 8 latot fizetett. Az egész város összefogott a kápolnaépítésben FOTÓ: LANG RÓBERT A birtokot 1388-ban Zsigmond király az esztergomi érseknek adományozta, s az évszázadok sodrában magáénak mondhatta a pécsi prépost is. A középkori templomnak ma már nyomát se találni. A hívek városközpontban lévő templomba jártak misére. Egészen mostanáig, hiszen június 30. óta saját kápolnájuk van, köszönhetően a templomépítő plébánosnak. A tizenegymillió forintba került kápolna a hívek adományai nélkül nem épülhetett volna meg. Segített a város is, amelyik a régi iskola mellett területet adott az építkezéshez. _____________■ A szállodás kalandos útja A fülledt nyár estén ültünk a Hotel Solár éttermének teraszán. Vilmos, a vendéglős igazi limonádét szervírozott: facsart citromból, cukorral és szódával, Limbek Csaba pedig mesélt. Kalandokról, szállodákról, hitvallásról. Aki szereti a sportot, annak a Limbek név ismerősen csenghet, mert nem is olyan régen még asztaliteniszezett, Anettel, a testvérével együtt. "Játszottunk vegyes párosban js, de abból mindig balhé lett!" A sport irányította az életét, sodorta különböző kikötők felé. "Mindenfelé jártunk versenyekre, s közben szállodákban laktunk. Ez nagyon tetszett. Úgy tűnt, hogy ez egy hófehér szakma. Amikor leérettségiztem, majd gépésztechnikusi oklevelet szereztem, már tudtam, hogy sose lesz gépész. Az utazások során megismerkedtem német barátokkal. Mondtam nekik, kimennék dolgozni. Előbb csak arra gondoltam, hogy megtanulom a nyelvet tisztességesen. Leverkusenben, az ötcsillagos Ramadában találtak helyet. A ranglétra alján kezdtem. Aztán egy szép napon hívatott a főnökség: ha vállalom, akkor az ösztöndíjukkal tanulhatok Kölnben. Három év múlva papírom is volt arról, hogy szállodás lehetek. Akkor már hívtak Kölnbe, Düsseldorfba. Munkavállalási engedélyt viszont nem kaptam. Elvégre Kelet-Euró- pából jöttem. Gondoltam elmegyek Svájcba, vagy Ausztriába. Az se sikerült. Végül egy hajón kínáltak helyet. Úgy volt, hogyha megfelelek, akkor a Berlin nevű álomhajón dolgozhatok. Meghalt az édesapám, haza kellett jönnöm Kaposvárra..." Felkérték, hogy legyen az akkor éppen átalakított, tulajdonost váltó Dorottya Szálloda üzletvezető-helyettese. Két hónap múlva bezárt a szálló. Következett a Kempinski. Aztán öt somogyi szálloda üzletkötéseit bízták rá. "Németországban azt tanultam, hogy négy-öt évenként váltani kell, fel kell vállalni a kihívásokat, mert a szakmában csak így lehet előbbre jutni." A váltást persze a körülmények is befolyásolják. Jöttek az amerikai katonák, pillanatok alatt lekötöttek minden szálláshelyet, nem kellett vendég után menni, marketing menedzser se kellett. AkLimbek Csaba, a Hotel Solár szállodaigazgatója 1971. március 13-án született Kaposváron. Itt érettségizett, majd Németországban kezdett dolgozni, ahol felsőfokú képzettséget szerzett. 1997. lebruár 5-től a nagyatádi Hotel Solár igazgatója, mellette levelező úton a közgazdasági egyetemen tanul. kor ajánlották fel neki a nagyatádi Hotel Solár igazgatói székét. "Mélyponton volt a szálló. Vendég még mutatóba se nagyon akadt, pedig a városnak van valami különös kisugárzása, amit ha megért valaki, akkor tudja, hogy mit kell tennie." A háta mögött megmosolyogták amiért szenvedéllyel vetette magát a munkába, de neki lett igaza. Beült az autójába, kiment Németországba a régi és új barátokhoz, mesélt a városról, a gyógyvízéről és az utazási irodák hittek neki. Csak a szakembereknek mond valamit, de nekik sokat, hogy hamarosan 70-75 százalékos lett a szálloda kihasználtsága. "Ismeretlen vidékekre könnyű vendéget csalni. A neheze akkor kezdődik, amikor be kell bizonyítani neki, hogy érdemes volt idejönnie. Ha jól érzi magát, akkor visszatér, ha csalódik, akkor elkürtöli mindenkinek, hogy oda bizony nem szabad elmenni." Azt mondja, hogy a vendég kívánsága mindenek előtt való, s csak utána jöhet minden más. Ha a szakmáról van szó, akkor leállítani sem lehet, mert újabb és újabb ötletekkel áll elő. Amikor még nem volt Dáridó Lag- zi Lajcsi, Old Boys koncerteket szervezett, sörfesztiválokat hozott tető alá s amikor kiderült, hogy a szálloda éppen 10 éves lesz, akkor azt mondta, hogy olyan szülinapi bulit hoz össze, amiről évekig beszélni fognak a városban. Megcsinálta. Most a Hotel Solár bővítése foglalkoztatja. Mert bármilyen jó is egy szálloda, mindig jobbá lehet tenni. Sikeres ember. Pedig még harminc éves sincs. Gyanítom, a váltás, a változtatás belső kényszere miatt okoz még meglepetéseket. ■ ___________Hirdetőink __________ a Nagyatádi Tükör következő 4 oldalas száma július 15-én jelenik meg a Somogyi Hírlapban Megrendelését még előző nap is várjuk RENAULT fikció a Renault Vaijas Autóházban! Tovább folytatjuk 0% kamatozású hitelünket! Akár 30% induló befizetéstől, minimális kezelési költséggel veheti meg ÚJ RENAULT gépkocsiját, használt autó beszámítással. Szeretettel várjuk szalonunkban! Renault Varjas Autóház Nagyatád, Hunyadi u. 2/a. Tel./fax: 82-351-288 mobil: 06-30-217-3383 A kultúra a A képviselő-testület döntése értelmében szeptember elsejétől öt évig a csurgói népművelő, Pallag Katalin vezeti a nagyatádi művelődési házat. A nagyatádi művelődési ház igazgatói székére Szőke József távozása után ketten pályáztak, ám egyik elképzelés sem nyerte meg a városatyák tetszését, így újból meghirdették az intézményvezetői posztot. Ezúttal már csak a csurgói közösségi ház népművelője, a 44 éves Pallag Katalin nyújtotta be pályázatát. Szeptember elsejétől öt évre szól a kinevezése.- Ha nem tévedek, akkor tizenhét év után köszönt el a csurgói közművelődéstől. Miért?- Ahhoz még fiatalnak érzem magamat, hogy feltegyem a kérdést: tudok-e még váltani? Egy intézmény vezetése egészen más típusú munka, mint egyszerű népművelőként dolgozni. Kihívás is és felelősség is. A fiaim felnőttek, az egyik 22, a másik 18 város része éves, most már egy kicsit szabadabban tervezhetek, hát belevágtam.-Milyen reményekkel, elképzelésekkel?- Úgy gondolom, a kultúra fontos alkotóeleme egy város életének. Hogy valóban az legyen, abban fontos szerepe van a művelődési háznak. Sok mindent szeretnék megcsinálni a különböző intézmények ösz- szefogásával, mert fontosnak tartom, hogy ne aprózzuk szét az erőinket, hanem a forrásokat és az eszközöket próbáljuk meg összpontosítani. így több eredményt érhetünk el. Korai lenne még konkrét dolgokról beszélni. Bár ismerem a várost - dolgoztam is itt egy rövid ideig -, tudom a lehetőségeket, de nem ismerem az intézmény belső életét. Először azzal kell megismerkednem, s csak utána hozhatok döntéseket. Egy biztos: szeretném, ha az egész város mellénk állna, mert a munkánknak akkor van értelme, ha a lakosság is részesévé válik. N. J. Festék, vegyiáru, műanyag, barkács, háztartási eszköz, ajándék VARJAS ÜZLETHÁZ Kínálatunkból: Kerti műanyag bútor ASZTAL FEHÉR SZÍNES 60 cm kerek 4290,90 cm kerek 3680,4280,140 cm ovális 5040,6050,"Stella” szék 1370,"Paris" szék 1780,"Rio" szék 1015,Padlóburkoló PVC padló 1 m-es 810,- Ft/m 1,3 m-es 1450,- Ft/m-től 2 m-es 1380,- Ft/m-től 3 m-es 4790,- Ft/m Laminált padló 2050,- Ft/m2-től Edényvásár Frittentopf olajsütőedény 4 I 3220,- Ft Teflon palacsintasütő 1120,-Ft Bogrács 14 1 3410,-Ft Bogrács állvány 2000,- Ft Nagykonyhai lábos 25 l+fedő 6150,- Ft III. osztályú lábosok 440,- Ft-tól Nagyfád, Hunyadi u. 2/a. (Renault szalon mellett) H-P 7.30-17.00 Sz. 7.30-12.00 DAEWOO SÁNTICS MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ 7500 Wanvatád. Szabadság u. 21. DAEWOO Tel-: 82/454-136, Fax: 82/452-328,30/9475-294 SZOLGALTATASAINK:- Új és használt autók értékesítése- Minden típusú gépkocsi javítása -Zöldkártya minden típusra- Szélvédő javítás és csere- Gumi eladás és csere- Műszaki vizsga helyben- Futómű beállítás- Matiz vonóhorog felszerelés és vizsgáztatás- Autósbolt- Keleti és nyugati alkatrészek értékesítése WALKER Felhasználható:- Épületek fűtés kiegészítésére,- Fürdőmedence fűtésére,- Háztartások melegvíz ellátására,- Melegvíz ellátásra ipari, kommunális létesítményekben. Továbbá épületgépészeti, tartályos pb-gáz rendszerek tervezésével és kivitelezésével állunk rendelkezésére a fenti címen. Bővebb információ: 7500 Nagyatád, Kereskedők Háza (Piactér) Tel./Fax.: 82/553-141, mobil: 20/9517-507 „Napenergia az élő világért”