Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-03 / 102. szám
2000. Május 3., Szerda Somogyi Hírlap - 5. oldal KAPO S V Á R Pénzt érhet a védettség Háromnegyed-millió forint ösz- szegű támogatásra pályázhatnak a helyi védett épületek tulajdonosai homlokzat-felújításra. Virányi István, Kaposvár főépítésze elmondta, a városban 96 épület vívta ki magának a teljes helyi védettséget, és 266 épületrészlet is azok közé az értékek közé tartozik, melyeknek megőrzése a ma felelőssége. Május 25-ig kell beadniuk pályázataikat az érdeklődőknek. Az 1996-ban önkormányzati rendelettel létrehozott alapban korábban 1,5 millió forint volt, ez tavaly és idén már csak 750 ezer forint. Egy évben 5-10 helyi rendelettel védett épület homlokzatának tatarozására pályáznak a magántulajdonosok. A bírálók legfeljebb a beruházás értékének feléig járulhatnak hozzá a munkához. balassa Ügyes egészségügyisek Felvételi mentességet jelent a szakmai tárgyakból az Orvosi Egyetemre az a két előkelő helyezés, amit a kaposvári Egészségügyi Szakképző Iskola végzősei értek el egy soproni versenyen. Tihanyi Gyöngyi 2., Racskó Csilla 7. lett az országos döntőben. A megméretésre összesen 725- en neveztek. Az Egészségügyi Minisztérium által kiírt szakmai tanulmányi verseny harmadik, mindent eldöntő fordulójában 26-an mérkőztek meg, tudtuk meg Meggyes Tibomé felkészítő tanártól. A szóbeli - s ez nagy elismerés - Tihanyi Gyöngyinek sikerült a legjobban, ezért kü- löndíjat kapott. Ebben a fordulóban tételt kellett húzni, Gyöngyi az akut hasi katasztrófák cíművel vette le a lábáról hallgatóságát. Mint tegnap elmondta, minden döntős versenyző, akit hallott, kiváló teljesítményt nyújtott, így nem volt könnyű magabiztosan megszólalni, de sikerült legyőznie az idegen környezetből is fakadó lámpalázat. A gyakorlati és az írásbeli fordulók már objektívebbek voltak, hiszen ott mindenki ugyanazt a feladatot kapta. A gyakorlati volt a három közül a legnehezebb, ezt az eredmények is türközték. Az ötven százalékot is alig néhányan érték el. A zsűri nyüván megalapozott szigorral kérte számon, hogy milyen teendőket tartanak fontosnak a versenyzők, ha egy eszméletlen emberen kell segíteniük. Itt a talpraesettség, a gyors helyzetfelismerés, a szakszerű beavatkozás egyaránt sokat nyomott a latban. Az írásbeliben az összefoglalása szerepelt a tananyagnak. A kaposvári szakközépiskola ilyen szép eredményt még nem ért el. Tihanyi Gyöngyi tehetsége már korábban kibontakozott, ő a tavalyi regionális versenyen ápolástani kategóriában 32 riválisa közül majd mindenkit megelőzött: 2. lett. A elsősegély-nyújtó versenyen a megyei győztes, országos 4. helyezett csapat tagja volt. Meggyes Tibomé szerint: le a kalappal a lányok elszántsága előtt. A versenyen elért helyezés mögött rengeteg munka van, november óta készültek az országos döntőre. A tavaszi szünetben is folyamatosan tanultak, sokan már azt mondták, elég a jóból, a pihenésre is kellene időt áldozniuk. De ők csak olvastak, tanultak hangyaszorgalommal. Szorgalmukkal csak a szerénységük vetekszik. Gyöngyit és Csillát emberpróbáló feladat volt szóra bírni, talán ha ájulást szimulálok, akkor sikerült volna kibillenteni őket Itt még egyelőre az Ideális beteggel, aki jól viseli a fájdalmakat FOTÓ: TÖRÖK ANETT visszafogottságukból. De meglehet, két ilyen fölkészült diák, aki a negyedév végén általános ápolói és általános asszisztensi képesítést kap, átlátott volna a szimuláción. Egyszóval, a két diáklány jól teljesített: Gyöngyi az egyetem fogorvosi, Csilla a gyógyszerésztudományi karára felvételizik. Addig is kemény „fizikai munkát” végeznek: csak fizikából kell ugyanis készülniük. BALASSA TAMÁS Inflációkövető mártózás Csaknem kétmillió forintba került a fürdő tavaszi felújítása. Hamarosan befejezik a munkát, ma még néhány csempét és a megsüllyedt burkolólapot cserélnek ki, s a héten már feltöltik a nagymedencét. Több mint 2200 köbméter vizet engednek a tavaly átadott építménybe, ahol május közepén mártózhatnak meg először a fürdőzök. Az elmúlt másfél hónap alatt - többek között - az összes medencét, csempét és szigetelést ellenőrizték, s gondoskodtak a meghibásodott vezetékek cseréjéről is. A tanmedencét műgyanta burkolattal vonták be, ami csaknem 200 ezer forintba került. A hátsó medencéket lefestették, s a kisgyermekes szülők kérésének is eleget tettek, amikor a legsekélyebb fürdőhelyet is felújították. Frank József, a létesítmény vezetője tegnap azt mondta: a műszaki ellenőrzés mellett a higiéniai teendőkről is gondoskodtak. Rendszeresen tartanak belső vizsgálatot, s ezen kívül az ÁNTSZ illetékesei is felkeresik a fürdőt, de mindent rendben találtak.- A fürdő történetének egyik legnagyobb beruházása volt a tavaly átadott ötven méteres medence. Jelesre vizsgázott, a für- dőzők megkedvelték, s reméljük, az idén is sokan felkeresik. A medencét és környékét a héten elA FÜRDŐJEGYÁRAK ALAKULÁSA lenőrzi a kivitelező, s miután befejezik a munkát, feltöltjük. A víz minőség mellett a belépő ára érdekli leginkább a felüdülésre vágyókat. Most az egész napos felnőtt jegy 280 forint, a diák- katona-nyugdíjas 210, a gyermek 130 forint. Mérsékelt, inflációkövető emelésről döntöttek korábban, s évről-évre a fokozatosság elvét tartották be. Tavaly ugyanis 260, 190, illetve 120 forintba került a belépő, öt éve a felnőttek 115 forintot fizettek, a tanulók- nyugdíjasok-katonák kilencven forintot, míg a legkisebbek egy ötvenesért is megmártózhattak. Tíz éve ennél jóval olcsóbb volt a fürdő, igaz, akkor a belépő csak egy-egy helyre volt érvényes. A felnőttek harminc forintot fizettek, a fiatalok tíz forinttal kevesebbet. HARSÁNYI CM díj rendőröknek Aki sokat van úton, egyre inkább tapasztalja, hogy romlik az utak közbiztonsága, közlekedési biztonsága. Különösen nagy gond ez azok számára, akik nemcsak hogy naponta róják a kilométerek százait az utakon, de igencsak értékes rakománynyal teszik ezt. Éppen ezért példaértékű együttműködés köttetett a Kapos Kamion Nemzetközi Fuvarozási és Szállítmányozási Rt és a Kaposvári Rendőr- kapitányság között. Bölcsföldi Katalin, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta: azokat a rendőröket akik Kaposvár közrendjének, közbiztonságának javításáért a legeredményesebb munkát végzik, s így hozzájárulnak ahhoz, hogy a Kapos Kamion járművei is biztonságban közlekedhessenek, a társaság jutalomban részesíti. A megállapodás értelmében minden negyedévben egy rendőr veheti át ezt az elismerést. A mos: mi rendőrnapon ell^ozbiztonság sőként Angyal Attila rendőr-főtörzsőrmester érdemelte ki ezt a megtiszteltetést. Dr. Pintér István rendőr-alezredes hozzátette: hogy ki a legérdemesebb erre a jutalomra, nem könnyű eldönteni, mert az állomány valameny- nyi tagja elismerésre méltó munkát végez a város rendjéért, biztonságáért. De az eredmények, az aktivitás mérhető, elsősorban azoknál az egyenruhás rendőröknél, akik nap mint nap az utcán teljesítenek szolgálatot: hány bűncselekményt sikerült megakadályozni, vagy éppen felgöngyölíteni, hány elkövetőt sikerült elkapni. Számok alapján dől el, hogy ki kapja a negyedéves kitüntetést. A városi rendőrkapitány szerint az elismerés mindenképpen jólesik, s ez a mostani különösen azért is, mert civil kontroll melletti, a kívülállók véleményét és bizalmát tolmácsoló elismerés. Leharapta a barát fülét Az utcai verekedésnek nincsenek olyan kötött szabályai, mint mondjuk a profi ökölvívásnak - azért vannak íratlan szabályok. Nem illik például leharapni a bunyóstárs fülét. A profi bunyósok világában ezért eltiltás jár, de a kaposvári flaszteron sem ússza meg büntetlenül, aki üyen ga- ládságot elkövet. Mégis Mike Tyson nyomdokaiba akart lépni egy kaposvári férfi, s ezt cimborájának füle bánta... Történt, hogy egy társaság éppen hazafelé tartott a majálisból, ahol alaposan megemlékeztek a munka ünnepéről. Két férfi, mindketten negyven év körüliek, egy korábbi sérelem miatt összeszólalkoztak. Mire az Ady utcába értek, már túl voltak néhány pofonon. A vitába beleavatkozott az egyik bunyóskedvű férfiú hölgyismerőse, egy cimborája, s annak hölgyismerőse is. Hogy csatlakozni kívántak az össznépi pofozkodáshoz, vagy - mint állítják - éppen hogy megpróbálták szétválasztani a haragosokat, egyelőre homályos... Minden esetre a két férfi rendületlenül csépelte egymást - s talán csépelné ma is, ha egyikük meg nem unta volna a dolgot. Rövidre akarta zárni a vitát, de mivel az ökölharcban nehezen bírt ellenfelével, cselhez folyamodott: beleharapott a szerencsétlen férfi fülébe. Olyan sikeresen tette ezt, hogy sikerült is kiharapnia egy jókora darabot a jobb sorsa érdemes hallószervből. Barátfüle ide, vagy a barát füle oda - a „skalpot” a harapós kedvű bokszbajnok mégsem akarta megtartani szuvenírnek. Az elárvult fülcimpát egyszerűen kiköpte a járdára. Jogos tiiajdonosa - akinek innentől kezdve már teljesen elment a kedve a bunyótól - felvette és bebaktatott vele a baleseti sebészetre. Ott azonban azt az elkeserítő választ kapta, hogy a füldarab már elhalt, használhatatlan, úgyhogy sajnos nem lehet visz- szavarmi. A harapós haragos ellen a rendőrség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés, valamint garázdaság miatt indítanak eljárást, a csapat többi tagjának szerepét még vizsgálják. ____________jakab B elgiumban muzsikáltak Tapsvihar és újabb meghívás követte a Liszt Ferenc Zeneiskola ifjúsági fúvósainak belgiumi sikerét. Több koncertet adtak, s együtt is felléptek a vendéglátókkal. Először jártak Belgiumban, a fiatalok nagyon készültek a bemutatkozásra, mondta Bogáthy József zenekarvezető. Negyvennyolc gyerek vett részt a külföldi szereplésen, ahol négy koncertet adtak. Klasszikus és modem szerzők műveit mutatták be, de nagy sikere volt a kortárs daraboknak is. A gazdag repertoárú ifjúsági zenekar több órát játszott, a lelkes közönség ráadást is követelt. Eredményesen mutatkoztak be, s azt is igazolták: a kaposvári csapat közös muzsikálásra is képes. Ezen - egyebek mellett - a Somogy indulót és Brahms magyar tánc című alkotását adták elő. A belgiumi Bree-ben adtak koncertet, ahol a helyi zenei oktatást tanulmányozták, de a csapatot országjáró túrára is elvitték. Felkeresték a tengerpartot, jártak Bmgge-ben, s ellátogattak egy nemzetközi hírű szabadidőparkba. A külföldi látogatás haszna hosszú távon is fontos, mivel a gyerekek újabb tapasztalatokat szereznek, amit később is hasznosítanak. A belgák jövő tavasszal viszonozzák a kaposváriak látogatását. H. M. Hírek TÉSZTANAP TOPONÁRON. Játékos sport- és szellemi vetélkedőt tartottak tegnap a Toponári Általános Iskolában, a Gyermely Rt által meghirdetett országos verseny keretében. A felnőttekből, alsós és felsős diákokból álló csapatoknak a „tészta jegyében” összeállított feladatokkal kellett megbirkózni: volt nagykocka-járás, makaróni-szlalom, tarhonyahordás, rövidcső-váltó, kagylódobás, játék a betűkkel, vásárdíjas termékekhez kötődő keresztrejtvény. Stílusosan a jutalom is tészta volt, (je) _____________■ Pr ogramajánló A Bartók Béla Általános Iskolában ma 14 órakor nyitják meg a Német nemzetiség című néprajzi tárlatot. A Gyergyai Albert Kollégium Galériájában 18 órakor a Berzsenyi Társasággal közös szervezésben Győri László Ez a vers eladó dmű irodalmi estjét rendezik meg, a költő beszélgető- partnere Nagy Józsefné könyvtáros lesz, közreműködik Lőrincz Levente táncsicsos versmondó. ■ Moziműsor 4,6,8: A PART (am.) *iosi4* Lerobbant, majd felrobbant "1 __ Az egykori gabonatároló a robbantás előtt... Szomorú véget ért annak a patinás gabonatárolónak a sorsa, melyet a terület tulajdonosa sem eladni, sem hasznosítani nem tudott. A Kanizsai utcai lerobbant épületet a hét végén felrobbantották. A tulajdonos Pannon Wolf 25 millió forintért hirdette az épületet. Csepeli Istvánné ügyvezető igazgató elmondta, az értékbecslő szerint a területet jobban el lehet adni az egykori malom- és raktár- épület nélkül. Cégük körültekintően járt el, szakértői vélemények igazolták, hogy az épület életveszélyes, s felújítása költséges lenne. Volt némi remény, amikor a zeneiskolából olyan jelzés érkezett, hangversenyteremként nagyszerűen működhetne az épület, ám erre 25 milliót senki és a detonáció pillanatában FOTÓK: TÖRÖK ANETT sem áldozott. A bontási engedélyt az önkormányzati építési hatóság decemberben adta ki. A robbantás hírére néhány környékbeli is a helyszínre érkezett, köztük Bank Tibomé tanácsnok, a városrész önkormányzati képviselője, aki hangulatának megfelelő fekete ruhában érkezett a szomorú eseményre, s még egy téglát is elvitt emlékbe a romba dőlt épületből. Virányi István főépítész egy másik, szívéhez talán közelebb álló épületről is beszélt tegnap: az önkormányzati tulajdonú Nedevics- malom szintúgy a környéken állt, és anyagiak, befektetők híján szintúgy az enyészet végzete alakította sorsát. A múlt néhány négyzetmétere, egyik sokat megélt épülete ismét visszafordíthatatlanul elmúlt. Em- lékét néhány fotó, s egy tégla őrzi csak. ______&t. V ÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 412-560: - Ellenőrzik-e a látványpékségben dolgozókat, hogy fehér ruhában dolgoznak-e? Figyelnek-e arra az illetékes hatóságok munkatársai, hogy a Fornetti pogácsák az előírt technológia szerint készülnek? Dr. Fadgyas Erzsébet városi tisztifőorvos: - Munkatársaink rendszeresen ellenőrzik a város üzleteit. Legutóbb a Dózsa György utcai üzletben jártak. Ebben az üzletben dolgozók számára is előírtuk a világos színű munkaruhát, hiszen ez is elfogadott. Dr. Pőcz Gyula, az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás igazgatóhelyettes főmérnöke: - A Fornetti kimagasló minőségű termékeket gyárt, vigyáz a hírnevére is. Csak azokba a látványpékségekbe szállítja a tésztát, a nyersanyagot, ahol az általa forgalmazott és szabadalmaztatott úgynevezett Fornetti kisütő-rendszer megtalálható. ■