Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-01 / 77. szám

10. oldal - Somogyi Hírlap SPORT 2000. Április 1., Szombat Labdarúgó profi liga - 24. forduló Siófok Fél ötkor kezdődik ma a kiesési rangadó a diósgyőri oroszlánbarlangban. Varga Zoltán együttese ekkor fogadja a Balaton-partiakat. Egymás után harmadszor utazott el vendégségbe a Siófok FC. Dunaújvárosból és Nyíregyházáról egyaránt sima 0-3-al tértek haza Mészáros József vezetőedző tanítványai. Most már nem engedhető meg hasonló kisik­lás. A Diósgyőr ugyanis a bajnoki tabella 14. helyén áll, még éppen a bentmaradó helyen húsz ponttal, az ennél néggyel kevesebbet gyűjtött Siófok előtt. Nem kizárt tehát, hogy az utolsó lehetőség nyílik a felzárkózásra a somo­gyi legénység előtt. Nagy a tét, vérbeli kiesési rangadó várható ma Diósgyőrben. A siófoki szakvezetőt, Mészáros Józsefet teg­nap a konditeremben értük utol.- Csak nem arra készül, hogy beszáll Diósgyőrben? - faggattuk.- Bár ha időm engedni, vasárnaponként még pályára lépek az osztrák negyedik ügában, ám az élvonallal már nem számolok - felelte a szakvezető. - A játékoskeret tagjainak kell megoldani Diósgyőrben is a nehéz feladatot.- Milyen intelmekkel küldi csatába együttesét?- Azt mondtam a fiúknak az öltözőben: úgy kell pályára lépnünk, hogy mindenáron győzni akarunk, ám ha kikapunk, akkor elveszítjük a reális esélyt a bentmaradásra. Úgy vélem, Mészáros nem hazudozik ebben az esetben ez már csak illúzió lesz, ismerve a sorsolá­sunkat. Az öltözőben én nem szoktam hazudozni, szerintem úgy tisztességes, ha azt mon­dom, amit gondolok, s amit a realitás, a józan ész diktál. Biztos lennének olyan kol­légáim, akik nyolc visszalévő meccsből nyolc győzelmet ígérnének. Én nem ilyen vagyok.- A heti edzéseken tapasztaltak alapján lát-e reményt arra, hogy föltámad a csapata?- Mindenki tudja, mekkora a tét, nagyon fogadkoznak a labdarúgóim. A tavasszal eddig még nem nyertünk idegenben, miért ne nyernénk éppen most? S csak Pécsett tudtunk gólt rúgni, miért ne éppen most találnánk rá a góllövő cipőre? A Diósgyőr nem jobb csapat mint mi, ám az mindenképpen nagy előnye, hogy odahaza játszik. Lám, nekünk is milyen sokat jelentett, hogy hazai pályán fogadhattuk a bajnok MTK-t; kishíján megvertük.- Milyen összeállítást álmodott a kiesési ran­gadó sikeres megvívása érdekében?- Sallai harcképtelen, ez nem újdonság, az viszont igen, hogy Bédinek eltört a lábujja, tehát feltehetően ő is hosszú időre kidőlt, Szabadi pedig negyven fokos lázzal esett ágy­nak. Most úgy gondolom, hogy a következő kezdő tizenegy lehet a legjobb: Bíró - Soós, Bimbó, Juhász - Babos, Zabundu, Kovács B., Grósz, Hanák - Kulcsár, Földes G. fónai Labdarúgó NB I - 24. forduló Rangadót játszik a Rákóczi Következik a Jászberény Uszonyos és búvárúszás Kiváló egyéni eredmények ECSKEMÉT Három ország, tizenöt csapatá­nak képviselői szálltak meden­cébe a XXII. Hírős kupa nemzetközi uszonyos és búvár­úszó versenyen. A Kovács László és Hajdú Sándor edzők által fel­készített Kaposvári Középület­kivitelező Adorján SE uszonyos és búvárúszói csaknem negyven érmet nyertek. Eredmények: Ifjúsági leányok, uszonyos úszás. 200 m: ...2. FullérNoémi. 400 m: ...3. Fullér Noémi. Búvárúszás. 400 m: 1. Fullér Noémi, 2. Balogh Brigitta. 800 m: 1. Fullér Noémi, 2. Balogh Brigitta. Fiúk, uszonyos úszás. 50 m: 1. Fullér Balázs. 100 m: 1. Fullér Balázs. 200 m: 1. Fullér Balázs. 400 m: 1. Fullér Balázs. Búvárúszás. 50 m: 1. Tóth András, 2. Maries Balázs. 100 m: 1. Tóth András. 400 m: 1. Tóth András. 800 m: 1. Tóth András. Junior leányok, uszonyos úszás. 200 m: ...2. Vörös Veroni­ka. 400 m: ...2. Vörös Veronika Búvárúszás. 100 m: ...3. Wirtz Nikoletta. 400 m: ...2. Vö­rös Veronika, 3. Wirtz Nikoletta. 800 m: 1. Wirtz Nikoletta, 2. Vö­rös Veronika. Fiúk, uszonyos úszás. 50 m: 1. Zsivicsár Viktor. 100 m: 1. Zsivicsár Viktor. 200 m: 1. Vinkler Péter, ...3. Gréczi Attila. 400 m: 1. Vilhelm Szilárd, 2. Vinkler Péter, 3. Gréczi Attila. Búvárúszás. 50 m. 1. Zsivicsár Viktor. 100 m: 1. Vilhelm Szilárd, 2. Zsivicsár Vik­tor. 400 m: 1. Vilhelm Szilárd, 2. Vinkler Péter. 800 m: 1. Vilhelm Szilárd, 2. Vinkler Péter. Felnőtt nők, uszonyos úszás. 400 m: 1. Lábodi Laura. Búvárúszás. 800 m: 1. Lábo­di Laura. Férfiak. 4x100 m váltó: ...2. Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE (Vinkler Péter, Vilhelm Szilárd, Fullér Balázs, Zsivicsár Viktor). A XXII. Hírős kupa nem­zetközi uszonyos és búvárúszó verseny csapatversenyének vég­eredménye: 1. Kaposvári Köz- épületkivitelező Adorján SE (2847 pont), 2. Kecskeméti Víz­mű SE (1777 pont), 3. Dunaferr SE (1664 pont). A Középületkivitelező Ador­ján SE két úszója, Vinkler Péter és Vilhelm Szilárd teljesítette a junior Európa-bajnokság kikül- detési szintjét.___________kun Kaposvár Rangadó rangadót követ a Kaposvári Rákóczi- Contimex FC számára. A Komlóhoz és Szolnokhoz hasolóan a ma Kaposvárra látogató Százhalombatta is a kaposváriak régiójában fog­lal helyet a táblázaton, éppen ezért ez az összecsapás is dupla szorzójúnak minősül. Tisztes idei sorozattal a háta mö­gött érkezik a Százhalombatta So­mogyba. Csapatuk tizenhárom pontot kasszírozott a tavasszal, ezekből hatot idegenbeli mérkőzé­seiken. Legutóbb az Érd-Dabas együttesét verték otthon 2-0-ra. Több ismert nevű labdarúgó ját­szik csapatukban. A védelem osz­lopa, irányítója az MTK-t és a Dunaferrt megjárt Sztam, közé­pen szorgoskodik a számos profi klubban is szerepelt Kun György, és a Fradit járt Bubcsó. Bőzsöny Já­nos edző azonban e sorból még Benczére és Bőszére is felhívta játé­kosai figyelmét, nem is szólva az elöl játszó két Károlyira, akik kö­zül a 15 gólos Róbert mellett test­vére Gábor is több gólt lőtt, mint az összes kaposvári támadó együttvéve. A Rákóczi szakvezető­jének elég sok gondja akadt a hé­ten. Sérülések és eltiltás miatt nem is tudja a tervezett csapatot pályá­ra küldeni. Neubauer Szolnokon „besárgult”, Fintá és Tóth B. a tér­dét fájlalja, Tóth G. és Deme izom­sérüléssel bajlódik, Novák pedig a derékbántalmakkal küzd.- Ha a felsoroltak közül senki sem jön mára rendbe, egyidejű­leg öt játékos esik ki a csapatunk­ból. Most majd kiderülhet, hogy mi igaz abból a véleményből, mi­szerint megközelítőleg egyenlő képességű játékosok alkotják ke­retünket - jegyezte meg Bőzsöny János, aki még hozzá fűzte, hogy bár tiszteletet parancsoló a ven­dégek idei eredménylistája, csa­pata képes arra, hogy féket rakjon a battaiak lábára. Mindehhez azonban gólt, avagy gólokat kel­lene lőni. És a fő kérdés az, hogy a vészes gólszegénységben szen­vedő hazai csapat képes-e változ­tatni azon a hibás felfogásán, hogy - lemondva a felelősség vál-' lalásról - támadói kecsegtető helyzetekben is a társat keresik, hogy rontson inkább ő. Mint az edző elmondta, sokat beszéltek erről a héten és amolyan kötelező jelmondatként jelölte meg min­denki számára, hogy „jó helyzet­nél nincs jobb”. És hogy kiknek kell ezt megszívlelniük? Elsősor­ban az alábbi kezdő tizenegynek: Házi - Tamás, Meksz, Petrák, Barna - Fórizs, Lassú, Horváth Z., Szabó M. - Jéger, Rajczi. A 16,30-kor kezdődő találkozón hozzájuk csatlakozik csereként: Balajcza Lajtos, Bruncvig és Püs­pök. JUTÁSI * * * Kék-tó öregfiúk labdarúgó-bajnokság. A tavaszi nyitóforduló eredmé­nyei: Balatonlelle-Jakob-Lengyel- tóti 4-1; Diego-Balatonlel- le-Balatonberény 2-0; So­mogyvár-Somogyjád 4-3; Bala- tonboglár-Buzsák 1-0; Balaton- földvár-Balatonszemes 2-0; Fo- nyód-Balatonkeresztúr 2-1. Az őszi fordulókból elmaradt mérkőzéseken: Buzsák-Jakob- Lengyeltóti 1-5; Balatonlel- le-Somogyvár 4-4; Balatonke- resztúr-Buzsák 3-1. (A tavaszi második forduló ta­lálkozóit hétfőn 17.30 órakor játsszák.) _______________se. Ma e ste 18 órakor idegenben meg­kezdődik a két győztes ütközetig tartó Jászberényi RK-BITT Kapos­vári Női RC párharc (a másik ágon az Atlant-Angyalföldi DRC és a Pulzus-Salgó/Fényforrás csatázik egymással). A két párviadal győz­tese a folytatásban az 5-6., a két vesztes pedig a 7-8. helyekért mérkőzhet majd. Amennyiben a kaposvári együttes sikerrel venné a Jászberény elleni csatát - Tor­mási Orsiéknak amúgy is van bő­ven törleszteni valójuk velük szemben, elég csak az egy hete rendezett junior döntőre gondolni -, az azt jelentené, hogy az BITT Női RC fennállása eddigi-legszebb sikerét ér(het)né el. Az érdeklő­déssel várt találkozók előtt arról faggattuk a BITT Kaposvári Női RC játékosait, edzőjét és ügyvivő­jét, hogy mit várnak a Jászberényi RK elleni párharctól? Tuba Gabriella csapatkapitány: - Az biztos, hogy az utóbbi mér­kőzéseken nyújtott teljesítmé­nyünket mindenképpen felül kell múlnunk. Úgy kell(ene) játsza­nunk, mint a Kecskemét ellen, s akkor megismételhetnénk - vagy felülmúlhatnánk - eddigi leg­szebb eredményünket, amikor is öt éve a hatodik helyen zártunk. Tormási Orsolya: - A fájó juni­or döntőért a nagycsapattal aka­runk visszavágni! Jó hangulatban szeretnénk elfogyasztani azt a Baileyst, amit a Kecskemét elleni sikerért kaptunk az edzőnktől, Zsuzsa nénitől. Geiger Marianna: - Van adós­ságunk a Jászberénnyel szemben. Megfogyatkozott csapattal szeret­nénk minél jobban helyt állni, s remélem, hogy ebbe hétfőn dél­után a szurkolóink is besegítenek. Ékes Erika: - Két győzelem, majd jöhet az Angyalföld! Amúgy sok-sok nézőt és közönségszóra­koztató, jó játékot várok. Gelle Petra: - Azért dolgozunk, hogy sikerüljön elérnünk az egye­sület történetének eddigi legszebb eredményét. Szíj Claudia: - Nagyon bízom abban, hogy a következő ellenfe­lünk az Atlant-Angyalföld lesz. Kárász Melinda: - Olyan játé­kot, mint a további Extraliga-tag- ságot jelentő Kecskeméti Női RC elleni második és harmadik össze­csapáson. Pálfy Marianna: - Ha ugyan­olyan extázisbán tudnánk játsza­ni, mint a Kecskemét ellen... Vermesné dr. Merő Zsuzsa edző: - A lányokban benne van, hogy elérjük, netán túlszárnyal­juk az eddigi legjobb helyezésün­ket. Ha úgy játszunk, mint a Kecs­kemét ellen, akkor az álmaink va­lóra válhatnak. Geiger Andrásáé ügyvivő: - A lányok nagyon jól tudják, hogy annyi a dicsőség, amennyit kihar­colnak maguknak. És ők nagyon tudnak harcolni... fenyő gábor Azon a bizonyos Kecskeméti Női RC elleni találkozón - amikor is biztosította további Ext- raliga-tagságát a BITT Kaposvári Női RC csapata - így tomboltak a lányok. Jó lenne, ha a folytatásban (többször) is járhatnának még örömtáncot fotó: land Róbert A PONTOS MENETREND Április 1., szombat (Jászberény - 18 óra): Jászberényi RK-BITT Kaposvári Női RC Április 3., hétfő (Kaposvár - 17 óra): BITT Kaposvári Női RC-Jászberényi RK Április 5. szerda (Jászberény - 18.30 óra): Jászberényi RK-BITT Kaposvári Női RC Kézilabda NB-I „A” csoport - nők Vácon a Marcali Marcali Ma Vácott lép pályára a Marcali VSZSE-Lénia újonc NBI-es női kézi­labda csapata. A 17 óra­kor kezdődő összecsa­páson van mit törleszte­ni a Lénia lányoknak. Az egész baj nőid idény­ben a Vác volt az egyetlen csapat, amely vendégként Marcaliban szinte negyed óra alatt eldöntötte a két bajnoki pont sorsát.- Megviselt bennünket a múlt heti hazai vereség - kezdte Tóth István vezetőedző -, de most már csak a mai mérkőzéssel foglalko­zunk. Hétközben Székesfehérvá­ron a Comexi elleni edzőmérkő­zésen (29-26) több új taktikai ele­met is sikeresen alkalmaztunk. Jelenlegi helyzetünkben nem sok értelme van az esélyekkel foglal­kozni, ezen a mérkőzésen is győ­zelemre kell játszanunk. Azt még nem tudni, hogy ma este a középmezőny­höz tartozó, fiatal váci együttes melyik arcát fogja mutatni; az biz­tos, hogy a ferencvá­rosi kapcsolat ered­ményesen működik. Ha mindannyian tel­jesítőképességünk maximumát adjuk, és sikerül meglepni a váci fiatalokat, meg­szerezhetjük a létfontosságú két bajnoki pontot. Csak a mérkőzés előtt döntöm el, hogy a kapuban az egész évben kitűnően teljesítő Kemer Krisztim, vagy a pillanat­nyilag jobb formát mutató Bödör Szilvia kezdjen. A Marcali VSZSE várható kezdőcsapata: Bödör vagy Kemer - Major A., Németh B. vagy Szloboda, Moszkovaja, Ké­vés és Peringer. Védekezésben el­sősorban Szántó és Mészáros kap szerepet. __________samu László Ko sárlabda NB I „A” csoport - férfiak, rájátszás Minden kezdődik elölről Kaposvár A legjobb négy közé jutásért zajló rá­játszás harmadik találkozójára a Szol­noki Olaj KK otthonába utazik ma a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK NB 1 „A” csoportos férfi kosárlabda-csapata. Az összecsapás 18 órakor kezdődik a Tisza-ligeti sportcsarnokban. Igaz lehet a mondás, amit az Egyesült Államok nemzeti bajnokságával, az NBA-vel kapcsolat­ban gyakorta emlegetnek, miszerint a bajnok­ság igazán a rájátszással kezdődik. Előfordul­hat, hogy a korábban kirobbanó formában ko­sarazó gárdák gyengébben teljesítenek és a halványabbak látványosan feljavulnak. Sokak számára meglepetést jelentett a kaposváriak szerdai, Szolnoki Olaj KK felett aratott győzel­me is. A párharc jelenleg 1-1-re áll, hiszen mindkét csapat élt a hazai pálya előnyével. Bi­zony könnyebb mérkőzésekre számítottak a Tisza-partján. Az első találkozó után maga Kmézics Zorán, a szolnokiak vezetőedzője is említette ezt. Az ottani összecsapást még kiéle­zettebbé tehette volna a kaposvári gárda, ha az egyenlítés után jobban megbecsüli támadási lehetőségeit. Az eladott labdákból könyörtele­nül büntetett az Olaj KK, így születhetett meg a 17 pontos vereség. A fegyelmezettebb játék és a küzdeni akarás eredményezte a szerdai 60-57 arányú kaposvári győzelmet. A Klíma- Vili Purina KKK kosárlabdázói - elsősorban sa­ját maguknak - bizonyították, hogy nem le­győzhetetlen csapat a Szolnok. Ennél sokkal nehezebb feladat vár ma Góbiékra. A látottakat a Tisza-ligeti sportcsarnokban is meg kell(ene) ismételni. Ott, ahol eddig egyetlen gárdának sem sikerült nyerni az 1999/2000-es bajnoki szezonban.- Sajnos, csütörtöktől nem tudtunk teljes csapattal készülni - mondta a tegnapi tréning után Magyar András, a kaposváriak vezető­edzője. - Bencze Tamás válla megsérült és va­lamennyi edzést kihagyta. Remélem a mérkő­zésre rendbe jön és számíthatok játékára. A ta­lálkozó óta négy foglalkozásunk volt ebből ket­tő fakultatív programmal, így azok, akik többet voltak pályán megfelelően kipihenhették ma­gukat. Talán mondanom sem kell, hogy mi­lyen nehéz csata elé nézünk. A szolnoki lég­kört már ismerjük és csak akkor lehet esélyünk a győzelemre, ha a külső tényezőktől függetle­níteni tudjuk magunkat. A remélhetőleg a vé­dekezésünk hatékonysága a kaposvári mérkő­zésen tapasztaltakhoz hasonló lesz. Ez az eredményes támadójátékunk alapja. Az Ivkovics Parker, Maljkovics trió semlegesítése ismét kulcsfontosságú feladat. Az akcióinkat viszont nyugodtabban kell megszervezni, a tá­madásvezetésnek tudatosabbnak kell lennie. A várható kezdőcsapatok: Szolnoki Olaj KK: Boriszlav Maljkovics (ju­goszláv), Darryl Parker (amerikai), Walke Károly, Gordan Filipovics, Sztojan Ivkovics (jugoszláv). Klíma-Vili Purina Kaposvári KK: Magyar András edző csak a találkozó előtt jelöli ki kezdőcsapatát. A találkozó játékvezetői: Missura Gábor, dr. Vígh Péter. A további mai párosítások: Albacomp- UPC-Soproni Ászok KC (1-1); Falco KC- Szombathely-Matáv Pécsi SE (2-0); Marc- Körmend-Flextronics ZTE KK (1-1), kun

Next

/
Thumbnails
Contents