Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-22 / 95. szám

4. oldal - Somogyi Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Április 22., Szombat IHI Hírek A CASINO DÍJAI. A Kaposvári Polgári Casino harmadszor is odaítélte az általa alapított Ka­posvári Polgári Casino Díját. A tagság javaslata és a választmány döntése alapján idén dr. Szirmay Endre és dr. Szirmayné Bayer Er­zsébet fogja a díjat megkapni pél­daadó közös életükért és művé­szeti tevékenységükért. Az ünne­pélyes átadására április 27-én 18 órakor kerül sor a „Lekötelező irodalom” című versmondó­verseny győzteseinek gálaműso­rával egybekötve, (szs) Erdősítés. Ezen a héten fejezi be az erdősítési munkákat a Sefag Lábodi Erdészete, ahol 54 hektáron első telepítést, 34 hek­táron pedig pótlást végeznek. Az idei tavaszon így 710 ezer cseme­tét ültetnek el az erdészet dolgo­zói, akiket az egyre inkább fel- melegedő idő gyorsabb munkára serkentett. Legnagyobb számban - 400 ezer darab - kocsányos tölgy került a földbe, de éger, ju­har, hárs és erdei fenyő is gazda­gítja majd a térség faállományát. Az ültetés után a téli hókárokat számolják fel. (ié) AZ ORVOS-ÍRÓ NOVELLÁI. Novelláiból tartott felolvasást Bu­dapesten az Orvostörténeti Társa­ság székházában a kaposvári dr. Csapiáros Zsuzsanna kandidátus, amatőr szobrász, az Orvosíró Képzőművész Kör elnöke, (vá) GYŐZTES BICAJOSOK. Ered ményesen szerepeltek a ma- gyaratádi általános iskola diák­jai a közlekedésismereti tanul­mányverseny országos döntő­jén. A Nyíregyházán megrende­zett fordulón Sipos Rajmund ne­gyedik osztályos tanuló a har­madik helyen végzett, a nyolca­dikos Szabó Renáta ötödik lett. Csapatban is az ötödik helyet szerezték meg. A magyaratádi diákokat Nagy György készítette fel a versenyre, (hm) MŰVÉSZETI NAP. Kultúrával az esélyegyenlőségért regionális művészeti napot rendez a Moz­gáskorlátozottak Somogy Me­gyei Szervezete április 30-én So- mogyváron. A rendezvény célja, hpgy a fogyatékos és ép embereket kultúrával, képzőművészettel, és színpadi művészettel közelebb hozza egymáshoz, (szg) ___________■ A golfra építhet a falu Hencse Kevesen tudják, hogy a gol- fosok egyik legnépszerűbb zarándokhelyét rejtik a hencsei dombok. A 100 hek­táros területen kialakított pálya reklám nélkül is egy­re népszerűbb a versenyzők és az idillikus környezetben aktív pihenést választók kö­rében. Bánhidy Pál (jobbra) hencsei polgármestert Bánhidy Pál örök szerelme a golf. A napokban tért haza az amerikai Georgia államban lé­vő Agustából, a világ legna­gyobb golfversenyéről. Haza­térte után sem szakad el ked­venc sportjától, hiszen golfpa­radicsoma egyike az ország legmodernebb pályáinak. Tíz éve járt először Hencsén, ahol megragadta a táj szépsége, és rögtön álmai golfpályáját képzelte el az erdők övezte lankák közé. Megvásárolta és felújította az 1820-ban épült kúriát, majd napi 16 órában dolgozott azért, hogy álmait valóra váltsa. Száz hektáron 19 ezer facsemete, megannyi lecsapolt mocsár és a gondosan öntözött és ápolt, zöldel­lő fű jelzi munkája eredményét. No és az elis­merés: minden reklám ellenére egyre több ven­dég érkezik a világ minden földrészéről. Jelen­leg éppen Nick Tonga, az ausztrálok játékosedzője és a komplett finn válogatott gya­korol a 18 lyukú hencsei pályán, de megfordult itt a világ számos politikusa, művésze, illusztris közéleti személyisége is. Bánhidy Pál persze örökké előre tervez: sze­és Nick Tonga (középen) tanítja helyes ütőfogásra Palka Sándor FOTÓ: KOVÁCS TIBOR retné, ha a magyarok is rájönnének arra, hogy a golf nem a kiváltságosok játéka. Ez a sport sze­rinte életforma, amely segít a test, a szellem és a lélek regenerálódásában. Reményei szerint két éven belül újabb 18 lyukú pályával bővül a golf­klub területe, így egyre többen hódolhatnak az egyre népszerűbb játéknak Hencsén. S hogy a tulajdonos a golf mellett a település sorsát is szívén viseli, arra bizonyíték a már felépült kon­ferenciaterem, valamint a közeljövő tervei. Sze­retne a református templom felújításában és egy vendéglővel egybeépített klubház kialakításá­ban is segédkezni, hogy Hencse ne csak a golf szerelmeseinek legyen jól csengő településnév. TAKÁCS ZOLTÁN Közéleti szerepben a falugondnok Már ötven tagja van a hét éve működő egyesületnek Lakossági szolgáltatást nyújtó egyszemélyes intéz­mény a falugondnok. Az ön- kormányzatok azonban sokszor túlságosan leterhe­lik a hivatalnak végzendő munkával. Csörsz Klára, a Falugondnokok Somogy megyei Egyesületének ügyvezetője szerint az a céljuk, hogy egyensúlyt teremtsenek a lakossági és önkormányzati mun­ka között, valamint az apró falvak helyzetén javítsanak. Hiszen a fa­lugondnoknak elsősorban a la­kosságot kell ellátnia. A hét éve működő egyesület­nek ma már ötven falugondnok a tagja. Az önkormányzatok évi ti­zenötezer forinttal, Szo­ciális és Családügyi Mi­nisztérium, és a Demok­ratikus Jogok Fejleszté­séért Alapítvány egy- egymillió forint körüli összeggel támogatja az egyesületet. Ez utóbbi különösen fontosnak tartja a helyi demokrácia fejlesztését, ennek első láncsze­me a falugondnok, hiszen köz­vetlen kapcsolatban van a lakos­sággal. A helyi döntéshozóknak fel kell ismerniük, hogy a falu­gondnokok közéleti szerepe szin­te egyenértékű a napi feladatok ellátásával. Ezek a befizetések le­hetővé teszik a falugondnokok rendszeres képzését. Ritkaság, hogy a civil életre egy egyesület készíti fel tagjait. Á törvényi változá­sok is a falugondnokok jogállását és szakmai­ságát erősítik. Az ön- kormányzatoknak he­lyi rendelettel kell sza­bályozni munkájukat, szakmai programot kell készíteni­ük. Előírja a törvény például a megfelelő gépkocsi használatát, és a kötelező cascót is. Az egyesü­let szerint kívánatos lenne egy életbiztosítás megkötése is. Ezt azonban az önkormányzatok anyagi helyzete nem minden esetben tenné lehetővé. SZARKA ÁGNES Patosfát az ág is húzza Szegény falut még az ág is húzza. A patosfai önkormányzat kasszá­jából a vihardöntötte fák eltávolí­tása, s a nyomukban maradt kár helyreállítása több mint egymillió forintot vett ki. A kidőlt fák ugyanis a polgár- mesteri hivatal tetőszerkezetében is kárt tettek, ezért azt újra kellett cserélni. Ugyancsak e miatt javí­tották a kultúrház tetejét, s a szét­szaggatott villanyvezetéket. A károk helyreállításának mértéke mintegy 200 ezer forinttal megha- j ladta a vismaior pályázaton nyert, alig több mint egymillió forintot, amit három részletben utaltak át az önkormányzatnak. Legtöbb kiadásuk azonban a közös fenntartású intézmények - iskola, óvoda, egészségügyi ellá­tórendszer és a körjegyzőség - működtetéséből adódik. Évente megközelítőleg négymillió forin­tot szánnak erre, de tavaly kétmil­lió forinttal adósai maradtak a ladi önkormányzatnak. Ezen okulva idén egymillió négyszázezer fo­rintot terveztek a működtetésük­re. Bár már tavaly is költségvetési hiánnyal tervezett az önkormány­zat, az igényelt egymillió hatszáz­ezer forint helyett mindössze 141 ezret kaptak. Nem csoda, hogy idén ismét kétmillió forint önhikis támogatást remélnek. várnai Képzik a nevelőszülőket Kaposvár Jogi, pedagógiai és egészségügyi ismeretekből kapnak hatvan órás felkészítést a nevelőszülők. Amikor önhibáján kívül nem tud a szülő hosszú távon gondoskod­ni gyermekéről, akkor állami gon­dozásba vagy nevelőszülőkhöz kerülhet. Jelenleg 291 család ren­delkezik Somogybán az utóbbi­hoz szükséges képesítéssel - tud­tuk meg Porció Györgyödtől a me­gyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgató-helyettesé­től. A helyettes szülői képzés in­gyenes, a nevelőiért 40 ezer forin­tot kell fizetni, de a szakszolgálat biztosítja az összeg felét. A jogszabály szerint nevelési díjat, ellátmányt, nevelőszülői dí­jat kapnak a „pótmamák”, a be­teg, tartósan fogyatékos gyerekek után pedig még plusz juttatások is járnak. Miután az egyedül maradt kiskorút akár 18 éves koráig is ne­velhetik, az utána járó családi pót­lékra is számíthatnak. A hivatásos nevelőszülők fizetést is kapnak, de ilyen végzettséggel csupán he­ten rendelkeznek a megyében. Porció Györgyné elmondta: az 1240 állami gondozott fele él ne­velőszülőknél, de vannak még olyan családok, akik tudnának fo­gadni rászorulókat. A tanfolyam felénél már elkezdődik a keresés, a gyerekek találkozhatnak a leen­dő és ideiglenes szüleikkel, hi­szen csak kölcsönös szimpátia esetén valósulhat meg a „tartós együttélés”._______________«oc Mosolyszünet a diszkóban Lad j Mosolyszünet van két hete a ladi diszkóban. A környék idős lakói ugyanis megelégelték az éjszakai | zajongást, ajtócsapkodást, mo- torbőgést és kérték: szüneteltes­sék a szórakozóhely működését. Balogh Józsefeié, a település jegy­zője ily módon a fiatalok és az idősek ütközési zónájába került. Végül úgy döntött: két hétre be­záratja a diszkót.- Megoldás lenne, ha este tíz után levennék a hangerőt - mondta a jegyzőnő. - Ezt azon­ban nem tartják be és olykor éjjel 2-3 órakor hatalmas zaj kíséreté­ben indulnak haza. Hogy mit szólnak mindehhez a fiatalok? A diszkó bezárása mindössze utcai beszélgetés témája maradt, mert Balogh Józsefné szerint manap­ság nincs köztük igazi összetar­tás. A jegyzőasszony mindezt a tö­meges munkanélküliségből faka­dó szociális gondokkal magya­rázza. Az általános iskolába járók szüleinek ugyanis a negyven szá­zaléka munkanélküli. Hiányzik a faluból a szellemi töltést adó ér­telmiségi réteg is, s a tanárok már egyáltalán nem foglalkoznak az iskolapadból kikerült csellengők nevelésével. várnai PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A VÁTI Kht. keretében működő Területfejlesztési Phare Programirányító Iroda pécsi irodájába főállású projektmenedzsert keres A feladat: Az Európai Unió Phare programjának keretében működó' területfejlesztési programok megvalósításának segítése, a programokon belül egyes projektek menedzselése és adminisztrációja. A területfejlesztési programok az ország különböző területein működnek, és magukba foglalják a határon átnyúló programokat is. Az elvárások: A feladat ellátása önállóan és csapatban egyaránt dolgozni képes, kreatív, felelősséget vállalni tudó munkatársat kíván. Területfejlesztési vagy egyéb gazdasági projektmenedzseri gyakorlat előnyt jelent. Az állások betöltésének feltétele: * gazdasági és/vagy műszaki felsőfokú végzettség * tárgyalási szintű angol nyelvismeret * felhasználói szintű számítógépes ismeretek * gépkocsivezetői engedély * büntetlen előélet A pályázatoknak tartalmaznia kell: * a pályázó szakmai önéletrajzát, mely térjen ki a pályázó személyes indíttatására és szakmai elvárásaira a megpályázott állással kapcsolatban, * az állás betöltési feltételeinek való megfelelés igazolásait. A pályázatok benyújtásának határideje: 2000. május 3. A pályázatok benyújtásának helye: Balogh Ottó igazgató VÁTI Kht. Területfejlesztési Phare Programirányító Iroda 1016 Budapest, Gellérhegy u. 30-32. (12316) Ha Ön Hölgyem és Uram ÁLLÁST KERES akkor az alábbi területeken megbízható munkahelyre talál most nálunk a MARCALI, CSURGÓI ÉS NAGYATÁDI telephelyeinken BETANÍTOTT MUNKA könnyű tiszta fizikai munka, órabér, útiköltség térítés, étkezési utalvány, orvosi ellátás. MŰSZAKI SZAKEMBEREK KÖZÉP VAGY FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL Gépbeállító területre ISO 9000 minőségbiztosítási területre Szerszámkészítés területére Ha Önt érdekli, betanítjuk és továbbképezzük. Kérem személyes jelentkezését a telephelyeken. Kellemes húsvéti ünnepeket kíván az INDUSTRIE ELEKTRIK KFT. tulajdonosa és vezetése valamennyi munkatársának! INDUSTRIE ELEKTRIK KFT. MARCALI, Vereckei utca 3. Telefon: 85/312-915 NAGYATÁD, Széchenyi tér 4. Telefon: 82/351-655 CSURGÓ, Iharosi út Telefon: 82/472-510 i AJÁNLATI FELHÍVÁS A Somogy Megyei Önkormányzat (7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.) ajánlatot kér a Kaposvár, Csokonai u. 3. szám alatti épület takarítására, mely 8 205 m2 hasznos alapterületű, a takarítást végző személyzet átvételével. A takarítás kezdő időpontja: 2000. június 1. Részletes információt a SOMSZOLG megbízott igazgatójá­nál megvásárolható ajánlati dokumentáció tartalmaz. Az ajánlati dokumentáció megvásárlása az ajánlattevó'k szá­mára kötelező'. Az ajánlatokat két példányban, zárt, cégjelzés nélküli boríték­ban magyar nyelven kell benyújtani: 2000. május 10-én 10.00 óráig. Az ajánlatok benyújtásának helye: Somogy Megyei Önkormányzat 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3. fsz. 28 ajtó. Az ajánlatokat a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlés­ének Jogi és Önkormányzati, valamint Pénzügyi Bizottsága bírálja el, melynek eredményéről az ajánlattevőket írásban értesítjük. Ezen ajánlati felhívás nem vonja maga után a Somogy Megyei Önkormányzat szerződéskötési kötelezettségét. A Megyei Önkormányzat fenntartja magának a jogot, hogy az eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. Dr. Gyenesei István a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke t

Next

/
Thumbnails
Contents