Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-04 / 54. szám

6. oldal - SOMOGYI HÍRLAP SOMOGY I TÁJAK 2000. Március 4., Szombat BÁLBÓL AZ ISKOLÁRA. Száz négyezer forint tiszta bevétel folyt be az ádándi általános isko­la farsangi báljából. Negyvenöt diák öltözött jelmezbe, közülük tízet jutalmaztak meg. A báli mu­latságot a hetedikesek nyitótánca indította. A jól sikerült bál bevé­telét az iskola szemléltetőeszkö­zök vásárlására fordítja, (fi) ÓVODATERVEK. Új óvodát ter­veztet a ságvári önkormányzat. A régi épület meglehetősen lepusz­tult, és már csak igen szűkösen fémek el itt a gyerekek. A helyzet javítására régóta dédelgetett terv Ságváron az óvodaépítés. Az ön- kormányzat erre a célra telket is vásárolt az általános iskola mel­lett. Az idén elkészítteti a terve­ket, hogy legalább pályázni tud­janak majd a beruházásra, (fi) ÁTALAKÍTJÁK A KONYHÁT. Az ANTSZ erre az oktatási évre haladékot adott a nagy- berényieknek, a következő tan­évben viszont csak felújított konyha működhet az óvodában. A képviselő-testület öt és fél mil­lió forintot különített el a felújítá­sára az idei költségvetésben, (kz) _______________________■ Ki fizesse a rendőrt? Szántód Nem egyezett meg arról Szántód, Zamárdi és Balatonendréd, hogy a három település új körzeti megbí­zott rendőre hol lakjon. A rendőr március elsejével foglalta el állá­sát. Szegény önkormányzat az endrédi, Zamárdi pedig azt szeret­né: ezúttal Szántód vállaljon na­gyobb terheket, mert Zamárdiban most is dolgozik rendőr, akinek a település adott szolgálati lakást.- Szántódon nincsen vendég­ház, s igénybe vehető lakása sincs az önkormányzatnak; egy csalá­dos fiatalember letelepítése nem egyszerű dolog - mondta Karabinszky Gyula szántódi pol­gármester. - A költségeket feladat­vagy lakosságarányosan is meg le­hetne osztani. Még nem tudott megegyezni a 3 település, de azon vagyunk, hogy mihamarabb meg­oldás szülessen. F.l. Csepinszky csöndes magánya Levelek a régi táborozóktól - Szenna marad, a szíve közepén Kötcse Somogy Polgáraiért díjjal tüntették ki Csepinszky Máriát. A szennai szabadtéri nép­rajzi gyűjtemény egykori vezetője Somogy ha­gyományőrzésében játszott szerepéért, kultu­rális és népművészeti értékek feltárásáért, megismertetéséért, a jelentős idegenforgalmi vonzerejű falumúzeum arculatának kialakítá­sában szerzett elévülhetetlen érdemeiért kapta a kitüntetést.- Tizenhárom éve él Kötésén. Nem túl késői ez az elis­merés?- Nem számítottam erre a díjra; nem gondoltam, hogy valakit kitüntessenek azért, mert szíwel-lélekkel tette a dolgát. Még akkor sem, ha sok többletmunkát vállaltam; olyat is, ami nem egy múzeumgondnok fel­adata.- A nappaä fő helyén a szennai skanzen téli képe. Mit érez, ha ránéz?- A szívemben is fő helyen van Szenna, és hálás vagyok az Istennek, hogy adta azt a szép tíz évet. Még ha nem is járok túl gyakran vissza, azért eszembe jutnak az emberek, a Knézy ludit'gyűjtötte tárgyak. Csitári néni, a kisbajomi ház volt tulajdonosa is eljött, hogy meg­nézze a berendezést, s amikor nem a szokott helyen találta a kalácsdagasz­tó teknőt, akkor megsimogatta, és fel­sóhajtott: ezt az uram faragta. Már tettük is a teknőt a régi helyére. A zselickisfaludi pince egykori gazdája, Dezső Jóska bácsi is elmondott mindent szőlészetről, borászatról, kellékekről. A múzeum területén álló ha­rangláb a marcali melletti Kopárpusztáról való. On­nan, ahonnan a nagyapám is, és örültem neki, hogy áttelepítették, hiszen ő is gyakran elment mellette. Ilyen élményekkel gazdagodtam Szennában.- Ahonnan el kellett jönnie.- Igen, men nyugdíjba mentem.- Nem mondta senki, hogy Mária, maradjon, mert szükség van magám?- Szolgálati lakásnak felajánlottak egy nyolcadik emeleti, 37 négyzetméteres skatulyát; nem fogadtam el. Inkább az ugyancsak felkínált köt-csei házat vá­lasztottam, s fél lábbal már itt voltam, amikor dr. Gyenesei Istvánnak, a megyei tanács akkori elnökének a fülébe jutott a nyugdíjaztatásom, de hiába hivatott, akkor már nemet mondtam.- Milyen szívvel csomagok ?- Nehéz, volt elbúcsúzni; szerencsére az öcsém ak­kor egy algériai egyetemen tanított, és meghívott. Ez átlendített a holtponton. Csigát, kagylót gyűjtöttem, el­mentünk a kabilokhoz, s megnéztem, hogy Fülig Jimmy, a Rejtő-hős hol volt az idegenlégióban.- Azóta sem hívták Szennába, hogy megkérdezzék, maga hogy fejlesztené a falumúzeumot?- Horváth János Milán 4-5 év múlva megbízott igazgatóként megkeresett, hogy szívesen visszavenne. Nem mentem.- Most is sokan azt mondják: a gyűjtemény nem olyan, mint annak idején Hiányzik az élet a talpas házakból..- Ezt nem szeretem hallani, mert rosszul eshet az ott dolgozóknak. Hogy nem abban a szellemben vég­zik a munkájukat, amilyenben én csináltam, arról ők nem tehetnek.- Kötésére is nagy tervekkel jött, kiállítások, táborok ötletével, aztán néhány év múlva irt is félbeszakadt minden, elverték a kedvét.- A régi iskola már nem működött az egyik kúriá­ban, ami a nagyanyáméké volt egykor; itt rendeztünk éveken át kiállításokat, de eladták az épületet.- Akkor maradt a csöndes magány s a bezártság? Az erdélyi keresztszemest unokahúgának az esküvőjére készíti Csepinszky Mária 1932-ben született Kapnsváron. Mérlegképes könyveiül képzett­sége van. Volt mosogató, raktári segédmunkás, adminisztrátor, könyvelési csoport­vezető, könyveld. 1967-77-ig a Somogytervnél tervezőként dolgozott, majd 1977-87 között a szennai falumúzeum gondnoka. Dijai: Ifjúságért érdemérem (1984) Közművelődési dij (1986) Honismereti mozgalomért emlékplakett (1988). Kos Károly-di] (1990), Széchenyi-emlékérem (1991) Somogy Polgáraiért (2000).- Úgy vagyok, mint a jobbágyok: röghöz kötve élek. Nem adhatom el ezt a házat, s ha albérletbe költöz­nék, miből fizetném a bérleti díjat? Nem vagyok elha­gyatva, hiszen a testvéreim és a gyerekeik is felkeres­nek vagy én megyek hozzájuk, aztán jönnek a régi ba­rátok & az újak: a táborosok, akik hosszabb-rövidebb időt töltöttek itt nyaranként. Erdélyi és magyar diákok­nak szervezek tábort. Az idén Székre megyünk, s paj­tákban alszunk, hálózsákban. Ha az ifjaknak tartást adunk, akkor nem felejtik el, honnan jöttek, nem szé­gyellik a táncot, és szívesen éneklik a magyar népdalo­kat is. Az a legfontosabb, hogy példát adjunk az éle­tünkkel. Nyugatra nem mehettem, mert nem kaptam útlevelet, de hála a sorsnak, mert helyette Erdélybe utazhattam, ott néprajzi anyagot gyűjthettem. Eljár­hattam a kolozsvári színházba. Pestre 180 forint volt egy retúrjegy, Kolozsvárra meg 340 forint.- Sokat foglalkozik a fiatalokkal Soha nem hiány­zott egy saját gyerek?- De, nagyon, ám az Úristen nem adott. Ezt el kell fogadni, de nem érdemes szomorkodni. Egyik testvé­remnek kilenc unokája van, gyakran segítek nekik, és kapom a leveleket a régi táborosoktól is - hat doboz van tele -, akik szeretettel írják: vigyázzak magamra, majd jönnek ásni, kapálni.- Nem fordult meg a fejében, hogy indul a polgár­mesteri székért?- Isten őrizz, alkatilag nem vagyok alkalmas vezető­nek, ezért nem vállaltam főkönyvelőséget sem, pedig van papírom róla. Szerintem ha sok vezető elismerné, hogy alkalmatlan az adott posztra, akkor nem itt tarta­na az ország.- Kötcse mivel hívhatná fel magára a figyelmet?- A bortermeléssel, aminek hagyományai vannak ezen a tájon. Színvonalas borpalackozó kellene, s on­nan külföldre is szállítanának. De egy borvidék akkor jó, ha nem egy palackozó van, hanem öt, s egymást is segíthetik.- Elégedett ember?-Igen.- Nincs magában már semmi keserűség?- NinCS... LŐRINCZ SÁNDOR Különválik a kórus Támogatás, tiszteletdíj - Új elnököt választott a közgyűlés Balatonszabadi A szabadi Művelődési Kör közgyűlésén a kórus tagjai bejelentették, hogy szeret­nének különválni az egye­sülettől. Szerintük ugyanis a kör bevételeiből eddig nem részesültek az őket megillető mértékben.- A harminctagú kórus nemcsak a falu rendezvényein szeretne föllépni, hanem versenyeken, kü­lönböző megmérettetéseken is, ehhez pedig pénzre van szüksé­ge - mondta Fekete Józsefné, akit a közgyűlés a balatonszabadi művelődési kör állandó tisztelet­beli elnökének választott. - A szervezetünknek azonban igen kevés pénze van, s azt a keveset nagyon nehéz elosztani. Tavaly például hatvanötezer forint tá­mogatást kaptunk magánszemé­lyektől, illetve a helyi szövetke­zettől, ehhez jött még tizenhá­romezer forint a tagdíjakból. Ennyi pénzből pedig nagyon ne­héz gazdálkodni. A kórust egyéb­ként átveszi majd az önkormány­zat és a kultúrházban kap helyet; ott próbálni is tudnak. A korábbi támogatásokból ma­radt pénzt befektetési jegyekre cserélte az egyesület, s ennek a kamata gyarapítja még a bevéte­lüket. Ebből fizették tavaly a székházuk fenntartási költségeit. - A körből kiváló kórus is szeret­ne ebből az összegből részesed­ni, de az önkormányzat állás­pontja az: a művelődési kör tá­mogathatja őket, ám nem osztoz­hat velük a bevételeiken - magya­rázta Fekete Józsefné. A közgyű­lés új elnököt is választott Tóth László személyében._______ice. Jutalmazott polgárőrök Balassa Imre, a polgárőr-egyesület elnöke és Puskás Róbert fotó: eszes andrea Ádánd Megjutalmazták a közössé­get önzetlenül szolgáló ádándi polgárőröket. Elnö­küknek ismét Balassa Imrét választották. Lacza János és Harmath Fe­renc a polgárőr-egyesület 1996-os alapítása óta végzett kiváló mun­kájáért, Kiss Gábor, Csősz István, Csajtai Tamás és Nagy János pe­dig a tavalyi teljesítményéért ka­pott elismerést. Müller Ferencnek oklevéllel köszönték meg odaadó segítségét. A vezetőség mandátuma le­járt. A jelölőbizottság elnöknek ismét Balassa Imrét, helyettesé­nek Harmath Ferencet, gazdasági vezetőnek pedig Nagy Pétert java­solta, amit a tagság egyhangúlag meg is szavazott. Szablics István, a Somogy me­gyei Polgárőrszövetség elnöke elégedetten nyilatkozott az ádán­di önkéntesek munkájáról és ki­fejezte reményét, hogy a további­akban is a közbiztonság javát szolgálják járőrözéseikkel. Balassa Imre elnök azt ígérte, hogy még egységesebben fognak dolgozni; jelenlétükkel a lakó- környezetükben élők biztonság- érzetét kívánják növelni. Céljuk az, hogy a közterületen vissza­szorítsák a bűnözést.- A taglétszámunk sajnos tízre csökkent, részben az ádándi pol­gárok passzivitása miatt, részben pedig mert a tagokat atrocitások érték - mondta Balassa Imre, aki hiányolja a jóindulatot, amely nagyban segítené munkájukat. Pedig - mint állította - bebizo­nyosodott már, hogy olcsóbb a bűnt megelőzni, mint a betöré­sek következményeit elviselni. c. A. BŐVÍTETTÉK AZ ISKOLÁT. Befejezés előtt áll a ságvári általános isko­la tetőterének bővítése; két új tantermet alakított ki a kivitelező, a siófo­ki Zakar Kft. A napokban az előteret alapozzák a munkások. A tavaly kezdett beruházás befejezésére a három érintett település: Ságvár, Nyim és Som önkormányzata 3,4 millió forintot adott. fotó, eszes andrea Gyarapodnak a kis települések is ÉSZAK-SOMOGY Szántódon a tavalyinak a duplája jut fejlesztésre ebben az évben. A térség­ben ezt más település nem mondhatja el magáról, ám mindenhol igyekeztek valamennyi pénzt félretenni a gyarapo­dásra. Harmincmillió forint jutott fejlesztésre tavaly, most majdnem kétszer ennyit terveztünk - mondta Karabinszky Gyula szántódi polgár- mester. - Szántódról elterjedt, hogy gazdag te­lepülés; ezért aztán a pályázatok során hát­rányba kerülünk. Az idén nagyrészt önerőből igyekszünk kialakítani faluházat az egykori is­kolaépületből. Jelentős tétel az ingatlanvásár­lás is ebben a fejezetben. Huszonnégymillió forint értékű diszkont- kincstárjegye van tartalékban az ádándi önkor­mányzatnak - tudtuk meg Nagy Károly polgár- mestertől. S azt is: szerinte ebből lehetne fe­dezni az idén az ádándi utak felújítását, esetleg egy-két utca leaszfaltozását. Erről azonban a képviselő-testület még nem döntött.- Hatmillió forint hitelt kényszerülünk fölvenni, ugyanakkor fejlesztésre is terveztünk kétszer ennyit; ellentmondásos ez, kétség­telen - vélekedett Szentpéteri László, Nagyberény polgármestere.- Az óvoda konyhájának a felújítására és útépítésre mindenképpen szeretnénk, ha jutna az idén. Mindkét beruházáshoz pályázatot nyújtottunk be. Ha még ma­radna pénzünk, akkor úgy tervezzük, hogy költünk a millenniumi emlékpark ki­alakítására, és bevezettetnénk a gázt a faluház­ba. Som valamivel több mint húszmillió forint­ból gazdálkodik. S ebből csaknem négymillió forintot „tettek félre” fejlesztésre. A kisközség 982 ezer forinttal járul hozzá a ságvári általános iskola bő­vítéséhez, s 1,2 milliót útja­vításra költenek (a Petőfi ut­cában és a Táncsics köz­ben), 1,7 milliót pedig arra, hogy a daránypusztai lakott külterületen megvásárolják az ivóvizes kutat és a hozzá tartozó vezetékrendszert. Zamárdiban harmincmil­liót fordítanak gyarapodásra. Kiss Jenőnétől, a Balaton- parti település polgármeste­rétől megtudtuk: a legtöbbet ebből útfelújításra és a stran­don vizesblokkok építésére költenek, továbbá ötszáz méter hosszan megépítik a még hiányzó szennyvízvezetéket a tóközi be­járó és a Kocsi csárda között. Csak érdekességképpen: Siófok kétezerben várhatóan mintegy egymilliárd forintot költhet fejlesztésre, beruházásra. ____________fónai B ERUHÁZÁS 2000-BEN

Next

/
Thumbnails
Contents