Somogyi Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-09 / 33. szám
ÜÉ ■ 2000. Februar 9., Szerda SOMOGYI HÍRLAP - 5. OLDAL Hírek BETÖRŐ AZ ÉTTEREMBEN. Ismeretlen látogató járt az egyik Honvéd utcai vendéglőben. Az ablakon mászott be, és cigarettával valamint italokkal megpakolva távozott. Az üzlet tulajdonosának 15 ezer forintos kárt okozott. A kaposvári rendőrkapitányság lopás bűntett alapos gyanúja miatt indított eljárást ellene, (szk) KERESZT A DOMBOLDALON. A Kaposvárért Közalapítvány a kecelhegyi kápolna bejárata előtti domboldalon Csikós Nagy Márton egyik alkotását szeretné felállíttatni. A kereszt megvilágítva a 61-es útról, valamint a város területéről is jól látható lesz. A költségeket a kuratórium fedezné, az alkotást kivéve, azt ugyanis a művész felajánlotta Kaposvárnak. Az alapítvány most támogatókat gyűjt, mert a beruházás tetemes összegbekerül, (szk) _______■ K APÓ IS VAR Megbízhatóságával a várost szolgálta Már a honvédségnél is sofőrnek osztották, aztán úgy tűnik ez azóta is meghatározta életét. 40 évet töltött a volán mellett és egyetlen balesete sem volt. Kovács Imre Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetést kapott. 1986 óta él Kaposváron, előtte Zamárdiban laktak, és a vendéglátásban dolgozott, természetesen mint sofőr. Fia és felesége munkahelye ide kötötte, ezért döntöttek úgy, hogy a megyeszékhelyre költöznek. 1992-ben került az önkormányzathoz, kezdetben nemcsak a polgármestert, hanem valamennyi hivatali dolgozót fuvarozta, ugyanis akkor még 2 személyautó szolgálta ezt a funkciót. „A dolgozók nagy részével öröm volt együtt utazni, többségükkel hosszú távú barátságokat is kötöttünk. Nem a munkáról, hanem az élet egyéb dolgairól beszélgettünk, akár hosszú, akár rövid távon utaztunk együtt. Többségüknek kisebb- nagyobb titkairól is tudok” - emlékszik vissza. Két évvel ezelőtt jött a felkérés, hogy a város első emberét kell szállítania. Azóta sokat jártak külföldön, főként a szomszédos országok testvérvárosaiban. A feszített munkatempót, a hajnali keléseket, az éjjeli vezetést mindig is jól bírta és élvezte. Tudta, hogy nem sétautazásra indultak, figyelni kell, ezért nem engedte meg magának, hogy akár egy másodpercre is lecsukja a szemét. Soha annyi könyvet, újságot nem tud már elolvasni, annyi keresztrejtvényt megfejteni, mint ezekben az időkben, amikor az utasára várt. Érdekesebb településeken pedig maga is felfedező útra indult, vonzotta a kíváncsiság és a felfedezés vágya. Havonta átlagban négyezer kilométert tett meg, de volt olyan év, amikor elkerülte a kilencvenezret az óra. A 60-as évekbeli autókra már nem szívesen emlékszik, hiszen a mai típusokat már jóval könnyebb vezetni, biztonságosabbak. Talán ennek is köszönhető, hogy egyetlen balesetet sem okozott és egynek sem volt szenvedő alanya. Amikor tavaly ősszel bejelentette, hogy szeretne már kicsivel többet pihenni és nyugdíjba menni, Szita Károly marasztalta, aztán látva elszántságát, elengedte. Már négy hónapja nyugdíjas Kovács Imre, de most sem unatkozik. Kertes családi házuk és hétvégi nyaralójuk környékén mindig akad tennivaló. A vezetésről továbbra sem mondott le, ugyanis olyan sok gyönyörű helyre jutott el az országban és a határon túl is, hogy már többször megígérte feleségének őt is elviszi. Most elérkezett az ígéretek betartásának időszaka. Beszélgetésünkre is úgy érkezett, mintha munkába indulna: öltöny, nyakkendő. Vallja, a sofőrnek ugyanolyan megjelenésűnek kell lennie, mint utasának. A kitüntetés meglepetésként érte, egész életében csak a dolgát végezte, és most úgy érzi, hogy mindez nem volt hiába való, hiszen a munkáját ismerték el ezzel a kitüntetéssel. A gratulációknál pedig érezte, hogy szívből jött, és ez volt a legfontosabb Kovács Imrének. Kovács Imre 1940-ben született Zalán. A helyi általános iskola nyolc osztályát végezte el. 1960-ban szerzett jogosítványt. 1968- 1986-ig a Pannónia Vendéglátó Vállatnál dolgozott. Nős, egy fia van, Tamás. a Sokan kedvükre válogattak a jó időben FOTÓ: KIRÁLY J. BÉLA Minősített zenekedvelők A hat éve alakult Kaposvári Zenekedvelők Kórusa hangversenykórus fokozattal büszkélkedhet. A szakmai minősítésre évek óta várt a pedagógusokból, diákokból és karvezetőkből álló amatőr kórus. Dr. Kerekesné Pytel Anna által vezetett Kaposvári Zenekedvelők Kórusának másfél órás városi hangversenye után a nemzetközileg elismert zsűri egyöntetűen úgy döntött, az énekkart hangversenykórus fokozattal tünteti ki. Az énekkarok országos, szakmai minősítő hangversenyére a kaposvári vegyeskar évek óta készült számos világi és egyházi zeneművel. A mintegy hatvan diákból, pedagógusból és nyugdíjasból álló zenekedvelő csapatnak a megmérettetés elismerést hozott. A nagy nyilvánosság előtt is bizonyítottak. Vivaldi, Mozart, Carl Orff művei éppúgy műsorukon volt, mint több Bárdos, Kodály vagy Vavrinecz mű.- Nagy öröm, hogy az Éneklő Magyarország címmel szervezett minősítő hangversenyen az egyik legmagasabb fokozatot kaptuk - mondta dr. Kerekesné Pytel Anna, a kórus karnagya. - Ez azt jelenti, hogy a zenekedvelők kórusa szakmailag és erkölcsileg is bizonyította tehetségét a közönség és a zsűri előtt. Hetente több órát töltöttünk próbákkal a Táncsics gimnáziumban, számos kulturális rendezvényen mutatkoztunk be. Példaértékű a kórusban érzékelhető csapatmunka. A türelem, az összetartás, a zene iránti szeretet, a szakmai tanácsadás mindannyiunkban megvan. Több fiatal karveze- tő is tagja a kórusnak, akik jelenleg karnagyi gyakorlatukat végzik. A Kaposvári Zenekedvelők Kórusa az elismerés után sem pihen. Újabb fellépésre készülnek, legközelebb a Tavaszi fesztiválon, valamint Barcson mutatkoznak be. K.C. Vitaminpótló piac A tavaszias idő csaknem 400 vásárlót csalogatott ki tegnap a piacra, ahol bő kínálat volt vetőmagból, gyümölcsből és zöldségfélékből. Noha a keddi piac általában gyengébb forgalmú, sok árus mégsem panaszkodott. Volt, aki vetőmagot vásárolt, más a növényvédelmi munkához nélkülözhetetlen lemosószert kereste. A kereskedők mellett tégnap több mint 30 őstermelő is elhozta portékáját, köztük szennai, kaposszerdahelyi, kaposmérői és kadarkúti árusok. Talán a tél végét jelzi, hogy olcsóbban adják a tojást. Két hete szinte mindenhol 20 forintba került, tegnap már 17- 19 forintért is látni lehetett. A burgonya viszont drágult. Kilónként eddig 40-50 forintba került, most legalább tíz forinttal kértek j többet. A petrezselyem 230-280 I forint volt, a sárgarépa kilója 80- 100 forint, a karfiol 290-320, a hagyma 70-80, míg az uborka I 300-530 forintba került kilónként. Léalmát már 50 forintért is haza lehetett vinni, az étkezési minőségű 90-140, a körte 200- 220 forint volt. Déligyümölcsből leginkább a banán fogyott, sokan viszont a 150 forintért kínált narancsból válogattak. Vitaminpótlóként citromot is vettek, kilónként 230- 250 forintért, a kivit pedig 200 forintért árulták. A tél végén sokan csak gyümölcsöt vesznek, alkalmanként legalább ezer forintot költenek el. A kereskedők egyébként már készülnek a hétvégi nagy bevásárlásra, mivel ilyenkor rendszerint 800-1000 vásárló is felkeresi a piacot. ____________■ M illennium az óvodában Natúrmontázs- és régiségkiállítás - Kézművesek napja Régi használati tárgyakból is kiállítás nyílt a tornaszobában FOTÓ: TÖRÖK ANETT Azt tartják: nem lehet elég korán kezdeni a művészeti nevelést. Kodály azt mondta: már a gyermek megszületésekor nagy gondot kell fordítani a zenei nevelésre, aztán később módosította megállapítását, s úgy fogalmazott: már a születése előtt kilenc hónappal el kell hogy kezdődjön ez a folyamat. Ha az időben nem is tudnak eny- nyire visszamenni a Szántó utcai óvónők, de a lurkók figyelmét a jó anya gondosságával próbálják ráirányítani a művészetekre. Ezért nyitották meg a közelmúltban a galériájukat, ahol tegnaptól újabb tárlat várja az érdeklődőket. Ferencné Fogarasi Éva natúrmontázsaival hozza közeibe a természetet, s ad ihletet gyereknek és óvónőnek: mi mindent lehet készíteni a somogyi erdők- mezők virágaiból, terméseiből. Ezzel párhuzamosan egy régiségkiállítás is nyílott a tornaszobában. A szülőknek köszönhetően számos régi használati és dísztárgy kapott itt helyet és a régi hangszereket - hegedűt, trombitát, citerát - is kipróbálhatták a kicsik. Máriás Jánosné vezető óvónő elmondta: ezek a napok a millennium jegyében telnek az intézményben, s pedagógiai programjukban kiemelt szerepet kap a művészeti nevelés. Sok családban egyre kevesebb idő jut erre, s az ingerszegény környezetben élő gyerekek pedig semmilyen motivációt nem kapnak, pedig lehet, hogy sokukban ott bujkál a tehetség. Megtudtuk: ma kézműves nap lesz, gyöngyöt fűznek, szőnek a gyerekek, de a kézművesek közül nem hiányozhat Vargacz Péter somogyvári fazekas sem, aki ebből az óvodából indult az iskolába. Csütörtök a meséké lesz, péntek pedig a néptáncé, a szennai Takács László tanítja az aprókat a csárdás alapjaira. ______lörincz N aptár segít a gyűjtésben Valamennyi kaposvári családi ház tulajdonosa megkapta az idei szelektív hulladék- gyűjtési naptárat. A megadott időpontok alapján mindenki eldöntheti, hogy melyik alkalmasabb a műanyagok, a papír és a biohulladék elszállítására. A tavaly bevezetett gyűjtés a családi házas övezetekben nagyobb sikert aratott, mint a lakótelepeken - tudtuk meg Jóna Istvántól a Kaposvári Városgazdálkodási Rt műszaki titkárától. A szelektív hulladékgyűjtés koordinátora elmondta: hétfőn és csütörtökön a belváros és a 48-as Ifjúság útja északi részén valamint a keleti ipartelepen élők számíthatnak szállításra. Kedden és pénteken a kaposfüredi, a toponári, a tüskevári városrészekben és a belváros déli részén, szerdán és szombaton pedig a Cserben, a Donnerban szedi össze a KVG Rt járművei a hulladékokat. A lakóknak nem kell mást tenniük, mint a kommunális mellé kirakni a szelektíven gyűjtött szemetet, melyet ingyenesen elszállítanak. A nagyobb bevásárlóközpontoknál és a lakótelepeken összesen húsz szigetet helyeznek el március elején, az utóbbiaknál változtatnak a helyszíneken. Az edénycsoportok három egységből állnak, eszerint a papírt, a műanyag hulladékot és az üvegeket kell külön gyűjteni. A könnyebb eligazodást segítik a rajtuk lévő színes, egyértelmű ábrákkal ellátott emblémák. Az edényeket az év végén szedték be, így két hónap áll rendelkezésre a javításra és tisztításra, így esztétikailag megfelelő színvonalon kerülnek az utcákra. A városgazdálkodás azt kéri a lakóktól, hogy vegyék komolyan a szelektív hulladékgyűjtést, hiszen így sok bosszúságtól és költségtől mentesülhet a cég. Fontos szempont továbbá, hogy így kevesebb hulladék kerül a szeméttelepre. Jóna István közölte: bíznak abba, hogy egyre több lakos ismeri fel ennek a hatékonyságát, hiszen a város polgárainak egy része már tavaly is nagyon komolyan vette, és a jó példa talán követésre talál. ________ SZ. K. Pr ogramajánló Szita Károly polgármester Kaposvár 2000-ben címmel ma este hat órakor fórumot tart a Kaposfüredi Művelődési Házban. A város legfontosabb terveiről, beruházásairól esik szó a találkozón, s az érdeklődők is elmondhatják észrevételüket, javaslatukat. ■ VÁROSLAKÓK KÉRDETTÉK Matics Istvánná, tel.: 318-430: - A Rippl-Rónai József Közlekedési Szakközépiskolával szemben csaknem négy hónapja egy kidőlt bokor hever a járdán, s akadályozza a közlekedést. Mikor takarítják el? Pintér András, a városgondnokság munkatársa: - Intézkedem, s még ezen a héten elszál- lítjáka bokrot.__________ ■ Er ősödő vállalkozások Csaknem négymillió forint értékű csomagológépet állít munkába a cukor manufaktúra kft. A gépet most veszik át, s már javában készülnek a próbaüzemre. Horváthné Kelemen Éva ügyvezető tegnap elmondta: a fejlesztéssel csaluiem kétszeresére nő a kisüzem hatékonysága. Eddig naponta mintegy 2-3 tonna cukrot tudtak becsomagolni, napokon belül viszont 8- 10 tonnát. A porcukor mellett jelentős mennyiségű kristályt is értékesítenek, s a tervek szerint tovább folytatják a tavalyi fejlesztést. Akkor úgynevezett cukormalmot vásároltak, s azóta is több fontos kiegészítő berendezést állítottak üzembe, ezen kívül korszerűsítették a járműparkot. A mostani fejlesztés nyomán várhatóan két új dolgozót vesznek fel, s így a mikrovál- lalkozás 11 munkásnak ad kenyeret. Az elképzelések szerint később tovább bővítik a létszámot. Megtudtuk: hamarosan elkészítik a tavalyi mérleget, s összeállítják az idei terveket. A vállalkozás vezetői eredményes évet várnak, s azzal számolnak, hogy csaknem 15 százalékos növekedés nyomán árbevételük meghaladja a 60 millió forintot. Az ügyvezető elmondta: a somogyi cukrászatok és üzletek mellett egyre több dél-dunántúli vállalkozásnak szállítanak. Most több fontos megrendelésről tárgyalnak, s nyugat-európai üzletemberekkel is egyeztetnek. Moziműsor 4, 6: ASTERIX ÉS OBELIX (francia) 8: A NAPFÉNY ÍZE (szink.am.) (6518) _______ ■